Ég és föld
HANG
|
|
És látta az atya tolakvó könnyein át |
|
|
a határtalant, és látta a tél paripáit |
|
|
ahogy ezrével a dombokon hirtelen görcsben |
|
|
térdre hull mind, és nyakak, fehér parabolák |
|
|
tűződnek a magaslatokba hogy immár a gőz |
|
|
lobogjon sörényként rajtuk, hogy bomoljanak |
|
|
hogy jégcsont és irha pezsegjen, ezüst vizek |
|
|
lezuhogva a völgybe az arany tüzekkel |
|
|
kirobbantsák a zöldnek igátlan extázisát, |
|
|
és látta az atya tolakvó könnyein át |
|
|
a bürök fergeteg-fátylát, a cica-füvek |
|
|
vad rugózását, látta, hogy a földarabolt |
|
|
tavalyi rönk is kihajt, s a verem-kupolát |
|
|
fölemeli csíráival egyetlen árva krumpli, |
|
|
és látta az atya tolakvó könnyein át |
|
|
a kiirthatatlan akác ivadékai közt |
|
|
ahogy rozsda-tócsává egy vaskarika vérzik – |
|
|
és akkor mennydörgető fiai jöttek újra, |
|
|
csíkokat húzva és megfertőzve a kéket, |
|
|
kócolódó koszorút ontva a szivárvány |
|
|
kihűlt helyébe, körözve, hangrobbanások |
|
|
sorozatával rombolva a házat tovább – |
|
|
az atya pedig tenyerébe fogta fejét, |
|
|
nehogy elrepedjen, pántolta boldogtalanul. |
FIÚK
|
|
Jóreggelt jó atya, jóreggelt édesapánk, |
|
|
jöttünk ide újra, tisztelgünk neked jelekkel, |
|
|
fejed fölött a gépek visító liliomát |
|
|
kitűzzük az égre és úntalan látnivalót |
|
|
varázsolunk vén szemeidnek, ujjongjanak, |
|
|
emelkedj ki végre bibliai sötétségedből, |
|
|
éjjeléből a földnek, börtönéből a zöldnek, |
|
|
emeld föl arcodat hozzánk az új ragyogásba, |
|
|
rohamozóit a végtelenségnek figyeld rajongva, |
|
|
jó reggelt jó atya, jó reggelt édesapánk! |
ATYA
|
|
Hát itt vagytok újra, ádáz kölkei a földnek, |
|
|
megéreztem előre, a gyomromat előbb |
|
|
kavartátok föl mint az eget és fuldokoltam, |
|
|
tudván: a levegőt is elcsavarjátok számtól, |
|
|
száguldó zsiványok, ti köszörült kard-szárnyuak, |
|
|
ti bivalybőr-sapkások, ti gömb-fejüek, |
|
|
ti üveg-ököl-szeműek, ti orcátlanok – |
|
|
úgy is hogy illetlenek, úgy is hogy nem emlékszem |
|
|
csak bölcsőbeli vonásotokra és nincs hajatok, |
|
|
csak az a csecsemő-fürt, amit kicsi kévébe |
|
|
kötöttünk hajdan, cérnán függ a tükör fölött, |
|
|
szívem fölött is, ha indultok, máris meginog. |
FIÚK
|
|
Jó atya, jók a te radarjaid, de nagyon |
|
|
egyéniek, a személytelen jelzőrendszer |
|
|
bárhol, bármikor, bárkinek szolgálni bír, |
|
|
parancsszóra a legravaszabb csillagot is |
|
|
megmarkolja akár a pók és kiszívja rejtelmeit, |
|
|
köpi az eredményt, piros meg arany betüket. |
ATYA
|
|
Piros meg arany betüket a sírkoszorú |
|
|
szalagjaira, ha ugyan lesz temetéstek, |
|
|
mert ahol jártok, ott csak szétdurranni lehet, |
|
|
fölfujt varangyok, ti, rücsök- és vérlabodák, |
|
|
akik a csillagot káderezik, csak azért |
|
|
