Ésóés

és kipállott az ajakunk mindkettő
ó Jeremiás
és szerveink sem nem keresik
sem nem útálják egymást
és elbillennek az éj nagy bögréi
és kiillannak a nagy
sötét vizek
és megtalpalt csillagok kórásznak azokban
fülbe gyűrt ujjakkal
és hallani szinte hogy tocsog
az Égei-tenger
és elszáradt kamaránkban bánatosan
zörög ásó kapa
és mondanám ó Jeremiás hogy az
égi mütyürkék könnyek
no de nincs bennük egy szem sincs
tétovaság
rend van az égbolt vaksin
bámul az űrbe
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]