Ez nem modern szövegvers, |
nyögés csak, jajgatás csak, |
|
ha valaha előörs volt is, |
most, hogy elevenen holt is, |
|
másképp lát mondhatni mindent, |
távolodik az odakint, közeli az itt bent,
|
hol aknát robbant a vérben, |
|
az add fel, a vége, a minden veszve,
|
a kelj föl, a rendíthetetlen rögeszme, |
s a falat bámuló hajnalok, esték – |
az életfogytiglan tartó betegség. |
|
Nem, ez nem szöveg, ez nem az a téma, |
hisz ennek épp a lényege néma, |
mert nem üzen semmit a parttalan sötétség, |
hol egyre megy már hit és kétség… |
|
Nem üzen semmit? A test megöregszik. |
Nem tudod, föl bír-e kelni, ha fekszik. |
S a láng, mely magasan lobogott, pislog és bágyad, |
és minden ágy a halálos ágyad. |
|
|