hogy a tündöklést is igába fogják, mert végleg |
|
|
elrontottak mindent a földön, – gyalázat, |
|
|
ilyen kevélységet Isten se látott soha – |
|
|
számítsátok ki: meddig türelmes az Isten! |
FIÚK
|
|
De isten nincs, ami nincs, azt nem lehet mérni. |
ATYA
|
|
Ahol a lehetetlen, ott áll mindig az Úr! |
FIÚK
|
|
Akkor a te istened szüntelenül hátrál |
|
|
akár egy király, ha országát elcsípdesik, |
|
|
elfogy a köd, a lehetetlen, a titok hazája, |
|
|
már óhajunkra a villám fátyollá lassul, |
|
|
cirógatjuk vele magunkat, sziklát puhítunk, |
|
|
és fecske-pehelyből a pirinyó rubin férget |
|
|
fölnagyítjuk vér-mindenséggé, holdak, napok |
|
|
lángolnak ott is és cirkálnak üstökösök, |
|
|
bizonyítva azt, hogy kicsi és nagy relatív. |
ATYA
|
|
Bizonyítva azt, hogy véremből híztatok nagyra, |
|
|
hogy tetvet nagyítani kár, és bizonyítva, |
|
|
hogy jobb ha a mennykő marad az Isten kezében. |
FIÚK
|
|
És ő, akit hajmeresztő riadalmadból |
|
|
alkottál magadnak, az isten visszaminősül, |
|
|
kezében kócostorával kecskét legeltet, |
|
|
akárcsak te, és dörmögtök a múltról, de mi – |
ATYA
|
|
De ti megistenültök és ezüst palástban |
|
|
röpdöstök az égen, míg rajtam rohad az ing. |
FIÚK
|
|
De mi csillagzó fejünkkel utat hasítunk |
|
|
át a homályon, át a butaságon, babonán, |
|
|
és nem hajolunk meg moha-szemü bálványok előtt, |
|
|
csak a ragyogó tények előtt, csak a tudás |
|
|
bűvölhet minket, de úgy, hogy magasba emel – |
ATYA
|
|
Úgy emel, hogy haskérgem reped ki újra meg újra. |
FIÚK
|
|
De az érzelmek elragadó tenyészete |
|
|
nem bomol ki bennünk, bimbait irtjuk faggyal, |
|
|
illata a lelki virágnak gyilkol akár a gáz, |
|
|
és irgalmatlan az irgalom kamilla-szeme, |
|
|
az ibolya-szerénység: halál, és kerékbe tör |
|
|
a mártírság margarétás szeme-fehérje, |
|
|
mert józanságé a jövő, a fegyelemé. |
ATYA
|
|
Vaspapok vagytok, rozsda a ti virágotok! |
FIÚK
|
|
Mert a műszerfal gombjai se százszorszépek |
|
|
és az ütközők pofája se bodzavirág. |
ATYA
|
|
Gyűlöltök ti minden virágot, boldogtalanok, |
|
|
szerettétek pedig hajdan, az istállóba |
|
|
ágyatok fölé is virágból vontatok sátrat, |
|
|
függtek a hajlított ágról akácvirágok, |
|
|
rágtátok édes csecseiket éhes fogakkal, |
|
|
kötöttetek tubarózsa-bocskort, fiaim, |
|
|
virágot léptetek szegényen is mint a mesében, |
|
|
és vizsgakor a pálcákat fölvirágozva |
|
|
álltatok a térképhez, mutattatok Betlehemre, |
|
|
meg az irtózatos óceánokra virággal, |
|
|
virágkoszorúval anyátokat tetőtől talpig |
|
|
befontátok, akár a májusfát, de vége, |
|
|
rontás van rajtatok, nem ismertek apát, anyát, |
|
|
és nincs már hazátok, csak az égbeli Bábel, |
|
|
és nincs kapocs köztünk, a különbség: föld és ég. |
FIÚK
|
|
Ég és föld, atyuska, ég és föld! |
ATYA
|
|
