A test angyala

Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.

Dacára ezen a verőfényes, kora őszi reggelen kisportolt léptekkel haladt el az épületek övezte Váci utcán, melyen szerette a meg-megismétlődő metró és autó tülkölést nagyon, a felhangzó arab’s és székely nyelvet, valamint az Air-kondícionálások hűvösében ejtőző Romániai Nénikék tarka forgatagát. Kedvenc utcája volt!

Már kislány korában is kimondott bizsergést érzett, amikor édesanyjával végig sétáltak azon a jó nevű Magyar Költőről elnevezett tér irányába, ahol a Vörösmarthy Gerbaudban „kiruccanva” süteményt fogyasszanak. Az omlós parfék, valamint Rigó Jancsi-k mély íze máig is ott volt szájában és ajkán. Sajnos, kedves édesapja ritkán tarthatott velük kiruccanáskor gyakori elfoglaltsága, és rengeteg külföldi kiküldetései miatt, ami mindmáig csendes szomorúsággal töltötte el.

Istenem, hol van már a röpke gyermekkor! Dr. Margittay Andor jelen esetben is Bonbayban tartózkodott a kiküldetésén.

A haladó Edina nem bámészkodhatott szanaszéjjel, mert sietnie kellett az új munkahelyére, melyen DR. Havas Tamás Üzleti-Manager megkövetelte a pontos munkakezdést, a 8 óra nulla hát. De a lábát szedő modern leánynak ez nem is esett nehezére, hiszen szerette a munkáját egyetemben annak minden „buktatójával”.

A kis „kollektíva” is hamar befogadta Edina személyiségét. Mondotta is DR. Havas Tamás a teremtés édesanyjának egy esetben, akit még előző munkahelyükről ismert, hogy ez az ő kis „jobbkeze” főzi a legjobb titkárnői kávét Hungimpónknál, mi több, ha jövőre fölveszik Külker Főiskolára, végzése után legprimább üzletkötőnk egyike lehet, mert van érzéke. Úgyhogy fel a fejjel sikertelen felvételi dacára, mert még sok szépet rejteget számára az élet marsallbotja!…

Edina lopva rámosolygott az utca színfoltjára, az idős hegedűs Bácsira, aki ma oly’ szokatlanul korán kezdte szép zeneszámait, s a „nyűtt vonót”, miközben barna bőrén és ráncain huncutul csillogott a reggeli napfény, és kopott, ám patyolat tiszta ruházatán nemkülömben.

Eközben szerencsésen megérkezett és belépett.

Midőn belépett a Hungimpo csupaüveg és fotocella ajtaján, titokban megnézte magát azon. 18,5 éves, csinos, sőt feltűnően szép, kultúrált fiatal lány nézett vissza rá, kinek aranyszőke haja laza csigákban a hátát, továbbá blézerét csapkodta szakadatlan. Hosszúdadú, szabályos arca „make up”-ot csak hírből ismert. „Egy fiatal leány úgy szép, ahogyan az Isten őtet megteremtette.” Mondotta több ízben a nagymamája, amivel Edina egyet is értett vele.

– Jó reggelt kívánok, Géza Bácsi! –

Köszöntötte eközben az idős, ám kedves portás Bácsit.

– Csókolom, kislányom. –

Viszonozta a portás Bácsi habozás nélkül, és rámosolygott a teremtésre mosolyogva. Majd hosszan nézett utána, midőn karcsú alakja és könnyű cipőkbe bújtatott mindkét lába felhágott az éppen felfelé haladó páternoszterre.

Az utazás befejeztével ügyesen kiszökelt onnan, nehogy baja essen véletlen. A szép, pálmafáktóli folyosón „kifújta” magát, és lopva szemügyre vette órája kvarcát, majd szaporázásba kezdett…

 

Margittay Edina alighogy lerakta könnyű kabátját, valamint egyebeket és táskát a napfény koszorúzta Marketing-irodában, máris nyílt a szépen párnázott ajtó, és Edina DR. Havas Tamás ajtóni kilépésére lett figyelmes, kinek 35-36 év körüli kisportolt alakját rásímuló divatos öltöny fedte kiegészítőkkel.

– Jó Reggelt kívánok, kezit-csókolom, Edina! Olyan pontosak vagyunk, ahogy a Csillag ragyog az égen. Persze, csak úgy érdemes! –

Tréfálkozott a férfi kedélyesen.

– Jó reggelt, Tamás! –

Dobta vissza a találkozás fonalát a lány, mire nevetésbe torkollottak mindaketten, ami nem volt ritkaság. Igazi Munkatársi viszony volt közöttük, „évődő” és pajtáskodó, mely azonban egy pillanatra sem lépte át a jóízlés vagy modor határait.

Sosem mondták például egymásnak, hogy proli, meg hülye, meg k…va, meg „teszemazt”, csaj, és még borsosabb satöbbik… Vagy kétértelműség Főnök-férfi részéről, illetve meglesés vagy zaklatás öltözőtükörben, és „ragadós” ajánlatok, mint egysmás Helyen sajnos, sőt „szekirozás”!

Sosem! Hanem ehelyett kedvesen és tartalmasan társalogtak a munka „dandárja” szüneteiben érdeklődésük köreiről.

Nem úgy, mint ma!

Mert ma a komoly arcú Marketing-Manager már a „kezdet kezdetén” homlokráncba kezdett, s munkaügyi kéréssel állt elő, hogy vajjon Edinának két db. pár soros, de német nyelvű levelet kellett kifogástalanul legépelnie gyors tempóban, hogy hamar Karl-Marx-Stadtba érjenek, amit meg is tett zokszó nélkül.

Hamarosan a férfi lendületes kézírásával alákanyarította a DR. Havas Tamás nevet a levélre alapos átfutás után, majd megkérte azt postázóba továbbítani soron kívül.

– Hohó, de azért a kávét előbb tessék szíves megfőzni, kérem!!! –

Visszakozta a férfi a pattanó leánynak tréfásan könyörögve, és enyhítve mindegy, az expressz levelek feszültségét.

– Összefutó számban szinte érzem már az Ön forró feketéjének zamatos ízeit, melynek behozását követően 11 háig nem vagyok itt senkinek. –

Tette hozzá DR. Havas Tamás, majd fütyörészőleg becsukta irodájának párnázott ajtaját odai belépése után.

Ekkor sürgés-forgásával Ilonka néni tűnt fel a „színen”, a kedves hívatalsegéd, aki gyorsan felismerte a helyzetet, és megigazítva ezüstös kontyát kicsattanó, pirospozsgás feje felett, így szólt dévaj módon.

– Ejnye, az Angyalát, hát mért a „forró fekete” kell ennek a „fiatalembernek”, amikor itt van néki egy „jó kis” szőke…?! –

Edina mélyen, a nyaka végéig elpirult, bár többször hallotta már a szókimondó Ilonka nénitől a kétértelmű tréfát. De nem haragudott, hanem köszöntötte a vicces, idős személyt, akire egyszerűen nem lehetett haragudni.

– Szervusz, kislányom. Hej, ahogy így elnézlek sürgés-forgásodban, bizony, látom, beh’ elszaladt az idő, ahhoz képest különösen, amikor még nálatok takarítottam annó dacumál térdemen lovagoltatva. –

Mondta és kedves hitetlenkedéssel az asztalra csapott.

Edina valóban kislány korától személyesen ismerte ezt a nénit, hisz sokáig Ilonka néni takarította hetente egyszer ki nekik a takaros Benczúr Gyula utcai Otthont, mert édesanyja vezető beosztású lett Színesfém Kutató Intézetben, és teendője mellett nem tudott fokozottan helytállni a háztartás terén, Edina pedig az iskola, a Tenisz-, és a Német-órák, plusz intenzív Angol tanfolyam, továbbá ritmikus sportgimnasztikája folytán nem tudott e tárgyban segíteni.

– Máig is de jó, hogy Ilonka néni szinte fényt hozott az életünkbe kitörő kedélye által, és bizony, hogy hej’ nagyon örvendtem, midőn első munkanapomon Hivatalsegédként Hungimpóban kifejezetten Ilonka nénit pillantottam meg, ami a Sors véletlene, hisz oly sokan mások is lehettek volna itt hivatalsegédek. –

Fogalmazott Edina ellágyultan.

– Úgy bizony, Kislányom, kicsi a világ, sóhajtotta az érett korú asszony, de félre a pletykával, készítsd össze „rögvest” az általad imént gépelt német, s más nyelvű levelezést, mellyel sietnem kell póstázónkba tüstént. –

Mondta melegen mosolyogva, majd fájós lábát tapogatva elsietett.

Hosszan nézett utána.

Telt-múlt az idő, melyet a Hungimpo lázas zajai, valamint a Váci utca felhallatszása övezett. Egyik telefon és fax a másikat érte, melyek között a beállt csöndben Edina lazított kicsit a munkatempón. Miközben kisportolt, rövid körmű ujjaival a kávét kavargatta, gondolatai támadtak. Ebbe’ többször el is pirult, pedig nem volt pirulós még intimebb gondolatok hatására sem.

Egyszercsak az ízléses fehér falon, a Hungalu naptár mellett, megpillantott egy Katicabogarat. A kis bogár épp kicsinyeihez készült repülni, mikor Edina ruganyos, és fapapucsának lépteivel odaszaladt. Ujja hegyére ültette a kis Magyar Jószágot, majd dudorászva az ablakhoz indult, hiszen fiatal volt az egészségtől, nem hiába „ímádta” a friss levegőt.

Menet közben kedves Nagyszülei jutottak eszébe. A Szentdiófáson eltöltött nyarak, a „nagyija” fennséges rétesei, mely gyengéje sajnos… Valamint „papi” kackiás bajúsza, midőn kapáját megpedrése közben a küszöbre teszi. El is határozta ezért, hogy nem hanyagolja őket tovább, hanem meglátogatja.

– Bizony, Katicabogárka, amint a megfeszített készülés a Külkereskedelmi felvételire engedi „becsszó”, leutazom hozzájuk. –

Mondta a kis testű állatnak félhangosan.

Az ablakhoz érve kinyitotta a hatalmas, csupaüveg ablakot. Szép ovális arcát meglebbentette a langyos őszi huzat. Amint kis beszélgetőtársát kidobta, maga is kinézett azon. Balra a Lánchíd karcsú ivét pillantotta meg, háttérben a Halászbástya s Hilton impozáns épülettömbjével, jobbra a Tihanyi Apátság két karcsú tornya volt látható. E kettőt a Rózsa-domb merész íve kötötte össze, valamint a Margit-híd s Sziget lágyan susogó lombja, melyet madarak „csicsergése” tett változatossá.

Épp nagyot szippantott a Természetből, mikor távolabbra, a Bazilika kupoláján csillámló nap tüzére tévedt önkéntelen tekintete, melynek közelében édesapja egy régi barátja s harcostársa lakott, akikkel szülei rendszeres kapcsolatot ápoltak, ha idejük, és a kutatásuk engedte.

Fájdalmas emlék fűzte a szép épülethez…

Fenti Bártfayéknál ismerkedett meg fiúkkal, Zsolttal, ki nyurga „műegyetemista” hallgató volt. Edina akkor járt 3-ba, és kamasz-szerelem lobbant fel közöttük váratlan erővel, ennélfogva sokat kószáltak a Városmajorban, ahol megbeszélték olvasmányélményeiket vagy csak egymás kezét fogva szaladtak le-fel az őszi avarban…

Ez most elemi erővel futott át Margittay Edina fején, és szinte megszédült tőle, s a nyitott ablakban csak lélekjelenlétének köszönhette elmúltát. Megrohanta a nosztalgia, melynek során „Zsolt” először csókolta meg száját és ajkát a sajátjával, ennélfogva mélyen elpirult s hirtelen gyors egymásutánban levegőt kellett vennie…

A későbbiekben többször „csókolództak” a megengedett határok között, és amint a fiú azokat titkon átlépte, Edina megálljt kiálltott „jelenségnek”! Szelíden korholni kezdte a másikat, és ettől máris elmúlt.

Sajnos néhány futó „alkalom” után ráébredtek, hogy érdeklődési körük a szükségesnél jobban eltér, valamint Bártfay Zsolt szeretné „komolyabbá” tenné a kapcsolatot nem jó irányban. Horibile tolakodástól sem riad vissza kissé. Egy ilyen alkalommal a leány fájón tudtára adta a másiknak, hogy váljunk el csendben! A fiú belenyugvóan sóhajtott, s nem emelt akadályt…

Különben is az Amerikai Egyesült Államokba távozott, mert szüleit kiküldetésbe szólította az élet és ott folytatta tanulmányait.

Éppen idáig jutott gondolatai láncszemében, mikor a kis Katicabogárka leért a Váci utca napfényes díszkövezetére, ám nem ütötte meg magát. Edina közepeset sóhajtott, de nem engedett szabad folyást emlékei megrohanásának munkaidőben, hanem gépéhez ült és vidáman ütni kezdte, mit sokáig nem szakított meg semmi egy telefon kivételével…

– Halló?! –

Mondta beleszólva.

– Jónapot! Itt DR. Havas Tamásné vagyok, valamint a férjemmel akarok beszélni. –

Hallotta Edina a kagylóból a határozott, ám kulturált női hangot.

– Jónapot kívánok, sajnos a Tamás… azaz… elnézést… DR. Havas úr jelen pillanatban házon kívül van. –

Replikázott a másik, de bár ne tette volna!

– Úgy??? Tehát maga az új kis „titkárnő”, ha be nem is mutatkozik…?! Szóval a „Tamás” házonkívül van? Akkor kapcsoljon be hozzá gyorsan, „kisaranyoskám”, és tanúlja meg, maga is, meg a „Tamás” is, hogy nekem mindig házon belül van!!! –

Hangzott gúnyos éllel!

Edina reszketeg kézzel leforrázva nyomta meg az átkapcsoló gombot, és csak több, mint fél óra múltával nyugodott meg, midőn DR. Havas Tamás kihaladt a szobájából, de nem volt mogorva jellegű, noha Edina tapintatosan észrevette a felhős redőket a férfihomlok mögött – családi gondok nyomán…

Később, régi szokása szerint, tépelődni kezdett ezen az eseten, mert mindig nagyon megviselte, ha igaztalanul gyanúba keverték, ez náluk oda haza nem volt precedens, ezért keserű szájízt hagyott egész testében, mely ebéd időig sem múlt el nyomtalanul. Még az sem változtatott rajta jelentősen, hogy „Juliska” néni, a konyhai alkalmazott a legszebbre sült lekváros „táskát” helyezte Edina tányérjába desszertnek, akiről időközben kiderült, hogy szintén Édesapja nyugat-dunántúli szülővárosából származott és felnőtt ismerősük.

 

Ahogy Margittay Edina hangulatos és zsúfolt vállalati ebédlőjükben az omlós pékáru fogyasztásához látott, mély férfihang riasztotta fel csapongó gondolatait könnye fátyolán át.

– Jónapot kívánok! Szabad ez az ülőhely?

– Hogyne… Szabad… Természetesen… –

Rebegte Edina egy leharapott falatjával éppen a szájában, mely előtt tartotta a többit, és emiatta kijövő beszédhangok hatására, egy kis porcukor illetlenül lefújódott a „táskájáról”.

Egyik baj a másikat érte, gondolta fejcsóválva.

De a férfi lehelyezte a csillogó fémtálcát és az előbbi afférról tudomást sem véve, gondosan leült. Edina elpiruló szégyenében alig mert felpillantani. Úgy érezte, a férfi merőn’ nézi őt, bár nem fikszírozva. Ám amikor felpillantott nagyot csalódott, mert a Másik tányérjára „temetkezve” kanalazta a frankfurti levest.

Izlésesre nyírt barnahajú, magas, kisportolt arcú, 30 évesnél nem nagyobb korú volt az illető egyenes orral. Kigombolt zakója mögött elegáns beige-színű ing lapult, és jól szabott nyakkendő. Rövid tincsei közt egy-egy ősz szál kunkorodott meg-megcsillanva, melyek idősebbé tették koránál.

Szemét a rakott káposztába méllyesztve evett.

Edina sikertelenül próbált viszazökkenni a gondolataiban, de önfegyelme ellenére folyton föl kellett néznie, mint a mágnes, hogy szinte fájt. Mivel remegésében fölállni nem mert, apránként beosztotta a fogyó lekváros süteményt, hogy tovább tartson felzaklatottságánál.

Nem így a férfi, ki nem illetlenül de „gyorsan” fogyasztott, s miután végzett a kifogástalanul ízletes „Dorozsmai rakott káposztával”, mit Edina talán kevésbé szeretett, és a szalvéta-használattal, energikusan felállt.

– Kezit csókolom! Köszönöm, hogy helyt adott!! –

Mondta egyszerű, nyílt tekintettel és a tálcával a kezében eltávozott.

– V…V…Viszont… Látásra…! –

Rebegte Edina és kisvártatva maga is úgy tett.

 

Az óramutatón már a délután képei peregtek, mikor gondolataiba’ merülve lassan ment az idő. A belváros jól megszokott zaját olykor olykor elmosódó dallamfoszlányok törték meg, és sajnos, néha, egy mentőautó is. Ilyenkor Edina mindig összeszoruló szívvel gondolt azokra, akik nem teljesen egészségesek és mentőautóban kell utazniuk…

Egyszercsak telefonra lett figyelmes. Térült fordult és a berregést felvevésével szakította meg.

