Vasban vagyok
Vasban vagyok, vasban vagyok, |
vasban csöngenek a dalok. |
|
s nincs isten hogy megsegítsen. |
|
Sárga szalmán könyökölök, |
nagy zöld bogár körül-dönög. |
|
Vagyok vassá csinált angyal, |
elsüllyedek, ez a nagy baj. |
|
Csak pihegek, pillogatok, |
a csillagok szép szabadok. |
|
legyek nagyhatalmú csillag. |
|
S vasban vagyok, vasban vagyok, |
vasban csöngenek a dalok. |
|
|
Életem a cigánykártyán
Cigány Kati szíve aranyóra, |
pergő nyelve babona-motólla. |
a sárga ház, mit mutat a kártya, |
lesz magának pokoltüzes kályha, |
fogságból jön édes cimborája, |
biceg, mint a meglőtt bikaszarvas, |
inog-binog, mint a gyertya lángja, |
gyászkoporsó, mit mutat a kártya, |
cimboráját viszi másvilágra, |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
nagy pénznek van magához eránya, |
Pesten sétál, mint egy uriember, |
kivasalva hét váltóruhája, |
de a gonosz, kit mutat a kártya, |
háta mögött a kardot kirántja, |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
habarodik aranyhaju lányba, |
szerelem áll szíve erányába, |
piciny baba, törvénytelen alma, |
itt nevet, itt nevet, lássa – |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
végülis jót mond a kártya. |
|
Örömem áll, mint a sudárnyárfa, |
letördeli sok fekete kánya. |
|
|
Kemény számat angyal zabolázza
Kemény számat angyal zabolázza, |
torkom sajog a Somló borára, |
lógó hajam szomorúfüz ága, |
rossz bakancsom kavicsokat ríkat, |
lázasodva nézek a világba, |
sárga rétre, hol isten bólingat. |
|
Homloka alatt a bazalthegynek, |
izzanak a szőlők, édesednek, |
a forró must jó lesz a szivemnek, |
akkor jön el az én forradalmam, |
varjak hadat hiába üzennek, |
deres füvek lángolnak alattam. |
|
|
Agyara nőtt a vadkannak
Nincs fegyverem, csak a szívem, |
|
Jó az isten, talán jó az, |
|
|
Gilice
Nap feketedik szélfujta égen, |
mintha vak varju ülne rá, |
de hopp, a kék hegyen kis pincében |
|
Ilyenkor a fiú gondol szépre, |
gilice, gilice, ma estére |
|
|
Vér és must
Holdatlan vaspor-szürke ég, |
must pezseg és az édes vér, |
agyamra szesz fúj, fölkaplak, |
Jaj, de gyönge a derekam, |
nem bírlak tartani magasan, |
Hátat fordít a kőfeszület, |
csikorognak a szögletkövek, |
Nem kérem én, hogy megbocsáss, |
Jézus adja a bűnbocsánatot – |
|
Csillagrugó éjszakában
blúzod alatt szívröpködés. |
|
Értsd meg, értsd meg, kis Mária: |
|
Fönn a szénán a mennyország, |
|
fujják rózsás kisujjukat. |
|
|
Hajnali kenyér
csókok helyett csak keservek |
|
Szúrt sebeim nyíladoznak: |
|
Ahogy meglát három állat, |
párát fújva trombitálnak, |
|
Rezgő szénát dobok nekik: |
|
paprikával szórt kenyerem: |
|
|
Hadifogoly
Rejtelmesen készít az ősz |
|
Öreg hordóban must bizsereg, |
ősz hozza vissza az elfutott |
|
varjak tipegnek háta mögött, |
|
Nem ismerik meg a leányok, |
szája csók helyett bort követel, |
|
|
A bánat hajnala
A csillagoknál voltam őrszem |
s boroztam fényes éjszakán. |
Mint hideg pohár cseng a hajnal, |
kihűlt szerszámok néznek rám. |
|
Szívemet látom őszi kertben, |
tartja egy szép hajas-baba, |
fekete szallagok susognak, |
|
|
Zöld koromat jég tördelte
Őszi mérgelődés
Pulyka az ősz, sugár-tolla |
|
gyöngybástyáid magasodnak, |
|
|
Októberi napló
zavaros még, de így a jó, |
