A díjbeszedő pakkja

Egy gesztenyesült, fázós délután, mikor felgyúlnak a körúton a sugaras kandaláberek, és sziporkázó miriád ád hírt az ezredvégi pilótának viszonyainkról, azt a föladatot kapom, hogy írnék úgynevezett színeset a legjobb díjbeszedőről Székesfővárosban.

Nosza, lássuk hát, ki az! Borult lakásomat bezárom, „nyaralni vagyok” írom ki, s iramodom a vállalathoz, lóti-futi, újdondász fiatalember.

Hát ki volna az? De nem is kell nagyon tudakolódznom, a vállalatnál férfiak és nők egyként mondják: csak a Hamuhó Ödön az! Na de hol lelem meg őtet, kisasszonyok? Adnak kézről kézre a sárgán úszó villanyteremben, hol fogadás van, pompás ünnepség, s elragadtan mondják, hogy ott áll, ott a díszlámpák alatt. Eleget bolyongott árnyékban és nyirokban, fényeljen hát egyszer maga is! Odalépek, s gratulálok a kitüntetéséhöz, soha jobb alkalmat, hogy szóra bírjam! De mosolyog csak elfogódottan, mint ki rendesen üvegszilánkon él, s most pezsgővel, sonkás-sandwich-csel ügyetlenül bánik s boldogul. Inas, szíjas testalkatú, de kell is, kiképzésen négyes-ötöst ma is elér, azt mondja. S hogy a számla ellenértékének átvételére megbízással, illetve arcképes igazolvánnyal rendelkező díjbeszedő jogosult. Kérjük ellenőrizni!

No jól van, jól, bátyám, hanem engem nem a hivatal érdekel, hanem az ember mögüle. Az eleven hús és szellem. De vonkodja csak a vállát a friss vállszalaggal, s köddé válna legszívesebben a jó ember. Selyemszálú, lenke haját, a sárgaőszt hátrarántja a homlokából, s méreget az erősbödő szemüveg alól, fürgén, síkosan. Engem az érdekelne, karolok belé, hogy ordas bőrkabátját, mi kitörik a strapától, fülolajjal kenyi-e esténként? S ugyancsak a téli bőrsapkát? Hogy mondják-e néki büszke cérnahangon: „papuskánk mint az Endresz György?” Hogy áztatja-e bütykös lábát családi körben, míg melegszik a déli ludashús? S ha bokszolja olykor a jókora táskát, nyúl-e be halkan a rézcsatos állami muffba, s ha eldörgölte rajta a bagarolt, lóbázza, fújja s keféli-e? Reápök és fényeli, fényeli szívvel? Hogy mén-e haza belobbant, táskás szemmel, nemritkán tíz után, s hull-e úgy ágyba, mint a tégla? Hogy már tyúkszemes-e a szíve is?

A számla elmulasztásának esetén a Vht 14. par. alapján eljárást kezdeményezünk, illetve az áram- és gázszolgáltatást megszüntetem, mondja, és átalad egy hasas, viseltes borítékot, vellányi följegyzést, beadványt, cédulát. Az életem, közli súllyal és ellép, én meg ott maradok magam a pakkal.

„Hatékonysági Osztálynak, Helyben! Kérném ill. Hatóságnál fellépéseket tenni a tárgyban, hogy Körzetem un. „bejárati” ajtait IKV-lag levetetni szíveskedjenek, minek utána szabad bejárásomnak Lakó akadályoztatás esetén is utat enged, akár aluszik vagy nincs otthol, nyaral, stb.!!!”

„Kérem, T. Lakókat Mérőállás helyett nem mindenféléket vagy Telefon Számukat kiírni. Ez nem megoldás. Nem odázás. A számlás.”