– Tessék. Margittay… jaj, bocsánat, illetve Marketing Csoport! –

Mondta.

Ám a vonal túloldalán az erős kacagás kétséget nem fért hagyni, hogy a „valaki” személyesen Edinával akar beszélni, sőt, hogy Kótay Mercedes, becenevén „Maci” a lúdas hívásban.

– Ha-ha-ha. Szerbusz Edina, itt legjobb barátnőd, a „Maci” beszélek. –

Tréfálkozott mosolyra fakasztva Edinát Maci.

– Ha-ha. Szervusz Mercedes, már a neved-mondási tréfádról is tudhatnám, hogy csakis Te vagy! Be’ jó, hogy hívsz, ezer éve nem láttalak, illetve régen. Olyan, de olyan jó lenne találkoznunk, ha időd engedi… –

Maci lelkesen vágott szavába válaszával, de nem haragudott meg.

– Bruhaha, bruhaha!!! Micsoda egybeesés, Edina hisz magam is ezt az indítványt akartam tenni, hogy nem-e tudnánk ma fél ötkor a Gerbaud teraszán találkozni… –

– Nahát, ez aztán frapáns egybeesése az életnek! –

Majd így folytatta.

– Épp ma reggel támadtak nosztalgikus gondolataim Vörösmarthy Gerbaud-ról, hol oly sokszor futottunk össze, mikor édesanyáink, kik régi ismerősök sőt barátnők minket fagyizni oda elvittek, sajnos édesapák nélkül, mi abban a „korban” nem volt ritka kiküldetésük miatt, melyen búslakodtunk a jó sütemények dacára. Enyimé most is Bonbayban van sajnos, míg haza nem jön. –

– Enyimé is. De te viszont ráérsz a mondottam időben?

Hangzott a válasz habozás nélkül.

– Hogyne természetesen, hiszen csak 19-re megyek kondicionáló AErobic-ra, Csanády utcába, 7 szám alá. –

– Okay és puszóka, addig is tartsd a frontot, titkárnők Gyöngye! Tehát fél öt há-kor a Gerbaud teraszán, vagy ha hűvösebbre fordulna az idő, amit nem hiszek, a belső termek valamelyikében. –

E tréfás mondatokat már a hívott fél sem állhatta meg kitörő nevetése nélkül, és a könnye is kicsordult, mikor e szavakkal letette e telefont.

– Haha-bruha! A könnyem is kicsordul. Nem hiába Te voltál a tréfamester a Dallos Ida Szakközépiskolában, hova jártunk! Akkor hát szervusz Maci, fél ötig és ne tovább! –

– Szervusz akkor! –

Köszönt el befejezve a beszélgetését.

Ettől fogva pillangóként telt-múlt a munkaidő. Edina szinte szépvonalú orrában érezte az édes cukrászdai „milliőt”, melyre jó emlékek gyűltek szájába összefutva a multról.

Kitörő szeretettel gondolt vissza felhőtlen barátságuk közös időszakára Macival. Már gyermekkorukban együtt jártak általános „suliba” s balettra. Majd Középiskolába’. Mercedes mindig korrepetálta őt történelemből, ő pedig viszont gyorssgépírásból a karcsú kevésbé magas, fekete hajú lányt. Még mindig csiklandós gondolatokkal töltötte el, hogy jó néhány fiúba közösen voltak szerelmesek, természetesen „plátóian”.

A meleg Váci utcai forgalom tárt karokkal fogadta… Éppen Külföldiek látogatták a Belváros nevezetességeit, valamint egy indiai családot is szemügyre vett loppal, ahogy az európai ruházatú férfit „csador”-ban kísérte csínos felesége, és erről a messzi távolban kiküldetésben időző édesapja jutott eszébe Bonbayban, aki elé kimegy majd a Repülőtérre amint jön.

 

Ilyen gondolatokkal telt-múlt a „nyúlfarknyi” útvonal, melynek kövezetén Margittay Edina zavart lelke szárnyalt a Gerbaud felé. Többször eszébe „ötlött” a gondolat, hogy a „lekváros” táska finomabb, mint a legjobb cukrászdai sütemény, és ettől pír öntötte el…

Hosszan vivódott, hogyan mondja el ebédnéli mély élményét Bizalmasának, melyet sehogysem tudott elhessenteni. Vagy hogy el-e mondja egyáltalán, nem inkább bezárja lelki életébe, és csak a „vaskos” pink színű naplójával osztja meg, amit édesanyja hozott neki egy fontos konferencia során Jénából?

Eközben villámgyorsan beugrott Szájfény-ért kedvenc kis „boutik”-jába ismerősükhöz Maryka nénihez, majd további tépelődés során megérkezett a Gerbaud teraszára, ahol sokan ültek, csak Kótay Mercedes nem ült, akivel ide beszéltek meg „randevút” éppen.

Margitttay Edina fesztelenül helyet foglalt az egyik asztalnál, ahonnan előre is, és hátra is egyaránt látott mint a periszkóp. Szerencsére még keresztben sem tette a „lábát”, ami sajnos néha szokása volt, amikor egyszercsak beviharzott Mercedes. Egymás nyakába borulva ültek le kölcsönös pusziváltás és üdvözlés után.

– De jó, hogy látlak! –

Mondták és hasonlókat.

Az „imént” bejövő lány nem sokat változott az eltelt egy hosszú hónap során, csupán a ruha volt rajta más. Egy csinos, szinte „ruhaköltemény”, de mégis hétköznapi és szolid. Edina nem is hagyta szó nélkül.

– Hajaj, ezt is csak te tudod a mértéktartás terén, Macikám! Bizony, hogy hajjaj! Sportosan és elegánsan öltözködni, hogy az öltözet kiadja az ember egyéniségét, de ne legyen extravagáns vagy „tolakodó”.

– Ugyan, ugyan, te nemkülönben! –

Kiáltotta vissza az érintett, és lesütötte a szemét. Kisvártatva „cigarettával” kinálta a sportoló Edinát! Melyet az gondolkodás nélkül visszautasított! Így csupán egyedül „gyújtott” rá kedvenc márkájára, bár ő sem volt nagy „dohányos”.

Ezt közölte is Edina megrovó pillantására „reflektálva”, hogy bocsásson meg neki, sajnos, társaságban „dívik” rossz szokása, de higyje el, csak ilyen különleges világnapokon mérgezte magát mint a mai, máskor sose…

Mikor felzavart kedélyeik elnyugodtak, és helyreállt közöttük emiatt a „béke”, máris kiérkezett a fehérre keményített bóbitájú középkorú pincérnő rendelésfölvétel miatt. Ennek következtében mindketten mandulatortát rendeltek, tejszínhabos kávéval.

– Ellenben inni mit hozhatok? –

Vetette fel a pincérnő hangja.

– Talán két Carotta-juice-t jéggel, sok szívószállal. –

Találta fel magát ebben a helyzetben is Mercedes remekül.

– Köszönöm szépen a rendelést! –

Távozott el fínom tapintattal Vörösmarthy Gerbaud pincérnő.

Időközben egyre többen lettek a Teraszon vendégek, Nénik és turisták, és az ősz meleg fénye minden arcra kicsalt 3-4 mosolyt, mely a lélek indián napsütése.

– Hát hogy telik a munkahelyi légkör, te Hungimpós Lorely? –

Kezdte a szokott, tréfás modorában, Kótay Mercedes. Edina fátyolosan nevetett a partner élcén, de látszott rajta, hogy máshol járnak gondolatai. Végül jelentőségteljesen barátnője szemébe nézett, majd pirulva „kibökte”.

– Tudod… nehéz… beszédhelyzetben leszek… most, hogy egy friss élményemet próbálom veled megosztani… –

– Edina,Te, szerelmes vagy!!! –

„Robbant” ki a temperamentumos leányból a feltételezés gyanúja, és évődő rákacsintással oldalba bökte asztalszomszédját. Ettől a kényes kérdés ellenére ugyanolyan bennsőségesek lettek mint régen, s a hajdani „matek” s gépírás órák hangulatát érezték egész valójukon elhatalmasodni.

– Jaj, hogy mondhatsz ilyet Maci, hozzá még ilyen hangosan? –

Pirult lángba Margittay Edina, de azért jól esett neki a lány „In medias Res” érdeklődése, melynek közepette lesütve kavargatták a habot a kávéjukban, ami ínyüket csiklandva megérkezett.

– Bocsáss meg közönséges létemre!!! –

Közölte Maci, majd vicces mozdulattal többször a szájára ütött, amin Edina nem nagyon tudott nevetni, sőt a szava is elakadt… De nem csoda, mert ebben a pillanatban megpillantott Valakit határozott, kisportolt léptekkel behaladni a Gerbaud teraszára…

– Jahj! –

Suttogta a szerelmes leány önkéntelen mozdulattal mint a fehér fal. A férfiléptek Beethowen-i döngése csordultig elfoglalta a szíve helyét. Két kézzel „kapkodott” levegő után, amit nem igazán sikerült palástolnia.

– Edina! Csak nem vagy rosszul!? Hallod! Csak nem fogol nekem hirtelen kollapszust kapni? –

Mondta Mercedes, megijedve a váratlan látványtól, akinek kicsit „hányaveti” modora mögött a nagyon melegszívű barátnő dobogott nem hagyva magát félrevezetni. De az „érintett” hoszú másodpercekig nem tudott megszólalni…

Az összehangoltan mozgó férfi azonnal észrevette Edinát szemei sarkával, de elfogódottságból nem akarta mutatni ezt, inkább egy pillanatnyi megtántorodás után határozottan letelepedett az egyik szabadon álló asztalkához.

Múltak a percek!!!

Ahol a Valaki csendesen ült, nem esett messze Edina tartózkodási helyétől, de nem is közel, hanem pont jól. Kisvártatva akarva akaratlan szemek játékával telt meg a levegő. Egyikük sem mert a másikra nézni, és viszont, de megteremtődött közöttük egy magnikus irányvonal, ami csak úgy vonzotta a két fiatal „elementáris” érdeklődését!

Ez nem maradhatott teljes titokban, így is történt!

Edina egyik pillantását követőleg, Maci is „orwul” odanézett, hol a férfi éppen kávét és Tonic-ot rendelt az odasiető pincérnő által. Kezében a legfrissebb „Film, Színház, Muzsiká”-t tartotta böngészően, amire le-lesütötte a szemét ha épp’ nem nézett fel.

Mercedesnek elég volt egy röpke perc gondolkodás, máris folytottan fölkiáltott, és az ominózus irányba biccentett a fejével.

– Ő az!!! –

Hasított bele a levegőbe, a leleplezés.

– Honnan találtad ki? –

Hökkent meg az érintett némi szabódás árán, majd izgatott suttogás keretében elmesélte szép, ebédlői élményét. Ó, hányszor állt meg, és kereste a szavakat jó magyaros létére is, miközben pillái madárként le-lecsukódtak.

Szerencsére idegeit jótékonyan érintette a megjött mandulatorta, mely egészen friss volt, mialatt elköltötték. Különösen a kis teteje ízlett mindkettőjüknek. Diszkrét szalvétahasználat után hirtelen egymásra néztek…

– Edina, te szerelmes vagy ebbe a rejtélyes ismeretlenbe! –

Summázta a fejleményeket kissé „szabadszájúan” Maci. Edina a záporozó érvek hatására „megadta magát”, majd zavartan gyűrögetve szalvétáját, így szólt a költővel.

– „Ugyan, Én nem lógok a mesék tetején, Macikám”. Sajnos reménytelen az „ügy”, jobb is elfelejtenem. –

Sóhajtott fel.

– Hogy mondhatsz ílyet!? –

Háborodott föl a szemben ülő másik, majd megenyhülve folytatta.

– Ne hagyd, hogy könnyeimmel küszködjem magam is! Az élet mindenre meghozza a megoldást, csak a csüggedésre nem! S ha már itt „tartunk”, fogadd meg a tanácsomat, Edina! Ha véletlen a nagy Ő holnap is odaül az asztalodhoz, mire fogadásom van, kevésbé fujd reá lekváros táskádat, felindulásodban…

– Ugyan! Szerdai napon nincs is tészta befizetve! –

Felelte hanghordozással Margittay Edina.

Erre ismét fergeteges kacagásban törtek ki, és sajnos mire csírájában elfojtották, a szóban forgó férfi félreérthetetlenül rájuk nézett, sőt szabódón, de nyomatékkal bólintott 1-et Edina irányába!

„Ámour” levegője suhant át rajtuk!

A „megcélzott” leánynak nagy lendülettel megdobbant a szíve, és oly hevesen kapta el a fejét a látványtól, hogy szabályosan megfájdult a nyaka. Ebből a férfi is megérezhetett egy keveset, mert gyorsan szakmai olvasmánya fölé hajolt, bár a be-bekövetkező sötétedés miatt nem sokat látott az esteledő teraszon…

Ezután már nem alakult ki közöttük folyamatos és meghitt beszélgetés több, sőt, hamarosan búcsúzniuk kellett elfoglaltság miatt.

– Hát, Szervusz, Macikám. Én olyan-de-olyan zavart vagyok, hogy nem is tudom, tanácsos-e ilyenkor orvosilag aerobic-ozni? –

Kérdezte a lány.

– Szervusz Edina! Hidd el, szerintem kifejezetten tanácsos, mert a nagy lelki megterhelés leges-legjobb ellenszere a testmozgás és az aerobic. –

Adott tanácsot önzetlenül a természetgyógyászati felkészültségű lány, majd szívélyesen megpuszilták egymást és elsiettek. Kótay Mercedes az Egyetem felé, melynek hallgatója volt és kései „spec. koll.”-on vett épp részt, Edina pedig Csanády utca felé, ahova sajnos „kis” és „nagy” metró továbbá „troli” érintésével kellett utaznia.

Szinte alvajáróként nem is tudta hogy jutott el a kellemes „Condi”-teremig, ahol a pezsgő zenére Edina 100 %-ig megnyugodott felajzódott érzékeitől. Ugrálás közben az járt eszében csillapíthatatlanul, hogy „porcukor”… „porcukor”, miközben a fiatalos és kisportolt tornatanárnő vezényszavai folytán kilazultak az izmai sorban.

Ezután hosszan folyatta magára a zuhany csapját, és végeztével már ismét a Régi, Megfontolt Margittay Edina lépett ki a hűvős őszi estében, hogy hazafelé rója a járda kövét a metróállomás irányában.

 

Ugyanaznap este DR. Havasék társasházi, első emeleti, nagy gonddal berendezett lakásán 19,46-kor megszólalt a telefon. Balajthy Dénes volt!…

– Szervusz Dénes. –

Szólt erre be a másik fél.

– Köszönöm, kérlek a segítségedet, sikerült elintéznem „ügyemet” ma Nálatok. Hozzá meg is ebédeltem Ebédlőtökben a la kart’ által, ami kifogástalanul ízletes volt. Amíg élek, nem fogom elfelejteni! Sajnos további személyes megkeresésedre nem volt módom, lévén forgatás ügyben Lumumba utcába, illetve Vöröshadsereg útra kelletett rohannom. –

Mondta.

– Mindig a munka! Mindig csak az a munka!!! És hogy állsz az említetted tévéjátékkal? –

Kérdezte DR. Havas Tamás, mert ő volt a vonal túlsó felén.

– Ne is mondd, kérlek, kedves kérdésed! Most is kopár stúdióból beszélek hideg Sandwich bekapása közben, mert rengeteg a gondom. Tudod, Női főszereplőt keresek, sajna’ eredménytelenül. –

– Óh, a nők, a nők!… Már bocsánat…. Netalán nálunk kellett volna körülnézned szakértő szemmel! Oly sok a csínosnak mondott, szép, kulturált fiatal lány, s asszony Hungimpónknál… –

Mondta huncutul a Marketing szakember háziköpenyben kissé lehalkított hangon, hogy a konyhában hideg vacsorát kenő Neje ne, vagy alig hallja.

– Hm. Khm. –

Köszörülte meg torkát időközben a fiatal tévérendező.

– Ami azt illeti, jó, hogy mondod! Szóval… volt Hungimpótoknál… egy… leány… az ebédnél. … Melynek az asztalánál ültem… Nem lényeges… Hm. Khm. De nem ismered véletlenül? –

– Mondj róla közelebbi „személyleírást”! –

Vette a „lapot” Tamás.

– Hát, kb. 19 körüli éves, feltűnően kultúrált, sőt szépnek mondott…! Istenem, lekváros „táskát” evett pont, szőke hajú volt, blúzú, hosszúkás arca nem volt make up-os, hisz ezt én, tudod, foglalkozási ártalomból rögtön „kiszúrom”, hogy ilyen sportosan fogalmazzak…. –

Fulladt el Balajthy Dénes hangja.

– Ohó, ohó, hát én olyan leányt egyet ismerek, Margittay Edina nevűt. Új titkárnő munkatársamat. –

Mondta DR. Havas Tamás barátja kezére téve a kezét, s hallgatva annak zihálását ki később így szólt.

