Az öreg diák

Menczel Ulrik soha nem volt hajlandó elfogadni azt a társadalmi közmegegyezést, hogy az ember tizennégy éves kora körül álljon be egy meghatározott csapásba és azon haladva töltse el az életét. Véleménye szerint a nekünk rendelt szűkös néhány évtized alatt az embernek meg kell valósítania önmagát, kibontani a lényében rejlő lehetőségeket.

Ulrik tanulmányait egy általános jellegű gimnáziumban folytatta, de csak két évet töltött itt, mert hírét vette egy finn nyelven oktató középfokú iskola indulásának, azonnal átjelentkezett, veszni hagyva a már teljesített időt. Ehhez jött még az úgynevezett nulladik év, melyet a finn idióma elsajátítására kellett fordítani, így Ulrik csak huszonegy éves korában érettségizett. Olyan szinten bírta a finn nyelvet, hogy bekerült a középiskolai tanulmányi verseny első tíz helyezettje közé, és a szabályok szerint felvételi vizsga nélkül bejutott az Egyetemre.

Ulrik nem ült be az Alma Mater padjaiba, hanem kétéves tanulmányi halasztást kért, sikerült ugyanis elnyernie egy nemzetközi ösztöndíjat, melyből két évet Finnországban tölthetett, és vendéghallgatóként beiratkozhatott a helsinki egyetemre. Kutatási területként azt a témát jelölte meg, hogy a „Kalevala” elnevezésből a „vala” szógyöknek tekinthető mint a „lenni” ige félmúlt alakja. Ulrik, felhasználva a kinttartózkodás tartamát, bejárta Finnországot, ez természetesen némi tanulmányi lemaradást vont maga után, a kutatásra választott témával két év helyett csak négy év alatt sikerült végeznie. Már betöltötte huszonötödik évét, mikor megkezdte tanulmányait a budapesti Bölcsészkaron, néhány tájékozatlanabb egyetemi portás „tanársegéd úrnak” szólította és szalutált előtte.

Ulrik hamarosan szűknek érezte a humán kultúra kereteit. Átballagott az Orvostudományi Karra, ami természetesen bizonyos időveszteséggel járt, de harmincöt éves korában egyszerre vehette kézbe a bölcsésztanári és az orvosi diplomát.

Szülei meghatottan gratuláltak neki és megkérdezték, hogy melyik pályán kívánja elkezdeni a munkát, válaszként Ulrik csak a fejét csóválta:

– Ez a magyar képzés csak az alapokat rakhatta le nálam, kétségkívül alapos alapokat, de tartozom magamnak annyival, hogy többre törekszem, az itt szerzett tudásanyagot ki kell tennem a nyugati műveltség kihívásának.

– Vagyis mihez kezdesz?

– Egyelőre kimegyek Kanadába posztgraduális képzésre.

Ulrik alig néhány évet töltött el a MacGuil egyetemen, mikor egy Mohajána irányzatú buddhista közösség hatása alá került. Tibetbe költözött, hogy eredeti formájában ismerhesse meg a bodhiszattva vagyis a személyes megváltódás doktrínáját.

Szülei közben meghaltak, az efölött végzett meditáció oda vezetett, hogy Ulrik lámában megingott a karmába vetett hit, sőt a Nyolcszoros Ösvény előírásaiban is kételkedett. Ezért szakított a buddhizmussal és csatlakozott egy főiskolás önkéntesekből álló csoporthoz, mely Fekete-Afrikában tanulmányozta a társadalom törzsi szerkezetének fokozatos szétesését, különös tekintettel Buthelezi főnök szerepére a zuluxhosa konfliktusban.

A belvillongások során Ulrikot többször is fogságba vetették, így nincs mit csodálkozni azon, hogy az eredetileg egy évre tervezett küldetés végül is hét évet vett igénybe, Ulrik érthetően megállapodottabb életformára vágyott, visszatért Kanadába. Montrealban letett egy különbözeti vizsgát, ezzel jogot nyert a Hangszertörténeti Akadémiára való belépésre, ahol a furulya tanszék lyukelméleti fakultását látogatta. Kézhez kapva végbizonyítványát, hazatért Magyarországra, hogy nosztrifikáltassa a papírt. A jelentkezésnél egy kisebb baleset érte; rálépett ősz szakállára és orra bukott benne.

A diplomaosztó ünnepségen Ulrik nem tudott megjelenni, mert éppen erre az időpontra rendelték be a Társadalombiztosítási Központba a nyugdíjával kapcsolatos ügyek rendezésére. Nyugdíjalapul a negyven évnyi egyetemen töltött időt számították be, viszonylag tisztességes összeg kerekedett ki. Az előadó kérdezgette szándékai felől, kíván-e néhány évet rádolgozni, de Ulrik megrázta a fejét:

– Elég volt, azt hiszem, rászolgáltam a pihenésre. Különben is minden időmre szükségem van, hogy végre eldöntsem, mi akarok lenni.