Erkélyemről a kilátás
|
Vak Pali, vak Pali
mindent lát,
szemüvegen át
kutya valagát,
a fekete pulikutya
vili-valagát.
Át, át, át,
vivát, vivát, vivát!
A puli fekete
vili-valagát.
Nahát, nahát!
Városi folklórszöveg a
Rákóczi-indulóra
|
Mohó és műveletlen. Ezen a földön az államkincstár |
nyelve-szakasztott bronzharangként, századok óta kong az ürességtől |
(ha nem, gyorsan kiraboljuk, közadakozásból |
emlékművet emeltetünk magunknak, hogy dicsőségünk örök időkre fennmaradjon, |
s nyomás a koronaékszerekkel Sztambul vagy New York felé)… |
A fölül kerülő tehát könyékig nyúl a fazékba, amit ma megehetsz, az a tiéd! –
|
fiatal még a szerzésben, vagy éppenséggel túl öreg, |
és azt hiszi, hogy már úgyis mindenről lekésett… |
Hajigálódzhat az eszme a forradalom lángcsóvájával, a tűz nem fogja a tartószerkezetet. |
A jogállam szemérmes szűz, de szorgosan tanul a maffiától, |
és bár gépfegyverét paragrafusok dús bokrába rejti, |
ő is szitává lövi veszélyessé váló vetélytársait; |
cuius religio, eius regio, susogja: |
ki igaz urat szolgál, azé a zsozsó… |
|
Velük ki érne rá törődni? Nekik nem hoznak változást |
a forradalmak és a rendszerváltozások. |
Ők lenn születnek és lenn is maradnak; |
számon kívül, mint Ixion az alvilágban, |
örökös hányingerrel küszködve hétköznapjaik bősz kerekén; |
róluk szaval mindig is Isten küldötte, a honmentő, miközben |
törvényt hoz – krokodilkönnyet hullatva – ellenük. |
Mit számít nekik az, hogy vers siratja el őket, |
mint halottaikat a falusi ravatalozóban |
a fekete fejkendős, sikoltozó öregasszonyok? |
Életük pötty egy katicabogáron; |
az gondol egyet, szárnyra kap, elrepül – |
csikorgó csontjaikat egy-két évszázad megőrli… |
Sötét, ameddig elláthatsz, lélek, sötét… |
|
|
|