Tudósítás a kés alól
– Változatok a föltámadásra –
Mert feltámadni éppolyan nehéz |
|
| Lázárnak nem volt éppenséggel könnyű dolga, |
| mikor föltámadt halottaiból a saját életkoránál tíz évvel fiatalabban… |
| Tanuljak újra mindent, mint egy csecsemő? |
| Őszülő fejjel a fiatalság ruganyos lépteit és hebehurgyaságát? |
| Szökjem ki a kórboncnok elől a bádogtepsiből?, |
| és vegyem készpénznek, amit a zöld lomb hazudik, |
| hogy ez a nyár örökké tart, akár a haladék, |
| melyet testem a csúcstechnikától kapott? |
| Hülyék sportja arról vitatkozni, hogy mi a fontosabb, |
| az élet-e vagy az irodalom? Az élet egy beépített, kis készülék |
| a kulcscsontom alatti lyukban, félig eszme, félig műanyag… |
| Tedd föl a kérdést, hogy mire megy egymás nélkül elektromosság és képzelet, |
| s láthatod a bottal járó nyomorékot, aki voltam – |
| fű helyett az üres levegőt kaszálja egy imádkozó sáska zöld lábaival. |
|
| Csodagyerekké engem Budapest pár hetes ostroma tett, |
| csodaöreget betegségem húsz éve csinált belőlem; |
| bölcs és reszketeg aggastyánt – kopaszra borotváltak, |
| és egy kerekes ágyon toltak be a léghűtött műtőbe, |
| a kés meg a jéghegyként tündöklő izzólámpák alá. |
| Mit változtathat a világról alkotott képemen az, |
| hogy váratlanul megütöttem a főnyereményt, |
| hogy föl-alá furikázhatom itt, mint az egészségesek? |
| Minden az marad, ami volt. A birodalmak ezután is |
| szilárdan állnak pilléreiken: a háborúkon és a hadisarcon, |
| akármilyen posztmodern néven nevezzük is őket. |
|
Mázlim volt, ennyi az egész. Résnyire nyílt egy ajtó, |
| és én a résen át kicsúszhattam az ég alá, a kertbe, |
| s most verset ciripelek, hejehujázó, nyári tücsök a fűben. |
|
| A magányosság voltam én, a sötét, a vigasztalan, |
| a tornya omladékán könnyeit hullató Aquitáni Herceg, |
| a mindenséget befelhőző mélabú, a világvége durrdefektje, |
| a költészet szívrepesztő, fekete pátosza, |
| a francia verssor Eliot verse végén, |
| Gerard de Nerval elmebaja és Parkinson-kórja |
| (bár, hogy igazat szóljak, ez utóbbiban ő nem szenvedett)… |
| Megúsztam azóta (egy ízben, de a szónak mindkét értelmében) Akheront is: |
|
Üdvözlégy, őssejt, faragok fétist szavaimból a partján: |
| Üdvözlégy, Osztódásra Képes, |
| Üdvözlégy, Élet Téli Tartaléka, |
| Üdvözlégy, Génjeinkben Elraktározott Tudás, |
| Üdvözlégy, Test, Csodák Csodája – |
| nincs vers, mely gyógyulásánál méltóbb tárgyat örökíthetne meg! |
|
| Ebben az évben született O. O., a költő, |
|
im wunderschönen Monat Mai, nem e világra való újszülött – |
| nem tudott szopni, majdnem éhenhalt, miközben éhesen üvöltött; |
| anyja begyulladt mellel átkozta el a nevét meghazudtoló csecsemőt… |
| Nyáron aztán Franco tábornok megindult Madrid felé; |
| még három év és Hitler meg Sztálin egymásnak esnek, milliók ölnek milliókat, |
| Varsó lángokban, Kína és Japán ködben úszó, roppant ravatal, |
| s tajtékot hány a megfulladt tengerészkatonák közös sírja, a Csendes Óceán… |
| 1936: erkély, kilátással a szebb jövőre, |
| ahol megtörténik mindaz, amiről az isteni átlag azt gondolja: lehetetlen, |
| a tömeges víz- és gáz- és tűzhalál, |
| mely emberi testek váladékával trágyázza a bolygó termőtalaját, |
