Magába roskad minden
Magába roskad minden, lesüllyed az ég, |
bábozódik a város, drága selyemhernyó, |
álomban élni szép, a valóból elég, |
tovább ringatózni hideg világban nem jó. |
|
Kövezett kanálisban sötét víz hömpölyög, |
a pörge dinnyehéjjak elrohadnak partján, |
a sustorgó esőben ficánkol rossz kölyök, |
október lila csókja foltosodik arcán. |
|
Döcög a vizes utcán rakott szeneskocsi, |
a vén kocsis fején fekete zsákból csuklya, |
lovai csüdig vízben lépnek: locsi, plocsi, |
hajuk esősugárban mintha földre hullna. |
|
Fehér tejeskannával szalad egy lány s piheg, |
szép fejü szeretője ő a szomoruságnak, |
a haját felgyöngyözték ólmos esőszemek – |
egyetlen szalmazsákon hárman éjszakáznak. |
|
Húsz év körüli diák áll a kapu alatt, |
csak ámul, bámul, mintha kőből szobor volna, |
még tegnap zöld mezőben dagasztott kék sarat, |
szája most összeforradt s világért se szólna. |
|
|
|