Az előképviselő^*

Vértolulásos és kevéssé barázdált agyféltekéi jók a ravaszkodásra, de a bölcsességhez nem elég tagoltak. Rögeszméinek mozijában négy szakállas rabbi főzi olajba az arra vetődő páncélinges, kardos keresztes vitézt… Nem hallod a hörgését? A halálsikolyát? Nézz be, emberiség, a különterembe: a megvásárolt főpincér   keze által abrosszal leterített, nagy asztal mögött Cion kaftános bölcsei ülnek – LÁTHATOD, EGY VONALBAN! –,   mint Leonardo festményén az apostolok: megöltek egy legényt hatvan forintjáért, s most vacsoráznak, hogy holnap majd jó erőben rohamozhassák meg a Szent Lélek   Bank római trezorját… …s végezetül még annyit, Tisztelt Vérbíróság; Füst Milán és   Szép Ernő vádlottak összefogtak Szomory-Weisz Dezsővel,   hogy szórendjükkel megfojtsák a magyar mondatot – cinkostársaik is voltak tömegével, persze azok most – EZ   JELLEMZŐ RÁJUK! – a könyvespolc hátsó sorába bújnak… Szétszórt hajcsimbókjaival, páncélként ragyogó szemüveggel   az orrán, ki ez a hős, a nép barátja, a rettenthetetlen   bajvívó, aki tőrt vet, hogy szuronyt arasson a Kárpátoktól az Al-Dunáig? Vizsgázott haza- és házmester, két kulacsával, egy Audival,   meg a rejtekutak s titkos folyosók alaprajzával az   aktatáskájában, dupla fenékkel – nagy lovas ő és tenger ész!