Hó, hírek, híreink

Hó hull künn, februári, kései s voltaképpen
alig fehér az alig-februárban, csak
korpahó, csak szürkesárga inkább,
ha elnézem sokáig, és már a lámpafény is
esőre bontja szinte, vagy még csak
nem is bontja, eképp határozatlan,
miként a februári égbolt, miként e
késődélutáni tétova végkiárusítás,
mielőtt papírt érne, szálas betűkre bontja
az ujjak lámpafénye, sorokká rendeződni,
s ezen is túl még verssé, esély
alig-alig van, mégcsak ki sem fehérül,
marad üveghíg-sárga, végképp átlátszhatatlan,
és szétverik a Hírek,
amik itt pingpongoznak a görbülő
szobában, akit hálóba ütnek, az itt
most pontot érő, ami itt nem ér
asztalt, az kell a győzelemhez,
szabályt az ütő diktál, fehérül akit
ütnek, s ki tudja, rámegy végül
a jövő meccslabdája, annyira nincs már
asztal, annyira asztal minden.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]