| míg a napalmmal megszórt erdő fekete-fehér füstje borítja gyászba |
| a hajtóművektől mennydörgő ég kupoláját. |
|
| A feltörekvő görögök szemében a legfőbb jó a fiatalság, |
| isteneik nemzőerejük teljében kúrják végig a szigeteket; |
| Priamosz, földi királynak is ötven fia és tizenkét lánya volt – |
| a családi pótlékból kijött a trójai udvartartás teljes havi költsége |
| (a háborúé már nem, a háború még a győzteseknek is mindig túl sokba kerül)… |
| Ötven fölött az ember nem való a menedzsmentbe, |
| nincsenek kreatív ötletei, hogy miképp tehetné nyereségessé |
| a Városállami Közmű Vállalat csatorna üzemágát. |
| Ötven fölött az ember félig a halálé, |
| még jó, ha színpadi nőimitátornak szegődhet el |
| a gyászos, nagy király mellé, aki a dráma csúcspontján önkezével vakítja meg magát. |
| Hatvanhárom évesen engem aggastyánnak írna le Homérosz – |
| a füstfogta, férfi Kirkét, aki a belé ültetett varázsdobozból |
| az ifjúság és egészség fehér galambjait bűvészkedi elő. |
|
| Az ókori mítoszok nimfája többnyire nimfomániás. |
| Kalüpszónak nincs életkora, ötszáz vagy ezer éves, |
| de az arca ránctalan, alakja egy aktmodellé, |
| és agyában egy dürgő süketfajd kattogja: baszni, baszni…
|
| Freud célba talált a rejtvényfejtő módszerével: |
| az élet álma az egészség, az egészségé a korlátlan libidó – |
| a görög istenek kamaszvilága, a vázaképeké, |
| melyeken álló farokkal ugrándozik a férfi, |
| s a nő, ha a csiklójához érnek, elrepül… |
| Fölgyógyult beteg vagyok, komplikáltabb lény az isteneknél; |
| zsákomban a csontjainkat megroppantó halál nagy kövével |
| próbálok mosolyogni azon, amin e földön lehet, |
| míg a légritka közegben zihálva küzdök minden lépésért, hogy fölérjek a csúcsra |
| a nehéz testi munkával megszerzett, keserű gyönyörig. |
|
| Egy öregedő férfit könnyű becsapni, hogy még mindig él, |
| ha teste újra működik, ha újra tudja azt, |
| amit egy kétéves, egészséges gyerek tud, |
| beszélni, fogni, lépni, föl-alá járkálni a lakásban |
| (gyorsan fordulni nem, mert akkor elesik) – |
| nincs lelemény, mely a múló időn kifogna, |
| a végzet ravaszabb Odüsszeusznál, hazáig segíti, |
| hogy otthon egy szikkadt ölű királyné legyen a jutalma, |
| a dörzspapírként érdes öregasszony örök zsémbelése: |
| már megint égve hagytad a gázt, a végén még fölrobbanunk… |
| Halomra nyilazzuk a beteg sejteket? Örökké fogunk uralkodni Ithakában |
| egy véget érni nem akaró, görög szappanopera daliás megasztárjaként? |
| A foghíjas lépcsőn botorkálva lefelé az Alvilágba |
| tisztán hallom magam körül a szirének árnyam kísérő koloratúráriáit. |
|
| Fölfoghatjuk-e a halált az élet részeként?, |
| igennek a nemet?, csúcsnak a szakadékot, |
| ahogy ezt a mindent kiegyenlítő aggastyánkor teszi? |
| Barátaim közül legutóbb Parancs János szállt le az Alvilágba; |
| lelkifurdalást hagyott rám – míg ő a szomszéd pavilonban haldokolt, |
| én másodszor is megszülettem: élek. |
| Hádész monochrom országában egy szín van, a szürke, |
| árny az árnyon, ólomlapok fedik Akheront, |
| és hideg van, mint télen Párizsban, a fűtetlen szobában, |
| ahol János a leheletével melengette az emigrációt. |
