Bellman szelleme a kapuban várja Csatlós Jánost^*

Hajha, az asztal lapját öklötökkel   döngető, duhaj élők,   világ hasába lukat beszélők, korszakos eszméktől beszeszelt barátok, lemegy napotok, s ha holnap újra fölkel,   nem úgy süt már, mint régen,   nem is azon az égen, ahonnét tegnap ragyogott rátok. Juhé, a kerten át egy ólmos árny oson. [Cselló]   Egy pohárral rád, Jánosom! Hajha, hiába antológiátok,   a válogatások, a könyvek;   könnycsepp sose lett könyvtől könnyebb, s nincs az a bölcsesség, ami megvigasztal, ha vadászkutyaként űz napról napra egy átok.   Egy süket úrnak sírnál?   Ülj közénk, jobb hely a sírnál e bortól mocskos, kocsmai asztal! Juhé, árnyként tántorgok át a városon. [Cselló]   Most még eggyel rád, Jánosom! Gyere már, jó kis kricsmi ez itt lenn,   itt találod Zsolit és Kormost –   nőként öleli őket a por most; s jajgat a rossz lektor, a sok alja szerző, kit a szar szövegek rühével büntet Isten.   Rá se ránts az egészre,   halálra, szenvedésre – itt örök bor forr, végtelen ser fő! Juhé, rosszkedvem valamelyikben átmosom. [Cselló]   S jól beseggelünk holtunkban, Jánosom!