– … Ha nem alkalmatlan, holnap beugranák hozzád pár röpke percre, ha be tudod azt Határidő Naptáradba zavarás nélkül iktatni. –

– Dehogy, mi több! Szívesen látlak 10 óra 10 perckor irodámban. –

– Nagyon köszönöm. Ott leszek, és… Hm, ne érts félre, az a lány csak eszembe jutott. „Hessentsük” el! Szervusz, Tamás! –

Tette le a kagylót Dénes.

– Ugyan, becsületes gondolkodásod okán mást nem is tételezek! Addig is Szervusz Dénes. –

Mondta befejezve.

 

Éjszaka Edina úgy hánykódott zavaros álmai tengerén, mint egy törékeny sajka, melynek pizsamája hol hideg, hol meleg volt a számára, de nem megfelelő.

Reggel reggelit készítő édesanyja is felfigyelt e sajnálatos tényre, de meleg asszonyi tapintata sem sokat segített a damaszt reggeliző asztalon áthajolva búcsúpuszikor neki.

– Kislányom! A Libresse segít a „nehéz napokon”! –

Mondta kettesben és leánya szemébe nézett sokat mondóan, amit Edina szokatlan enerváltsággal fogadta. Pedig a modern Anyával mindent meg lehetett beszélni!

– Köszönöm anyukám szíves hozzáállásod, mégha tanácsod nem is érint… – Sóhajtotta az összetört lány, majd rövid úton munkába indult….

Ködös és szelesre fordult az őszi reggel időjárása, a Váci utcában egymás után hullott le az avar, mely az elmúlás jele, és a Gerbaud elhagyott teraszán sem ült senki más, csak a Múlt…

Midőn Edina munkahelyére beért, kicsit elkésett, de DR. Havas Tamás ezért hangsúlyozottan nem haragudott. Mikor a kávét bevitte neki, így szólt.

– A kávé! –

– Köszönöm, Edina! Továbbá ma Tíz há tízre jön hozzám egy Kedves Barátom, kérem, engedje be!!! –

Utasított a Manager hivatalosan.

– Természetesen. –

Hangzott fel az Edina-i válasz kimenőben.

Ezután alaposan továbbá kedvetlenül dolgozni kezdett. Sajnos a meleg hangulat ellenére is nyelvi szempontú nehézségei támadtak írógépelés és levelezés során. Ilonka néni se jött kicsiny derűt belopni, mert egyik unokájára Ronaldkára kellett vigyáznia, aki meghűlt neki „nyálkahártyával” a hűvös őszi időben sajnos.

Épp tízet mutatott a karkötőóra, mikor dallamos, szolid férfikopogás zaja verte fel a párnázott ajtó csendjét.

– Szabad! –

Felelte az iróasztala fölé elmélyülten görnyedő leány. Ám ahogy felnézett, szinte a Belépő látvány hatására megfordult körülötte a szoba. Az ajtó csukása után ott állt előtte…

A tegnapi férfi!!!

Drapp ballonkabátot viselt a karján, könnyű cipővel és illő pulóverrel. Nyakát szemmel alig látható vastag aranylánc övezte körbe. Edina meglepetésében és zavarában azt hitte, Álom az egész, s a legnagyobb titokban „belecsípett” egy pontjába…

– Jó reggelt kívánok! Balajthy Dénes vagyok! Be vagyok jelentve! –

Mondotta a férfihang jelentőségteljesen, de nyugalmat színlelve. Eközben merően, mégse tolakodóan Edina szemébe nézett. A leány repdeső tekintete se sokat késlekedett…

– Ho-ho-hogyne… Tessék parancsolni, DR. Havas úr vá-várja Önt…

Edina egyedül maradt, mint az ujja, de szíve a párnázott ajtó becsukása ellenére is hevesen dobogott.

– Ba-lajt-hy Dé-nes, Ba-lajt-hy Dé-nes, Ba-lajt-hy Dé-nes… –

Dobogta nem szűnően, miközben egész testében remegve ült, ajkán révedező mosollyal. Az ablakon túl kirajzolódó „ólmos” és szürke eget követte tekintetével, de gondolatai még annál is sebesebben cikáztak agysejtjeiben.

Múltak a percek!!!

Tizenhat hosszú perc elteltével kijött a férfi. Áthaladva a helységen egyszercsak megállt és Edinához fordult. Ivelt szája balsarkában kis, fiús mosoly játszott, bár nem tikkelés.

– Kérem…. Edina! Ugye szabad így szólítanom?…

Mondta kertelés nélkül.

Edina ziháló levegővétele nem hagyott kétséget maga felől.

– Szabad! –

Válaszolta elharapott síkollyal.

– Ne értsen félre, nem szokásom, de kivételesen meginvitálhatnám-e, hogy ma fogyasszon el velem egy kávét vagy amit rendel a… Vörösmarthy Gerbaud teraszán… például fél öt órakor… –

Edina az őszinte ajánlatra megnémult szinte. A csontig hatoló, ám őszinte zavart a férfi fiatal tévérendező szeme azonnal lereagálta, és így szólt ellentmondást nem tűrően:

– Nem! Ne is mondjon semmit felvetésemre! … Hanem ha tolakodónak érezte amit elkövettem imént vagy esetleg nem megfelelő, azt a kategorikus nem eljövésével jelezze! Expresszis Werbis! Én mindenesetre a teraszon várom vagy ha hűvösebbre fordul az idő, a belső termek valamelyikében… A viszont…látásra! –

Ezzel ruganyosan meghajolt és tétovázás nélkül kihaladt az irodából.

Margittay Edina lányi boldogsága a megengedett határok között Tetőfokára hágott. Egészen ebédig remény és kétségbeesés közt „hányódva” töltötte a napot, hogy elmenjen-e a megbeszélt invitálásra. Majd ebédideje rovására hazasietett a közeli Benczúr utcai lakásukba átöltözni, mely nem esett messze munkahelyétől, s közlekedés is jó volt, ezzel is érvelve a „randevú” elfogadása mellett.

A Marketing-Manager nem is hagyta szó nélkül a jelenséget, hogy az átlagoshoz véve is milyen csinos beosztottja van ma… Tréfás „csettintését” Edina szokása ellenére jóleső belső mosollyal vette tudomásul. Még akkor is ez látszott szépen metszett ajkain, mikor a délutáni DR. Havasnaki kávé bevitele után leült iróasztalához. Egyszercsak észrevett azon egy Napi Lapot, s bár nem volt szabad Munkahelyen privátim olvasnia, lopva belelapozott abba…

Eleinte nem is volt ez baj. De egyszercsak a 3. oldal alján egy „fényképre” esett a tekintete árja. De bárcsak ne esett volna! Edina elsápadt, majd szabályosan kivörösödve izzadni kezdett sajnos. Mivel fizikailag szédülés fogta el, alig tudta kiolvasni a Felvétel aláírását:

„Balajthy Dénes fiatal tehetséges Tévérendező női főszereplőt keres a „Szeretve mind a Vérpadig” c. kísérleti tévéjátékához. Képünkön az ifjú rendező a felfedezésre áhítozó leánykoszorú gyűrűjében.”

És tényleg!!!

A képen 6- vagy 7 csinos, de jelentéktelen lány öveztében ott mosolygott az ő Férfije, nem volt kétség. Az arc és a név azonossága azt kizárta feltétlenül. Edina alig tudta visszafojtani a sírást, sőt zokogott.

– Mindennek vége! Isten veled Remény!… Ó, hát ezért!… Ezért volt az egész invitálás? Hogy képzeli, hogy … hogy én is olyan lány vagyok, hogy egy leszek neki a sokból, amiben bőven része van? –

Zokogta zömmel befelé, mert kora kislány korától fegyelmezett, kultúrált leány volt, noha mélyérzésű is. Ettől kezdve hibát hibára halmozott a német nyelvű levelezésben a koncentrálás hiánya miatt.

– És ha nem „acélból” hívott? –

Tért vissza újólag. De hiába igyekezett megnyugtatni magát, mécsesét nem tudta eléggé összeragasztani. Majd észrevétlenül az asztalra csapott.

– Hát mi másért?! Ne csalfa vak reménykedj! –

Hangoztatta és egymást kergették gondolataiban a mondat-töredékek az utólérés legcsekélyebb reménye nélkül.

– Én bizony nem leszek senki megunt „babája” –

Dúdolgatta eközben a szép zeneszámot.

Megpróbálta Macit hívni vívódva telefonon, de az „utolsó szalmaszál” talpmasszázs-tanfolyamon volt, így egyedül maradt a nehéz ám igazságos döntéssel: NEM! Nem lehet jelen ezek után a Gerbaud teraszán, vagy belső termében, se fél öt órakor, se tovább. Ha van benne lányi tartás, nem és nem mehet el…

Még sokáig birkózott hasadt lelkének két fele egymással, majd szokása szerint alaposan kezet mosott, és a munkaidő végeztével emelt fővel, földalatti és gyalog érintésével egyenesen hazasietett.

 

Kis presszó mélyén, szomorú, nehéz férfibánatban kuporgott ezalatt Balajthy Dénes, kiben nyoma se volt a tévérendezőnek vagy nyegleségnek. Előtte vadul megkezdett tonic-ok szívószállal tornyosultak, és sajnos egy kis kupica rövid ital gin is…

Több mint egy teljes órát várt Edinára a Gerbaudi teraszon, ahol már a kiszolgálást is szüneteltették az előbbi ok miatt. Mikor már nagyon fázott belevetette magát az „éjszakába”. Csalódott volt és keserű, aminek éppen megfelelt a füstös helység marása és az italé.

– Keserü a szivem s magában dobogó… –

Dúdolta maga elé, majd így folytatta ziháltában.

– Edina! Edina!!! Ötvenkét hosszú percen át úgy vártam reád a rendkívül hűvös teraszon, mint testnek a kenyér! Vajjon, mért nem jöttél, mért? Titkon, de számítottam randevúm elfogadására, s hogy keserű kosár nem ér. Ó, csak nem azt hitted Te hiszékeny „teremtés”, hogy a filmszerep miatt vetettem invitálási cselt!? Csak nem, csak nem!? –

Jajongta és rossz hangulatában újabb „rundót” rendelt magának.

Nem értette a dolgot! Ő teljes szívéből egy tiszta barátságra esetleg többre vágyott, mert az ember többre vágyik amig él. De lám hiába. Itt volt harminc évesen, egy nyugat-dunántúli kisvárosból származva, mi több, szüleit kicsi gyermekkorban elvesztette, melyek repülőbalesetet szenvedtek egy külföldi kiküldetés során Latin-Amerikában, s bizony ezt máig is sajnálta.

Nagybátyja, Balajthy Egon Bácsi, a jól csengő festőművész vette magához, míg hányattatás után művész lett maga is, ismert fiatal tévérendező. S most minden összedűl a sors ostoba véletlenje miatt… Ezen a pontján nem bírta tovább és feljajdult…

– Hiába mondja Egon bácsi, hogy nősülj meg fiam az életed szekerével, ne sokat kukoricázzál, hiszen kire marad ez a három és félszobás plusz hall, galériás, műtermes, etázsfűtés, telefonos budai műteremlakás, ha engem egyszercsak elszólít esetleg az élet rendje? –

Mondta Dénes, ki sajnos gondolatai ezen szakaszában könnyű cigarettára gyújtott feszültségében és szaporán ki-befújta a füstöt. Majd azt suttogta.

– Edina, Edina, félresiklott az én életem, társam csak a bús magány, a kamera, a forgatás. Alig is ismerem lelki tulajdonságaid, de mintha 1000 éve barátok, sőt mi több lettünk volna… –

A nikotin és az alkohol hatására egyre háborgóbb lett belső monológja.

– Hát megbántottalak én? Tolakodó lettem volna én? Kellő művész-bohémségem sértette volna finom Valódat? Nem! Nem! Nem lehet ily édes mostoha! Hát mivel érdemeltem ki, hogy igen? Mivel? Hogy nem marad más nekem csak ez a „Pötyi” presszó s a bús komor? –

Még sokáig „dúdolgatta” a zongoráni zeneszámot, majd lehorgasztott fejét kiszellőztetve a Lánchíd érintésével maga is hazasietett…

Mikor aztán este 10 hákor kikönyökölt magányos férfiszobája Dunára néző ablakából, nem is sejtette, hogy karnyújtásnyira, a Benczur utcában egy sajnos egészen kipirosodott szemű emberi lényt láthatna könnyű, narancsszínű „olasz” hálóköntösben, akinek izléses lányszobájában változatlanul a szomorúság ülte torát, és hiába szólt izléses music-centeréből fiatalos zene és számok, ha Margittay Edina naplójára rogyva járt fel-alá, miközben fel-feltörő halk sírása gejzírként övezte orcáját a lemosó-tonic dacára is, ha nem takarnák el előle a szürke pesti háztömbök sorai. Pedig ha látja, talán sok minden másképp történt volna…

 

– Ferihegy Two! Kiszállás! Ferihegy Two Megállóhely! A Bonbay felől érkező repülőjárat megérkezett!!! A kifutópálya mellett tessék vigyázni!!! Kérjük, kedves utasainkat, fáradjanak Vám- és Utlevélvizsgálathoz! –

Hangzott el több mint egy hét múlva a hangosbemondó bájos hangja Angol nyelven, amit Edina „szinkronban” le is fordított rögtön.

Mert ő volt az a tágas peron korlátjánál „Neon”-piros színű esőkabátban, mely raglánszabású volt, alatta vízhatlan „boka” csizma feszült karcsú lábain, ezt csinosan „rásimuló” Jeans-öltöny egészítette ki és könnyű hajpánt.

Kissé sápadt, vékony arcán eljátszottak a „gépmadarak” lámpásai, amik fel-le szálldostak épp a forgalmas repülőtér betonszőnyegén. Nagy volt a teher- és személyforgalom egyaránt!

Sajnos hiába nyújtogatta magasra a nyakát, a nagy tömegben és sötétben nem látta tisztán Édesapját, aki tulajdonképpeni úticélja volt. Ezért habozás nélkül otthonos léptekkel leszaladt a várócsarnokban. A surrogó mozgólépcsőn Ő volt a legbájosabb jelenség, de nem törődött ezzel.

– Nagy Isten! Gondolta közben! Még csak nyolc napja!!! –

S felidézte az eseményeket.

Nyolc napja annak, hogy „ágynak esett”, s makacs láz verte ki, melyre Ali bácsi, a jó öreg Háziorvosuk fekvést és nyugalmat látott jónak rendelni. Edina csüggedten mosolygott, hisz jól tudta ő iskolai tanulmányaiból is, hogy zaklatott idegrendszere az, mely szomatikusan is kifejezésre jutott.

Édesanyjának nem volt mese, Edina mindent elmondott az utolsó szögig, mellyel „száz százalékig” egyetértettek, hogy megcsalatására csak a feledés hozhat gyógyszert.

A „lábadozó” ennek érdekében lépéseket is tett könnyű táplálkozással, nagyokat alvással s vitaminnal! Reflex-zónáit masszírozva egyenesen csodát tett. Vasárnapra már-már láz és stresszmentes volt. Látszatra sikerült is kitörölnie „képernyőjéről” a férfit, mikor újabb csapás történt, mintha vége se akarna szakadni.

Édesanyjával épp hámozott-felezett kinai őszibarackot fogyasztottak a családi nappaliban jó étvággyal, mikor a televizió elsötétedett, majd rendkivüli közleményt olvasott be hirtelen. Máig is fülében csengnek a vészterhes szavak:

– „Kedves Nézőink! Rendkívüli közleményt olvasunk fel! Tegnap délután Lovaspusztán forgatás közben egy 4,5 méteres magas daruról leesett Balajthy Dénes fiatal tévérendező. Állapota súlyos, de nem életveszélyes.” –

Hallatán Margittay Edina ájulása nem ismert határt, fölszakadt sebe aggódva lüktetett, és ismét sírógörcsök kezdték kínozni, mintha meg se gyógyult volna korábban.

Margittay Andorné DR. búslakodva kitöltötte a maradék barack-lét, és csendesen elhatározta, hogy hétfőn „partizán” akcióba lép. Félreteszi ótzkodását és felhivja DR. Havas Tamást érdeklődni a beteg állapotáról.

Erre a szerencsés egybeesések fel is jogosították, mivel Dénes édesapja amíg meg nem halt, Edina édesapja gyerekkori barátja volt nyugat-dunántuli kisvárosban, sőt egyetemi évfolyamtársa, majd sokat lettek aztán együtt kiküldetésben, ám a „fiúcskát” a szülők tragikus kimenetelű balesete és elvesztése után szem elől tévesztették.

– Igy talán nem oly tolakvó az érdeklődés! –

Gondolta az asszony érett gondolkodásával és inteligenciával, amit DR. Havas Tamás maximálisan vissza is igazolt. Titkos, „forró drótjuk” következtében kiderült, hogy Dénes állapota nem olyan lesújtó, bár ad okot aggodalomra. Sportoló múltja jó ajánlólevél, melyből hamarosan talpra áll, csak hosszan kell testmozgással regenerálódnia.

