Havon delelő szivárvány
|
söpri az éhség csillagait, |
|
|
neked igazán nincs menekvés – |
Most, ha üldöz is az álom, |
s akár egy vérmes gárdatiszt, |
Forralok bort a fagy ellen, |
tüzes dobom lesz, úgy kihevül |
s verem a ritmust vaspálcával |
|
mosdani kiszalad a hóba – |
|
Látom én, hála a sorsnak, |
|
hócsillagok robbannak az érces |
|
benne, mint fekete örvény |
|
kengyele még sose zendült. |
tündöklő szőrrel a légben úszva |
s végük van, semmivé fogynak, |
|
elroppannak a tündércsontu |
|
fürdött a fényes hidegben, |
|
aki ugy ugrált, hogy majdnem |
de a taréjos hótorlaszokban |
|
Csengők, rázkódó szán-csengők, |
szédítsetek zenébe engem, – |
ragadjatok messzire innen. |
|
párosak, mint a spanyolmeggy |
jobbkarom csaknem kihúzza. |
Nyakamon, e gyenge vállon |
Vad gyönyör s félelem útján, |
|
belegaloppolni szép volna, |
|
izzik, mint a pokolkemence |
|
harcra, aminek én lehetek |
lepattant, kisarjadt újra, |
deres szívem a szárnyalást |
akarok temetkezni az égbe: |
koporsóm: a fényes lövedék, |
sír felé ne vonjanak engem |
|
lüktet a vaddisznós erdő, |
imbolyog benne felrózsázva |
|
Koldusok, szerencsétlenek, |
|
már csak az égre lessetek: |
|
csörtetnek ott a jég-sörtés, |
|
Sörét és golyó szét-vacoghat, |
Jaj, ti habosan-szép kanok, |
aranytengerit habzsoltatok, |
Jaj nektek, ragállyal pezsgő |
hogyha fölálltok: elbuktok, |
vörös döglabdák, gurultok, |
s havat, csak havat zabáltok… |
|
Hű rabok: szolgálnak még a |
|
S lehet: az ösztön álmodik |
|
Máglya e vadakból lobban, |
|
mint az én nyomorult eleimből |
|
Ropogva, durrogva mind, mind |
|
mert ők a szérum csillagának |
Ó, havas erdő, márvány-kerítés, |
itt szelídségre a halál oktat, |
a halál hizlal vaddisznókat, |
|
|
mint mákszem, oly csöppre |
mintha egy halálra-fáradt |
dermedt volna a hullámokba, |
fejük búbján a víz sugára |
így áll egy-egy írmagnak meghagyott |
dongják a zuzmarás fákat, |
|
Benzinszagot ontva gépkocsi |
|
s útjára a reflektorfénynek |
|
mintha a sorsomat látnám – |
|
agancsa közt mint hajasbabát |
|
gyémánthalmazzá összeálltak, |
|
gerincek, tagok, tetőgerendák |
|
Kihűlt a kis hegyi mozdony, |
|
erőltetett térdű lovacskák |
gyöngyök torlódnak, gyöngyök: |
|
múlhatatlan fényeket látva |
|
az idő roppant szemealjára |
|
odafagyok mint egy könnycsepp |
|
ha nem vigyáz, a hóbarejtett |
Itt élsz ujjongva, sírva, |
Körötted a fegyveres század, |
jeges erdő csattog, csörömpöl. |
vesztesek serege jajgat – |
|
Ha szétzüllött a csillagok |
akkor az emberek talpraállnak, |
s forgó köszörűn sikoltva, |
kova-szagu csillagot ontva |
|
jönnek a fadöntők, jönnek, |
|
füstölnek, fujják a párát |
|
s megdöbbentve a némaságot |
|
viszik e vicsorgó szivárványt |
akik a mélyből felbukkantok, |
mint hívőnek a felmutatott |
aranysugárral körszakállas |
hódoltattok, hódolni méltón |
|
s fönn az erdőn a szálfák |
|
Száz füle van a völgynek, |
|
Futnak az édes asszonyok, |
|
s akiben mint az igazgyöngy |
|
gyöngyház-hasát a kismama |
Asszonyok: anyái a tűznek, |
asszonyok: arany-piros bárkák |
a halál-habokat szántják – |
hogy este a horgas aszu-ág |
hogy az otthon, mint a nagyvilág, |
|
ha szétzüllött a csillagok |
|
|
|