Napló*

 

Ész*

Belátom, nincsen rá okom,
de mégiscsak gondolkodom.
S mert illik őt fitymálva néznem:
esztelenül bízom az észben.
 

Este*

Ikrás, sűrű az est; szaporodnak a pulzusütések –
fullasztó ölelés: alvás! Jőjj, szeretőm!
 

Haza*

Miért szeressem a népet? Azért, mivel épp az enyém tán?
Pontos igazság te! Légy népem, s a hazám!
 

Dal*

Szeretnék már szeretni,
hogy lényed megtanuljam,
én lennék a kisujjad,
és mondanád: kisujjam.
Szeretnék nem szeretni,
mint macska, heverészni,
magam sétálni menni,
s hogy merre, meg se nézni.
 

A jelző*

„Nagyobbat” markolj, „Vaskos” ég!
Tüdőm szoritsd ki hát!
Verd ki agyam, fogaskerék,
minden fölös fogát!
Egyik szótól a másikig
úgy lendüljek vakon,
mint a hasonlat szökdösik
a szétdult tájakon…
 

Lidérc*

A cafatokban rothadó világból
az értelem mocsári fénye lángol,
a holttetem bomló fejére libben,
és megmutatja fogsorát mezítlen –
 

Bosszú*

Ki nem tud bosszútállani,
de megbocsátani se, végképp –
az örökmécsként égeti
olthatatlan keserüségét.
 

Sic itur ad astra*

Ezekhez képest szent vagyok,
 
nem érhet semmi vád,
még lassan istenné leszek,
 
ha így tart a világ.
 

Július 1

Fény, fény, napfoltok, illatozó színek,
szívem helyén – ahogy szokás – virág.
– Még most az egyszer mindent megbocsátok,
de ezután már javulj meg, világ!
 

Július 2*

A baracklekvár illatozva fortyog,
bizony, kövér a nyár.
Hát már soha nem utazom el innét?
Kátrányba és bérházba zár
a jó urak párizsi fecsegése?
bár szemem rájuk nem vetem,
és egyikért sem vágyom megdögölni
egy érdekel: az ételem.
Elenné tehát mind a karalábém,
és hozzá bőrömet,
húsomat rágná mind le csontjaimról –
vigyázat, mérgezett!
 

1947. július 10.

 

Ülsz és olvasol

Ülsz és olvasol. Még te sem tudod, mily egyedül vagy.
Néha felérzel azért és méla mozdulatoddal
gyöngéd állati bú sejtése mártja a fénybe
egyszeri arcod.
 

Tükör előtt

Leveszed lassan arcodról a színt,
s az egész arcod szeretnéd levenni;
várod, hogy a fotel feláll, legyint,
s únottan fog mögötted megjelenni.
 

Elmélkedő

A régi póz már nem felel meg.
Vegyünk egy újat. Ezt lehet.
Oly mindegy, milyen öltözetnek
igazítod a testedet.
Mindegy a ruha, de a test is,
a szellem meg – a mindenit!
nem sejti, merre hajtja Thespis,
mig orcájára színt derít.
 

Őszinteség*

Émelyedem, magam kibontván.
Be jó is annak, aki spontán.
Mentem volna szódáskocsisnak,
ki a nagy, szőke lovakat
csak mossa, mossa hallgatag.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]