Az inga
Azt álmodtam, „szabad szonettjeim” sora függőhíd, s átértem a túlsó partra, |
de cellámban – vagy épp EZ az álom? – az inkvizíció ingája leng – |
az előbb egy tűzpont vibrált a tető alatt… a forradalom… |
éreztem a lázas mámort… ízről ízre az új világot!… –, |
s mind lejjebb s lejjebb ereszkedik – már látom a borotva élét |
s a roppant fémtest csillogó lapjára alvadt vér vakfoltjait… |
Én Istenem, ihletőm, ki vagy te? létezel-e? |
S ha létezel, mit művelsz velünk? hová csábítasz? |
Álmunkban föl-le bukunk, mint tenger vizében az elbitangolt bója, |
vagy szélsebes ingádon repülünk üvöltve csillag és csillag között. |
Hallgatsz? Vagy, aki vagy? Elsüllyeszted a Földet, |
és nem hallod meg a mélységből hozzád kiáltó, fuldokló fiaidat? |
Verítéktócsában ébredek, s látom, hogy nem álmodom – |
a súlyos bárd ott leng fölöttem, s körülöttem a cella négy süket fala… |
|
|