| Másodszor megszületni azért jó, mert érett fejjel látjuk a teremtést: |
| minden csiricsáré, mint a vursliban vagy a fauve-ok festményein, |
| mértéktelenül színes lombok, papagájok, céllövöldék, angyalok, |
| s köztük barettal a fején, kordbársony festőkabátban Matisse. |
|
|
A hetven éves Kertész Imrének
| Egy rókahájjal megkent prókátor világra riadni föl? |
| A város főterén az ismeretlen főkönyvelő emlékműve, |
| melyet a sikkasztó bankárok emeltek neki, |
| s az Olümposz nevezetű narancslét |
| tartósító adalékanyag teszi a halhatatlanok nem romló italává. |
| Nyomasztó kisszerűség fuldokló kora… |
| Büdös szájszag terjeng mindenfelé, az izzadt ágynemű |
| melegében futkározó politikus poloskák |
| kétségbe vonják Auschwitzot, Katynt, akármit – |
| a csípés tény, tehát a hazugság igaz. |
| A költészet viszont szánalmas hazugság, és nem hajt anyagi hasznot – |
| Akhilleusz, a kopaszra nyírt, mürmidón izompacsirta |
| egy őrző-védő kft. ajtónállójaként |
| könnygázpermettel fúj le mindent, ami az emberben isteni. |
|
Homérosz harsány himnusza
| Honnan vesszük azt a hülyeséget, hogy az élet napsütötte tájra hasonlít? |
| A mediterrán mítoszvilág teli van vértől fekete rondasággal. |
| Isten és ember versenyt hazudik, gyilkol, követ el különb s különb nőkön erőszakot; |
| vedd csak a hírhedt mükénéi esetet a rendőrújság bűnügyi rovatából: |
| Agamemnont, a királyt a felesége és a nő szeretője |
| előre megfontolt szándékkal egy fürdőkádban mészárolja le, |
| hálót dobnak a fejére és bárddal aprítják föl, mint a vágóhídon a sertéseket… |
| De csökkentheti-e bármely király véres balsorsa Homérosz költői hitelét? |
| Két eposza az élet harsány himnusza. |
| Hexamétereikben szarvas iramlik az éren át, süt a délszaki nap, |
| s az erdő minden zöld levelével azt kiabálja, |
| hogy élni öröm és szeretkezni tűz – |
| hiába minden bűntény és betegség, hiába a biztos halál; ma még ma van, |
| s jó szél dagasztja vitorláinkat a borszínű tengeren, útban Trója felé. |
|
A tavasz fűzöld műtőjében
| A görögök főistenét a nagycsaládosok gondja nyomasztja; |
| étkezéskor negyven-ötven isten üli körbe a nagy ebédlőasztalt, |
| és mind jártatja a száját, fülsiketítő kanálcsörgés, ricsaj, Zeusznak |
| villámlania és mennydörögnie kell, hogy egyáltalán meghallják és rá figyeljenek, |
| s még jó, ha Héra, akit a háta mögött csak „Tehénszerűnek” neveznek, |
| nem vágja ki a sikítós hisztit, Apátok egy pinabubus!,
|
| kurváit hajkurászva hol kakukká, hol bikává változik!, |
| s nem zeng az Olümposz a földhöz vágott krétai cserépszerviz összetörő tányérjaitól… |
| Taurosz csillaga földjegyben fogant, akár az isten, aki a bika alakját felölti, |
| és Európával a hátán úszik Karthágó felé; |
| hogy Afrika partján ennyi herce-hurca után végre megdughassa a nőt – |
| a föld a mennyet földnek képzeli, a teremtést tavasznak: |
| a fűzöld műtőben a műszerpolcra kirakva az újjászületés kellékei, |
| a szike, a csontfúró és a számítógéppel vezérelt célzókészülék. |
|
| Személyes Atya-Istent a zsidó törzsek képzeltek maguknak, |
| egy szilaj pásztornép a Franz Kafka papáját; |
| levelet írtak neki, mire Ő, akinek a nevét tiltva van kimondani, |