megtisztul velünk, ha leszáll |
|
gyöngyházgombot, gyöngyöt gyárt, |
rongyos ingem felgombozva, |
csupa gyöngy a hajad fodra. |
|
Déli madarak most búcsúznak, |
meghízva vágnak égi utnak, |
idegen országból fiúk jönnek, |
botladoznak, vézna-nyakúak. |
|
Mire anyjukhoz hazaérnek, |
igen porosak, alig élnek, |
mindenki kérdezgeti őket, |
csak susogni tudnak szegények. |
|
Egyiknek így remeg a szája: |
Lajcsi, amikor leült a sárba, |
elosztottuk holmiját – üngit |
hazahoztam, itt van a zsákba. |
|
Zsebemben este összekoccant |
már éjfél felé szemeidben |
|
Hajnalra széttépve a lelkem: |
reggel didergek: ó bűnbánat |
szentsége, szállj le rám! |
|
Dér angyalai szálldogálnak |
a földre kék grádicsokon, |
oltott rózsák arca elbágyad, |
|
Gyümölcsökre kések ragyognak, |
a naspolyafák ingadoznak, |
|
Szelem a mérges dohányt délben: |
új bor csillaga ég szemében, |
|
Szemeimet nyitotta a hajnal, |
most a csönd is erős muzsika, |
levél remeg egy dundi harmattal: |
földi a bölcső, égi a baba. |
|
Vaslábosban ella-krumpli gőzöl, |
körbeüljük az asztalt éhesen, |
ujjaim közt, krumpli, levetkőzöl, |
aranytested süti a tenyerem. |
|
Bársony-cica szivemnél dorombol, |
a tegnapesti lány kísértete, |
félre nézek, szám csak ennyit mormol: |
ruhája, haja koromfekete. |
|
a versben: verses öltözetben, |
életbe, mindíg sebesebben. |
|
mert itt a harcok súlyosabbak, |
a csillagok is dermesztőbbek. |
|
harangok zúgnak álmaimba, |
nyelvükkel szívemet verik. |
|
Októberben pirosra váltam, |
ajkad szentséges harmatában |
|
Előttem irka, fehér napló, |
|
bazaltkövön ért szőlőfürt, |
az én Máriám őszi fényben |
ködöt rettentő gyöngyházkürt. |
|
csücsül, megrezeg vad haja, |
pillogat reám, dajkás karján |
|
|
Fogaim közt fekete szipka
Fogaim közt fekete szipka, |
pára jön rajta, nem a füst, |
a fejem búbján fakó sipka, |
csokra ökörnyál, színezüst, |
merengek hervadt árokparton, |
az őszi nap szivemre süt. |
|
Ökrök szántáson habosodnak, |
orruk a gőztől csupa harmat, |
fülük se cseng a csattanástól, |
|
A szemem, szívem velük búsul, |
varjú az ágon károg rútul, |
elmúlt a nyár, jön tolakodva |
a köd a völgyből fölfele. |
|
Parlagon éhes marhacsorda |
kölyök a sárga tököt csórja, |
tökfejet csinál, ostobát, |
halottak estjén száz töklámpa |
|
Kupacba gyűjtve van a perje: |
gaz-király, irgalmatlan úr, |
szivókáit a tűz perzselje, |
tüzek virulnak őszi estben, |
|
|
Szívem örökös ételed
Eső, hóharmat ránkszakadt, |
gőzölgünk vörös fák alatt. |
|
Az égi gyöngy hideg, rideg, |
|
|
Este van, csirreg a fogoly
Este van, csirreg a fogoly, |
trónusom: kihült hangyaboly, |
a báb és dajka szendereg, |
Este van, ősz van, szívemen |
fölvirradnak a vak sebek. |
|
ne kapjon hangos szárnyakat. |
|
bajoktól vagyok búskomor, |
a világ mérges hangyaboly, |
percei rajtam nyüzsögnek – |
Este van, csirreg a fogoly. |
|
|
A szerelem halála
Fejem az égben: koszorús harangod, |
kondítom a felső csillagoknál, |
csillagok között farsangolna rangod, |
szerelmet ha velem gyakorolnál. |
|
Szerelem halálát kondítom – s te hallgass, |
ágyba feküdj, heveréssz emlékkel, |
jó voltál, de jobb a bor: hatalmas, |
jó Isten is a sarokba térdel. |
|
|
Négy őszi levél
szállni tanultál kedvesem, |
kisangyal, hol a szerelem? |
