A ninivei járat

(Röpdolgozat) „Tegnap, február 3-án este nagyhatású élményben vehettek részt a nívós turizmust és magvas kultúrát egyként s egyben fogyasztandó nép része, mely fennmarad a kései órán, amelyek úgy állhattak fel a képernyő elől, hogy ilyet még nem láttak. A Malév, a Budapest Bank, az Aerocaritas, a Külügyminisztérium és Balogh Zsolt fiatal tévérendező által megálmodott produkció bizos kézzel nyúlta le azt az űrt, mely napjaink darázsfészkének szakadékaként feszül a reklám és az úgynevezett „művészet” között, melynek lécét olyan magasra tették az alkotók, amilyen mélyen csak lehet szántani, hogy földkörüli szárnyaltukban is biztosan verjék le a kitűzött célt.

Ez a nekifeszülés a szürke „Jónás könyve” címet viselte homlokán, s mégis mennyi információ, kulturális szórakozás és izgalom fér e semmitmondó kis címke mögé, mennyi erkölcsi és utazási ajánlat, miközben a művészet köntösébe öltöztetve palástját ki-ki döbbenten gyönyörködhettünk messzi, de légi úton jól megközelíthető városokban, nőkben, tevékben stb.-kben. Az eléggé érdekes sztori eleinte kissé ellenállt, de mivel a nehézveretű kísérőszöveg a fel-felhorgadó indulatok s szinkron miatt úgyis csak hangulatíve volt érthető, a történet végül nyomtalanul beleolvadt a nagyívű vizuális kohézióba. Ennek során bizonyos Jónás „próféta” vallási turnéjával ismerkedhettünk meg földünk különböző tájain.

A fiatalember és nőismerőse zord élet- és munkakörülményekkel bírt. Egyszer pont a homokban pihent, mikor Téri Sándor megformálásában megjelent az Úristen, s elég durván nehéz, világkörüli útra invitálta a férfit, mert már szent lábait mosta a gonosz néki is. De az promt nem egy globetrotter típusú valaki volt, miáltal a közeli tenger partján a vizes homokba fúrá fejét, mikor odajött hozzá a partra egy nagy hajó. A 35-40 centiméteres hullámok ostromoltán a zord hajósnép pánikot kaptak, és drámai hullámmozgással próbálták járművük a zátonyról lelökni. Jónásnak kapóra jött ez, és lekéretőzött a vaskabinba, ám Madaras József kormányos ellenszenvétől övezve kidobták a kisvízbe, de nem tört el semmije. Közben veszélyes cápák, stb.-ik szép felvételein időzhetett riadt szemünk.

Az izgalom után Téri Sándor egy nagyhatású barlangrendszerbe került, ahol sajnos csöbörből vödörre, bacchanáliára, plusz dévaj mulatozásra lelt. Folyott a vér, egy szereplő belsőségeket szurkált, másikuk perverzül udvaroltak, ahogy egy nagy cet bendejében az lenni szokott. A röpke, de sajnos világjelenségű erotikus betét után Jónás égre kígyózó gondolatitól tűz ütött ki a helyiségben, ám a fiú egy szennyvízcsatorna segítségével Budapestre menekült.

E trauma után beleegyezett a fárasztó utazásba, hogy mégis prófétáljon a világ szép tájain dívó és mosó erkölcsi lazaság ellen. Az Úristen felkérésére New Yorkba repült, amivel mi is részesei voltunk a Panorámának s a Szabadság Szobornak, mely sajnos éppúgy fertőt és hamburgert tart maga alatt s Casinót. Az ott élő lakosság, nemhogy értetlen volt a szépre és jóra kiáltó magyar szavak iránt Jónás szájából, de egy züllött tinédzser-leány kólával is lelocsolta Téri Sándort!!! Ezért Amsterdamba ment, de látványa sem kárpótolta eredménytelenség miatt.

Szerencsére ahelyett, hogy gyáván feladta, a bűnös Moszkvába utazott, ahol döbbenetes képsorok révén a Lenin-mauzóleum előtt elvtelenül ácsorgó szovjet katonafiatalok szemébe vágta a század második felének súlyos történelmi tapasztalatát, hogy ne csókolózzanak szemérem nélkül a nép előtt. Amin azok el is gondolkodtak, pláne látván, hogy kopott, de tiszta ruházatában lefekszik egy nagy proszpekt közepén, kifejezetten a járműforgalom daca ellenére. Baleset is lehetett volna!

A további repülőkörút során Balogh Zsolt kis tévéképeslapot nyújtott át a Colosseumról (Róma), az Eifel-toronyról (Párizs) s Egyiptom (Egyiptom) szfinx- és piramisairól. A lélegzet is bennszakadt, midőn Berlinben meglelte a ministráló Jézuskát, aki épp nehéz keresztjét cipelte a Brandenburgi-kapu irányában, de eléggé sajnos erről meg kiderült, hogy egy jókora „horogkereszt”, mit újabban neonáci csoportok alkalmaznak, mi ellen ismét és ismét fellépni kell. Még fel sem ocsúdhattunk a rendezői szimbólumteremtés szép és szárnyaló példájából, mikor hősünk egy Budapest nevű helyen találta magát, ahol izmos maffiózók tuszkolták be durván egy fekete autóba, amibe már Venczel Vera, szép versillusztrációkat szavaló nőismerőse már be volt. De a sztori mégis elkerülte a silány krimi és izgalom bosszantó hátulütőjét, ellenben utazási és kulturális területek felé tolódott el, ahol csüggedt hősünk a bibliai homokban ismét mint roppant állat belefeküdt, s kezéből kigurult, mit útján szedhetett, a híres kultúrhistóriai szimbólum, a „Jónás almája”, aminek nehéz stafétabotját a lány szedte fel, ki szintén kiszabadult a budapesti maffiától.

Ettől fogva Téri Sándor negyven napig jelentős kitartással egy „Ninive” nevű várost kezdett figyelni, hogy nem gyullad-e ki, vagy nem-e valami. De nem és nem. S ekkor már bizony a halál gondolatával kezdett játszadozni a homokban, főleg, hogy a tök is elszáradt, minek árnyékában hiábavaló őrségét végezte. Ezt követően isteni jelmezben megjelent Téri Sándor és lenyilatkozta, hogy ne sajnálja csak jobban Téri Sándor a tököt, mint Moszkva és New York lakosságát. A többi az ő dolga.

Ekkor viszont sietni kellett, mert Jónás imája helyett indult a gép, mellyel levegőbe is emelkedtek a Malév karcsú, menetrendszerinti járatán. Immár a búcsúzás könnyes szemével nézhettük a hófödte bibliai hegyek sipkáját s érdekes felhőzetét, valamint a polgári ruhás Jónást a turistaosztályon. Elébe rakták az ízletes Malév-uzsonnát, melyről híres, de nem volt éhes, ellenben mélyet, nagyhatásút sóhajtott. S véle sóhajtottunk mi is, ahogy rossz gégénkből tellett: atyatouristen!

A szellemes kísérőszöveg s a szép versbetétek Babits Mihály ügyességét dicsérik.