Lerongyolódtam a földön a remény nevében, |
|
|
sebződtem éktelenre értetek: a megváltásért, |
|
|
s marad a kín, mert gyötretőnek álltok ti is! |
FIÚK
|
|
Mi a mindenség törvénye szerint cselekedünk, |
|
|
tusakodsz a mindenséggel. |
ATYA
|
|
kik megfutottak s leköpdösik tűzhelyüket. |
FIÚK
|
|
Ó, báránya a földnek, távozzon tőled a kín! |
ATYA
|
|
Asztalához anyátok is hiába hívott, |
|
|
hasztalanul sóhajtozott, fellegek jöttek. |
FIÚK
|
|
Köldökünkön azbeszt-pecsét van, megváltoztak |
|
|
a kapcsolatok, atyuska, a kapcsolatok. |
ATYA
|
|
Csak fellegek jöttek, vigyorgó ördögpofák, |
|
|
forogtak torz figurák, préselődtek egybe, |
|
|
paráznán fölpúposodtak, összeragadva |
|
|
vonszolták egymást, eb-menyasszonyt eb-vőlegény, |
|
|
esküvői fátylukat s beleik fodrozatát |
|
|
vették a szájukba anyátok szeme előtt, |
|
|
és jöttek fiai helyett martalóc bandák, |
|
|
oroszlán-fejüek, trombitarézzel ragyogók, |
|
|
pokoli vadászok doboltak a feje fölött, |
|
|
lődöztek a szíve iránt, ha várta fiait, |
|
|
és löktetek szeme elé köd-templomokat, |
|
|
krokodilus-püspököket, téboly-világot, |
|
|
sebbel rakott bölcsőt, rossz jövőt, szörny-unokát. |
FIÚK
|
|
Szörnyű a vének látomása, tébolyodás, |
ATYA
|
|
lelketlen kölkök, küldtetek rá olyan telet, |
|
|
hogy szíve repedt meg, szíve, diófa a fagytól, |
|
|
a doktor ha fölbontotta volna, a doktor, |
|
|
kimutatta volna, a szíve repedt meg. |
FIÚK
|
|
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár! |
ATYA
|
|
Jaj, te szegényem, jaj te igen árva asszony, |
|
|
érdemes volt-e ezeket világra hoznod, |
|
|
hát érdemes volt-e életet adnod nekik, |
|
|
a latrok hadnagyainak, ha a halált |
|
|
úszitják ránk, és érdemes volt-e etetnünk, |
|
|
ha a levegőt is elveszik tőlünk, ruháznunk, |
|
|
ha rongyunkat rontják, foltjait feszegetik, |
|
|
érdemes volt-e tanítani őket beszédre, |
|
|
szép beszédre, ha gorillaként visszamakognak, |
|
|
érdemes volt-e szoptatnod őket, ha földdel, |
|
|
ha férgeivel szívatnak meg idő előtt! |
FIÚK
|
|
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár! |
ATYA
|
|
Jaj, te szegényem, jaj te igen árva asszony, |
|
|
már akkor mért nem lökted őket a fagyra, |
|
|
batyuba kötve mért nem adtad ordas fogára, |
|
|
édes jó társam, a zöld fejü karonülőket, |
|
|
mért nem verted földhöz őket, akár a tököt, |
|
|
tököt a disznónak, de te jó anya voltál, |
|
|
öltél volna értük és íme, megöltek ők. |
FIÚK
|
|
Jaj, kár a mamáért, kár érte, kár! |
ATYA
|
|
Jaj, te szegényem, jaj ott a kicsi házban |
|
|
temetői mátka vagy, fátylad a sok kis gyökér, |
|
|
tudom, odavársz engem a csont-menyegzőre, |
|
|
homokevésre, pohártalan zápor-italra, |
|
|
jaj, már sötétbe, magamért is öltözök gyászba, |
|
|
jaj, van-e nyugtod házadban, örök hazádban, |
|
|
