Elnyúlok a felszíni létben,
a még tűrhető szenvedésben,
és talpraugrom iszonyodva,
ha felmordul az akna odva,
a torkok, fekete szájak,
a földalatti százfejű vadállat,
s futok, mikor zihálva
döndül sötét aritmiája,
futom a rángót, reszketőt,
a szétvetőt,
a kőesőt, a tűzesőt,
futok, lábam hamuba gázol,
kihűlt hamuba gázol,
s verejték mossa az arcom,
és mossa keserü zápor.
*
Sötét volt és magas,
most sötét, alacsony
a ház, ahol lakom.
Görnyedve kell belépnem.
Lesz majd, ahova térden…
s fekve
fogad be
a legvégső lakás.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]