A múzsa csókja
A ritka kegyelmi pillanatban, |
Amikor az alvó agyban egy retesz bekattan, |
Vagy épp hogy kinyílik egy ajtó, s némi fény |
Dereng föl az idegdúcok tövén, |
Még nem fölismerés, csak ködszitáláshoz hasonló sejtelem, |
De máris csalogat és csábít és játszik velem, |
Még nem kerek mondat, még csak nem is értelmes szó, |
Kimondható, leírható, fölfogható, |
De él bennem egy indián nyomolvasó, |
S követni kezdem a rejtélyes vad nyomát |
Árkon, bokron, bozóton át, |
Kockáztatva azt, hogy egy fatörzs mögül |
Kilép egy medve és megöl, |
Vagy az eget bámulva, ahol egy sas köröz fenn, |
A nyakam szegem egy sáros gödörben; |
És lidércnyomásba fordul az álom, |
Mert megvan, itt van, és mégsem találom. |
A fogam vacog, az ajkam remeg, |
Hajnali fél ötkor fölébredek – |
Egy verssor libeg a nyelvemen, |
Amit ki tudja, ki sugallt nekem, |
És amin ronthatok, javíthatok, |
Amíg élek s meg nem halok. |
|
|
|