Társadalmi segítő

Egyszercsak levelet kap a nép. Megtörli a kezét a nadrágjába, olvassa.

Tisztelt Nép! – szól az írás. – Olvasom Önről, s pláne az Ön nevében, hogy mekkora egy probléma a felelősségre vonásé, s hogy az Ön választottjai mindent megtennének, hogy lezárják végre az átkos múltat, de Ön ezt nem hagyja nekik, más nem is érdekli, nincs addig se éjjele, se nappala, míg a bűnösök el nem nyerik a méltójukat, ahelyett, hogy újfent beépüljenek az Ön soraiba. S hogy Ön, illetve az Ön választottjai úgyszólván tehetetlenek, mert megint azok mozgatják a szálakat, ellopván az Ön rendszerváltását, mikor egyebe sincs. S hogy Önnek e probléma a torkán van akadva, s hogy holmi jogállamiság és törvény ezt nem engedi meg felköhögni – naná, hogy megint nyilván azok nem engedik.

S hogy Ön attól fulladna meg, hogy ezek az azok még mindig Ön között flangálnak (sőt!), nem pedig attól, amit okoztak, amivé némi engedmények fejében az Ön hazáját háborítatlanul elszabták. S hogy Ön tudja, hogy kik azok, de nem meri mondani, mert fél tőlük. Holott a bűnösöket meg kell büntetni, míg ellenben az ártatlanokat nem kell megbüntetni. De hanem sajnos jóval többen jelentkeznek ártatlannak, mint bűnösnek, azaz bűnösnek senki nem jelentkezik, hanem csak ártatlannak, mert úgy emlékszik, hogy ha tette is, nem tudta, és amúgy is mindig ellene volt. S hogy Önnek ez lenne momentán a legnagyobb baja, hogy ez így van, noha így nincs rendjén. S ha egyes hangok szerint Önt a puszta megélhetése valamint a jövője jobban érdekli előbbieknél, hát e hangok gazdájai mind a múlt szekerei és szekértolói.

Hanem ennek vége, került egy csodalista, amely úgy beteríti a damaszkuszi utat, mint a pinty. Egy lista végre, az ügynököké s társadalmi segítőké, mondjuk ki: a besúgóké, kik a múlt rendszer egyedüli talpköve. Mostanra állt össze név és álnév szerint. Aki rajta van az bűnös, aki nincs az nem. Bújt, nem bújt, megyünk. Ilyen egyszerű. S ezzel egy átkos múltat megint el lehet felejteni. Le lehet tudni. Szóval az ügynöklista időzített bombájának gordiuszi csomója Damoklész kardjaként ketyeg az Ön átizzadt párnája alatt. Ez egy remek ötlet, tisztelt Nép, illetve választottjai, jó megoldás, huszáros, hatásos, nem bonyolult. S pláne humánus. Nyissz-nyassz nélkül nincs forradalom. Kell a forgács! Ahol vágják a fát, van is, ahol meg kikorhadt gyökerestül, ott kell csinálni. Ugye, a katharzis miatt, hisz ennek elfojtása okozza a neurózist a néplélekben, nem a nyomor. Jó kis lista ez, hiszen aki rajta van, azt se lehet és kell nagyon megbüntetni, merthogy korántsem biztos, hogy a névsor hiteles – hát, ami igaz, az igaz, azok írták még anno. S ki tudja, lehet hogy ebbe se voltak oly kifogástalanul korrektek.

No mindegy, épp elég ezt a csodalistát nyilvánosságra hozni, épp elég büntetés az bűnösnek is, ártatlannak is. Akinek meg ez nem tetszik, az demagóg. S ügynök is, nyilván. Aki például azt mondja, hogy ha már van ez a tényleg megoldhatatlan helyzet, akkor, már csak keresztényileg is, meg kell bocsátani, hát az demagóg. Aki azt mondja, hogy jobb tíz bűnöst futni hagyni, mint egy ártatlant meghurcolni, az még ravaszabb demagóg. Aki nincs velünk, az minimum demagóg.

