A rövid élet titka

„Rendíthetetlenül kell hinnünk abban, hogy mégiscsak tévedünk” – tanítja a Mester.

A kommunizmus olyan antiszemitizmus, mely a keresztényekre is vonatkozik!

– tanítja a Mester, mert a totális „népboldogító” eszmék gyökerei valahol lent a mélyben összeérnek, még az is lehet, hogy azonosak.

A legendáknak addig jó, amíg nem valósulnak meg.

Nekünk is addig van szerencsénk a legendákkal, túl sok gyakorlati oktatást kaptunk már belőlük. Annak idején az 1956-os események kifejlődését figyelve, gyakran éreztem úgy, mintha látványos illusztrációt kapnék az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Párt történetének a forradalom kirobbanásával foglalkozó fejezetéhez. Be kell vallanom; leírva jobban tetszett.

Van, akit az Isten nagyobb szolgálatokra küldött, mint hogy vak öregasszonyokat vezessen át az utca túloldalára.

Nem biztos, hogy minden embert a hétköznapi élet elvárásai alapján kell értékelnünk – megítélésükben lehetnek más szempontok is. Persze a nagyságra egyéb bizonyíték is kell, mint hogy hagyjuk a vakokat az utca sarkán toporogni.

Ha az Isten becsuk egy ajtót, közben mindig kinyit egy ablakot.

– szokta mondani szegény anyám. Nem tudom, hogy az Isten valóban törődik-e hasonló rekompenzációkkal. Tapasztalataim szerint, ha léteznek ilyen ablakok, azok már korábban is tárva voltak, csak nem vettük észre őket, a bekövetkezett baj nyitotta ki a szemünket.

A világunknak három dimenziója van: kinn, benn és fenn!

– tanítja a Mester. Az életünket, a lelkünket és a hitünket kellene összeegyeztetnünk, hogy megtalálhassuk a harmóniát. Ez állítólag már sikerült valakinek, én, sajnos, nem ismerem az illetőt.

A lelki vakok is bottal járnak!

– tanítja a Mester –, a különbség csak annyi, hogy nem támaszkodnak rá, hanem ütnek vele.

Az élet túl nagy dolog ahhoz, hogy bármire is feltegyük.

– tanítja a Mester –, legfeljebb az életre magára, életbenmaradásra, túlélésre, ez viszont már nem a mi szándékainkon múlik, hanem a felmerülő kényszeren.

Mikor megszűnt az élet, jött az Élet!

A dolgok elé akkor kerül nagy kezdőbetű, mikor végképp kiürültek, elvesztették eredeti tartalmukat és fogalmakká váltak.

Ha le akarsz vizsgáztatni egy új prófétát, kérdezd meg tőle, hogy van-e orvossága a rossz gondolatok ellen!

– tanítja a Mester –, és ha ő azt feleli, hogy tud ilyet, akkor minden bizonnyal csaló, mert a rossz gondolatok épp úgy lelkünk részét képezik, mint a jók, nem áll módunkban megszabadulni tőlük, és nem is kell szégyenkeznünk miattuk.

A lusta küldönc egy fél próféta.

Mert mire odaér a címzetthez, a levélben még csak távoli lehetőségként jelzett bajok már a megvalósulás közelébe kerültek.

A hirtelen haragú ember nem való tanítónak, a szégyenlős ember nem tud tanulni.

Ha építeni akarod a lelkedet, fel kell szabadulnod indulataid és gátlásaid alól, nyugodt csendet kell teremtened magadban.

Ha rossz a tanító, be kell zárni az iskolát!

Az iskola ereje nem a falaiban, hanem a hatásában rejlik – ha rosszul oktat, inkább szűnjön meg.

Ne szabadítsd meg gondolataidat a konkrétumok súlyától, mert azok nem könnyűvé válnak, hanem elszállnak a semmibe.

Minden gondolatod legyen egy lépcsőfok, mely egy meghatározott célhoz kell hogy vezessen, különben elveszik az az erő, melyet a megformálásukra fordítottál. Az általánosságokban mozgó „szép gondolatok”-nak nincs ilyen céljuk, szeretnek egyhelyben maradni.

Tedd az életedet kívülről áttekinthetetlenné!

Ne ragaszkodj állandó útvonaladhoz, hogy ne leshessenek meg hazafelé tartva, ne találjanak meg olyan könnyűszerrel az adóhivatalnokok, ne számíthassák ki előre a reagálásaidat, ne alakíthasson ki rólad egyöntetű véleményt a stupid közfelfogás. Ne válj rögzített, könnyen támadható célponttá.

