Ó bársony léptű tűzlény, szép tavasz! |
Boszorkány, mert zengő faiskoládban |
nincs más tantárgy, csak a halál. Csak az, |
|
hogy ami jön, megy is. Minden mulandó, |
ingatag egyensúly és változékony |
létállapot; a tér hol parttalan tó, |
|
hol hullámokkal fodros Balaton – |
egyszerre selymes öl és végtelenszer |
egy oxigén- s két hidrogénatom. |
|
Nézd ezt a rángatódzó gnómot itt, |
aki a tévének nyilatkozik! |
|
|
Puszta lobogás, rúd nélküli zászló, |
az űr rostélyán izzó fényhasáb! |
Hiába bűvöl dob, körtánc, varázsszó, |
|
hogy lépj ki a csillagok vetette árnyból |
és fedd föl az arcod, rejtett lényeged. |
Nyilazhatok rád, prédám csak madártoll, |
|
nem te magad, testtelen suhanás, |
kinek a neve Mi Atyánk a Mennyben |
vagy Általános Relativitás. |
|
Nézd, görcs dobál, mint vasvilla a szénát, |
a halálos csűr szálkás küszöbén át! |
|
|
Nézd, örök láng, nézd, fényes ostoba, |
ki minden titkot tudva sem tudod, hogy |
mi az: csak egyszer és többé soha! |
|
Mi nem örökké élünk, nagyon is nem, |
egy nyarunk is lehet örökkévaló, |
és egymást ölelő testünk maga az Isten, |
|
és pornófilmünk bibliai kép, |
melyen a sár kéjes testnedvei |
lélekké párlódnak valamiképp… |
|
Nézd, fényes kontár, kétbalkezes mester, |
mit művelt életlen bicskád a testtel! |
|
|
Homlokom ráncos, hajam legyalulva, |
arcom és ajkam össze-vissza ráng, |
a kezem mintha repülni tanulna, |
|
s falábamon egy béna bábu szédül – |
fölgyújtva és porig rontva a vár, |
s hosszú lángnyelv csap ki belőle végül, |
|
lélek, mint te, lázadó, vad süvölvény, |
költő, ki versében maga az úr, |
s kinek csak belső törvénye a törvény. |
|
Ne engem, őt segítsd, a messzi rokont, |
míg verssora legvégén ott nincs a pont! |
|
|
Hagyj rá mindent! Hadd járjon csak a szája! |
Hadd űzze zenés hókuszpókuszát, |
hogy rabul ejtsen rabulisztikája! |
|
Ha megnyílik az ég és mennydörögve |
szakad a könny, a vér, a szenny, a sár |
zivatara az égő délkörökre, |
|
s négy lovas kürtöli a hírt, a VÉGÉT, |
ő mondja a magáét, az emberét |
és nem ismeri be a vereségét. |
|
S ha föld nyeli el, lentről kiabál: |
„Nem éltem-e eleget, hol a Halál?” |
|
|
|