Edina, noha értesült a kedvező változásokról, csak tegnapra kapott kellő erőre. Szerdára. Alig tudta keresztülvinni akaratát, hogy személyesen mehessen ki a repülőtérre forrón várt édesapja elé. Édesanyja a „taxi” pártján állt, de a fiatal lány hevesen ragaszkodott a manuális autóhasználathoz…

Edina épp leugrott a sebes gumiszőnyegről, mikor a kijáróban máris feltűnt DR. Margittay Andor magas, szikár, kisportolt, maximálisan napbarnította alakja. Edina alig állta meg, hogy oda ne szaladjon! Oda is szaladt, ahol örömmel „puszilta” meg egymást apa és leánya.

Majd Edina tájékoztatta édesapját az időközben történtekről hazafelé utazva, de ez vezetésére szinte nem volt semmi hatással. Még a csomagjuk se tették le mikor édesanyja épp készen volt a vacsorával.

Magyaros Báránysültet és kókuszos palacsintát készített, édesapja gyerekkori kedvenc ételeit. Ezek után „koccintásra” és ünnepségre került sor, minek során a családfő kis beszéd keretében átadta a hozott ajándékokat, műszaki cikket, pipereárut és ruházatot, melynek mindenki nagyon boldog volt. A meleg légkör zárókőként regenerálta Edina idegrendszerét. Úgy érezte, ismét a régi…

 

Mikor a lábadozó leány felépült táppénzéből, rég nem látott munkahelyén a kis kollektíva nagy tapsával fogadták és ovulációval. Különösen DR. Havas Tamás hagyta nehezen abba a tapsolást, mielőtt nevetgélve behaladt tágas irodájába. Ilonka néninek még a könnye is kicsordult, amikor meglátta Edinát egy különösen bonyolult levél legépelésébe fogni dudorászva.

De alighogy elcsendesedtek, megszólalt a telefon és az Éthert Kótay Mercedes nem szűnő hangja töltötte be. „Ezer” kérdése volt a beteg állapotáról és lelki kérdésekről, melynek csak a rohanó idő szabott gátat… Szép közös programmjuk pontosítása és kacagva megbeszélése után előbbi egyszercsak felkiáltott.

– Jaj, Edina, most jut eszembe, el kell köszönjek, hamarosan sajnos fittnesem lesz! –

– Ó-ó, mindig az a rohanás! De megértelek, hisz magam se vagyok különben… Hát szerbusz a látlak-később-ig, és csocsi! –

Mondta.

Délelőtt 11 órakor DR. Havas Tamás behívatta Edinát, aki erre bement.

– Foglaljon helyet körömben, Edina! Hm. Hm. Bocsásson meg, hogy nyílt leszek, de Ön egy ostoba félreértés vétlen… áldozata. –

Kezdte mondanivalóját a Marketing Csoport vezetője a 174 cm. magas általában 60-60,5 kilós lány irányában.

– Egyszóval, Dénes barátom múltkori… közeledése tárgyában akarok Önnel tisztázni, Edina!. Kötelességem leszögezni, hogy Ön ok nélkül, viszont teljes joggal értette félre a helyzetet, hogy a napi lapi látszat szerint Önt Balajthy Dénes csak színi területen kívánja „foglalkoztatni”, nem pedig, hogy úgy mondjam, privátim, ami egyáltalában nem igaz, és amiért úgy a magam, mint Barátom nevében is határozottan és kifejezetten elnézést kérek!!! –

Mellkasa fel-alá járt, majd erőt véve folytatta.

– Le kell továbbá szögeznem, hogy Balajthy Dénest már kora gyermekkorától maximális tiszta szándék vezette, és ez az utóbbi időben csak jó irányba fokozódott. Ő Maga is elismeri, hogy nagyot hibázott, amikor nem eléggé számolt az Ön rendkívüli lányi érzékenységével, mi az arcára van írva, s az emberivel se. Ezért nem is nyerhet soha bocsánatot! Nem és nem! Épp ezért arra kéri Önt általam, hogy felejtse el Őt a jó emlékezetével amennyiben nem tud megbocsátani, de ha lehet ne haragudjon rá, aki ott fekszik a Kútvölgyi utcai kórházban a baleseti osztályon a 7-es számon balra… –

Edina elpirult mint a zápor, majd felsikoltott.

– Hetes számon balra? –

– Sajnos, igen… –

Erősítette meg a másik, és bizony nagyon is kigyöngyözött a homloka e szavak mondatán. De nem kevésbé Edináé, aki majdnem minden lányi büszkeségét levetve egész testében izzadni kezdett, és könnyein keresztül szinte sírva így felelt.

– Kedves Tamás… Mondja… meg a… barátjának, hogy ha ő engem el… is felejt, az… az… nem lesz kölcsönös! –

Szögezte le erői határán, és a csodával határosan tartva magát.

E vihar után meleg bensőségesség öntötte el az igazgatói iroda fényét, nemkülönben DR. Tamás fiatalos arcát, aki jól tudta, hogy rosszul járt Barátja bízvást ugrálni, sőt, mi több, madarat fog fogni örömében, melyre ebben az ágyhoz kötött állapotban kifejezetten szüksége is van…

– Van Isten! –

Gondolta általánosságban, ahogy mondani szokták.

Ezek után még beszélgettek pár percig témákról, kulturáltan és fiatalosan, majd Edina kitávozott, hogy tovább éghessen keze alatt a hivatali munka.

A napfényes délután hamar elrepült, melyben Edina boldogságát semmi sem zavarta néhány telefon kivételével. De ez sem volt kellemetlen, mert gondolatai messze jártak, s huszáros döntés formálódott fiatal elméjében meg-megállva.

Elmerülve majd elfelejtette, hogy hazafelé vásároljon egy szép, tartalmas hanglemezt valamint egy humoros „babát” Mercedesnek, mivel aznap este éppen Őhozzá volt „hivatalos”, ahol Maci 19. születésnapját ünnepelték, mert sajnos évvesztes volt…

 

A taxi víg zajjal állt meg a kis Pasarét-i utcácskában és Edina a számla végeztével sietősen indult a ház felé a sötétedő kerten át, ahová hívatalos volt.

Óh, gyerekkorában mennyit „hancúroztak” itt a jól nyírott bokrok árnyán Ludmilla néni szigorú, de igazságos felügyelete alatt, s a potomnyi medencében, amit ki is játszottak, be kell vallani.

Erről a „szálról” a saját kedves édesanyja jutott eszébe siettében, aki nagyon megörült, mikor a jobbra fordulást felfogta, és némi anyai „tépelődés” után belement, hogy leánya meglátogathassa DR. Balajthy Dénest a Kútvölgyi utcai kórházban. Azzal a megszorítással, hogy édesapjuk nem tudhat a „kegyes csalásról”, melyet jobb volt talán elhallgatni előle, bár nem volt szokásuk, révén nagyon megviselné sok munkája közepette az aggódás.

Az asszony sóhajtott és harmatos anyai szemével sokáig kisérgette büszkén a szép Teremtést a Benczur utcán végig amig be nem fordult ruganyos lépteivel.

Amelyekkel most itt szökdelt Enikő a kivilágított, repkénnyel befutatott ódon Villa felé. Az időnkénti forgalmi „dugók” és hosszú toalettje miatt kicsit késett, így végképp sietősre fogta lépteit. Már előre kihallotta a nyitott Balkon ajtón a lányokból és fiukból egyaránt verbuválódott alkalmi kis kórus zaját.

– Happy birds day to you!!! –

Melyet azonnal megértett és saját szórakoztatására lefordított.

A kis, kedves, dallam lassan elterült az őszi ködben burkolódzó villalakások között, mint egy „alföldi” rónán a „furulyázó” pásztorok nesze, hogy a szomszédok is értesüljenek az eseményről, mely nem volt bántó vagy harsány, de fiatalos annál inkább. Az előzetes tervek szerint „Garden”-t tartottak volna, de az őszi estében való „kellemetlen” felfázásoktóli józan ész erősebb volt délibábos Romantikájuknál.

Ennek ellenére Edinát nagy „ovációval” fogadták már belépésekor a kedves előszobában is, midőn egy bohókás réges régi osztálytársuk, Tarpay Ákos kit Zene Akadémiára vetett az élet, gyorsan egy kevés pezsgőt bontott, amit Maci „tiszteletére” jóízzel el is fogyasztottak.

Edina szívből sajnálta, hogy tervei ellenére nem sikerült tréfás verssel készülnie a „nagy alkalomra”, pedig régebben szokott, amit el is szavalt, de Maci ezt hasonlóan tréfás szemrehányások után állapotára tekintettel elnézte neki.

A tágas nappaliban vigan libeg-lobogott a kandalló, melyről csak műszaki egyetemisták s közelállók mondták volna meg, hogy elektromos „eredetű”. A bútorokat óvatosan a falak „mentén” tárolták ezúttal széttolva, egyszersmint a büféasztalnak kinevezett ovális ebédlőasztalon ott sorakozott válogatott harapnivalóival a híres Svédasztal…

Odébb „Bárpult” helyezkedett el. Mélye telve volt ami csak szem-szájnak ingere, de bőven volt alkoholfry is közöttük, mi többüknek kedvezett. Ebben a jól összeszokott kis társaságban nem divott a máshol oly bevett „alkoholizálás”, legfeljebb 1-1 kis pezsgőt ittak meg, esetleg a „torkosak” sekély vörösbort kevertek belé, melyről a nyugat-dunántúli kis város, ahol többek között Maci édesapja is született, mig nem volt kiküldetésben, híres volt.

Meg volt „bólé”.

Az este kavalkádja során többek között hamarosan Edina mellé „csapódott” egy magas, kisportolt külsejű fiú, aki Képzőművészeti és Iparművészeti Főiskolára Járva, mint „művész” ki is lógott a társaságból, de azért elnézték neki kedves alkata miatt, és Edinával művészetről valamint más szórakozásról beszélgetett.

Edina szolidan kipirult a pohárka pezsgőtől valamint a „Balajthy” név hallatától, mely többször lett emlegetve, hisz Attila folyton a festészetre terelte a fonalat.

– Mondd, mennyire jól ismered Balajthy Egon Bácsit? –

Kérdezte hanyagul a művész növendékek benfenntességével. Mire Edinának több se kellett, akkorát dobbant a szíve!!!

– Csak a fiát, a tévérendezőt! –

Vetette vissza lezserül, de ez az alkatától idegen magatartás nem tett jót neki. El is csuklott a hangja, s csak ügyes palástolásának köszönhette, hogy nem tűnt fel az érintettség…

Még így is udvarias „kacaj” lett a bére.

– Ó, a Dénes nem a fia az Egon Bácsinak, ki nekem kedves Menthorom, hanem az unokaöccse, de mintha a fia lenne, hiszen ő nevelte kora gyermek korától. –

Hangzott a válasz.

Balmazújvárosy Attila sajnos félreértette a lány ezutáni magasra felcsapó érdeklődését, a Balajthy család iránt, és továbbra is modern festészeti kérdésekről értekezett eléggé „belemelegedve”, de ettől egy pillanatra sem vált kikezdővé vagy illetlenné.

De hiába is vált volna!

Edina félóra folytán sűrű elnézést kért, és kezdődő fejfájására hivatkozva az ablakhoz lépett, hogy meglégkúrázzon. Szinte a bordái közt érezte Ámour „markát” melyben kibimbózó szerelme rabmadara vergődik. Kusza gondolatai egymás sarkát taposták, mint az őszi fellegek. Széna vagy szalma, sóhajtotta a nép ajkán. Most, kissé félrehúzódva végre sikerült tömören megfogalmazni magában, hogy mit is érez.

– Ambivalenciát! –

Mondta félhangosan, de szerencsére a közelben lambadázók nem hallották.

Időközben a hangulat kezdett tetőfokára „hágni”, a „Music Center”-nél többen táncoltak egymással és partnereikkel, mások kisebb csoportosulásokat alakítottak és abba „verődve” beszélgettek a süppedős fotelok mélyén érdeklő témákról, sőt, néhányan a tulsó, sötétebb szobákba is elvonultak. És nem egyedül…

De Edina, miután visszatért a fiatalok körébe, ezt is megengedhetőnek vette, mint mindent, ami nem idegen és emberi tőle.

„Kebelbarátnőjével” a konyhában újabb nagy „adag” sandwich kenése közepette tudott tanúk nélkül valamint négyszemközött beszélgetni, melynek során Edina „elújságolta” a nem várt fejleményeket és döntését, hogy a józan észt sutba se véve, holnap igenis meglátogatja Balajthy Dénest!

– Jaj, de jó! Jaj de jó! Jaj de jó! –

Hangzott fel szabályosan körülugrálva a mosolygó Edinát, majd Mercedes a nyakába ugorva fejezte ki helyeslését a történtek fölött „szeleburdi” módon, melyről híres volt. Ebben persze az elfogyasztott „mennyiség” is közre-közre játszott, hiszen igazi fiatalok voltak mindannyian.

Mintha csak rábólintana Döntésére, ebben a pillanatban megszólalt az elektromos harang hangja. Az ünnepelt szülei érkeztek meg általa, konkréten Ludmilla néni és Dzsonni bácsi, akik merő tapintatból az estét egy baráti házaspárnál töltötték, melyekkel gyakran voltak együtt kiküldetésbern.

A kis „kompánia” még velük együtt is elfogyasztott egy kis üveg szeszesital „Kék Angyal” pezsgőt, majd élénk zsivallyal távozott a születésnapi ünnepségről, mely jól sikerült, amit megelégedéssel vettek tudomásul és fogékony emlékezetük elraktározta.

 

Margittay Edina a verőfényes szombat reggel ellenére kissé migrain-esen ébredt, amit csak az anyai kakaó és a zuhanyrózsa testét jólesően bizsergető folyása oszlatott el. Mikor kettesben maradtak Édesanyjával a verőfényes reggelizőasztalnál, a széles látókörű asszony somolyogni kezdett és visszatért…

– Úgy látom, kislányom, elhatározásod végleges, hogy meglátogasd betegágyán a Fiút, ki oly sok örömöt és egyben keserűséget is okozott fiatal szívednek. Bár féltelek, bízom józanságodban. Kérsz még kuglófot? –

Kérdezte.

– Köszönöm, inkább talán juice-t fogyasztok. Tudtam, hogy megértő társamra találok benned, anyukám, mint mindig válságos órán! Hidd meg, nehéz kifejezni összetettségemet… Tartok a perctől melyre úgyszólván „vágyom”. –

Bökte ki az elpiruló teremtés mosolya fátyolát.

Mosogatás s fogmosás után remény és kétségbeesés közt hányódva telt a délelőtt. A szíve mélyén, de följebb is, Edina tartott a bekövetkező találkozástól. Még az is felmerült felnőttes gondolkodásában, hogy Dénes „ne’adj’isten” nem fogadja őt szívesen, de ezt a felhőt a lélek egéről elhessegette hamar.

Inkább odaadással segített a házimunkában Édesanyja „kötényén”, aki ha tehette, szakított magának időt, hogy ne csak dolgozószobája fölé hajolva görnyedten bonyolult kémiai számításokat végezzen éjszakában nyúlóan olykor, hanem hódoljon is „hobby-jának” a sütésfőzésnek, amely nélkül vezető értelmiségi asszony sem lehet meg.

– Az élet rendje az az élet rendje, Edina! –

Paskolta meg bizalmasan, miközben a barátságosan felszerelt konyhában együtt hajoltak az ízletes „Rátsz” ponty készítése fölé tartármártással.

– Úgy bizony, kislányom, ahogy elnézem, bár nem erőltetem, hamarosan kitávozol te is ebből a meleg fészekből, hogy a kis sajátodét vezessed. S akkor jó hasznát veszed majd ismeretnek gastronómiában, s háztartási tapasztalatban. Mert nemhiába mondja az egyszerü nép, hogy a Férjet a hasukon át lehet igazán megfogni. … „Egyebek” mellett… –

Tette hozzá zavartan, mert félt, hogy vét a jóérzés szabályai ellen.

– Jaj, hol van az még anyukám!?… –

Pirult ki Edina bőre hallatán, de a szeme mély tűzben csillogott, miközben egymás nyakába’ borultak, amikor csak tehették.

Hármasban ebédeltek, mert Szabolcs, negyedik tagjuk tanulmányi kiránduláson vett részt Nyugat-Dunántúlon, így nem ehetett velük. De sokat emlegették kedvesen „anekdótázva”.

A „Menű” nagyon izletes volt, bár étvágy helyett egészen más járt az elszánt leány fejében. Szórakozottságában még a halkést is összetévesztette, s csak a szelíd kacagás térítette „jobb” belátásra.

Sőt a lelki felkavarodás miatt jobbnak látta, ha nem kockáztatja az autóvezetést, és parkolási gondok miatt, szívesen elfogyasztott szülei oldalán egy pohárka Debrői „Hárslevelű”-t.

De amikor eljött az idő, édesapjuk felé ürügyre hivatkozott, és édesanyjával összekacsintva energikusan kilépett a kovácsolt vaskapun.

– Taxi!!! Taxi!!! –

Kiálltotta Margittay Edina egy éppen a házuk előtt várakozó Taxinak, melyben kedves ismerősüket fedezte föl hamarosan, és beült. Könnyedtsége mögött görcs szorította el a légies jelenség gyomrát, mikor a „kocsi”, mellyel ment, gyors mozdulattal kigördült a járdaszegély takarásából és robogott, zúgott szakadatlan mig csak csikorogva nem fékezett a Kútvölgyi Utcai Kórház felmagasodó épülettömbje előtt.