A geometria szabályai ellenére két pont között többféle egyenest is húzhatsz, élj ezzel a lehetőséggel, az sem baj, ha egyik-másik kissé kanyargósra sikerül. Csak egy a fontos, hogy te ne tévedj el rajtuk.

A nagy ügyekben kötelező a kicsinyesség!

– tanítja a Mester és a következő példát hozza fel rá. Napóleon, mikor megkötötte a bécsi békét, azzal egész Európa sorsának intézését a kezébe kaparintotta, tehát bármit megengedhetett volna magának bárkivel szemben. Ezekben a napokban azt írta haza a belügyminiszterének:

– „Hallom, hogy a Saint-Denis és a Saint-Martin külvárosokban három kútból kifogyott a víz. A kerület lakói biztos azt hiszik, hogy azoknak a hibájából történt, akiknek gondoskodniuk kellett volna a kerület ügyeiről, és ez, ha közvetve is, de rám is rossz fényt vet. Intézkedjen, azonnali jelentést kérek!”

A kavicsok öregebbek a gyémántnál!

A jelenségek vizsgálatánál ne a ritkasággal vagy az anyagi értékekkel törődj. Az egyszerűbb jelenség általánosabb és letisztultabb üzenetet hordoz.

Arról nem tehetsz, hogy egy madár elrepült fölötted, arról sem, hogy leszart, de arról már igen, ha fészket rak a fejed tetején!

– tanítja a Mester. Ha a külvilágból eredő megaláztatások túllépnek egy-egy kivédhetetlen pillanaton vagy adott alkalmon, elveszítik esetleges voltukat és krónikussá válnak, végképp megnyomorítják a hétköznapjaidat. Meg kell érezned azt a határt, melyen túl már nem tűrhetsz és inkább korábban, mint későbben „boríts”!

A tudósokat és a szamarakat vedd középre!

– idézi a Mester Napóleont –, a tudósokat nem szabad az események frontvonalába engedni, mert lassúak, döntéseikben körülményesek és elméleteikhez ragaszkodóak. Az utóvédbe sem ajánlatos besorolni őket, mert szórakozottságukban el-elmaradnak. Középen viszont elvegetálnak valahogy a seregben.

Iránynak a mozgás következetességét nevezzük!

– tanítja Mester. Ha kitartasz az induló elveid mellett, a múltad egész életutad részének minősül, ha megtagadod őket, előéletnek. Kezdheted elölről és erőd javarészét magyarázkodásra kell majd elvesztegetned.

Ha az ember jól elszámolt, félig már fizetett is.

Ha mindent, ami történt, feltártál és világossá tettél, az ítélet már önmagától következik belőle.

Csak a kudarcainkból tanulhatunk!

– tartja a közfelfogás. Én szeretném tudni, hogy mit. A tapasztalataim szerint újra és újra ugyanabba a gödörbe szoktunk beleesni.

A világon meghatározott mennyiségű becsületet lehet találni, mint ahogy a fény vagy a víz mennyisége is állandó.

– tanítja a Mester. Mikor megsokasodik azoknak az embereknek a száma, akik elveszítik a becsületüket, mindig teremnek olyanok is, akik sok emberre elegendő tisztességet őriznek magukban, ők lázadnak fel és áldozzák fel magukat, ha a népet megfosztják szabadságától, javaitól. Ezekben az emberekben ezrek és ezrek lelke testesül meg, az egész emberi nem méltóságának kifejezőivé válnak.

A munkádban legalább a szégyent el kell kerülnöd!

Nem dolgozhatsz és teljesíthetsz örökké csúcsformában és nem is minden feladat alkalmas rá, hogy nagyot „domboríthass” a megoldásával, de van egy minimális szint, mely alá nem ereszkedhetsz le becsületed alapos sérelme nélkül.

Ugyan mit keres egy kátrányfőző a balzsamkészítők között?

– idézi az Írást a Mester. Te is őrizd meg a hivatásod méltóságát, eszközeit, kifinomult fogásait, mert ahogy te megóvod a szakmádat, úgy véd meg az is tégedet.

Ami felesleges, az rossz!

Sem a tervezésben, sem a kivitelezésben nincsenek közömbös, úgy-ahogy eltűrhető elemek, vagy részek. Valami vagy kell, és akkor jó, vagy nem kell, és akkor rossz.

Ne legyenek 99 százalékos elhatározásaid!

Hozd meg nehezen, ha úgy adódik, akár késve is a döntéseidet, de akkor ezek legyenek véglegesek. Ne hagyj magadban egy százaléknyi vágyat sem, hogy milyen jó volna, ha valaki rábeszélne a döntésed ellenkezőjére.

