Lovam

Keresnek. Vésik nappalom,
feltúrják estemet.
Létemből, mint egy osztrigát,
tűvel feszítenek.
Fülem mögött zizzennek és
ujjuk hajamba kap,
s a szekrényből, mint holttetem,
nyakambaomlanak.
Hiába. Lent dobog lovam,
és hangja hallattán
a csigalépcső megremeg,
s felbúg csizmám nyomán.
Térdem közt nyikkan a nyereg,
lágy véknya felneszel,
két lábra nyúlik, s mint a nyíl,
surrogva pattan el.
Fülemnél gyönge ág sivít,
a fűben semmi nyom,
s a hajnal hűvös cseppje fut
mezítlen arcomon.
 

1946. március 30.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]