| Szeretlek. Milyen kínos ez a szó. |
| Minden tagom úgy húzza, mint a görcs. |
| Messze vagy. Isten tudja, mikor látlak. |
| Megszakadok, és te is összetörsz. |
|
| Ki lehet bírni. Hogyne, ki lehet. |
| Ma például igen jól vacsoráztam. |
| Te vajjon ettél? Vagy még gyalogolsz? |
| Csúszik a láb az összefagyott sárban. |
|
| Lehet az is, hogy lefagy majd a lábad, |
| és fiú-tested vajjon hova rokkan? |
| amelyet látva, a gyönyörüségtől, |
| emlékszem, hogy gyakran sírvafakadtam. |
|
| Pedig szeretnék egy vászon-ruhát, |
| s rántott halat szeretnék sütni este, |
| kihajtott ingben írnál a verandán, |
| ánizs-szagú süteményt csipegetve. |
|
| A szomszéd kertben hársfa is lapulna, |
| mint mézdarab, ikrás, sötét csomókban, |
| de júniusban délfelé megolvad, |
| s a falon át, langyos kezedre csorran. |
|
| Szeretlek. Mégsem merem ezt a szót, |
| most tapogatni, mint húsban a vázat, |
| mert görcsbe rándul egy-egy ízület – |
| elnyúlok hát, mint akit épp csigáznak. |
|
|
|