Ez nem erkölcsi tétel, hanem elemi önvédelmi magatartás: ha látják, hogy meg lehet ingatni, előbb-utóbb meg is döntenek. Egy tiszta „igen” és sok tiszta „nem”, ezek legyenek a te szavaid – tanítja a Mester.

Menj a saját nyáladon, mint a csiga!

– tanítja a Mester. Ha kitalálsz valami igazán fontosat, ne kösd már bejáratott nevekhez és elméletekhez. Igaz, hogy a megvalósításában így nagyobb lesz a kockázat és nagyobb támadási felületet is nyújtasz, de a szabadság megsokszorozza az esélyeidet, mozgásodat csak a magad teremtette törvények határozzák meg. Alkalmazkodjanak hozzád mások, ne akarj utód lenni, ha ős is lehetsz.

Nézd meg az ember öklét: a csecsemő összeszorítja, az aggastyán kinyitja.

– tanítja a Mester. A fiatal szerez és megtart, az öregnek kifolyik a kezéből. Ezen te sem tudsz változtatni, legfeljebb arra törekedhetsz, hogy minél később juss el a „már minden mindegy” állapotba.

Siránkoztam, hogy nincs cipőm, aztán egyszer találkoztam valakivel, akinek nem volt lába – de ettől nekem továbbra sem volt cipőm!

– mondta egyszer a Mester tréfálkozva, azt akarta bizonyítani, hogy egy másik ember nagyobb baja még nem teszi semmissé az én gondjaimat.

Sokszor előfordult már, hogy egy kakas keltette fel a Napot!

Nem halad olyan simán és autentikusan a Történelem, mint ahogy azt képzelni szoktuk. A Nap néha annyira elfárad önmaga folytonos újjászülésében, hogy inkább pihenne már, csak egy kétségbeesett kakas kukorékolása emlékezteti a kötelességére.

Egy hajógyárban ne csak egy hajó készüljön egyszerre!

– tanítja a Mester. Bármilyen szívesen is összpontosítanád erőidet egyetlen feladatra, nem teheted meg. Túl azon, hogy egyetlen esélyre nem teheted fel az egzisztenciádat, az elkezdendő és bevégzendő munkák folyamatossága aknázza ki és tartja karban mesterségbeli képességeidet a legmagasabb szinten.

Ne légy ikes igés ember!

– aki csak eszik, iszik, alszik és így tovább, de a gondolkodik már nem szerepel a tevékenységi körében.

Nincs annál rosszabb, mint ha már semmi más nem szeretnél lenni, csak az, ami voltál!

– tanítja a Mester. Ha a múltadon kívül sehol nem érzed jól magad, akkor bezárult a kör.

Annak is örülnöd kell, ha a szarban egy szép cseresznyemagot veszel észre!

– tanítja a Mester –, ha másért nem, azért, mert lehetne ott valami undorítóbb tárgy.

„Mire meghódítjuk a csúcsot, sok halottunk fekszik már lent a hegy lábánál!”

– idézi a Mester. – Mi is csak az illúzióinkat, kapcsolatainkat, minden mellékes törekvésünket feladva juthatunk fel a magasba. Az más kérdés, hogy ilyen áron érdemes-e felfelé törnünk, ezt még az indulásnál tetszett volna tisztázni.

Ne becsüld túl az eszedet!

Nem az agyad hozza a döntéseket, érezned kell, hogy az egész tested gondolkodik és érez, a lelked fájdalma a gyomrodban is megjelenik. „A legszebb gondolataink a szívünkben teremnek” – tanítja a Mester.

A mi példánk senkire sem lehet kötelező!

Akiben olyan erős a hit, hogy képes érette a villamos elé vetni magát, ezzel még nem szerzett jogot arra, hogy másokat a villamos alá taszítson – tanítja a Mester.

Vannak bizonyos előfeltételei a magyar-angol testvériségnek.

Az angoloknak előbb el kellene tölteni 150 évet japán igában, majd 40 évet francia megszállás alatt. Emellett meg kellene élniük, hogy idegen katonák megizéljék a királynőjüket, Skócia bejelentse területi igényét Londonra, Írország pedig közölje, hogy Cromwell és Churchill az ő szülötte. Ha mindez megtörténne velük, akkor nagyjából már megértenénk egymást.

A franciák ebben a században nem nyertek meg semmiféle háborút, kivéve azokat, melyeket a németek elvesztettek.

