A nép, az, istenadta nép
Göncz Árpádnak
Bolond volt-e Radnóti, hogy eklogákat irkált, |
és nem Szálasi ellen szervezett merényletet? |
Melyik az istenadta nép? Amelyik azt kiáltja: „Esküszünk!”? |
Vagy az, amelyik részegen kizsuppolja Szabadszállásról Petőfit? |
S ha mind a kettőt Isten adta? Verjük a falba fejünket, |
hogy fölriadjon a borsón térdeplő Platón álmaiból? |
A szellem szabadsága az, hogy szellem,
|
és persze ez legfőbb korlátja is; |
az anyagi világban nincs jobb érv egy hadseregnél… |
De mi van akkor, ha nemcsak egy időszámítás van, |
s ha hosszú távon egy vers szétlőhet egy egész tankhadosztályt? |
A föld alá szorított igazság, mint az atkák – |
a hamis tanú megrühösödik és halála után is vakaródzik, |
s nincs óceán, mely lemoshatná róla a kénkő kenőcs átható szagát… |
|
|