Arányos teherviselés

Zeusz át-átvizsgálva a földlakók magasba felszálló fohászait, mind gyakrabban találkozott olyan panaszokkal, hogy az emberek talpa alatt egyre többször remeg meg a biztosnak hitt föld, sőt mintha az egész glóbusz rossz irányba kezdene dőlni, szörnyű viharokat, tengereket felforraló hőséget okozva. A főisten ismerte azt a régi állambölcseleti elvet, miszerint a bajok megoldását inkább a felejtéstől lehet remélni, mint a hivatalos intézkedésektől, ezért igyekezett napirendre térni az ügy fölött. Egy idő után azonban felingerelték a megismétlődő sirámok, és bosszúsan megrázta a fejét:

– Ma nem vacsorázom itthon – mondta Hérának –, ha hozzák Prométheus máját, tegyétek be a frigóba.

– Hová mész?

– Beszélnem kell ezzel az Atlasszal.

Zeusz leereszkedett az Olimposzról, megkereste a titánt, aki meggörnyedve tartotta vállán a Földgolyót:

– Mit hallok rólad mostanában?! Atlasz hanyatlasz! – mondta Zeusz tréfálkozva, mert adott rá, hogy beosztottjaival kedélyes hangnemben tárgyalhasson.

– Ó, Mindenség Atyja! – mondta alázatosan Atlasz, aki tudott már annyit a világról, hogy a tréfás hangnem csak a főnököknek van fenntartva – én is szeretnék beszélni veled.

– Csupa fül vagyok, csak ne füllents! Miről volna szó?

– Már millió és millió év telt el azóta, hogy voltál kegyes a nyakamba rogyasztani az eget, ne vedd tehát türelmetlenségnek részemről, ha azt mondom: kezdem egy kissé terhesnek érezni. Ha letehetném egy pillanatra a glóbuszt, megmutatnám, hogy a vállam bele van gyökerezve a Földbe.

– És mi volna az óhajod-sóhajod?

– Szeretném, ha valaki átvenné tőlem ezt a terhet, nem gondolok hosszabb távra, elég volna egy-két világmindenségnyi időre, amíg egy kicsit kifújom magam.

– Értem, értem, csak fel nem foghatom. Boldog lehetnél, hogy ilyen közelről figyelheted a földlakók életét. Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb.

– Legalább ezt a hülye Szofoklészt hagyhatnád, ó Istenek Atyja, ilyen marhaságot csak egy súlyos nemibeteg írhatott le. Athénban mindenki Szifiklésznek hívta őt. Ha szabad őszintén beszélnem: állandó hányinger kerülget az emberek aljasságától.

– A háborúkra gondolsz?

– A háborúk még hagyján, de a békekötések! És minden bajukat az én vállam érzi meg, minden az én rezsimre megy.

Zeusz továbbra is értetlenkedett:

– Dehát ez régen is így volt, barátja az erénynek és a túrós lepénynek. Miért éppen most jutott az eszedbe, hogy letedd a Földet a válladról?

– A múltkoriban hallottam az egyik szózatodat az arányos teherviselésről, hogy nem lehet minden terhet mindig ugyanazokra hárítani. A számból vetted ki a szót, úgy gondolom, nekem is járna már egy kis könnyebbség, elég régen állok itt lyukas saruban és rongyos peploszban – mert nem azért mondom, de már évezredek óta nem kaptam tőled új munkaruhát.

Zeusz kezdett indulatba jönni:

– Nehogy már a légy fújja a Chemotoxot! Ezek tipikus macedón szövegek, Nagy Sándor demagógiája! Meg kell mondanom, mikor elindultam most az Olimposzról, még tele voltam jóindulattal irántad. Akartam neked szerezni egy kis maszek munkát: a „Glóbusz” paradicsomot tarthatnád a válladon egy reklámfilmben, de az ilyen destruktív fecsegéssel elveszed az Isten kedvét is. Végül is mit csinálsz? Tartod a Földet a válladon és kész. Ez a létező legalacsonyabb presztízsű és legkisebb termelékenységű munka az egész világmindenségben. Hogy mérhetnéd magad például a legyekhez, melyek felszívják a cukrot, aztán kiürítik magukból, állandó mozgást biztosítva az anyagnak, új és új piacot teremtve a cukorgyárosoknak és munkaalkalmat az ablakpucolóknak.

– De azért én is a te teremtményed vagyok, nekem is vannak jogaim! – próbált makacskodni Atlasz.

– Megint egy macedón szöveg! Tudod mit? Jogállamban élünk, ha akarsz, kiszállhatsz a Föld alól. Ezrek és ezrek lépnek a helyedre, örülnek, ha munkát kapnak. Holnaptól egy teknősbéka viszi a hátán a világot, ez amúgy is megfelel a társadalmi haladás általam elképzelt ritmusának. Te pedig keress magadnak egy másik glóbuszt, ahol eljátszhatod a Putyilov gyári sztrájkokat.

Atlasz a kis Atlaszokra gondolt otthon és elbizonytalanodott:

– Hát jó, akkor hagyjuk, inkább maradok.

– Hohó, nem úgy van az, hogy kenjük be sárral, aztán kész. Most már én nem vagyok hajlandó alkalmazni téged a régi kondíciók mellett. Egy új pontot iktatok be a szerződésedbe.

– Miről van szó?

– Holnaptól kezdve te tartod a Holdat is – azonos fizetésért.