édes jó társam, tudom én, bántanak ott is, |
|
|
rengetik sírhalmodat, fejfádat repegetik |
|
|
röpködő kölkeid, pörgetik virágaidat, |
|
|
ezek a temetőt is fölfujják a holdig, |
|
|
a hold udvarába dúlják a csontokat is, |
|
|
jaj nekünk, nincs pihenésünk földön, se földben, |
|
|
irgalom nincs nekünk, nem jó se élet, se halál, |
FIÚK
|
|
kár, hogy nem érte meg a holnapot, kár érte, kár! |
HANG
|
|
És csönd lett újra és látta az atya rebegni |
|
|
ujjai közt a kitépett meszes hajat, |
|
|
és látta az atya tolakvó könnyein át |
|
|
ahogy a hullt favirágból fehér kerekek, |
|
|
nagy teleholdak tömörülnek fái tövében |
|
|
s merülnek el, míg fönt kerekülnek zöld csecsemők, |
|
|
és látta a bolond fecskét ahogy úntalanul |
|
|
tömi a pöttöm aranyszájú puttonyokat, |
|
|
és látott hiszékenységet: özvegy sárgarigót |
|
|
ahogy ablaktükörben randevúzik sárga lánggal |
|
|
s csókolja a semmit, és látott az atya magában |
|
|
megbántott szívet bicegni ropogó ér-mankókon |
|
|
epéje tócsáiban, akár egy leköpött koldus, |
|
|
és belsejét kifordítva látta a láthatáron |
|
|
mérgesen égni, látta önmaga alkonyatát, |
|
|
s a gyászöltözetet, a virággal bélelt gödröt, |
|
|
úgy ült a pillanatban, almafatörzsnek dőlve, |
|
|
fejénél fölfeszítve szűzfehér gödölye-bőr, |
|
|
angyali irhácska, díszlet a tragédiához, |
|
|
tarkót becézni jó, de feje az őrült atyának |
|
|
megrendült a csöndben az újabb rohamtól, |
|
|
mert akkor mennydörgető fiai jöttek megint. |
FIÚK
|
|
Jóestét, jó atya, jóestét édesapánk, |
|
|
cserebogárillatu estét, akolszagu estét, |
|
|
lapulevél-ízü kecsketejes estét, |
|
|
csillagokra nyelvetöltő mécs-bohócos estét, |
|
|
csigabiga-kanyarokat, béka-dinamikát, |
|
|
denevér-aviatikát az édesapának, |
|
|
történelem-előtti atyánknak, ős-tatánknak, |
|
|
akit, íme, örvendezve szórakoztatnak |
ATYA
|
|
és csúfok, akik megcsúfolják alkonyatom! |
FIÚK
|
|
Akik az alkonyat vértavain szűzen úsznak |
|
|
s aggatnak az égre báltermi girlandokat, |
|
|
és megtáncoltatják szemedet hogy könnye kihullik, |
|
|
hogy élhess erőben, akár a hegyek, a Ság |
ATYA
|
|
Ti fölkoncoltok hegyeket is, |
|
|
hentesei az örök dolgoknak, és hiába |
|
|
húzkodtok gyolcsot az égen, átüti a vér. |
FIÚK
|
|
Kellene vígadnod végre, hogy utódaid |
|
|
fölszálltak az aklok mocskából, az osztozkodás |
|
|
fertőiből, lélekferdítő kuporiság |
|
|
tébolyából, a hitvallás cirkuszaiból, |
|
|
föl, – föl az űrbeli ércek és fények közé, |
|
|
a szeplőtlen anyaghoz, hol tiszta lesz a lét, |
|
|
leszünk a mindenség bűntelen pásztorai, |
|
|
ott nem lesz ragály, nem kergül meg ember, se nyáj |
|
|
ott sugár-tej s láng-arany bundák viharzanak, |
|
|
tükrüknek a te irtó óceánod is kicsi, |
|
|
s már nem jövünk vissza, nem jövünk vissza soha |
|
|
