Az éjnek rémjáró szaka
Most van az éjnek rémjáró szaka…(…) |
|
Shakespeare – Arany János |
|
Dal a szélhámos reményről
Operált koponyámhoz mind közelebb robban a gránát, |
|
Madarakként röpdösnek a leszakadt végtagok; |
Így törlesztem az életem árát, |
|
Azt, hogy még itt vagyok, |
|
És ereimben keringhet a hő vér, |
|
Bár előttem egy meredek gleccserfal áll – |
Jeges lepedőjén szeretkezni hív a két fekete nővér, |
|
|
Dal az idő fölemelt ujjáról
Hova lett, mondd, a Balaton-parti nyár, a téboly? |
|
Mi érte utol a tegnapi nagymenőt? |
Miféle kukákba gyűrték a Playboy |
|
Címlapján vadító, meztelen nőt? |
|
Aszály jön ezután, örök aszály, |
|
Mutatja az idő fölemelt ujja. |
Amott kerekedik egy szél járta száj, |
|
|
Dal a mindennapos vereségről
Mindennapos vereségünk a test, e |
|
Lyukas zsák, ahonnét elfolyik az élet, |
Ha beborít a világvégi este, |
|
Melyből vérivó denevérek vijjogása éled, |
|
És a sok apró szájban a pokol fogsora |
|
Hozza-viszi a hírt, a füstöt és az égett hús szagát, |
Hogy eddig bármi volt is, többé már soha |
|
Nem lesz más napszakod, csak éjszakád. |
|
|
Dal a fagyban lobogó lángról
A dolgok kezdetén sötétlő szén virága |
|
A párzó sejtekből kihajtó szerelem. |
Emberi, tehát vak és veszélyes a drága, |
|
És a bolondját járatja velem, |
|
Mert túlél minket, mint az idegek kémiáját az eszme, |
|
Mely születőben oldott vegyszerként habzik az agyban. |
Most kezdődik minden, nincs semmi veszve, |
|
Lobog a cingár láng a világvégi fagyban. |
|
|
Dal a kockázatról és a mellékhatásról
Egy cérnaszálon függ az életed. |
|
Számold csak össze, hányféleképp, hányféle veszély |
Mondhatja ki ránk a halálos ítéletet; |
|
Túl sok ahhoz, hogy mindegyiktől félj. |
|
Életben tart fiatalságunk maradék könnyelműsége, |
|
E vizet árasztó és füvet sarjasztó erő. |
Egy hazárd játékos beül az öreg kártyások körébe; |
|
Tizennyolcra lapot kér – és ő a nyerő! |
|
|
Dal a korszak jövőképéről
Szarrá ment megváltást prófétáló rögeszménk, |
|
Hogy össze kell fognunk, s megjavul a világ, |
És rossz történetünknek jó vége lehet még, |
|
Ha eztán nem feszítjük meg Isten fiát – |
|
Ember többé nem lesz embernek farkasa, |
|
Mely prédáját bombákkal tépi szét. |
Éjszaka jön, a holdnak nincs hasa, |
|
Sötét van, vak, csillagtalan sötét. |
|
|
Dal az egymást váltó nemzedékekről
Fölködlenek az egymást váltó nemzedékek, |
|
Koponyám sebész bicskája faragta ki. |
|
És nem lesz új világ, sem még egy esély, sem jobbik változat. |
|
Az agyakban buján tenyészik a mérges eszme. |
Reményünk semmi. Köznép, hóhér, áldozat |
|
Fejest bucskázik a mésztől sistergő verembe. |
|
|
Dal a megrendült eszményekről
Már nem tudok másfajta verset írni, |
|
Csak olyat, melyben a halál kaszája cseng. |
Az elszalasztott esélyt nincs mód visszasírni, |
|
Bár rémült szívdobbanásomtól döng a csend, |
|
Míg bénán bámulom, hogy egyenlőség, testvériség és szabadság, |
|
Minden megrendült, amiben valaha hittem. |
„Repülni tudsz!”, hitegetett a szikrázó magasság, |
|
És most a föld nyüvei zabálnak föl itt lenn. |
|
|
Dal a gyilkosokról
Gyilkosoktól nem védhet meg a szellem, |
|
Páncélban él, aki rögeszméinek kábulatában él. |
A legjobb érv sem hatásos fegyverek ellen, |
|
Főképp, ha olyan markolja a fegyvert, aki fél. |
|
Mindig támad vezérnek egy vérengző őrült. |
|
És bárkiből lehet még „idegen elem”. |
Nem okulunk. A torony helyén, ahol hajdan a géppisztolyos őr ült, |
|
Régi dicsőségünkről hazudozik a történelem. |
|
|
Dal a zöld levélről
Az emberférgek fürgén tekeregnek, |
|
Harsog a zöld levél: néger, cigány, zsidó!
|
Túl bonyolult gondolat az a legényes keretnek, |
|
Hogy puskagolyóikat megelőzve ér a helyszínre a szó. |
|
A sikerorientált élősdi, ha magasra jut, megrohad a hatalomban, |
|
Mindegy neki, mit használ föl, aljas ösztönt, konstruált pert. |
Legvégső esetre egy multifunkcionális megoldást tart talonban: |
|
A bunkósbotot, mellyel Káin agyoncsapta Ábelt. |
|
|
Dal a heverőről és az óceánról
A heverő, hol napjaim nagy részét fekve töltöm, |
|
Tengerjáró hajó és munkaasztal. |
Verseim szédüléstől szédülésig imbolyogva költöm, |
|
Szavakkal zárva fejsebem, mint sebtapasszal. |
|
Lassúdik, ami korábban gyorsan kapcsolt, az agy – |
|
A sugallatnak mintha ólomból volna a lába. |
Lekottázom, hogy csontjaimban mit recseg a fagy, |
|
És alámerülök a jeges óceánba. |
|
|
Dal a keserű ízről
Gyerekkorom csontkeze keményen kifosztott; |
|
A légópince lépcsőjén le és föl. |
Ágyamhoz tálcán hozták a kórházi kosztot, |
|
Keserű volt a szenvedéstől. |
|
Keserű volt a víz is, amit ittam, |
|
Keserű a bűnpártoló törvény. |
Keserű, hogy minden rohad, ami itt van, |
|
És vérhabos sarába fojt a közép-európai örvény. |
|
|
Dal a test fáradtságáról
Hatvanöt év, majd hatvanhat, |
|
A versem lassan megtelik halállal. |
Anyagfáradás ellen nem hat |
|
Sem buzgó ima, sem duhaj madárdal. |
|
Jön a fűfrizurás tavasz, de nem nekem, |
|
Hozzám kopasz jegével a tél köszön be, |
|
|
Dal a teremtett világról
|
Ez volna a te teremtett világod? |
Ez a sötét kozmosz, teli rejtelemmel, |
|
Hol szupernovákkal gyújtasz világot? |
|
A mítosz a két lábon járó majomember álma. |
|
A légtérben nem szállnak angyalok. |
Isten van vagy nincs. Küszködve, meg-megállva |
|
Tartok a sír felé gyalog. |
|
|
Dal a semmiről
Sötét Vak Kilátástalan Sötét Sötét |
|
Vak Kilátástalan Nem látni semmit |
Sötét Vak Kilátástalan Nem látni semmit |
|
Vak Kilátástalan Sötét Sötét Sötét |
|
|