| Nekem már egyetlen beszéd: |
| üvöltve futni kint az utcán, |
|
| Belűlről tiszta ez a kép, |
|
| Hogy meg kéne bocsátanom, |
|
| Segíts meg, Isten angyala, |
|
|
| mint egy csapzott esőköpenyt a földön. |
|
|
|
Angyal
| Én láttam angyalt. Az se jó. |
|
| Az évek szám szerint forognak. |
| De szépek mind a hónapok, |
| mert van nevük a hónapoknak. |
|
| Nem akarok úgy írni, ahogy eddig. |
|
|
[Feljegyzések a Között-höz]
| (A folyón túl az erdő. A ködök) |
| Ott lent az erdő. Ott a ködök. |
| Amőba-mód, ötujjas mozdulattal, |
| egy felnyúlik függőlegesre |
| már-már uszályos mozdulat |
| – – – – – – – – – – – – – – |
| – – – – – – – – – – – – – – |
| A test a testetlen között |
| ahogy épülnek és ledőlnek |
| de mielőtt jelentéséig érne összedől. |
| És ott az éjfél mozdulatlan |
| fekete üst a nagy tavakban. |
|
A pokolhoz
| Kivilágolt, üres villamos. |
| Egy kovácsműhely volt itt valaha. |
| Egy apró, szürke hókupac. |
| Az elhagyott gyerekjátszótér, |
| Üres pályaudvar. A villanyóra |
| (Éjszaka: görögdinnye kipontozva) |
|
Töredékes feljegyzések 1962 körül
| Koponyába gyűrt évmilliók |
| befogadhatatlan részletei |
|
| éghajlat, véső, a szív sötét táblái |
| geológiák s növények között |
| a szaggatások, hasogatások |
| a tagolatlan feltámadások |
| koponyacsontok kattanásai |
| a függőlegesnek tűrhetetlen |
| feszültségei fent és lent között. |
|
|
A mozdulat
| Éjjel kezem föltartottam, |
| az égre Hozzád nyújtottam, |
| mi lesz Helyetted, kérdeztem, |
| s Te mondtad, hogy a mozdulat. |
|
| Vett kenyeret, kávét, lapot |
|
| Ült a díványon, nézegetett |
| egy háztetőt, meg az eget. |
|
|
[A Négy kocka című vershez]
| Ezek a forró, téli napsütések! |
| színeinek égövi tévedése, |
| amint ferdén átvág a téren, |
| és elfordítja a látóhatárt, |
| mint egy volánt, pörögve, |
| képtelenül villámló délkörökre. |
|
| Nincsen évmillió, mely elhebegné |
|
| fa-háttér (ég): arany mutató. |
| (Napsugár.) Rándulva megy |
|
|
A kovács*
| Ezentúl rezet domborítsatok, |
|
| Életét, mint régi hajfonatát szétteríti, |
|
|
A hegyi ló
| Az orgonák, a labdarózsák. |
| Bozontos sörény sugarakkal |
| fénylik, mint egy májusi reggel, |
| s mint egy korán hajnalodó |
| fehér-pillás, sötét szemével. |
|
A költők és a csillagok
A Kohoutek üstökös feltűnésekor, 1974
| Hát már ezentúl nem ragyognak? |
| Vagy ragyognak, de nem nekünk? |
| A bölcsek vették át a posztot, |
| s mi költők skartba tétetünk? |
|
| De hisz marad a hold, a csillag, |
| s miénk marad az ősi szakma, |
|
|
|