| túlsúly-díjas kőtáblákat postázott válaszul, a Törvényt – |
| a szigorú családfő, a zordon apafigura, Freud ihletője; |
| elvárta, hogy választott népe karriert csináljon, |
| jól játsszon mindenféle hangszeren, és értsen a pénzügyekhez… |
| Engem lázadásra ösztökél a merev rend, a túl nagy várakozás, |
| lazítok, kiszököm a sorból, kiutat keresek, |
| hogy a zsidó–görög–keresztény koktél megóvjon a gyűlölettől, |
| és ép elmével éljek túl több betegséget és két diktatúrát; |
| de említsük meg itt a versek szellemét is, az őrangyalomat – |
| fekete frakkjában egy kémény pódiumán feszített, |
| és azt skandálta rigóul: „Lollim barna szemöldöke”. |
|
| A föltámadás az Isten szerzői jog által védett csodája, a Mindenhatóé, |
| aki a semmiből teremtett sejteket, |
| és fújta beléjük a működésükhöz szükséges oxigént; |
| őt nem gátolja a bomló anyag, az agyhalál, |
| csak egy ujját emeli föl és itt a tavasz, |
| és tavaszi szél árasztja meg a folyókat, |
| s a víz kiássa sírjukból a temetők pirospozsgás hajléktalanjait… |
| Az újrakezdéshez nem kell más csak egy rögeszmés ember, |
| aki nem látja be, amit be kéne látnia, nem adja föl, |
| és nekikezd a melónak, hogy föltaszigálja az égre a Napot, |
| hiába tudja, hogy az, ha fölér is a csúcsra, lezúdul az alkonyatba; |
| Sziszüphosz nekidől a tüzes sziklának, egész testében izzad, |
| a szikla ezeregyedszer is visszazuhan, gomolyog a porfelhő, a megszállott őrült mosolyog – |
| ahogy Albert Camus írja róla, boldog. |
|
| Ötven év alatt egy betűhegyet írtam össze, főképp verseket, |
| legtöbbjük tudósítás a kés alól, a háborúból, |
| az idegösszeroppanásból; tanultam az egerek mesterségét, |
| a költészet labirintusában az életemért futottam, |
| belevertem a fejem a falba, de nem lettem okosabb… |
| Az ösztöneim voltak okosak, nem az eszem. |
| A fekete istennők, a Fúriák vijjogva követtek, |
| hogy rám húzhassák kényszerzubbonyukat, |
| tépőfoguk elől ide-oda cikázva mítoszokat kevertem a Bibliával, |
| és mindkettőt a hétköznapjaimmal – |
| elegyes életmű a foglalkozásszerű túlélőé, |
| örökös rögtönzés, szemmel láthatóak a varratai, |
| mint koponyámon a két műtét hege: |
| költészetnek földszagú, de legalább minden híre szó szerint igaz. |
|
| A költészet nem ünnepi alkalom arra, hogy eleget tegyünk a korszerű elvárásoknak, |
| sem arra, hogy állást foglaljunk személyes és személytelen hitvitájában; |
| a költészet nem luxus, nem betegség, nem kedélyállapot, nem irodalom. |
| A költészet hírszerzés odaátról, ahol soha sem történik semmi új, |
| csak hallgatag évmilliók rakódnak a hallgatag évmilliókra, |
| a tér idővé változik, az eszme anyaggá, |
| míg eszmét, anyagot, űrt, mindent beszív a tömör apály, a fekete lyuk, |
| majd jön a robbanás, a világrengető bölcső, s kezdődik minden elölről… |
| A költészet nem hal ki a szellemi klímaváltozástól, mint a valóditól a dinoszauruszok, |
| bár gépét programozva némely agyatlan elme ezt jövendöli. |
| A költészet mi magunk vagyunk, a kíváncsiságunk, a koponyánkba férő végtelen, |
| a föl nem fogható furfangos fölfogása – |
| a csillagok között hajózva is fülünkbe makogja ritmusát |
| dobszóra táncoló, közös ősnyelvünk, a vers. |
|
|
|