Lánglakodalom
Az égbolt sikolt: rátokszakadok, |
a föld meginog: széthasadozok, |
jajgat a kő is: közelítenek |
csikorgó csontu páncélistenek. |
Az asszony szája lázzal cserepes, |
ölbeli gyerek didiket keres, |
rívó leányok, megritkult család |
lesik topogva a nap hajnalát. |
|
Egy pillanatra béke lett, |
orosz katona kér aludt-tejet. |
|
Most vastüdejü gonosz angyalok |
szárnyától az ég sajog, ragyog, |
borulj a földre, ne less repülőt, |
zúdít a földre foszforos esőt. |
Ripeg-ropog a lánglakodalom |
a háztetőkön, sárga kazlakon. |
A lángok ujja égre esküdött, |
most kulcsolódik két házsor fölött! |
Az utcán én vagyok csak vakmerő, |
a férfiakkal tele a mező, |
ott óbégatnak hogy: idesanyám! |
Gyámoltalanok, kell nekik a gyám, |
s a lécketrecben ég a kiscsikó, |
jászol tüzébe vicsorít a ló, |
lángok közé a tehén borjazik, |
szénfeketére ökrök sülnek itt – |
Lángok közül te árva vakmerő, |
mi menthető volt, az se menthető. |
|
|
|