Hátul az udvarban

Hátul az udvarban bála szezon, kilós fazonár, pszt!

Ez volt kiírva a vaskapura a Fricinél, legalábbis Aranka így emlékezik, mikor betolja az olasz pacallevest a mikrohullámúba, s nézi az Expresszet az asztalra könyökölve, hogy megjelent-e, hogy Second Handomba jól rátermett eladót keresek, nyelvtudásút, hogy megjelent-e ma az ő hirdetése, az Arankáé, korombéli asszony joggingban, s nem zizeg a bizsutól, ámbár telne, hálisten platinára is, s nemcsak fogban.

Legutóbb két éve, Riminibe menet is vitt neki be virágot, a szegény keresztmamának, kálát zölddel, a Frici kint dudált az Audiban, hogy jöjjön már, persze csak halkat, rövidet, mégis temető. „Használt, válogatott amerikai ruha 45 kg-os, eredeti, bontatlan csomagban”, erről jön neki az eszébe a keresztmama, az Expresszről a konyhaasztalon, s erről a bála, istenem, minden este bála, hátul az udvarban, anno. Anno Ibusárt vagy -sárott, hogy még magában se nevezze meg azt a helységet.

Mindazonáltal szép, ikrás idők, karcsú, kövér szelek és ifjúság, s ahogy most Aranka visszaréved plébek, most is melege lesz a nehezedő koszorúerekben, üröme és öröme. S megáll a szájában a kiwi. Titkos is volt a bálabontás meg nem is, amolyan szocialista petting vagy kapitalista anno, mikor a keresztmamát belegyűrték a konténerbe tülekedés során. Hiába volt asszisztens, hazajött az operaházi takarítónőségből és asszisztens lett a keresztmama, de hiába, ugyanúgy furakodott, mint mindenki, szovjet katonatisztnék, téesz-irodisták, mindegy volt. Nem volt egy pillealkat, mégis beledögönyözték abba a nagy vasládába, nem volt mese, murrogattak és fujtattak az asszonyok, a keresztmama túlhajolt, megbillent és annyi. Aranka éppen Sárbogárdon esti gyors-gépírón, szép hajdan.

Előszörre tán nem is bánta a keresztmama, annyira a mélybe, a titkos és meleg mélybe még senki nem jutott, habzsolta, ölelte a sűrűjét, hat-hét köbméter is volt az, géprongy, így hívták hivatalosan: géprongy, a Vagongyárnak Belgiumból.

Az első kosztümkabátot K. János védőgázas lemezhegesztő vitte haza, miután, eléggé sajnos, beletörölte az emulziós kezét, így terjedt el, hogy a Vagongyárban legújabb párizsi divatba törülik a kezüket az emberek, vagy belgába, de az anno Ibusárott eléggé mindegy volt. K. Jánosné kipucolta az úgynevezett blézerből az ura kezenyomát, s így tett a többi asszony is, seb- és tisztasági benzin reszketett estelente az Üzbég-Magyar Barátság lakótelep felett, fehér nadrágkosztümöt keress ballagáshoz, sziszegték az asszonyok tavaszutón, zsorzsettot, s szelték a kenyeret hajnalban, míg az emberük borotválkozott, meg hogy a Cselesztánénak bébidollt turkált az ura, mert szereti, azért, s ezen halkan elveszekedtek a Barbon-arcú, szögvastekintetű férfiakkal. Brüsszel vagy Párizs gyúlékonyan száradt a tavaszi szelekben. Nem beszélve a kislángi cipészről, gondolja Aranka, azokról a gyárihibás, de telitalpú divatárukról a zsúfolt kislángi pincelépcsőn. Járt át a krém autón.

