Különös, hogy mindig sebet kapok, |
s különös, hogy egész testi valómban |
rendítenek apró nyomorúságok, |
de tűröm már. Várok. Gyakorlatom van – |
s akár hallgatok, akár izgatottan |
fecsegek, rángok, – amíg szüntelen, |
régóta horzsolt, véraláfutásos |
bensőmhöz ér az új: új gyötrelem, |
hozzáedződöm lassan a halálhoz. |
|
|