Dal a fagyban lobogó lángról

A dolgok kezdetén sötétlő szén virága   A párzó sejtekből kihajtó szerelem. Emberi, tehát vak és veszélyes a drága,   És a bolondját járatja velem, Mert túlél minket, mint az idegek kémiáját az eszme,   Mely születőben oldott vegyszerként habzik az agyban. Most kezdődik minden, nincs semmi veszve,   Lobog a cingár láng a világvégi fagyban.