Az a gyanúm, tisztelt Nép, hogy az Ön demagógozóinak egy része nagyon azt akarja, hogy Ön felejtsen minél gyorsabban, viszont soha ne és ne bocsásson meg. Holott hát ennek fordítva kéne lennie, úgy, hogy Ön megbocsát, de nem felejt, s azok számára, akik tényleg és csípőből azok, ennél nincs, illetve nem szabható ki nagyobb büntetés. Mert ha itt, mint az hírlik, mindenki ellenzéki volt, kivéve a Kádár, meg az oroszok, meg a szomszéd, nos, akkor nincs mit elfelejteni, ha pedig némileg árnyaltabb a kép, akkor nem szabad mit. Mármint elfelejteni. Megbocsátani viszont muszáj. Ennek a rendszerváltásnak ez az egyetlen lehetséges katharzisa.

S lenne itt még egy, hogy úgy mondjam személyes probléma, kedves Nép. Tegyük fel, hogy Önt valamelyik (anno) május elseje előtt egy puhadiktatúraléptű titkosrendőr meghívta egy kávéra s némi kavargatás után kapacitálta, hogy vonuljon fel az ünnepen, vegyüljön el, majd másnap itt és itt tájékoztassa őket a hangulatáról. Hogy mit tapasztalt önmaga között. Tegyük föl továbbá, hogy Ön erre a.) elküldte a francba az illetőt. Vagy azt mondotta kitérőleg b.), hogy kapálnivalója van Érden. Avagy sunyin bólintott c.), hogy rendben van, csak legyen virsli, sör, Önök kérték…! Ne szégyenkezzen, tisztelt Nép, az Ön zöme az Érden kapálást választotta. Mármost képzeljük el, hogy ez a rendőrünk visszalopakodott a listaközpontba s eléggé unfair módon az Ön mindhármóját fölírta a listára, a francba küldőt még alá is húzta kitolásból. Hanem már a főnökeivel elfeledte közölni, hogy a kurziválás mit is jelent. Ilyen huncut volt, tegyük fel. S akkor most egyszercsak Ön nyilvánosságra kerül, mint triplaügynök. S akkor Ön, persze, halálosan felháborodik, hogy ez hazugság s rágalom. Amire mindenki más csak mosolyog, hogy hát nem zörög a haraszt. S egyszercsak elhúzódnak Ön mellől a buszon. S egyszercsak megjelenik egy újabb puhaléptű, hogy október 23-án vegyüljön el Ön önmaga között…

De ezt felejtse el, ilyen nüanszokon nem múlhatik az igazság, a rendszerváltás, az Ön nyugodt álma, amit egyes választottjain keresztül gyakorol. Viszontag ha ez a bizonyos lista talán és esetleg mégsem olyan nagyon-nagyon biztos, és – valljuk be – szűköcske is, hát érdemes lenne valami tágabbal próbálkozni. Nagyobb minta, nagyobb merítés, nagyobb cirkusz. Mondjuk a népszámlálási lista… Vagy ha ez túl kollektív volna, hát akkor lehetne a budapesti telefonkönyv. Bűnös is van benne, ártatlan is. Vagy mondjuk összeállítani a vörösesszőkék névsorát. Hogy melyiket fentiek közül, azt általános és részletes vitában az Ön parlamentje sürgősséggel eldöntené.

S ha mindez, tisztelt Nép, cinikus bagatellizálás volna, nemzetietlen nyegletempó, satöbbi, hát akkor egy megoldás még volna, nevezetesen, hogy ezúton jelentkezem, vállalom a rám eső és rám kent felelősséget helyett és nem helyett; váltsanak le, rúgjanak ki, hozzanak nyilvánosságra, állok az Ön elébe. Addig is – fejeződik be a levél – további jó rendszerváltást kíván tisztelettel: a nép.