Gyilkosság a székesegyházban
Hankiss Elemérnek
„Ég óvjon minden fityfiritty királyt Becket Tamástól, |
de főképp minket, korunk hű fiát, Hajlékony Henriket! |
Hívünknek hittük őt, s joggal, amíg csak kutatott valamit egy sarokban, |
és mint a többi záptojásfejű, nappal is álmában sétált a háztetőn – |
a szemüvege sok dioptriás, a nyakkendője mindig félrecsúszik, |
nősül, válik, nősül, a lelki élete, szerényen szólva, bonyolult, |
ráadásul még hadar is: született udvari bohóc! |
Hanem bízz csak hivatalt rá, mint marha fejjel én, a cimborája, |
püspököt szentelsz föl magad ellen, láncinget adsz a tisztességre, |
mely túl komolyan veszi magát és föladatát. |
Nincs más szer nyavalyánkra, szabadjára engedem barom báróimat; |
ők nem írnak-olvasnak, karddal rónak nevük helyére keresztet, |
s megölik azt, aki túl sok szót használ. Megalkuszom az Úrral: |
egy gonddal kevesebb nekem, egy szenttel több neki.” |
|
|