Tengeren

Siklik a lép, a máj kering, kígyózva fut a hátgerinc: kezem között, bőröm alatt hullámlanak, mint a halak. Megfodrozzák a vért, velőt, és nem hiszik a levegőt. S ha augusztusi éjjelek bőrömre tompán fénylenek, a lomha raj a mélybe lent, mint foszforfényben, átdereng. És imbolyogva horgonyán, felettük ring a koponyám. Szakítsd a horgonyt! Tépd magad! Hadd zúduljon az áradat – mégis hajóm, magam felett, az ifjúság szökken veled, viking-jeled kibontva, csattogj hajam: vitorla!