Az eperjesi vértörvényszék elnöke (…a Béla? …minden elnökségnek ő az elnöke?) fölteszi – élet vagy halál! – a kérdést: – Hogy hívják a Kántor Péter feleségét? – Mélyen Tisztelt, Független Magyar Vértörvényszék – kezdem el ügyvéd módra fondorkodva a választ –, én, mint ismeretes, sokat tudok, ismerem Einstein képletét, és jól tudom azt is, hogy ki találta föl, s milyen véletlenek folytán a puskaport, de fájdalom, a hölgy nevére momentán nem emlékszem. – Az bizony kibaszott nagy baj – mondja a Béla, és kiszól az elnöki titkárságra: – Hóhér! – Pörgetem az agyam, egy név, egy név kell, kéttagú szó, és „m” van benne vagy „l”, a Lilla nem az, a Lili sem az, a Lola sem az, az Annie sem az, jön a Molly, a Mari, a Teri, a Marcsi, a Tercsi, a Vili, a Vilcsi, de nem az, nem az, egyik sem az; én Istenem, milyen unheimlich egy vircsaft hajnali háromkor meghalni vérpadon, hóhér kezétől; nem jut eszembe sehogy sem, nem jut eszembe; MEGVAN! MEGVAN! A VALI AZ, a Vali, mert Valinak hívják, Tisztelt Vérbíróság, Valinak hívják őt, és ennél fogva le vannak önök meg a császáruk magasról! Íme szabad vagyok megint, fölmentve a vád alól, botrányos lélek azaz költő. – Abzug, Leopold! Schnellzug, Leopold! – ordítozom, hogy
forduljon le a fészkéről a kétfejű sas, és ránk köszöntsön a szebb jövő. Minden és mindenki le van magasról a császárságban, csak a Vali nem, ő a szabályt erősítő kivétel. Változat egy szállóigére: „Leborulok nevezett őnagysága előtt.” |