Nem is repülsz, de kergetett |
menyasszonyságod tova száll, |
|
Nyújtózz el szépen, drágaság, |
itt lész fehér, ha jön a dér, |
A szíved mellett térdelek, |
csók helyett meggyfalevelek. |
|
mint holdsarló kihűlt a szád, |
szemedből pezsgő gyöngy fakad. |
|
Bánlak nagyon, de nem sirok, |
talán még most is szeretlek, |
|
|
Levert a mindenség szele, |
mint őszi fának harmatát, |
megtudtad, hogy a két karom |
Halottak estjén gyertya közt |
rámjössz, rugdossa szívemet |
|
|
Krizantém
Fehér vagy, mint a habcsomó, |
nehéz vagy, mint a bánat, |
|
készül s a föld lesz ágyad, |
|
|
Bánatot váltunk
Bánatot váltunk szerelemre, |
apadj le szívem ijedelme, |
ne esedezz holdatlan estért, |
világossággal jön, ki megtért. |
|
Akit oly sokszor megdaloltál |
viharból jövő liliomszál, |
piros liliom, nem fehérlő, |
letörni nem tudta a ménkő. |
|
Tekintetemtől megszelídül, |
szívzuhogástól földre szédül, |
szemeit ájultan behúnyja, |
szeretni kell újra, meg újra. |
|
|
Meszelő gyászmenyecskék
Mért meszelnek, gyászmenyecskék, |
Holt katonák csontján szelek |
|
|
Az angyal és a kutyák
Mellemet nyomta nehéz álom, |
gyémánt fénnyel szememet sütötte: |
láttam egy angyalt fönn a dombon |
tüskés akácosban megkötözve. |
|
Átlátszó volt az angyal torka, |
benne a lélek föl és alá járt, |
sárga kutyák két lábra állva |
nyaggatták, csomóban tépték tollát. |
|
Korán ébredtem, fájt a szívem, |
éreztem, valóság volt az álom, |
angyaltollat keresni mentem, |
hó ragyogott az egész világon. |
|
|
Szánom-bánom
Szánom-bánom, hogy eláztattalak, |
kövekkel vízbe lenyomattalak |
a bogarak és brekuszok közé, |
csókolgatom a téli árnyakat. |
|
Édesem voltál, azért ettelek, |
sok volt a jóból: elvetettelek, |
szívem gebed most érted, itt a tél, |
kopár kezeim feléd kéklenek. |
|
Jelenj meg már, te nyárba-öltözött, |
meredek mellel hópihék között, |
alád terítem zászlós nevemet, |
a térdeidre csengőket kötök. |
|
|
Kísértés
Varjat vártam, hogy szárnya közt |
de jött a csókos tűzmadár, |
megcsípett, szárnnyal verdesett. |
|
Kigyúltam, lobogtak a fák, |
a rét, a sárga nád, a sás. |
s már harsogott a suttogás. |
|
fejét, a tűz is hamvadott, |
|
Legyek már egyszer hófehér, |
ki tőlem szerelmet kiván. |
|
|
Jég alatt alvó vérfolt
Szerelem, díszem te voltál, |
nyáréjjel fölénk hajoltál, |
alád feküdtünk, hasaltunk, |
kigyúlt a zöld fű alattunk. |
kínszenvedés vagy szerelem, |
mért hoztad a tóparti lányt, |
húsz esztendőmnek aranyát! |
összekötözve ég a sarkam, |
fejemen csüng a fájdalom. |
Szerelem, jaj te szerelem, |
dadogást hoztál, tébolyt, |
|
Ne rázd fejedet, Busa
Ne rázd fejedet, Busa, te bolond, |
hisz nincs nyakadon harang, se kolomp, |
csak lánc riszálja holdas fejedet, |
szarvaid alatt horzsol sebeket. |
|
Arany szalmán térdepelj le inkább, |
míg nem verem bordádra a villát, |
szemed kerekre ejtsen könnyeket, |
mert menyországod régen elveszett. |
|
Arra gondolj: elfogyott a széna, |
s tavasszal majd, botolva, alélva, |
boronáljuk a rét zöld haját |
s gazdád a szélben elsírja magát. |
|
|
Borzasan
Csini-csin, csin-csere-rere, |
szólnak a kékfejű széncinkék. |
Cseréljünk: szív-csere-bere, |
cinkeszívvel én is víg lennék. |
|
Tél van, a télnek gyomra van, |
s én borzasabb vagyok nálatok. |
|
|
Utolsó
