Eötvös és olvasója

Elég nagy olvasói teljesítményekre voltam képes fiatalon – mondom dicsekedve. Később csökkent az étvágyam – mondom szomorúan. De egy időben még meglepően sok unalmat voltam képes elviselni némi olvasói örömért. Ama kevesek közé tartozom, akik például elejétől végéig elolvasták A karthausit (igaz, hogy már azóta elfelejtettem). Gondolom, nem vagyunk sokan ilyenek a mai Magyarországon. Bár nem szívesen tódítom A karthausi bámulatos unalmáról szóló történeteket. Hogy is tódítanám szívesen, amikor Eötvöst szeretem, sőt tisztelem, a Magyarország 1514-ben-t kiváló regénynek tartom. És nemcsak a regényeiről van szó, hanem Eötvösről magáról, arról a merészen nyugodt értelmességéről, tengereket is átlépő horizontjáról, az 1868. XXXVIII. tc., a népiskolai törvény csodálatos bevezetőjéről. Legfőképpen pedig feddhetetlenségéről van szó, tizenkilencedik századi jelleméről, amilyenekből a huszadikra oly nagymértékben kikoptunk. De szívesen vállalnánk Eötvöst apánknak! Még ha nem vagyunk is Lorándok.

Mindezért én még A karthausiban is reménykedem. Kíváncsi vagyok, lesz-e egy-egy zseniális olvasó az eljövendő időkben, aki félrevetve ezt a rosszértelmű suttogó propagandát A karthausi körül, olyat tud benne látni, amit mi nem látunk. Komoly remény ez, mert igenis vannak lángelméjű olvasók. Bízom tehát az olvasói tehetségben, amely nélkül nem volna irodalom, s amelyet én szorosan az írói mellé helyezek. Jövel, megváltó olvasó!

 

*

 

Megérkezett. Elért hozzám Eötvös-ügyben – és milyen hamar – a cáfolat és az igazolás. Megjött az igazi Olvasó. Azt mondja nekem valamely író-olvasó találkozón egy tanár-fiú: Biztos tetszik szeretni A karthausit. Jaj. én nagyon szeretem. Nem győzöm mindig újraolvasni. – És néz rám azzal a boldog, fiatal szemével. Olyan mély zavarba estem, mint kevésszer életemben. Most valljam be neki, ahogy illik, Karthausi-süketségemet? Ennek az ifjú táltos-olvasónak? Hiszen megbotránkoztatom, megbántom vele. Vagy hazudjam, vén fejemmel? Nem is tudom, mit válaszoltam, valószínűleg csak motyorékoltam valamit, rajtakapottan.

Szóval: Eötvös tanított meg arra a ritka érzésre, hogy milyen a megdicsőült szégyen.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]