Edina miután kifizette és borravalót nyújtva át a mosolygó taxisofőrt, a következőket mondta.

– Hát, a viszontlátásra. –

A másik szájból is hajszálra ugyanez hallatszott.

Miután a formaságokat elintézték, Edina óvatosan kiszállt, majd a porta érintésével szent elhatározásába fogott…

Épp akkor kezdődött el a Látogatási idő, mikor ruganyos lépteivel odaért a Baleseti Osztály Hipern-modern épülettömbjéhez.

– Vajjon melyik ablak az Övé!? –

Sóhajtotta, bár az igazat megvallva mindkét lába remegett. Nadrágbani térdei egy-egymáshoz koccantak mint a kocsonya. Nagyon tartott többek közt attól, hogy Balajthy Dénes nem lesz például egyedül,és akkor kútba esik a nagy találkozás, pedig ennek, s így az idegenek-előttség veszélyének kevés esélye volt, révén Dénesnek nem voltak különösebben rokonai, csak Egon Bácsi, aki épp Festészeti Szinpóziumon tartózkodott, valamint a barátai, akik pedig mind forgatásukon vettek részt, mely „kozmikus” elhagyottságát csak növelte a leesett Férfinak.

– J…jónapot kívánok. –

Mondta az épületbe Belépő a szigorú arcú, mosolygós főnővérnek reszkető hangon, mely el is csuklott hamarosan…

–– Aki át mond, mondjon bét is! –

„Dörrent” rá ellentmondást nem tűrőn az egészségügyi dolgozó.

– B… B… Balajthy Dénes tévérendező beteget keresem. –

Törte meg a beállt csendet Edina.

– Tessék, csak Kérem! 7-es szám a folyosón balra, külön szoba „fürdőszobával”… –

Ennek említésére Edina ellenálhatatlanul elpirult, de elhatározta, hogy összeszorítja a száját és nem törődik a társadalmi konvencióval! Nem és nem!

– Nagyon szépen köszönöm. –

Vetette oda minden bővebb magyarázkodás helyett, és útnak indult. Kisvártatva mintha Mágnes vezetné oda is talált az Ajtóhoz, ahol kopogni kezdett, mely alatt lélegzete többször elakadt…

– Tessék!!! –

Zendült fel a jól ismert férfi-beteg…

Balajthy Dénes fájdalmai ellenére sötétbarna háziköntösben volt. Félig ült a csinos kórházi ágyon, félig feküdt. Egyik lába fel volt kötve a mennyezetre, de a másik sem sokban különbözött a gipszeléstől, valamint ami azt illeti, a bal keze és a feje. Amennyire a körülménye engedte, éppen az új forgatókönyvén dolgozott rendületlen, mert elhatározta, hogy sose adja fel, s azért ember, mert remél!

A szobában sok virág és narancs volt, csak egy „imfúziós” állvány emlékeztetett a szomorú valóságra, amely szerencsére nem volt munkában. A fiú meglepetése teljes volt a rátörő látvány súlya alatt, és alig tudta jólesően zavarát palástolni, midőn így kiáltott.

– Edina?! –

– Dénes !!!! –

Hangzott fel az elfúló lányság dokumentuma a Látogató részéről.

– Hát eljött… él!? –

Kérdezte a fátyolos hang bizonyosságával Dénes és föltolult benne minden érzés és minden szerelem…

– El!!! –

Rebegte az érintett.

– Talán parancsoljál, helyet foglalni! –

– Ne fáradj, köszönöm! –

Mondta Edina és jellegzetes pirulásával küszködve nagy elhatározással Dénes ágya szélére ült…

Egy örökkévalóságig nézték Érzékeikkel küzdve egymást, és a szemükön kívül nem beszélt más, amit mindkettejük fujtatása még jobban kihangsúlyozott… 1,5 nehéz perc elteltével Dénes magához húzta „orvul” a lány kezét az egészséges kezével, és hosszan fogta elfúló hangon. Edina akarata ellenére is megriadt a kinyilvánításon, de azután remegve hagyta és egyre jobban elhatalmasodott rajta, ami a férfin…

Dénes meggyötört mellkasa emelkedett és süllyedt mint egy léggömb. Kúltúrált, vágyteli fújtatását kis idő után szavakba is öntötte.

– Hááá, hááá! El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok!

Hangzott fel Dénes ajkáról a szó.

Edina az elröppenő 5,5 tized perc alatt szinte észre sem vette, hogy milyen kényelmetlenül űl a kórházi „vaságy” szélén, és ez Dénesnek sem jelentett problémát. Önkivületük Heted hét határon is túljárt. Sietve párnát tettek alá.

– Én se. –

Kanyarodott vissza ezután az előzményekhez a leány.

– Akkor ne mondjunk semmit, legyen ez a mi kézfogónk! –

Mondta Balajthy Dénes.

– Nem mondok. –

Hangoztatta a lány, miközben Naplemente lett az ablakból, és a félhomály különös hullámokat rezdített meg szervezetükben. Dénes az esteledő szoba rejtekén ünnepélyesen szája elé helyezte a karcsú s izmos lánykezet majd cserepes, sápatag ajkaival megcsókolta azt. Edina megremegett mint a „miskolci kocsonya”, ahogy tréfás édesapjuk szokta mondani, de összességében szívesen fogadta a fiú „csínyét”, melyet az érintésével tetőzött be…

Pár perc múlva gyöngéden abbahagyták a kézcsókot és a fiú száját kiszabadítva az édes tenyérből azt mondta.

– Tudtam, hogy eljössz, bár nem reméltem! El sem tudod képzelni, mit jelent ez az örökkévaló pillanat nekem! –

– Mibe fogadjunk, hogy te sem, hogy mit nekem? –

Suttogta a másik.

Ekkor a köztük lévő zuhatag ledőlt, és átszakadt mint a gát. Balajthy Dénes, ahogy a lábát felkötő kötél engedte…… előrehajolt és lágyan átkarolta a Női vállat. Edina szintén. Ezután lassan egymáshoz közeledett az ajkuk, ami egy mágnes hevességével megcsókolta egymást…

De nem hosszan, mert a fiú körülményei és a lány kifejezett zavara ezt nem engedte. Miután a boldog tévérendező játszadozó mosollyal frissen „csókolt” száján párnájára hanyatlott, a következőket mondta.

– Szeretlek… mint a vérpadig… –

– É…é… én is… –

Kiálltotta minden bátorságát megfeszítve Edina!

Miután ezt enyhe szédületben megbeszélték, még rengeteg érdekes témát érintettek, de mindig ide kanyarodtak vissza, „ki-kitörő” szerelmükhöz. Kisvártatva Dénes hirtelen mozdulattal párnája alá nyúlt, és kihúzott alóla egy csokor rózsát.

– Neked vettem!!! –

– Jaj de jó, nagyon köszönöm! –

Válaszolta Edina kitörő örömmel, látva, hogy a fiú komolyan gondolja, amit mond.

A felejthetetlen délután másfél órás Látogatása egy pillanat alatt elszált. A részletek megbeszélésére még így sem maradt idejük.

Csapongó beszélgetésük tárgyai teljesen betöltötték a betegszobát és ágyat… Balajthy Dénes a rendezési terveiről beszélt fellelkesülten, mit Edina a sajátjával viszonzott. Jóleső érdeklődéssel képedtek el, hogy mennyi egymást metsző érdeklődési körük van, mely komoly gondolkodásuk által kiegészíti egymást. Például a tennisz- a sízés- és olvasás szerelmesei, valamint a filméi.

Dénes csillogó szemmel előadta, hogy ő inkább azt a művészeti stílust kedveli, mely egyszerre „édesít és nemesít”, idézte a költőt. Nem pedig „trágár”. A maga szerény részéről nem szeret olvasni válásról, megcsalásról, öreg k…vák nyomoráról, abberált főnökökről, öngyilkossági kísérletekről, alkohol és kábitószerekről…

– Jaj! –

Szaladt ki a lány száján.

– Satöbbikről, satöbbikről. –

Tette hozzá a fiú nyugtatólag, melyekkel nem akarta partnerét tovább borzasztani, aki már-már a szemét is eltakarta hallatán. Edina boldogan emésztette meg a halottakat, miközben Dénes szelidebb Témára evezett. Így szólt.

– Ellenben Edina drágám, ígérem, amint a testi állapotom engedi, megtanítalak lovagolni.

– Megtennéd? –

Kérdezte a lány izgalmában.

– Természetesen! Siezni s teniszezni, mint mondottad volt, úgyis tudsz. –

– Igen, tudok! –

Rebegte Edina csillogó szemmel, ellentmondást nem tűrő hangon, melyet újabb „csókkal” pecsételtek meg.

Kibontakozva hosszan ecsetelni kezdték megismerkedésük bizarr körülményeit és a kiállt kínokat, amit eddig a „pont”-ig el kellett viselniük. Kisvártatva Dénes, kedves kérdésre, nem mindennapi balesetét hozta részletesen szóba. Eközben a lány töbször is borzadva kapta szeme elé a kezét és könnyeivel küzködve sírt.

– Juj, juj… ne!!!… Egészen a földig??? Jaj istenem, ha ott lettem volna… –

Szakította félbe.

– Ott voltál, te Angyal! A szívemben voltál zárva. Miközben estem, sokat gondoltam Rád! De most már ne sírj! Minden szépre és vidámra fordul, hiszen szeretjük egymást, és e Tekintetben nem jöhet közbe semmi… –

Igérte Dénes meleg ünnepélyességgel, miután a Főnővér „huncut” mosollyal betolta fejét az ajtón és így szólt.

– Megkérjük látogatóinkat, hogy fejezzék be a látogatást, amit köszönünk szépen ezúton is! –

A búcsúzás pillanataiban, mikor egymást kedvesen átkarolva tartották az ágy szélén, Edina lelkiismerete szólalt meg.

– Rendkivülien bánt, hogy nem hoztam neked semmit, Dénes, révén nem tudtam nem-e kezelésen vagy-e épp vagy intenzíven…

– … De igen! –

Kiálltott felharsanva a férfihang.

– Mi az, hogy nem hoztál, amikor hoztál??? Magadat hoztad el és a Szerelmet, mely nekem többet ér mint a narancs vagy bármely más divatos fogyasztási cikk. A Szerelmet hoztad el, mely bearanyozza törött lábamat most, és majd ha felépülök akkor is… –

– Akkor jó… –

Nyugodott meg Edina, mialatt a „spontán” kitörésre újjólag rövid csókban forrtak össze, jelezve, hogy nem közönbösek egymás iránt. Ekkor viszont menni kellett, amit rettentően sajnáltak.

A búcsúzás hamar eltelt, kisvártatva Edina felvette kabátját, táskáját valamint divatos neonzöld esernyőjét, mert esőt igért a meterológia. Egymás szemébe mélyesztve az ajtóban még elhatározták, hogy ha elfoglaltságuk engedi, ezután is fognak találkozni, sőt, a leány legközelebb is bejön a kórházba! Ez Dénesnek nagyon jól esett!!!

– Örömmel veszem, hisz úgysem élnek Budapesten közeli rokonaim, kiknek látogatásában reménykedhetem… –

Mondta örömmel.

Ezután a szerelmespár búcsút intve ép kezükkel és szemük tekintetével végre elvált, mint „ágtúl a levél”.

– Szervusz, szerelmem! –

Mondták kánonban.

Miközben a főnővér, amelynek lánya szintén a Televízíóban dolgozott kisebb beosztásban és ezért jól ismerte Balajthy Dénes beteget betolta a hideg vacsorát, a fiú szomorúan meredt a szeretett lény után becsukott ajtóra, és a körülményekhez képest ugrált örömében…

 

Emese fel-feltörő emóciók között szinte egy bódulatban reppent lefelé a Második Emeletről, miközben hármasával szelte a fokokat. Zakatoló szívét alig tudta visszatartani. Egész testében érezte a látogatási idő mézét.

Amint elhaladt a portásfülke előtt, a portásbácsi, aki egy feketébe öltözött, és sajnos eléggé síró nénivel beszélgetett, huncut kedvességével rámosolygott jólesően… A férfi mondatai úgy zakatoltak dobhártyáján mint a villamosok s metrók érdes valósága, melyen hazafelé sajnos utazni kényszerült.

Eközben Dénes izgalmas nézeteire, és elfoglalt álláspontjaira gondolt, melyek mint a jéghegy alkották kisfiús bájának 9 tized részét. S mivel a filozofálás Edinának is kedves kenyere volt, önkéntelen hangot adott.

– Milyen igaz! –

Szaladt ki a száján mosolyogva, miközben észlelte, hogy a kopottas járműben többen nézik légies Valóját, nem tolakodóan, hanem a megengedett határok között. Pedig „csőstűl” volt közöttük italos és vidéki is, de ez nem töltötte el viszolygással, ha le is szállt az első adandó alkalommal, és egészségügyi sétába kezdett.

A szombat esti Budapest halk csendjét csak a Világváros lüktető zaja törte meg.

– Milyen jó, hogy az ő Dénese meg sem kísérelte „kihasználni a helyzetet”, melynek lázasan feltörő indulataik miatt megvolt a veszélye, és így nem maradt a csókok íze helyén keserű szájíz inkorrektségből vagy tolakodásból kifolyólag. –

Sóhajtotta.

A továbbiakban jólesően döbbent rá, hogy Dénes talpig egyenes és tiszta szándékú, így becsületes gerinccel állhat édesanyja érett Asszonyi és átható tekintete elé, melynek sziluettje már várta lányát a nappali ablakán élesen kirajzolódva a Benczur utca sötétjében.

Nem is volt legkevésbé szavakra szükség, hogy az ajtó gondos kinyitása és szívélyes üdvözlés után megpuszílva anyukája orcát az mindent megértsen a lányában fennen tomboló viharból…

Miután a Vihar Madara a kórház után alaposan kezet mosott, és nagy estélyi ruhát vett, szívélyes estét töltöttek együtt program keretében. Opera-előadásra voltak hívatalosak, min édesapjukkal volt találkozójuk, aki felelős beosztása miatt külföldiekkel tartózkodott, melyekkel konferencián vett részt majd pihenésképpen Disz előadást tekintettek meg.

A földig és tovább érő nagy estélyi s köröm-cipő utólérhetetlenül feszült karcsú alakján az Operaház „fényárban” úszó folyosóján, ahol a szünetben a pompás bűfébe iparkodtak, melyben a Konferencia lelkes rajongói jóleső érzéssel állapították meg a leányról, hogy mekkorát nőtt gyermekkora óta.

Sajnos a szintén ott levő Kótay Mercedessel csak pár üdvözló szót tudott váltani, ami szinte nem volt elég a történtek gyors elmeséléséhez, ezért „repetát” határoztak el, de Maci addig is mélyen megnyugodott, hogy Edina rendben van végre a kerékvágásával, melynek hangot is adott, s hogy szeretne esküvőn tanúja lenni.

– Ez kölcsönös. –

Súgta Edina pukkadásig.

Miután elfogyasztották Üdítőjüket és az ízletes krémkávét, még megnézték az előadás szép folytatását, majd a kellemes élménnyel tarsolyukban egymást átkarolva mentek haza.

Vasárnap Margittay Edina szemernyit sem mozdult ki a jól fűtött lakásból, mert fűtési szezon lett időközben. Egyrészt azért nem, mert kellemes családi együttlétre nyílt kilátás, másrészt, mert gondolataiba merülve ült szobája „mélyén” és a Naplójába írt boldog örömmel.

Az eltelt események jellege szinte szárnyat adott golyós tollának, ami nem volt nehéz, mert világ életében ötös tanuló volt magyarból is, és nyelvtanból is. Csak úgy futottak a sorok az írás nyomán és tevékenységében egyedül az elalvás akadályozta meg… Elalvás előtt többször jutott ugyanarra a gondolatra.

– Dénes! Dénes! –

Gondolta és tudta, hogy a fiú most ugyanazt teszi, csak sajnos betegágyon, amin viszont mihamarabb változtatni kell, hogy együtt tudjanak járni és az időt tölteni. Úgy érezte, leghőbb vágyáig nagy lépést tettek!

Ettől kezdve úgy telt-múlt az őszi idő, mintha tavasz lenne. Balajthy Dénes egészségi állapota rohamlépteket vett. DR. Oromkövy-Sík kútvölgyi professzor, meg is jegyezte egy mély, „férfi a férfivali” beszélgetés során, amire mikor idejük engedte mindig súlyt fektettek, hogy bámulatos milyen szépen visszajött az életkedve Fiatal barátjának.

– Egyenesen Bá-mú-la-tos! –

Mondta.

A professzor kiküldetése során jól ismerte Dénes rosszul járt szüleit és megkülönböztetett tisztelője volt nagybátyja művészetének.

Így szólt.

– Tenéked, fiam már nem is gyógykezelésre, hanem arra a „kis” Szőkeségre van szükséged, aki az utóbbi időben egy „fia” látogatást sem mulasztana el, kivéve a szerdát, mert akkor aerobic-ja van Csanády utca 7. szám alatt. –

Ezen szívből nevettek, s a rajtakapott „legény” nem tagadott…

– Bizony, Albert bátyám, Te mint családunk, a Balajthyak régi Barátja, bizonyára megérted, hogy mintha kicseréltek volna. Úgy érzem, Révbe ért az életem, melynek folyója oly Medrére talált, ami talán házassággal fog végződni. –

Mondta ki az egyszerű, súlyos szavakat, melyek mögött magányos órák megfeszített töprengése s tapasztalata állott.