Akkor az áfészes Frici csak beleszimatolt a levegőbe, máris tudta a jövőt. Átlopatta a bálákat a Vagongyár csipisz kerítésén, hazahúzta kézikocsin, s onnantól megmozdultak a dermedt, ibusári éjszakák, hátul az udvarban kárbidlámpánál európázkodtak ki az asszonyok, s vitték haza az édes terhet Toldi-biciglin, ezen a kerékpáripar muraközijén, rítt a nyereg, hasuk meleg volt, mint a rúzs. Akárha bál után.

Sok volt a tumultus, nem ritka az ötkapcsos fejsérülés. Néha át kelletett hívni a Kokker gyári őrt, az csinált rendet. Hogy belelőtt a plafonba evégett, olyan is előfordult. Ilyen tekintetben nem volt unicum, hogy a keresztmamát, ki hiába volt megbecsült asszisztensnő s Pávakör-tag, őszintén megmondva, belelökték, bele Párizs gyomrába, mint súgta, már infúzión.

Mesélték, hogy a szódás felesége egyszer, ugyanígy, háromnegyedes nercet fogott, nem mondja, molyhibásat, de nercet, menekült vele a mázsához, sikítozott, hogy ő szíves asszony, ne bántsák, hát csak bele-belebokszoltak, szívesanyádat, azt, s akkor a szódással kétszer elvoltak színházba, megyeszékhelyt. De a szőrmeáru ritkaság volt, a belgák adtak rá s komolyan vették, hogy mi szívja a vagonolajat s mi nem, a bőráru nem, a bundaféle nem. De flanell sok volt. Meg jersey.

Az áfészes Frici csak szívta a cigarettáját, s rimánkodott, hogy nemá’ megbolonduljanak menyecskék! de hiába, csak forrt és sistergett az a két pingpongasztalnyi, mell alá érő vasláda, forrt, mint a karbid. Az égen, a fészer likacsos egén roszogtak a márciusi csillagok, megannyi tűreszelő, brilliáns, beszakadt köröm. Hát hol jártunk volna, hát a kispárizsban, morogták az asszonyok hazakeveredve, s úgy is érezték magukat, kokottan, lábujjhegyen. Mint aki púdert és naftalint vacsorált. Az esküvőnk óta nem volt ilyen jóm, gondolták.

Aranka hámozza a második kiwit fitneszileg, és jól emlékezik, hogy egy szerdán volt, mikor a keresztmama nem jött haza. Várták, éjfél, fél egy, de semmi. Utána kellett menni, zörgetni a sötét, kihalt vaskapun, a Frici nagyon rendes volt, hátrament vele a fészerbe, megsimogatta a derekát, hogy ő nem tudja, de túrjon bele az Aranka, és akkor ő ott a karbidlámpánál belehajolt és beleakadt hamarosan a keresztmama műkontyába, mahagóni volt, mindenki olyat hordott, de ő volt az, a Jolika keresztmama, egy kombinéban, hason. Komplett nagyestélyit szorított magához, lüsztert vagy lamét, valami csillogót, úgy feszítették le róla a kezét ájultában, gyűrött, de újszerű állapotú negyestélyit, amit aztán rá is adtak.

Odatámasztották a falhoz, és pofozgatták, szólongatták a hűvös éjszakában. A Frici egész fehér volt, vacogott, egy fillért se fogadok el a ruháért, Aranka édes, mondta, és kihozott a konyhából egy csésze császárkörtét. Csak hogy ne legyen baj. Az úton hazafelé a keresztmama szédelgett, hányt nagyon, de hogy a lépe megrepedt volna, azt nem látták külsőleg, csak az orvos mondta exitkor.

Ennélfogva bezárt a kispárizs, nemsokára a Vagongyár is, megállt a falu a korszerűségben. Mikor a Frici felfüggesztettje elmúlt, kivette az ipart. Aranka mindent neki köszönhet, a Riminit, a Second Hand-et, a Budapestet, mert feljöttek 15 éve, hisz a nap is feljön, a hold is, és egy darab van az életből, aranyom, hiába február, s akkor van dél, ha csönget a Frici pacalja a mikrohullámúban.