Gyermekkorom

Vígan rügyeznek mind a fák,
– zsebemben gallyat őrzök, –
a Dunapartra, száz padon
kiültek már a nörszök.
A szürke, nagy gyerekkocsik,
parkőrök és cselédek,
s a Műegyetem nagy, vörös
kéménye mondja: élek.
Fejem felett az édes ég
alattam kő, az undok,
s oldalt a Lágymányos felé
barakkok és a grundok.
S oly furcsa, rosszízű e táj,
soha, sosem szerettem.
De jó volt első holt korom:
mikor még nem születtem.
A múlt sebes, csak révület
csak az kell, ami nem volt
míg bölcs és fösvény nagyapám
Egyiptomban barangolt:
A meg-nem-ért vidám szüret,
a meg-nem-látott lágy hegyek,
a nem-fújt, könnyü szellő,
a ház, és szőke nagyanyám
kinek cipő: cipellő,
a nem-simított pázsitok,
a lepkék, nem felettem,
nem állt falak, nem élt idő,
minden, még nem születtem.
De szép volt első holt korom,
gyermekkorom, valóban,
csak nézem innen, s reszketek
mint vándor sűrü hóban.
 

Budapest, 1941. december 10.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]