mételyes rétre, mesgyekővel egymás fejét |
|
|
beszakítani nem jövünk vissza soha. |
FIÚK
|
|
ahol megőszül a haj, ahol húz a nehézség. |
ATYA
|
|
A föld szabadul meg hűtlen koloncaitól. |
ATYA
|
|
törvényeiből a földnek, véremet gyalázza. |
FIÚK
|
|
Te véred hajt minket, s a zsarnok dezoxiribo- |
|
|
nukleinsavak is hozzád hasonlítanak, |
|
|
de rossz sorsodnak folytatása nincs, hát vigadj, |
|
|
tombolj a sírig, egy porszemed se kell örökül. |
ATYA
|
|
Kitagadva vagytok régen, sajnos csak a szívből, |
|
|
más értékem jóval előbb kárba ment rátok, |
|
|
eszem is elment, haldoklok már, sírni tudok csak. |
FIÚK
|
|
Nyakát a hattyúdalnak csavard ki, füttyöt akarnak |
FIÚK
|
|
Zöld levélen sípolj, zengess nádihegedűt, |
|
|
csókolja a hold karaját sarkadon a patkó, |
|
|
nyírhatatlan bakszakállad fujja át a szél! |
ATYA
|
|
Sípnak való csontjaimat fujja át a szél! |
FIÚK
|
|
Atya, ne tagadd meg szádtól a tort, ne tagadd, |
|
|
ha délibábod, a nálad is vénebb, kihúnyt. |
ATYA
|
|
Szétcsigáztátok előttem, és látom az égen, |
|
|
látom a röpködő keresztekre fölfeszítve, |
|
|
vékony ezüstnyála, golgota-pírja megőrjít, |
|
|
s kavarom a semmit, megfogódznom nincs már mibe. |
FIÚK
|
|
Fogóddz a borosüvegbe, a sörösüvegbe, |
|
|
felelned nincs már miért, neked mindent szabad. |
ATYA
|
|
Nekem szabad immár innom a hitvány levekből, |
|
|
szabad a parázna pancsoktól kapnom csömört, |
|
|
nekem a sört is büdös hordóból méretitek, |
|
|
ahová a kígyó döglött, lóhugyat inkább innék, |
|
|
de már az sincs, de szalagosan nyerítező |
|
|
üveg-acél kurváitok sárlanak olajt, |
|
|
jó illat, jó íz nincs, lehűtött condra a hús, |
|
|
olvad erőtlenné, de a nyű frissen mulat, |
|
|
kenyeret patkány-prémeset löktök, mulass, tata! |
FIÚK
|
|
Ó, te liliom-szájú atya, ölj gödölyét, |
|
|
de öltözz tiszta fehérbe. |
ATYA
|
|
gyönyörű gödölyét öltem, a neve is szép volt, |
|
|
Remény, Reménynek neveztem – hogy vagy Remény, |
|
|
megyünk legelészni, Remény, a zöldbe, a harmat |
|
|
függői közé, ott vadibolya-levelet nyírhatsz, |
|
|
nyulsóskát meg csibehúrt nyírhatol ollócskáddal, |
|
|
selymed ékesedjen, dagadjanak lánybimbaid, |
|
|
ó, dédelget a lelkem, lesegetlek áhitattal, |
|
|
kápolnai zászlókon is hópehely-arcod látom, |
|
|
ó, a Szűzzel tévesztlek össze könnyeimen át, |
|
|
könyörület ha van még, azt a te jóságod adja, |
|
|
növekedj nagyra, támaszom csak te vagy, Remény! |
FIÚK
|
|
Növekedj nagyra, támaszom csak te vagy, Remény! |
ATYA
|
|
De ti belepofáztok ügyembe, ráordítva |
|
|
a kedves tavaszi táncra, a gödölye-örömre, |
|
|
szilánkos telet okádtok a gyönge virágra, |
|
|
üvegököl-szemmel a világot megveritek, |
|
|
szérümre lenéztetek s vak lett a gödölye, vak! |
FIÚK
|
|
Vak lett a gödölye, ó vak remény, vak, vak, vak. |
ATYA
|
|