– Úgy is van, édes fiam, ne kukoricázz ezen, vidd is a dolgot dűlőre, ahogy mifelénk Nyugat-dunántúlon mondják… –

És kacsintott.

A felbátorodó férfibeteg elhatározta, hogy kiönti a szívét és ezért felült.

– Hej, bizony együttléteink mézes órái alatt többször gyűjtöttem az erőt, hogy ezt vagy valami hasonlót Edina tudomására hozzam. De, tudod, Albert bátyám, egyszersmint félek is a visszautasítástól, mert hátha az visszavetne a végleges felépülésemben, valamint Edinának is helyrehozhatatlan károkat okoz…. Nem szeretnék „bunkó”, illetve porcelánbolt lenni…

– „Vagy nem lenni.” –

Fejezte be sóhajtva az idős Bölcs a gondolatot.

– Számból vetted ki, Albert bátyám! –

Mondta a tévérendező és bólogatva révedt a messzeségbe.

– Ti, Hamlett-tipusú fiatalok jól tudjátok, hogy modern korunk ambivalenciája mint réten a csillag. Megértelek, fiam, de a tett „halála” a tétlenség, úgyhogy bizonyos határok között pártolnám egyenes természetedet. Ha már megtiszteltél, azt javaslom, tedd amit a szíved diktál, egy ilyen Szép-szál fiatalember nem is tehet másképp… –

Mondta az ellágyult specialista, megveregetve a szépen gyógyuló gipszet a tehetséges tévérendező bal lábán…

 

Így is történt.

Egy pénteki napon, novemberi dátummal Edina ellátogatott Hozzá, ahogy ez általában kedves szokása volt.

Balajthy Dénes repesve várta. Üdvözlésük után a vidáman berendezett tévészobában időztek, hol bombonnal kinálták egymást szájába, és jókat kacagtak. Ezt megúnván különféle témákról és filozófiáról beszélgetve sétálgattak a folyosón, mert Dénes egy bottal már egész jól tudta azt, mikor a fiú egyszercsak megeröltetésére hivatkozott, és jelentőségteljes mozdulattal behívta a lányt Apartmant-jába, majd hellyel kínálva maga is úgy tett felpolcolva.

– … Edina!!! –

E szavakra a sugár lánynak nagyokat dobbant a szíve, mert jól megérezte a pillanat különös súlyát. Ezért így felelt.

– … Tessék!!! –

– Szeretnék Neked valamit mondani!

Mondta Dénes, majd „tett” követte.

– … Én inkább a képernyő embere vagyok mintsem a szavaké, de utóbbiakéi is annyira, hogy kimondjam, … kapcsolatunk a „Vízválasztó” szakaszába érkezett, melyben, akár az élet minden dolgában egyenesen előre kell lépnünk. –

Gyöngyöző homlokát megtörölve eltökélten így folytatta.

– Egyetlenem, Edina! A mi szerelmünk nem egy „flört” vagy egy komolytalan játszadozás esetleg az érzelmekkel, mint sajnos szokás… Sőt!!! Az a tiszta szándék mellyel közeledtem feléd, most annyiban változott, hogy komolyabbra fordult, és megérett arra, hogy ne bujkáljunk és titkolózzunk a világ szemében tovább. Ezért arra gondoltam, titkos vágyaimban, hogy… ki kell mondanom…. hogy… gyere…. hozzám… FELESÉGÜL!!! –

Ekkor remegő kezekkel, mert már a másik is egész szépen meggyógyult, háziköntöse zsebéből kis, Rubin- s Bársonydobozkát vett elő, majd megragadta Edina kezét annak bal gyűrűsujjánál…

A „riadt” őzike önkéntelenül felkiáltott, és akarata ellenére sápadt majd tűzpiros liliom lett e felvetésre. A gondolatok vadul cikázni kezdtek elméjében, mint molekulák az atommag körül. Óh, hogy várta e percet, s hogy félt is tőle ambivalenciájában, amit remegése sem tudott meg nem történté tenni…

Édesanyja már kezdetén átlátta, s vissza igazolta, hogy ez több „egyszerű” kapcsolatnál, sőt komoly, csak féltő szülői szivét nem tudta visszafogni. Úgy állapodtak meg, hogy előbb jól meg kell, hogy ismerkedjenek, s utána jöhet minden „más”, valamint a szülők is Dénest meg kell hogy jól ismerjék, akit kis változata óta nem láttak, és csak ez után kerülhet sor bármi sorsfordító lépésre, mert félő, hogy a magánélet hátráltatná a leány elő-menetelét egyetemi pályán, melyre ha felveszik majd valamennyi Külön-Tanár s DR. Havas Tamás szerint szép kilátása van. Ebben az előrelátó lány habozás nélkül egyet is értett.

S most a lábadozó szerelmes egyszercsak előveszi a Rubikont…!!!

A Megkért kétségbeesett vívódását látva Dénes reá döbbent, hogy nagy hibát követett el szerelmében, de a szó már elszállt, és nem lehetett semmissé tenni röptét a nehéz kőnek. Persze nem is akarta, mert egyenes személyisége ezt nem tűrhette.

A leány zihálása dadogásba csapott át, majd kissé összeszedve így szólt.

– Meg… megtisztel az ajánlatod, Dénes, révén én nagyon… szeretlek, …de meg kell értened helyzetemet, melyben szüleim, félő, hogy túl korainak tartanák ezt a… lépést, hisz a körülmények, fel nem vettségem Külkerre, és Stb.-m … érzelmeimnek bizonyos fokig gátat és határt is szab… Ennek dacára megpróbálom kieszközölni náluk, hogy belemenjenek valami áthídaló megoldásba… –

A férfi büszke természete e vergődést döfésként élte meg, aminek metsző élén a lány hiába igyekezett tompítani, s a keletkező résen belopódzott köztük az Örök Viszály…

– Kérlek viseld ezt emelt fővel, s ne horgaszd le azt! –

Mondta a lány kérve, s „puszit” hintett a közelebb húzott testrészre. Majd így folytatta.

– Szeretlek Szerelmem, de meg kell értened, hogy Bennem ellentétes érzések harcolnak vad erővel, melyre „muszáj”, hogy hagyj még nekem kifutási időt… –

Ekkor Dénesben felfortyant a keserű vulkán! És azt mondta, hogy ő megérti őt, de ő is értse meg őt, a lobogó szenvedélyét s hogy egyenes természete mielőbb „dűlőre” akarja vinni a tárgyat, hogy egymáséi legyenek.

– Dűlőre??? –

Kérdte vészjóslón Edina.

– Igen. De világosan látom már, Te is csak hitegetést halmozol hitegetés hátára velem szemben! –

Fakadt ki Dénesből replikája.

Sajnos hiába bánta már, hogy epésséggel illette a Szeretettet, nem volt Visszaút. Edina „galamb” természetében az igaztalan felvetések ekkor felkeltették a lobbanékonyság fáklyáját, és fizikailag felsikított.

– Csalódást okozol szavaiddal, mert erről az oldaladról nem ismertelek, vedd tudomásul! Hát már elfelejtetted, hogy én jöttem el hozzád szerelem miatt, mint Tatjána Puskinhoz a Kútvölgyibe, ezzel is bizonyítva Érzésemet… –

– Persze, hogy te, hiszen én az elszenvedtem balesete következtében komplett járássérült voltam… –

Robbant ki Balajthy Dénesből…

Szerelmes hangulatuk árja lassan veszekedésbe csapott át, melynek keretében szó szót követett, miközben Dénes nem tudván parancsolni fel-feltörő érzékeinek, egy „mohó” mozdulattal magához rántotta a lányt… és a fülébe szólt.

– Hááááá háááá… Ha szeretsz, bizonyítsd be!!! –

Erre a turpisságra, amit a testi helyzet miatt nem lehetett félreérteni, Edina villámló szemekkel kiszabadította magát az „atrocitásból”, és a fiú lehanyatló kezére csapva így jajdult fel porbasujtottságában.

– Szégyelljed magad! Az, hogy a nőiség varázsa és szépsége kifejeződik, nem jelenti azt, hogy a nemiség legkisebb durvasága is ne lenne érdektelen és tűrhetetlen. Ezzel elárultad a fogad fehérjét most és mindörökké! Hittem szép szavadnak, mégis megcsaltál ezzel a durvasággal. Köztünk ezennel mindennek vége. Vége! Vége!! Vége!!! –

Edina ekkor zokogásba törve ki-kirohant az ajtón. Táskáját s egyéb holmiját is alig vette magához. A fiú letaglózottan szaladt volna utána, de bottal úgysem érte volna utól, ezért inkább ágyban maradt, és leírhatatlan lelki konfliktust élt át egész este villanyoltásig.

– … Edina! E… dina! Ed… ina! –

Sóhajtotta.

És ez így ment százszor, ezerszer. Vacsora nélkül, Híradó nélkül, Egy mosoly nélkül…!!!

Hát még ha tudta volna mi történik légvonalban a Margittay lakás homályos leányszobájában…

 

Mikor Margittay Szabolcs, Edina öccse 8,40-kor megérkezett oda, szokatlan csönd fogadta, melyet a fiú tudott mire vélni. Tudta, hogy szülei Fogadáson vesznek részt az Átrium-Heyett termeiben, ezáltal nincsenek otthon.

Edina kicsiny szobájából sem szűrődött ki fény vagy valami, ezért jogosan azt hitte, hogy szeretett nővére Talpmasszás-tanfolyamon van, melyet az utóbbi időben hatalmas lelkesedéssel művelt, s csodát tett.

Miután kikapcsolódással foglalta el magát, sajnos csak saját közvetlen lefekvése előtt ment be a szobájába Edinához, egy Nike-tenisz hajpántért, mert reggel tenisz órája lett, és amikor belépett meglátta a látványt…

Edina a tömörfenyő kanapén feküdt, ruhában, cipőben, eléggé furcsán „kifacsarodott” tagokkal, Kollapszusban. Hosszan lélegzett, de a szobában elharapódzott rendetlenség és „fiola” arra utalt, hogy ez koránt sem egészséges! A 179 cm-es kisportolt, de intelligens alkatú fiúban a gyanút csak erősítette az asztalra kitett Búcsúlevél. Az odaugró öcs szinte falta a sorokat…

Nem bírom tovább! Életem értelme végzetesen megromlott B. D.-val! Mindhalálig szerettem őt, melyet magatartása lehetetlenné tett! Vérpad!!! Felőrlődtem!!! Nincs kiút!!! Úgy döntöttem, véget vetek az Életem sorának. 19.40-kor a füri-fiókban talált Seduxen tablettákkal! Bocsássatok meg, finita la tragédia! Margittay Edina, Benczur utca 26. 2. em. 1.

Ezt a fejleményt látva Szabolcs futva tette meg az utat az ajtóig, ahol épp csengettek.

A szülők érkeztek meg Ali bácsi, jó öreg Háziorvosuk társaságában, aki egy külföldi szakfolyóiratért ugrott fel e kései órán. Miután szívélyesen üdvözölték egymást puszival, a fiú tájékoztatta őket, hogy Edina öngyilkos lett…

Mire korábban oly’ jókedvű édesanyjuk egy szempillantás alatt megváltozott, és nagyokat sikongatva rohant lánya szobája felé, hogy hátha van még segítség! Édesapja vállvetve, utcai cipőben követte őt, de Ali bácsi orvosi esküjére hivatkozva mindkettőjüket lefutva ért a betegágyhoz, ahol határozott mozdulatokkal működésbe is lépett…

„Elájuló” édesanyjukat Szabolcs azzal nyugtatta meg, hogy netalán nem is olyan komoly a dolog, amit Ali bácsi meg is erősített, és a magával hozott orvosi műszerek segítségével kimosta Edina „gyomrát”, aki így túljutott az akut veszélyén, de a jó hangulat már nem tért vissza az este során.

Edina édesanyja is kért egy nyugtató injekciót, de dacára is végigvirrasztotta az éjszakát leánya Beteg ágya mellett, fel-feltörő könnyeit törölgetve jóságos arcán. Hasonlóan tett édesapjuk is, mert amúgy is korán kellett kelnie a Tenisze miatt, melyet a világért el nem mulasztott volna…

A „búcsúlevél” eközben Szabolcs sport „szatyrának” mélyében lapult, aki némi tépelődés után úgy határozott, nem mutatja meg sorait aggódó Szüleiknek, hanem felépülése után visszaszolgáltatja azt jogos tulajdonosának, akit eléggé megkedvelt az évek során, és így is tett, amíg él soha el nem felejtve neki tapintatát…

 

Az események után egy bő hónappal a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium neobarokk sziluettje meghitten „lapult” a hulló hóesésben. Az évszázados fenyőfák de az ifjabbak is roskadtan álltak a vártán az ódon épülettömb parkjában, ahová Margittay Edinát sodorta az élet, nem kis mértékben, mert Édesanyja Bátyja volt ott épp Európai hírű Rehabilitációs orvos és igazgató.

Ennek és betegsége folytán Edina a beutaltak sorába lépett, melyet csendes mosollyal, beletörődő örömmel fogadott. Az elszenvedett enyhe öngyilkossági kisérlet után fizikailag egy-kettőre felépült, de lelkileg alaposan s nem szűnően megviselte. Csak sírt és úgyszólván nem mutatott érdeklődést, Maci iránt sem.

Ez így nem mehetett tovább!

Ezért a családi Tanács egy Pszichológus, aki a család meghitt barátja volt szakhatására a beutalás gondolata mellett döntött, amit tett követett, majd telefon és egyeztetés…

Alapos vizsgálat után a Diagnózis felállítása nem állította nehézség elé a sasszemű Szakember-Nagybátyot.

– Szomatikusan olyan mint a vas! –

Mondotta Prof. DR. Beléndy Zsolt édesanyjának és a térdére csapott.

– De bizony ez lelkileg elmondhatatlan! –

Tette hozzá és átkarolta leforrázott Húga vállát további imformációk birtokáért, mellyel az bőven és szívesen szolgált, ha segíteni tud, és részletekbe menően kikérdezte.

Hosszan sétáltak a folyósókon, parkokban illetve ebédnél pusmogásba merülten, és mikor a megtört „Piéta” könnyei fátyolán át búcsút intve Opeljába ült, már minden készen állt a terápia frontján…

 

Edina sokat tartózkodott a „harapnivalóan” mátrafüredi levegőn divatos kötött Yambó sapkájában, meleg „anorákjában” és karcsú alakjához símuló „hótaposó” csizmájában, és nem sokra rá meghozta gyümölcsét. Étvágya mint a szög visszatért, és általános állapota is lassan javulni kezdett.

Hosszú, „csapongó” levelekben fejtette ki hangulatát és nézeteit Kótay Mercedesnek, amit az ezúton viszonzott, miáltal élénk „levelezés” fejlődött ki közöttük, és üres óráit ki is töltötte, miből nem volt sok, mert többek között fakultatív népitánc-, talpmasszázs-, csoport- és fütty-terápiában vett részt, melyeknek aktiv és bájos magja volt.

Csak egy Valaki nem írt! Csak egy Valaki nem viszonzott! Az, amelynek még a Nevét is kerülte éjszakai órája kivételével, mikor százszor, ezerszer hagyta el ajkát, sírással áztatva a nappali látszat csalóka kérge alatt. De erről csak közeli kezelőorvosa tudott és ő…

Múltak a napok!

A délelőtti kezelés- és injekciózások végeztével a Professzor sosem múlasztott el Jó tanáccsal szolgálni. Megpaskolta a „szuritól” kipirult bőrfelületet, s tárházából egy-egy odaillő aforizmát alkalmazott. December hónap elején például kis kacsintás égisze alatt így szólt háttal álló nőbetegéhez:

– Az idő mindent megold!!!–

És ebben rendkívül igaza lett…

December 4-én kora esti fél hatkor Edina épp egyéni aero-terápiájáról érkezett meg a kint elterülő Parkból. A jól eső „séta” után pihenő céljából az előcsarnok kellemes foayé-ibe merült, melyből ki se látszott megtermettségük s Pálmafák miatt.

Éppen lelohadt hidegtől „kicsipett” arca, s átadta helyét a kellemes ernyedtségnek, mikor jó néhány méterre tőle a „Recepció” ódon pultjánál meghallott egy „elejtett” imformációt…

Ladányi Korinna Recepciós alkalmazott a csinos kis „Snack” – hol kipótolták felötlő nasholási vágyukat – Vezetőnőjével beszélgetett Hobby-járól, az autogramm-gyüjtésről, melyre szép alkalma fog lenni hamarosan.

– Ne mond „már”! –

Hitetlenkedett a büfés Erzsi gödrös, jóságos arca.

– De bizony, Elisabeth! Tudod-e, hogy holnap délelőtti órákban érkezik Balajthy Dénes beutalt tévérendező az Igazgató Professzor úr külön beutalójával a 6. emelet 617-es szobába? –

Kérdezte.