Fiukat hívtam, nem jöttek, |
késeket fogtam, megböktek, |
|
Isten a könnyben elcsöpög, |
|
|
Üvegkoporsóban
A dombok hóvilágos háttal |
nyökögnek hideg ég alatt, |
egy nagy madár sötéten szárnyal, |
szélfújta kormos ing-cafat. |
|
Egy hentes-kéz tüdőmbe markol, |
szívemet nyomja, fulladok – |
rebbenjetek föl, sírjatok! |
|
borzongok, hideg bort iszom, |
gondolkodok a messzi hóban |
|
Nem tudok értük dáridózni, |
borommal elfogyott a fény, |
előttem üres bádog-dózni, |
se dohány nincs már, se remény. |
|
|
Ó, csodálatos jégvirág
táncolva megdermedt leány, |
fátyolos, csipke-kombinés, |
|
Csillag-kripta a két szeme, |
|
mi lesz így velem s teveled? |
Ha rádlehelek: tovatűnsz, |
ha megbűvölsz: megdermedek. |
|
|
Anyám ül, mint egy óriás
Anyám ül, mint egy óriás, |
gúzsba kötözve tart ölén, |
ott rúgkapálok, pántlikás, |
ütköző-szarvú kis bölény. |
|
Bontsd a bogot, mert meghalok, |
öklelném őket friss havon! |
|
|
Január királya
Csönd lesz, hideg lesz nemsokára, |
sátrat ver a szél a domb aljába, |
elcsüggedve lefekszik újra, |
zengő kezeit rakja tüdejére, |
ablakverő tenyerét becsukja. |
|
Csönd lesz, hideg lesz nemsokára, |
ajkamról egy sóhaj lebeg, |
pára hül dérré, dideregnek |
ezüstcsillagos kökényszemek. |
|
Havas erdőből jön halálosan, |
nagy vadkanja az Úristennek, |
jégagyara sérti a holdat, |
mázsás heréi összerengnek. |
|
Jön a vadkan, január királya, |
a fagyhalált nemzi a világba, |
bicska sincs, hogy vadságát kivágja, |
|
|
Téli látomás
Beteg vagyok, már holnap meghalok, |
ellöktek engem tüzes angyalok, |
terítettek fagyra, veszendőbe, |
lélektelen nagy kopár mezőre. |
|
Száll egy madár, szénfekete kánya, |
felémragyog csapkolódó szárnya, |
előre rúgja lábát, ideszáll, |
körültipegve bátran megcsodál. |
|
Ugye, a szemem szép csecse-becse, |
a dögmadárnak tükrös csemege? |
Azt várod, hogy élve fölkinálom, |
mint cseresznyét fehér porcelánon. |
|
Amíg élek, te légy alázatos, |
koromszárnyakkal rám ne sátorozz, |
amíg élek, hadd bolyongjon álmom |
hazámon és a fekete lányon. |
|
|
Zene az istállóban
Középen áll egy meszelt oszlop, |
megfeszítve én függök rajta, |
onnan figyelek hallgatva. |
|
Két pici ökör egymást nyalja, |
fölfújt szivárvány-glóriában |
párjához krúg a hímgalamb. |
|
Kopár fal mellett bundásodva |
játszik a gyihos méncsikó, |
sárga zabszalmát rágcsál, mégis: |
|
Galambtoll suttog, dübörögnek |
bendők, a láncok csengenek, |
zene ittrekedt szivemnek. |
|
|
Aranypénz-térdű szerető
te táplálsz engem egyedül, |
|
Világra kedvem te szülted, |
|
|
Zsoltár
Égi fénynek örökös lakója, |
arcod pozsgás nagy pünkösdirózsa. |
|
Irgalomért hozzád menekedve, |
rádcsapódok én, fekete lepke. |
|
Mindentudó, tudod mi a vétek: |
csíráztatta a te teremtésed. |
|
Tündökletes vagy a Szentirásban, |
tündökletes vagyok borivásban. |
|
Kell a tűz, hogy fagyod lebirkózzam, |
céltalanul sose dáridóztam. |
|
Drága szíved nincs megbabonázva, |
az én szívem kiugrik a lányra. |
|
Bordó bőr-öv csípejéhez csattol, |
dicsőséged erősödik attól. |
|
Te a csillagvilágot átléped, |
én magamtól s jövendőmtől félek. |
|
Család s világ engem kitagadnak, |
légy irgalmas, fogadj el fiadnak! |
|
|
Az ördög hárfái
Ne szomoríts, ne nyomoríts, |
hajsátorral el ne boríts, |