Vakogtok sírbontó ebek a koncra, de én |
|
|
annyiszor zúzódtam s jajdultam el kéken, lilán, |
|
|
ahányszor a gödölye nekiment a falnak, fának, |
|
|
neki a fejsze fokának és hordta fején |
|
|
a játék vér-csillagát akár egy árva kislány, |
|
|
aki ha táncol, megütik – nem bírtam elviselni, |
|
|
nyakára a szalag mellé odatettem a kést. |
FIÚK
|
|
Odalett a remény, meghalt a vaksi remény! |
ATYA
|
|
Jaj, gida, gidácska, bocsáss meg szalagos árva |
|
|
a késnek, a megszánó kéznek, öreg fejemnek, |
|
|
de ártatlan véred jelölje meg őket örökre, |
|
|
üvegálarcon át arcukat szeplővel üsd, |
|
|
ne rakhassanak fészket a csillagok bizalmába. |
FIÚK
|
|
Jaj, már igazán nem ismerünk szegény apánkra. |
ATYA
|
|
Minek a zöld és minek a föld már, ha te nem élsz, |
|
|
helyedbe jöjjön aszály, villámló sárga botokkal |
|
|
zúzzon meg zöldet, hajnali-függős zöld füleket, |
|
|
jöjjenek a sáskák, ne legyen a fának árnya, |
|
|
csak a berregő szárnynak, potrohok hengerének, |
|
|
csak a hemzsegésnek, hogy kölkeim röptit ne lássam, |
|
|
ide a szakállamra, szélfújta fakó hajamra, |
|
|
ide ingemre, őröljék meg inaimat, |
|
|
csontjaimat is, csak jöjjenek a csörömpölő |
|
|
zöldszárnyú malmok, ha élnem nincs már miért, |
|
|
Remény, ha nem élsz már, társam az üldöztetésben. |
FIÚK
|
|
Sírjon az ég, sirasson embert, ne gödölyét! |
ATYA
|
|
Kislány vagy nekem, kékszalagos, fehérharisnyás, |
|
|
lakkcipős pici szűz, aki a léceken is |
|
|
örömömre végig sétált, aki hónom alatt |
|
|
puha orral csiklandozott és nevettetett, |
|
|
aki ríkat most engem, jaj nekem, hova lettél, |
|
|
jaj nekem, jaj az asztalnak, amire feküdtél, |
|
|
jaj a késnek, ami fölbontott kegyetlenül, |
|
|
jaj, eperillatu húsod, jaj mária-kék |
|
|
mellhártyáid, babszem veséid, jaj, a szived, |
|
|
jaj, mind olyan gyerekes, gyerekhúst ki enne meg, |
|
|
jaj, elföldeltelek gyorsan. Öltem gödölyét – |
FIÚK
|
|
Atya, szép ma az est, és gyönyörű lesz az éj. |
ATYA
|
|
Gyönyörű gödölyét öltem, téged, kit vakká tettek, |
|
|
aki reményem voltál s fogadtalak kislányommá, |
|
|
most hozzád vakulok, bekerít lassan a sötét, |
|
|
de látlak selyem tűz, látlak a feketeségben, |
|
|
ebben a korom estben én görnyedek csak a földön, |
|
|
forgó fekete gömbön, jajgatva két sír között, |
|
|
jaj, a harmadikba, enyémbe, elindulok! |
FIÚK
|
|
Gyönyörű lesz az éj, elhallgat a kín meg a föld. |
ATYA
|
|
Hangomtól, ti hűtlenek, nem menekültök soha! |
FIÚK
|
|
Fúródsz a mélybe, zúdulunk mi messze az űrbe! |
ATYA
|
|
Rámgondoltok, ha ropogtok a vihar szivében! |
FIÚK
|
|
Sírból beszélsz, te, a sírból, a sírból beszélsz! |
ATYA
|
|
A föld beszél itt, mert a föld az én torkom, a föld! |
FIÚK
|
|
Ó, ne bánts már, végre nyugodj meg, jóéjszakát, |
|
|
neked jóéjszakát, édesapa, jóéjszakát! |
|
|