– Balajthy Dénes!? –

Ejtette le „állát” a Vezetőnő, és összecsapta a kezét…

De Margittay Edina sem külömben! Szíve ekkor akkorát dobbant mint a kő. Szinte még fel is sikított kicsit, és majdnem a tudatkiesésig „chómába” esett. De egy-két pillanat után megrázta magát és vérvörös zavarát leplezve a szobájába ment.

És egész éjjel nem aludt a fel-alájárkálásától!

Sajnos, ez nem volt nagy újdonság, hisz már korábban se volt a Rehabilitáció mellett sem éjjele sem nappala. Egyre csak a történtek jártak a fejében! A szerelem, amit Dénes iránt érzett nem csillapodott, inkább elmélyült. Viszont megbántottságára sem tapadt gyógyír, se egy levél, se egy telefon által, s ez a legkisebb stresszre is fölszakadt, mint most is.

Elhatározta, hogy semmiképpen nem mutatkozik, de várta is a pillanatot, hogy ezt megtehesse. Amely szinte hamarabb eljött a Vártnál…

A füst-metál színű „Ford Escort” sportos mozdulattal ugrott el a december ötödikén reggeli Bem Rakpart kövezetéről, és egyre gyorsulva kezdte falni a kilométerek sorát. Ezt a tevékenységét csak a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium ódon, csupaüveg épületeggyütese előtt hagyta abba, mikor egy magas, ruganyos kinézetű fiatalember, aki kissé még most is bicegett kivette belőle fekete fémkeretes bőröndjét és a szetthez tartozó kézi diplomatatáskáját. Majd nagy gyógylevegőket véve kezdett tartani a hívogató ajtó felé…

Balajthy Dénes a Recepcióhoz érve biccentett a fejével és azt mondta.

– Kezeiket csókolom, Balajthy Dénes fiatal tévérendező vagyok és Rehabilitációs ügyben jöttem! –

A dallamos hangra minden jelenlévő fölkapta a fejét, és sürgés-forgásba kezdett. A büffés Elisabeth 100 %-os Üdítőt nyitott, Ladányi Korinna az Igazgatóság nevében ünnepélyesen üdvözölte a magas vendéget, melynek szép Tévéjátékát az elmúlt napokban mutatta be a Magyar Televízió nagy közönségsikertől csüngve.

– Jónapot kívánok, már vártuk érkezését, tessék parancsolni, 6. emelet 617-es szoba, valamint az étkezési bónok, amiket tetszés szerint lehet lefogyasztani. Csak még előtte szíveskedjék itt a Jelentkezési Lapot kitölteni!!! –

Hangzott el közvetlenül.

A fiatal Férfi nem jött zavarba, hanem munkához látott és lendületes irásával rubrikáról rubrikára haladt. De alkotói gondolatai másütt jártak, és sajnos olykor el kellett töprengenie néhány „adaton”, melyen csak a jelenlévő alkalmazottak kedves mosolya segítette át.

Ekkor „véletlenül” megszólalt a telefon, melyet Ladányi Korinna haladéktalanul felvett és beleszólt.

– Hogyne, kérem! Hogyne lenne ilyen nevű beutaltunk! Azonnal kapcsolom Margittay Edinát, aki az Igazgató Úr Unokahúga és már egy hete itt tartózkodik a 3. emelet 316-os szobában! Nincs mit! –

Ezt meghallva a közelben álló Dénes arca alól kiszaladt a „talaj”. Fehér lett mint a fal és keze remegtében, azonnal el is rontotta az „Állandó lakhely” Rovatot.

– Jaj! Ajaj! Edina! Edina! –

Zihálta az ezerszer ismételt nevet szája elé tett kézzel maga elé, mit köhögésnek álcázott nyirkos téli időben érthetően.

– Hát megint felszakad minden ábrány és szerelem? Hááá!!! Ez a sors keze, hogy ő itt, hol a madár se jár… –

Jajongta.

Kisvártatva gondolatai vad virtustáncba kezdtek. Tehát szerelmének és szenvedéseinek drága tárgya itt van pont’, hová ő felejteni jött azt, akit pont’ nem tud elfelejteni!!! És nem csak azért, mert ezek szerint itt tartózkodik! Nem! Hanem mert sosem tartózkodott másütt a vesztére megtörtént Eset óta sem, mint a meggyötört férfi Szívben s Érzékekben…

Mikor Edina homályos lelki összeroppanásáról DR. Havas „Tomi” szíves közvetítésével értesült, aki nem tudta, hogy öngyilkossági kísérlet is forgott fenn, mert ezt nem közölte vele Informátora, aki Maci volt és maga sem tudta, akkor majd eszét vesztette el a fájdalomtól és aggódástól.

Ó, hányszor de hányszor markolta meg kétforintosait pizsamájában, hogy fittyet hányva feltárcsázza az imádott Számot, ám mikorra a készülékig odabicegett vagy volt vonal, addigra büszkesége felülkerekedett, mert szerinte nem volt ő Hibás, ha hibát is követett el indulataira hallgatva kórházi ágyán.

Más esetekben meg foglalt volt.

Az elkövetkezőkben kedv- s étvágytalanság fogta el vasmarokkal. A Konzilium, melyet Albert Bácsi sürgősen összehívott a „kórházi magány” szindromára fogta a szövődményt, és környezetváltozással kombinált alapos rehabilitációt írt elő, melyet tett követett.

Így történt, hogy most itt volt, és ambivalens lélekkel értesült az örömhírről, amibe jelentős „üröm” is vegyült, mert rettegett, hogy Margittay Edina esetleges összefutásukkor, ha roham nélkül meg is „ússza”, nem és nem bocsát meg, ezért elhatározta, hogy kerüli az alkalmat, melyben maga sem hitt.

Mialatt Dénes szobájában elrendezte a ruháit, illetve amit még magával hozott, és lemosta magáról az „út porát”, három emelettel arrébb Edina hézagos telefonbeszélgetést folytatott Macival, mely sajnos hamar megszakadt hóviszonyok által. Edina süketen szorongatta a zúgó kagylót, de jó megjegyző révén fel tudta idézni magában a furcsa és egyoldalú beszélgetést.

Esküdni mert volna, hogy Kótay Mercedes hangjában a recsegés és jelentős távolság ellenére is kimondott turpisság bujkált. Üdvözlő szavaik után a kacagás határán kérdezgette, hogy nem-e történt valami „rendkivüli” a Szanatóriumban, s mint ha nem is érdekelte volna a meggyötrött beteg segélykiáltása a válasszal, melyet sajnos már nem hallhatott meg, mert a Sors keze szétkapcsolt…

 

A Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium csöndes estéjében csak két szerelmes személy-árnyék nem ment le a Bónjait leéve vacsorázni, aki félt az egymásra találástól, s hogy elájul. Étkezés helyett ambivalens lélekkel figyelték a Bongó-sorsolást szobáik mélyén, majd sóhajtva, vergődve elaludtak az átélt élmények hatására.

Nem így DR. Beléndy Zsolt, európai hírű rehabilitációs Professzor, aki még késő este is hálóját szövögető „pókként” ült szobájában. A tágasan berendezett nappali mélyén egy fotöy-ben símogatta rövid kecskeszakállát és kezeit dörzsölgette örömében, hogy ilyen szépen bonyolódik a „nagy Terv” a maga pályáján, miben most már a „fiatalokon” a sor, hogy a többit összekössék azon a Szanatórium melegében.

Mert a látszat ellenére Edina és Dénes nem „pusztán” a véletlen szeszéjéből kerültek ide együvé…

Amikor állapotukban a törés egyszercsak beállt, és egymástól függetlenül hallgatásba, és hanyatlásba burkolództak, hozzátartozóik megsejtették, hogy párhuzamos búskomorságuk nem lehetetlenül kapcsolatuk megromlásában „keresendő”.

De erre a „gyanúra” nem kérdeztek rá a „Szerelem betegeinél”. Edinánál azért mivel már be volt Távolba utalva, Balajthy Dénesnél pedig tapintat folytán. Ehelyett szövevényes kerülőutat választottak. Értekezletet hivtak össze, melyen többen részt vettek a kellemest a hasznossal kötve kévébe…

Kótayék jól ismert otthonában, kis „coctail” keretében volt a titkos találkozó, hiszen Maci volt a „mentő-akció” legfőbb „motorja”, ki mindent tudott, többet is, mint ami „orra köthető” s tanácsos. A „kupaktanácson” ott voltak név szerint teljes létszámban Kótayék, Margittay Edina szülei, s Szabolcs, továbbá Balajthy Egon festőművész és DR. Havas Tamás Marketing-Manager. Meghívták DR. Oromkövy-Sík-ot és Ali Bácsi Háziorvost is, de ők Konferencia miatt fájdalmasan távol maradtak.

Mindannyian régi barátok voltak, ezért szívélyesen üdvözölték egymást és legelőször meghallgatták „kis felszólalójukat”, Mercédest mely kifogástalanul szabatos és gondolatot ébresztő volt. Röviden elmondta, mit a tapintaton belül megtudott, s melyben nagy segítségre volt a véletlenül a Szanatóriumban dolgozó büfés Unokahúga, Kótay Elisabeth, kivel szívesen „konspirált” a Végkifejlet érdekében. Könnyü italok s Ropy szopogatása mellett hamar megállapodtak egy Terv-ben.

Közösen hívták fel a távoli Interurbán DR. Beléndy Zsolt-jukat, aki hamar megértette, hogy mit kell tennie. A már ott lévő s a felszínen „gyógyúló” érintett mellé egységesen beutalni a Mártafüredi Rehabilitációs Szanatóriumba a depresziós tévérendezőt, melyre Professzorként bőven és jogos módja van… A többi már a nagy Mű-pártoló, Balajthy-gyűjtő s lélek-búvár dolga…

Aki ma is a Részletek kidolgozásában jeleskedett éjszakába nyúlóan.

– Ezt a Dénest kell még rászednem, hogy mint afféle „tévés”, hehehe, központi Mikulás-ünnepségünkön korhű jelmez segítségével ő nyujtsa át a Rehabilitációs Beutaltaknak az igazgatóság ajándékát. –

Szögezte le néhányat „csettintve” az Igazgató, és töltött egy pohárka Nyugat-Dunántúli bort, ami nagyon jó vérréválásra, főleg elalvás előtt. Majd így folytatta.

– Dénes „Öcsém” leletei alapján ezen az eshetőségen kapni-kap, lefogadom, hisz szereti a közösséget, s van „színészi vénája”. Ergó: ha meglátja a mit sem sejtő nőbeteget, ami eléggé valószínű, száz százalék, hogy kiesik, hehehe, a szerepéből, s fölfedi inkognitóját a csuklyájával, mire Edina sem tehet mást, mint ugyanezt, így mindketten kigyógyulnak depressiojukból sokk-suggestió-terápiával. S mindezt hehehe, a Betegek előre megbeszélt nagy tapsa s tusa kíséri. S másnap, a fejemet teszem rá, hogy megtörténik aminek meg kell történnie… –

Bohókásan heherészett még kicsit, majd tudományos munkába mélyedt. Persze, még nem tudhatta, hogy tapasztalt Prof. s „orthopeauta” létére is számításait keresztül húzza a nagybetűs Élet, s hogy már ma tud egymásról, akinek csak holnap kell tudnia…

 

December 6-ikán kora hajnalban, mikor még más igazak álmának hódolt alván és másik oldalára fordult, külön-külön két karcsú árny rohant a Szanatórium folyosóján egymástól függetlenül.

A nagyobb egy 3. emeleti, ellenben a kisebb egy 6. emeleti bizonyos „szobaszám” felé suhant kis csomaggal a kezükben, mely egy tej Csokimikulást és egy Virgácsot tartalmazott, amit a büfében szereztek be nagy titkolódzás révén gyermekkori ismerősüktől, s Maci rokonától Nyugat-Dunántúlról, ki nem szűnő kuncogással fogadta tervüket mibe beavatták párhuzamosan.

A sötétség leple alatt Edina torkában dobogó szívvel aggatta Dénes ajtókilincsére csomagját, s eközben fülét is az ajtóra tapasztotta meghatóan, nem hallja-e a Másik alvását ki, de semmit nem hallott, mert a „Delikvens” is ugyanebben mesterkedett Edina ajtajára tapasztva füleit.

A párnázott ajtón, s „csöpnyi” előtéren kivül ez volt az oka, hogy csak saját szivük dobogásáét hallották, mely mint az ágyúdörgés söpört végig a puha szőnyegekkel tágas folyósón.

Ezt megtéve mind a ketten visszaosontak szobájukhoz óvatosan, hogy senkivel se találkozzanak. Edina a lépcsőn surrant le egyvégtében, míg Dénes a liftet választotta alternativának a fájósabb lába miatt…

Így történhetett, hogy elkerülték egymást fizikailag. De nem lelkileg! Hiszen lereagálva kilincsükön a felakasztott Mikulást s a párhuzamosan lógó ajándékot, kitörő örömmel jöttek rá az igazságra.

Ezt és a Reggeli tisztálkodást követően a két „Cinkos” nem szűnő izgalommal készült a kora esti ünnepségre… Edina hogyne következtette ki az „apró jelből”, hogy csakis az Ő Dénese lehet a Központi Mikulás?! Ezért révedező mosollyal gondolt arra a pillanatra, mikor a Férfi fölfedve piros csuklyáját bebizonyosodik…

Balajthy Dénes szinte könnycseppet morzsolt el, mikor szíve fölé, nyakláncára fűzte föl a kilincseni kis figyelmességet. Pulzusát alig érte utól a kezével! Földön és égbolton verődve töltötte a napot, miközben nagyobb tapasztalata egyszersmint maró kétségeket is megfogalmazott vele.

Mi lesz, ha a nagy sokk, mely Választottját éri, esetleg károsodáshoz vagy hanyatláshoz vezet, gondolta? S ez a fixaidea nem hagyta el, kínozta egész délelőtt. Ennek hatására a koradéli órákban merész döntéshez folyamodott…

 

A fényben fürdő Étkezde alaposan fel volt díszitve sajátkezű fenyőgallyakkal, továbbá Lampionnal, s ami csak szem-szájnak ingere! A la carte vacsora is pompásan megtette a hatását, kivéve a gyomorpanaszos betegeket, melyek csak további Diétát kaptak sajnálatukra személy szerint, nem is beszélve egy-egy pohárka tüzes Nyugat-Dunántúliról, mitől ezáltal „elestek”…

Edina mint a Szanatórium Kedvence s „Szépségkirálynő-győztese” tojáshéjszínű moire-selyemruhájában ült a vidám Betegkoszorú gyűrűjében, mely beutaltakból fonódott össze, kik között volt Vezető Beosztás, ellenben Bányász-származású is.

Az elgyötört leány jó étvággyal evett asztalfőjén, majd a sütisvillát letéve nagy szívízgalommal várta, hogy mikor tűnik fel a szeretett lény a lengőajtóban. Mikor azután nagy „tuss” keretében a karcsú, alaposan kisportolt Mikulást meglátta, kin csak úgy feszült az öltözet, s a vattából bőven „fabrikált” állszakáll, homloka sápadás és kigyöngyözés között ingázott várakozó örömében.

A Mikulás mókás „mozdulatokkal” járt személyről személyre, és az alkalmi kis zenekar, mely zeneszerető beutaltakból „verbúválódott” minden egyes csomag átadásakor egy-egy „tusst” húzott. Nem csoda, hogy a hangulat tetőfokára hágott!

Edina egyre bővebben kuncogva értette meg, hogy nem véletlenül marad pont’ Ő utoljára. Mikor aztán mindenki más végeztével a „Mikulás” megérkezett és elébe állott, még az asztmásbeutaltak is visszafojtották lélegzetüket. Csak Edina dobogó szíve és a szagelszívó berendezés behallatszása a konyhából verte fel a szanatórium csendjét…

Ebbe „hasitott” belé DR. Beléndy Zsolt dobpergéssel kevert baritonja.

– És most, utoljára, de nem utolsó sorban, megkérjük neves „Mikulásunkat”, adja át Igazgatóság kedves figyelmességét Margittay Edinának, s fedje fel egyben kedves Kilétét csuklyájával… –

Mondta.

Ekkor a Mikulás hirtelen mozdulattal lerántotta vatta-szakállát, s fej fedőjét, és Edina megpillantotta… DR. Havas Tamás Marketing-Manager mosolygós, kisportolt, de ez esetben mégsem várt arcát Mikulás képében…

Ez a fordulat olyan csalódással töltötte el, hogy sikoltva elájult.

Felharsant a kis zenekar „Tush”-a és a beutaltak, akik nem mind ismerték még fel a fiatal rendező jól ismert arcát, nagy tapsba kezdtek, mert sajnos azt hitték Ő az, aki miatt tapsolni kell terápia folytán.

Nagy kavarodás támadt!

Mikor a beutaltaki taps elhalkult, csupán DR. Beléndy „sas” szeme vette észre, hogy cselt gyanít, de nem ért reá ezzel törődni, mert határozott mozdulatokkal az ájulásos betegnek sürgős inyjekciót kellett beadnia.

Dénes, aki egy félreeső márványoszlop mögül egyre nagyobb kétségek között figyelte Edina reakcióját és követő ájulását, feljajdulva vallotta be magának, hogy tévedett megítélésében. Olyan „Szarvas” hibát vétett, melyre aligha van bocsánat. Rohanva indult a DR. HavasTamással megbeszélt találkahelyre, mely a feszített vízű hydro-teráphya helység öltözőjében volt.

