Fiskalitáshuta

Eső után Fiskalitáshutánál
az a hegyoldal, mint egyetlen patak.
Egy hegyoldal-széles hegyipatakban
jártunk a fűben járva, mert a fű,
a sűrű, birkaszőrű fű
be nem fogadta, csak lerázta
mind lejjebb, lejjebb dobva a vizet,
bugyborgó kristályvíz csapott át
minden lépésnél a cipőnk felett.
És persze, szólt a hegyoldal,
szólt meredek csilingeléssel,
szóltak a patakzó birkacsengők,
a pergők, fényesek, gömbölyűk,
a csengettyűző gyep ruganyosan
dobott tovább a levegőben,
egy tenger és egy birkanyáj fölött
vonultunk, spriccelő cipőben.
Aztán az erdő. A fenyves
füstölgött, mint egy mángorló-üzem.
Mihelyt beléptünk, rögtön arcon-csapott
egy gyantaszagú, roppant lepedő,
mely aztán összecsavarodva
kiszállt a fák közül, spirálmenetben
közölve az éggel frissen mosott
és egyre áttetszőbb üdvözletét.
Míg lent a gyanta szivárványosan folyt,
és villogott, üveghuta,
és sercegett a tűz, a víz, a pára,
elemezhetetlen olvadásba
olvasztva azt is, aki belépett,
s bizonyíthatatlanul ott maradt,
az a fa-, gyanta-, gőz-alak,
míg csengők szóltak távolabb
a részleges átváltozáshoz.
 

1960 körül

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]