„Kollégák! Hosszú tapasztalat mondatja velem alantit: 1.) Kifigyelni jövő-menő szokást, nyugdíjt, mikor vidám, stb. Problémásoknál napokig! 2.) Udvariasan rámenni, reggel-este! 3.) Lábat ajtóba azonnal betenni! 4.) Félni és félni hagyni! 5.) Ha azt mondja például, hogy nemrég meghalt valaki, férj vagy hasonló, azt mondani, részvétünk, de az élő akkor is melegszik meg világít sajnos! 6.) Ráijeszteni, hogy előbb láttuk postást táppénzzel jönni! 7.) Szépen megköszönni! 8.) Szegénytől, nénitől borravalót nem! Meg nem is ad. 9.) Ha kell, gyorsabb lefutni gyalog, mint várni a francos liftet. Főleg ha kutya is fennforog!”

„T-ék! Mosdatlan beszédükkel nem sokra mennek, csak a helyzetüket rontják. Mérőállást kérek. Nem fogok az udvarban hidegben kiabálni. Lesznek eszközeink!”

„Özv. Dráva Józsefnét többszöri eredménytelen rátörés után Közértig követtem. Tanúval tudom igazolni Krémes vevését. Kérem szociális helyzetének nem helyt adni! Hamuhó.”

„…megvizsgálni egy hatósági betekintési Határozat lehetőségét pénztárcákba s más helyekre, minek által fizetőképesség ellenőrizve volna és ellenérték megtalálásával aztat behajtani mód volna, szemben üres kifogással és nem ritkán bor gőzös hivatkozással!”

„Kollégák! Gagarin 17/b-ében tetőrőli behatoláskor fokozottan vigyázat! Cserép, eresz bádog úgy sz…r ahogy van. Félemelet 2-be születési segély jött. Lecsapni! Wewerkáék zsemleszínű kutyája súlyos skizofrén!”

„Továbá megfontolásra javaslom, ha minden Közüzemi Díjfogyasztó lakás kulycsából 1. péld.-t Vállalatnál kötelesen beszolgáltatna, ami által bejutásom lehetővé tenne akkor is, ha nevezett otthon tartózkodik s ajtó mögött lapulva várja, menjek már el! H. Ö.”

„Koromra tekintettel kéményen áti és éjszakai rajtaütést nem vállalok. Jöjjenek az újabb nemzedékek, különös tekintettel Rásó Dezsőre.”

„Eléggé több Fogyasztó Család szemenszedetten sörökkel és fagyival! tér haza. Ellenben ha meglát keresztülnéz vagy el inal. Azt mondja szemtől szemben, hogy nyaralni van vagy kórházban. Határozott fellépésemre Gáz-spray-jal szembefú. Gázálarc nem megoldás! Van, hogy verekedést kezdeményez. Kérem megvizsgálni, nem-e lehetne-e már Ábc-pénztárnál sör és nass-pénzből egységesen hátralékot lefogni. Hamuhó csop. vez.”

„Ischlerék! Há-há, lebuktak. Tegnap hallottam, hogy férjük csöngetésemre azt mondta Nejének: Baba, ha kinyitod lerugom a veséd! Tessék ezentúl lehetővé tenni fogyasztásmérők leolvasását ugymint számla kifizetését!”

„Tyereskáné! Mérőállást kérek! Nem én vagyok a nyomor! Dijbeszedő.”

És így tovább, és így tovább. Ahogy idő múltán fölnéztem e szomorú szemelgetésből a nyikkant pamlagon, ez az én emberem nem volt sehol. S az elébb még oly készséges kisasszonyok is csak tárogatták nekem a kezük, hogy Hamuhó? hát ilyen nevűünk minékünk nincsen is! Hát dehogynem! Hát aki az ezüst zsebórát kapta, kisasszony… De csak rázták a fejök édesen, mint a krumplipraliné.

Így is jöttem el aztán, hónom alatt a vastag borítékkal. Jócskán este volt. A tetőkön, ezeken a nehéz, ezredvégi tetőkön rayonról rayonra, tömbről tömbre suhamolt a makacs szél. Összehúztam a kabátom, de magam se mentem egyenest haza.