A lihegő hű barát épp a puttonyt kanyarintotta le remegő kezével széles válláról, mikor a szerelmes Másik berontott. Kézfogás után rögtön a „tárgyra” tértek. Tamás töviről hegyire elmesélte a történteket, majd így folytatta.

– Gyorsan, gyorsan vedd magadra, Dénes ezt a ruhát, mely nem vitásan téged illet! Úgy látom, a kegyes csalás, mit Edina kímélése céljából kieszeltél, s mi miatt engem idekérettél haladéktalanul Budapestről, túl jól sikerült… –

Dénes kapkodva és vívódva kezdte meg az átöltözködést. Valóban, délben felhívta barátját Interurbán, és nagy szívességre kérte, melyet az nem bánt, hisz holnap Mátrafüreden lett úgyis dolga, mit nem részletezett… S így kapóra is jött a síelés szeretetében váratlan kiruccanása rég nem látott barátjához, Balajthy Déneshez.

– Ó istenem, sajnos valóban úgy látszik, hogy tévedtem csavarosságomban, de talán még nem késő, hisz a jelekből úgy értékelem, Edina mégis szeret! –

Mondta, amit a fél lábon „ugráló” Marketing-Manager meg is erősített.

Villámgyors pillanatok teltek el az időveli Versenyfutásból!

– Gyorsan, kérlek, a szakállat is! Jaj, csak nehogy érzékeny idegrendszere az elszenvedett sokktól végképp felmondja a szolgálatot…! –

Jajdúlt Dénes.

– Én szerintem fiatal- és szívóssága, mely munkakapcsolatunk alatt is kitetszett, valamint Zsolt Bátyám szakértelme meghozza a kellő gyümölcsöt. Vedd kérlek a puttonyt és a virgácsot is, nincs sok időd, hogy helyre hozd, mit a Sors keze összekavart… cipőd úgyis piros, maradhat! –

E szavakra az elkészült tévérendező már az ajtóból kiáltott vissza meghatódottan.

– Köszönöm közreműködésedet, Barátom, melyben te igazán vétlen voltál, nem úgy mint én. De most sietek, te pedig húzódj be inkognitóban az orvosi szobába tévé-Híradót nézni vagy más programra… –

Majd sápadtan elrohant.

 

Mikor a rossz kedvű Edina erőt vett magán a vakcinák hatására, sajnos teljesen vége lett az ünnepségnek, és a betegtársak elszállingóztak Társalgóikba vagy más helyre, hol tovább töltötték az Idejüket. DR. Beléndy is visszavonult, ki hamar ráébredt, hogy hiba csúszott a krétája köré, de nem tehetett mást, mint hogy felébresztette szeretett páciensét.

A megsemmisült Nőbeteg, mint az ujja, egyedül botorkált nem múló szárnyaszegésében a Lift felé. Az elszenvedettek hatására remegő tagjai állandósultak, emlékezete és képzelete összekeveredett gonosz játékká. Ereje megfeszítésével megnyomta a gombot és fölindult, míg a fél emeleten hirtelen megállt a jármű, és az ajtó hangtalan kinyílása után nagy puttonyával belépett a Liftbe… a Mikulás.

Edina a megengedett határok között szinte megháborodott és a Lift „sarkába” húzódva eltakart szemei mögül így sikoltott.

– Ne!!! … Tamás! Ne!!! Kérem, ne űzze ilyen gonosz tréfáját sorsa velem! Elég!!! Dénest akarom látni! Követelem! Különben azt kell hinnem, meg vagyok „bolondulva”… –

Hangoztatta ereje végső megfeszítésével.

Ekkorra Mikulás ismét levette jól ismert csuklyáját, és Edina előtt megjelent… Balajthy Dénes tévérendező sápadt, napbarnította arca…

Öröm és Üröm turmixából mégis előbbi került ki győztesen!

Margittay Edinát a helyrebillent látványra soha nem tapasztalt érzés-komplexus fogta el, és hirtelen elhatározással odaszaladt a „Mikuláshoz”, aki ugyanezt tette, s miután a „fülke” középen összetalálkoztak, Edina egy szempillantás alatt mindent megértett… Megértette, hogy Dénes meleg tapintata s televíziós gyakorlata „vetemedett” ilyen kissé talán felesleges bonyodalomra, minek következtében apró, ám erős ökleivel verni kezdte Miklós boltozatosra kisportolt „mellét” e szavakkal.

– Te, Élet-rendező, te gonosz Tréfamester, sőt, mi Több, Kópé! Te…!!! Szerelmem… –

Ezt követően végelláthatatlan Csókban forrtak össze mindketten, melyet csak a 6. emeleten lágy mozdulattal megálló lift akasztottt meg hirtelen. Ekkor egy erős férfikéz a szabad kezével ismét megnyomta, s mialatt megindultak lefelé, újabb csókok „garmadája” hagyta el ajkukat. Edina egyre Hevesebben símult a fiúhoz, aminek csak a Vatelines Mikuláskabát meg a közben is meglévő jóérzés vetett gátat…

Dénes hasonló intenzitással szorította magához a leányt s csak arra ügyelt, hogy a puttony le ne „csússzon” széles válláról, mert még volt benne ajándék a sajnos elfekvő betegek részére.

Még egyszer-kétszer megtették csókba’ forrva az utat, amikor Dénes úgy érezte, nem akar tolakodó lenni, ezért megnyomta a 3. emelet ahol Edina szobája volt gombját. Edina sem volt „rest”, amint meglátta a mozdulatot, midőn épp kinyitotta a szemét, keze szinte öntudatlan állapotban a hatodik emelet gombjára tévedt, ahol ellenben de nem véletlenül Dénes lakott…

A Férfi ebből mindent megértett és soha nem tapasztalt melegség öntötte el a kis mozdulat hallatán, s a gondolatra, hogy a lány ezzel „hátha” azt jelzi, hogy szívesen lenne a fiú „vendége” egy röpke percre, amit ugyan 20 óra után a Házirend eléggé tilt, de a szerelem „Sötét Verme” nem.

A Liftból kiszállva ölébe kapta Margittay Edinát.

– Életem egyik legszebb Mikulás ajándéka, Te! –

Mondta és sietve haladt a szobája felé.

Egyszeriben elmúlt korábban még jelentkező bicegése, sőt! Ügyes mozdulattal halászta elő a kulcsot az enyhén kockás sportzakó zsebéből, mellyel a lány különösebb letevése nélkül „kipattintotta” a zárat.

Ezt követően becsukódott megettük a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium 617-es számú meghitt ajtaja…

 

A csípős Vasárnap reggelen DR. Balajthy Egon Wolks Wagen Mikro Busza magabiztos mozdulattal állt meg a Benczur utcai lakás előtt. A rövid dudálás és az után, hogy Edina Szülei továbbá Szabolcs elhelyezkedtek a süppedős ülésekben, majd üdvözölték rég nem látott egymást, elindultak Kótayékat is „felvenni” Pasarétre. Ott lakott DR. Havas Tamás is, ám őt nem kellett szerencsére csúszós út miatt felvenni, mert már péntek óta Mátrafüreden tartózkodott…

Pontosan ott, hová a jól összeszokott baráti „kompánia” is igyekezett. Milyen szerencse, hogy ez a nagy nap egy szabad vasárnapra esett, állapították meg „kórusban”, mikor nem volt elfoglaltság vagy kötelezettség illetve Maci Egyeteme. Igy lehetővé vált hogy az előre megbeszélt Terv értelmében leruccanjanak a Szanatóriumban, hogy megkoronázzák a két Fiatal egymásra találását.

Miután a szép utat megtették és gyönyörködtek a Természet és a Mátra szépségeiben, amit nyújtott, megérkeztek.

– Jaj de jó, hogy megérkeztünk. –

Mondták megkönnyebbülve, mert a csúszos út bizony nehézzé tette a közlekedést és haladéktalanul kiszáltak a tágas parkolóhelyen. Kis ideig nyújtogatták végtagjaik, mely elzsibbadt, majd útnak eredtek. Legelől Mercedes, ki szabályosan égett a türelmetlenségtől, annyira várta már a viszontlátás pillanatát.

Első útjuk a szobáik mely haladéktalanul rendelkezésre állt, elfoglalása után DR. Beléndy Rezidenciájába sietett.

Ott forralt bor és néhány falatok keretében rögtönzöt beszámolót hallgattak meg a fejleményekről, mely a hányódásig felkorbácsolta érzelmeiket, hisz még elmondva is megviselő volt az a sok szövevény és fordulat, ami az elmúlt napokban a Szanatórium falai közt szeretteikkel történt.

A tartalmas ebéd elköltése és rövid „Fieszta” után a napot egymás közt töltötték, révén a két Fiatal akik miatt tulajdonképpen jöttek, „Sítourán” vett részt a környező hegyekben, amit nem bántak, mert tapasztalt síző volt mindkét fél, kivált a fiú, ki „ifjusági” korában ebben a tenisz mellett Bajnokságban indult is.

Míg a „frissen” érkezettek alapos aero-kúrán vettek részt maga a Professzor Vezetésével, az emlitett két fiatal „jegyes” boldogan siklott a meredek lankákon föl-le, majd a fárad’ság érzésével jóleső tagjaikban az éj leple előtt hazatértek a Szanatóriumba.

Szobájukba érve az alapos zuhany végeztével a Hangosbemondó huncut felhívására lettek figyelmesek.

– „Haló, halló, Figyelem! Értesítjük Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező betegeinket, hogy családi esemény következtében haladéktalanul jelenjenek meg a Szanatórium Vadász-termében…” –

Mondta be elváltoztatott hangon Kótay Mercedes, ki egész délután DR. Havas Tamás és Unokahúga kellemes társaságában Vadász-terem feldíszítésében vett részt nagy találékonyság és nevetgélés közepette, mely itt-ott egy újabb Románc lehetőségét rejtette méhében.

Az ismerős hang hallatát alapos átöltözés után Tett követte. A meginvitáltak a Hall-ban találkoztak, hol minden szem rájuk szegeződött, s az éljenzés sem maradt el.

– Jaj szerelmem, én olyan de olyan izgatott vagyok! Nem is sejtem, mit takarhat ez a rejtélyes üzenet… –

Rebegte kis csokrát megigazítva Edina.

– Én igen! Én bizonyos vagyok, hogy nekünk a Vadász-terem olyan kapú, ahonnan csak ásó, kapa, nagyharang által bírunk majd kijönni. –

Hangzott fel a férfi.

Ebben a pillanatban a Beutaltak Zenekara, mely eddig jól elbújt a „Kondi”-teremben, meglepetésszerűen elkezdte játszani a nászindulót…

Mikor kart karba öltve a fényárban úszó Vadász-terem ajtaján beléptek, nem múló meglepetésükre szeretett, rég nem látott családtagjaikat pillantották meg a „roskatagig” megrakott asztaloknál, akik nagy tapssal fogadták őket, majd kitörő örömmel üdvözölték.

Első Számként szép Tóth-Árpád-vers hangzott fel Kótay Mercedes értő tolmácsolásában, majd a Konferenciákhoz jól szokott „családfők” szellemesnél szellemesebb felszólalásokban ecsetelték jövetelük okát, mely a fiatalokban az első meglepetés után nem lehetett kétséges.

Találó szavaik végeztével maga Balajthy Dénes kért szót.

– Halljuk!!! Halljuk!! –

Adták meg a szót egyöntetűen.

– Kedves Olivia néni és Andor bácsi! Engedjék meg, hogy ezúttal se legyek a szavak embere, hanem ehely’t hadd ragadjam meg e vissza nem térő alkalmat és élve a kedvező lehetőséggel, hadd kérjem meg feleségül szeretett leányuk, a mellettem álló Margittay Edina kezét…! Természetesen csak ha ez neki sem „Genant”…–

A taps és a nevetés nem hagyott kétséget maga felől, s Edina felől, kivel szándékát az elmúlt két nap alatt „alaposan” tisztázták elpirulva.

DR. Margittayné dR. megható hangon emelkedett szólásra, s köszönte, hogy a Fiú Rájuk gondolt és viszont. Majd arca mosolyával, melyet könnyek közt csalt ki a fényre, így szólt.

– Kedves… „Fiam”, Dénes, ezen az örömteli órán meghatottságom nem mondhat mást könnyeimen keresztül, mint, hogy vélünk konvergáló tiszta szándékodra válaszoljon az oldaladon álló érdekelt, ki felnőtt, érett lányhajadon…–

Edina „fülig” pirulva szólalt fel, és rebbenő ajkait csak egy hosszan elfúló IGEN hagyta el akár egy galamb, melyet azonnal édesanyja nyakába „temetett” szemérmesen.

Több se kellett!

A jól összeszokott társaság boldog mosollyal vette tudomásul a házassági szándékot, majd több Veder pezsgőt bontott. A nem szűnő durrranást új belépők színesitették meg.

DR. Ormoskőy-Sík lépett be, ki Edina rég látott Nagyszüleit hozta Szentdiófásról, melyek csak azért késtek, mert Járművök Gyönygyösnél elakadt a fel-felcsapó hóviharban. Miután személyesen is köszöntötték egymást, maguk is bekapcsolódtak az Ünnepségbe, amit kitörő örömmel vettek tudomásul.

Még el sem ült a meglepetés keltette jóleső vihar, mikor a Barett-sapkás festő-művész emelkedett szólásra, s „üdvözölte” DOKTOR Balajthy Dénest, kit fiatal munkássága ellenére s alapján „Summa Cum Laude” választotta Taggá a Művészethy Akadémia Doktori Bizottsága.

A Nagy Tapsnál csak Dénes Elvörösödése volt nagyobb. Épp le akarta „inteni” szeretett Rokonát, mikor az bejelentette, hogy hátralévő Életére egy panorámásTihanyi Művésztelepre vonul vissza balatoni tárgyú képeket festeni, miáltal átengedi a fiataloknak a tágas, telefonos, műtermes „fészket”, mit házasság után rakhassanak kedvükre, ahogy tréfás bohémságával végezetül kifejezte magát.

Több se kellett!

Ekkor Kótay Dzsonni Bácsi lépett az elektromos Orgonához, ki a „Harmónium szerelmese” volt, s bejelentette hogy az öröm-Anya és -Apa tiszteletére szeretné eljátszani a „Boldog asszony anyánk” s a „Fel-fel Ti” kezdetű zeneszámokat, miket DR. Havas Tamás vezényletével az egész Rehabilitációs Szanatórium velük énekelt.

A véget érni alig akaró Ünnepségnek csupán a kötelező Takarodó és a Résztvevők érthető fáradtsága vetett véget.

 

A messze szálló hóesésben két karcsú alak volt megfigyelhető délelőtt a Mátrafüredi Rehabilitációs Szanatórium jól ápolt kertjében elutazásuk előtti utolsó sétájukat róva.

Dénes Edina kezét fogta és viszont. Másik kezükkel egymás vállát karolták át és így az arcuk is egymáshoz símult, akár a messzi útra készülő Sirályok. Az ablakaikból a Beutaltak és a család hosszasan s kedvtelve legeltették őket könnyes szemmel.

Arról beszélgettek épp meghitten, hogy január 6-én tartandó esküvőjükön, mely a Szabadság Téri Házasság Kötő Teremben lesz, hogy a „tévés” kollegák is odaérhessenek forgatásaikról, mi lesz rajtuk. Végül Frakkban és Menyasszonyi Ruhában állapodtak meg egységesen.

Kitalálták, hogy DR. Havas Tamás és DR. Kótay Mercedes lesznek az Esküvői tanujuk, amit egyforma megelégedéssel és összekacsintással fogadtak mindketten.

Ezután a parkban kószálva kötetlenül átengedték magukat a tél változatos örömeinek. Kisvártatva az elrévedező leány megszólalt.

– Emlékszel? –

Kérdezte.

– Igen!!! –

Válaszolt a szerelmes Vőlegény.

– Gondoltad volna, mikor Hungimpónk Ebédlőjében látványodra lefúttam a porcukrot az Ízletes lekváros „táskáról”? –

Kérdezte a Lány.

Dénest erre a felelevenítésre múlhatatlan melegség öntötte el és így válaszolt.

– Azonnal gondoltam! Amíg élek nem felejtem el azt a Pillanatot. De „nédd” csak a lent, hol a völgyben a hó hullása tisztára olyan, mintha a „Nagy Természetfelelős” ebédezne épp a saját Mennyei Hungimpójában, és a Mátra Lekváros Táskájáról fújdogálná le a szájával a fehér „porcukrot”… –

– Olyan szépen találtad ezt ki, mint egy Költő! –

Ámuldozott Edina.

– Ugyan!!! –

Hárította el Dénes szabadkozva, ki sikeres verseket is írt rendezés után.

– De, igenis Költészet! –

Vitázott véle tréfásan a menyasszony igazságérzete.

– A mi Szerelmünk az, ami kész költészet, sőt, kész regény, amilyent csak a Nagybetűs Élet produkál. –

Kiáltott fel vitapartnere, majd olthatatlan mozdulattal magához rántotta a Test Angyalát.

 

– Vége –