Külön történelmi szerencséjük a franciáknak, hogy mindig sikerült besorolniuk a németekkel konfliktusba keveredő hatalmak közé. Egyébként lásd Dunquerque, Maginot-vonal és így tovább.

A vodka az egyetlen dolog, amiért megbocsátom az Istennek, hogy megteremtette a szlávokat!

– mondta egyszer egy német tiszt. Én még hozzátenném Nyikoláj Vasziljevics Gogolt és Jaroszláv Hašeket, további indokokon már erősen el kellene gondolkodni!

Ha a világ fejlődését az én technikai érdeklődésem mozgatná, még nem találták volna fel a kereket.

– mondta egy ismerősöm, majd hozzátette – és azt hiszed, akkor valamivel is rosszabb lenne a helyzet?

Csak azért nem küldelek el az anyádba, mert nem akarom, hogy jól járj!

Mint tudjuk, az anyánk méhében boldogok voltunk, oda kívánjalak?! Majd ha hülye leszek.

„Olyan fiatal vagyok, még előttem az egész halál.”

     KAJÁN

Ez így igaz. Ne hidd azt, hogy a halál kisebb vagy rövidebb kaland, mint az élet.

A temetők tele vannak többé-kevésbé egészséges halottakkal.

Ha módszeresen és kitartóan kezeled valamelyik betegségedet, nagy áldozatok árán el tudod érni, hogy egy másik betegségedbe halj bele.

A halottak keze teli van ászokkal.

Már megszabadultak a gyenge lapoktól: az illúzióktól, az indulatoktól és más hasonlóktól, megismerték az igazi végső ütőkártyákat, de már nem tudják kijátszani.

„Menj arrébb!”

Egy sírköves mondta ezt nekem, mikor azt kérdeztem tőle, hogy mit irat fel majd a saját sírjára. Ez egyike volt ama magasrendű pillanatoknak, mikor a mesterség és a hagyomány érzelmes sablonjain átüt a szívből jövő undor az emberek iránt.

„Feltámadásuk a jövő hétre várható”

Ez az egy mondat hiányzik azokból a hivatalos közleményekből, melyekben az illetékesek hivalkodóan bejelentik, hogy mennyit tettek az ártatlanul elpusztított emberek rehabilitálásáért.

Van Isten, csak kevés!

A magasból érkező segítséget fogd fel úgy, mint az egykori állami támogatásokat – ezek önmagukban soha nem elegendőek, a vállalkozásaidhoz mindig neked kell hozzátenni a nagyobbik részt.

Magyarország mindig a legelső hajnali kiadásban szokott csatlakozni.

– Egész életemben mindig nacionalista, sőt soviniszta voltam – mondja egy ismerősöm –, de a céljaim megváltoztak az idők folyamán. Valaha arra vágytam, hogy újra három tenger mossa Magyarország határait, most már beérném azzal is, ha egy csatlakozás bejelentését sikerülne elhúzni a Reggeli Krónika második kiadásáig.

Rendes ember nem küld ajánlott levelet.

Aki egy kicsit is jóhiszemű, nem gyanúsítja a Postát azzal, hogy nem továbbítja a küldeményt, a címzettet pedig azzal, hogy letagadja az átvételét – erre már sokan ráfizettek. Az „ajánlott” ragcédula az eredendő természetes bizalom fejfáján lengő sötét fátyol.

Láttam már hithű zsidót hosszú szakáll nélkül is és hosszú szakállt is hithű zsidó nélkül.

Ne ugorj be a sablonos járulékos jeleknek, ezek a hülyék számára vannak fenntartva kapaszkodóként a helytelen általánosítások felé. A te felmérő pillantásaid messzebbről induljanak el és mélyebbre hatoljanak.

Már 40 éve van magas vérnyomásom, miért nem segített az Isten rajtam?

– mondta egy öreg zsidó 1944-ben, mikor megkérdezték tőle, hogy miért akart kitérni. Nem tisztünk tanácsokat adni az Istennek, csak megjegyezzük, hogy ha valóban hatni kíván az emberekre, világos és számukra kézzelfogható előnyöket biztosító eszközöket kell alkalmaznia.

Mit vagytok úgy oda azzal a New Yorkkal?! Ugyanolyan lehet, mint Miskolc, csak egy kicsit nagyobb!

– mondta egy miskolci öregasszony hazalátogató és dicsekvő amerikai rokonainak. Mi is így vagyunk az ítéleteinkkel, csak a már ismert elemekből tudunk építkezni.

Én körös-körül rabbi vagyok!