|
Lángokat lehelsz a télbe, |
selyemben kiállsz a szélbe, |
|
Becsületed romló pénz lett, |
s gyönyörű vagy, mint az ének, |
testünk az ördög hárfája, |
ejhaj, pengessen halálra! |
|
|
Keletkeznek bőjti szelek
Keletkeznek bőjti szelek, |
bömbölnek, mint a haldokló |
|
Porpalástom vérrel hímes, |
|
Kürtök szólnak, égbe hágol, |
|
|
Csodafiu-szarvas
sírva sírok, sírva sírok, |
|
szép agancsa gyúlva gyullad: |
|
|
Évszakok
levizsgáztat koplalásból, |
|
|
Család
Van egy kotlónk, szédelgő, |
|
s vénekkel bölcsen beszél. |
|
mért vagyok én rossz galamb. |
|
|
Májusi napló
Illat hullámzik, mint a tenger, |
szédít, ölébe fölvesz engem, |
lezárt szemeim gyenge harmatok, |
vörös izmaim selyem-szallagok. |
|
Fölvirágzó rozsvetés felett |
ábránd láza veri szívemet, |
nem is tudom, hogy mit akarok, |
bánatos, meg boldog is vagyok. |
|
Sárga palástban kérte az esőt |
papunk, mert sárgán égett a határ, |
tömjénnel füstölt istene előtt, |
báránynak adjon bársony legelőt, |
messziről néztem pogányosan már, |
könnyemtől a búza égre nőtt. |
|
Én nem hajszolok lovat habosra |
zöld mezőben, dülő-utakon, |
anyámat hajtom, nem pihen soha, |
édesanyámhoz lettem mostoha, |
éjjel-nappal szívét csapkodom, |
vagyok felette isten ostora. |
|
Irul-pirul a vadcseresznyefa, |
fekete ménem nyihog alatta, |
zabolátlanul habfelhő rohan, |
áll a kis kanca alázatosan. |
|
Ha itt a hajnal s jön az alkonyat, |
fekete ménem fedez új lovat, |
kiscsikó-magot vettetek vele |
a pirosodó cseresnyék alatt. |
|
elfutnék innét, nem futok, |
májusban képem halványul, |
|
felszallagozva leng hajad, |
májusban te vagy májusfám, |
|
Az életet ti nem ismeritek, |
mi engem illet, kimerítitek, |
verejtékeztek aranytál felett. |
|
Ifjuságomra jött a lángverés, |
ropognak évek, mint a nádfedél, |
a jobbkezemben megtermett a kés, |
|
A hegytetőt villámok bokra |
a hegytetőn az árvalányhaj |
talán villámmá változott. |
|
Zápor suhog, lebontunk szépen |
nyakunkról hurkos kötelet, |
a mezőn szabad már fütyölni, |
|
Megyek a rétre pásztorkodni, |
rámnéz egy árva kis tehén. |
|
könnyezve nézem mint harap, |
süt bennünket a sárga nap, |
|
e réten is csak rab vagyok, |
e vidék nekem zöld vacok, |
|
Inget gyűrve ingoványos réten |
helyettem rendet majd más hengerítsen, |
kölykének leljen szép játékokat, |
kisnyulat meg zöld tojásokat, |
boldogságot nektek adjon Isten, |
elégek én, enyém a kárhozat. |
|
Tünődő ember lelke: írás, |
az írás vége mindig sírás. |
Ha az életnek nem lesz vége, |
nem lesz itt soha rend, se béke. |
|
|
Sajnálom
mikor hajol a gaz között, |
|
Szegény hiába vág s cibál, |
sorsunk bírája ránkköpött, |
a hant kemény, a föld szikár, |
|
A nyárfa árnya törpe már, |
alélva száll a nagy madár, |
a szárnya-vége földet ér. |
|
Az én szerelmem nem nevet, |
haján a részeg nap hever. |
|
|
Poklok tinója
Négykézláb mászó gyerekek |
eszik a port, a szemetet, |
tejeskukorica, édes tej helyett, |
malomkeréken hintázik a nap, |
a küllők sírva elpenegnek, |
|
Kéz kaszapengét ne csengess, |
a fűszálak semmibe tűntek |
parázs-pofáját itt hordozza |
hörcsög szívünk a jó reményt |
megdöglesz most éhen-szomjan, |
jajgatunk, mert hátunk se tud |
szép gerincek összeborulnak, |
csörömpölnek, mint a sárga |
|
|
|