Őseimhez

Ernesztinák, tisztes Zsuzsannák, tanyák, szekerek, paplakok, nagyapám, ügyvéd, Egyiptomban s egyéb szók, percek, ablakok, hogy nyíltatok rám? Hogyan láttok? előttetek – fényben, vakon – idegenül, zavartan állok, s arccsontjaim tapogatom. Szaladgálok üres szobákban, tükörbe nézek: nem felel, gyertyát gyújtok, firkálok, alszom, s megijedek, ha kelni kell, már kályha sincs, (mert ostromolják a várost éppen), s nem tudom, gondoltak-e új elvekre? Banánra, füstre, vasuton? Ostromra? Bundás férfiakra? Képre? Kezekre könyv alatt? – Ti szültetek? Ti képzeltétek, ti formáltátok csontomat? Mindegy. Ki tudja? Már csak egyet szeretnék tudni: nagyapám (ügyvéd) miért ment Egyiptomba, pénzzacskóval inas nyakán? Mi várta? Mit gondolhatott? Mondjátok, milyen vágy gyötörte? – Meleg van – mondta biztosan, s törökös bajszát megtörölte.