A tékozló fiú
1. F. B.: Fekete fej; J. F. költő portréja
Ferenczy Béni nem a szupernova lobbanását véste kőbe, |
szobrász tenyerébe fogható anyag kívánkozik – |
napkövet keresett, hogy a földvonzásból kiszakadhasson, |
s az ismeretlen, fekete ércet finoman tapogatta, |
mint mennyei járatából kiszédült vakondokot: |
– Nézd, a Tejút egy csöppje, hogy sugárzik! |
A lángész lobbanásához több kell, mint puszta tehetség, |
kell hozzá jó szél meg csillag az égen, mint egy tengeri úthoz, |
de legfőképp mégiscsak a megmagyarázhatatlan vakszerencse kell – |
apró taszítás, amitől beindul a fúzió, a rögeszme kitágul, |
és szétteríti az űrben az égő Dózsa György képét s a karóba vont Csáky püspökét, |
s a hangrengetegben bolyongó, biai rezesbandát körülsusogó erdőt, |
hol szarvashangon tutulnak Bartók gomolygó emberszörnyei… |
Tékozló ragyogás a világ, mielőtt tűzgömbje kihuny és összeomlik. |
|
Mihez kezdjen a vízözön után a régi gárdából való Noé? |
Egész életében a vízözönre készült, bárkát épített, |
s most fönt csücsül vele az Ararát tetején, |
s csak ő emlékszik, félnótás öreg, mi volt itt – egy óceán!
|
Vagy gondoljuk el azt, hogy Petőfi csakugyan életben marad, |
de nem valami ködös elme szülte Barguzinban, |
hanem itthon, csoda folytán megúszva Haynau sortüzeit és hóhérkötelét… |
A kiegyezés korában suszterinasok csinálnának bohócot belőle: |
– Odanézz, rögtön megbotlik a kardjában, és seggre ül! |
Jaj a lángcsóvát húzó léleknek, ha túléli a földet érést, |
rozsda emészti el, s még jó, ha férgek közt maga is féreggé nem változik; |
egy élet, egy rögeszme, bőrtokban zörögnek csontjaink – |
szerencsés, akit ifjúsága virágában döf le egy kozák lovas. |
|
|
|