– mondta a pap, mikor a hívei szemrehányással illették, amiért hátat fordított nekik.

Ha Te elvállaltad, hogy a képünket viseljed és szóljál helyettünk, akik szólni képtelenek vagyunk, legyél körös-körül minden porcikádban rabbi. Ne legyenek neked más isteneid rajtunk kívül, ne csak akkor legyél azonos a tőled megkívánt magatartással, mikor rajtad van a tekintetünk, de a lakomákon se barátkozz az ellenségünkkel.

Egy vallásnál ott kezdődnek a bajok, mikor a prófétai rangot már főiskolán is meg lehet szerezni.

Mert nem a vallás teremti a prófétákat, hanem a próféták teremtik a vallást, mint ahogy előbb volt a tapasztalat, mint a törvény.

Az emlékezés a hitetlenek imádsága.

A jövő szándékunk szerint való alakíthatóságában nem hiszünk, a számunkra igazán fontos dolgok a múltban merültek el.

Egyre inkább hajlok arra a feltételezésre, hogy a „bölcsek köve” valójában a vesekő jelképes megnevezése.

Nem lehet véletlen, hogy a vesekő általában intelligens embereknél alakul ki, hosszú és nagy terhelésű életévek, valamint tartós kínlódások következményeként. Most már csak abban kell hinnünk, hogy a szenvedés bölcsességet szül.

Kell hogy legyen az embernek családja, de az is szükséges, hogy haragban legyen vele.

Ha családod van, nem törhetsz fel és nem bukhatsz meg igazán – a család egyiket sem hagyja. Ezért, ha valóban mélyre vagy magasra akarsz jutni, válaszd le magadról.

Amíg nincs szükséged rá, bármikor kaphatsz hitelt.

Aztán ha valóban igényelnéd, meglátod, hogy mi lesz. Minden esetre ajánlatos, hogy ne becsüld túl partnereid fennen hangoztatott segítőkészségét.

Sikernek a két bukás közti rövid átmeneti időszakot nevezzük.

Mert azért lássuk be, hogy a bukás a mi természetes és megszokott közegünk.

Valami szart Terikének!

Amikor egy-egy bécsi út még bevásárló túrának számított, gyakran ellátogattam a Dorothea-gassén fekvő Lebotex üzletbe, ahol régi focista barátom, Sitter Robi szolgált ki. Illem és rangsor szerint minden családtagomnak vettem valamilyen ajándékot, majd mondtam Robinak:

– És valami szart Terikének! – ő a nagynéném volt, és nem éppen a kedvenc nagynéném.

Robi ilyenkor átvitt egy hátsó raktárba, ahol egy hatalmas konténerbe bele volt dobálva a cég összes már rég eladhatatlannak minősült bóvlija:

– Válassz belőle azt, amit akarsz, és fizess érte annyit, amennyit gondolsz – mondta a barátom.

Terike otthon mindig elbűvölten fogadta ezeket a holmikat: a bádogból készült bikinit, a fej alakú esernyőt és a többi hasonló bóvlit.

Évekkel később sokszor eszembe jutott ez az ügy. Olyan esetekben, mint mikor a Goldberger textilgyárba korszakos újításként próbálták eladni a gyapjú-pamut keverékből készült szöveteket, melyek Nyugaton már rég kimentek a divatból – vagy be sem kerültek oda – nálunk áhítatos fogadtatásra találtak velük. Ugyanígy kísérleteztek egyesek Milton Friedman közgazdasági elméleteivel és más csodaszerekkel is.

Sajnos, ha egy gazdag rokon hoz ajándékba valamilyen ötletet vagy eszmét külföldi hulladéktárolókból, mindig talál nálunk egy-egy Terikét, aki megtisztelve érzi magát tőle.

Csak az optimista bolondoktól mentsen meg minket az Isten!

A pesszimista bolondoknak legalább az alapfelfogásukban igazuk van.

Honnan veszed, hogy minden alagútnak van vége?!

Hátha nem is alagút az, amelyben befelé tartasz, hanem egy barlang, amelynek nincs kijárata! Bíráld felül eredendő derűlátásodat.

Plusz Harangozó!

A Főiskolán volt valamikor egy Harangozó nevű évfolyamtársam. Egyszer orvosi vizsgálatra mentünk, ahol többek között vizeletmintát is be kellett adnunk, az előírások szerint mindenkinek rá kellett írnia a nevét a pohárra. Harangozó késve jött, már nem talált üres üveget, ezért belevizelt egy félig telt edénybe és utána írta: „plusz Harangozó”. Tanulság? Talán annyi, hogy egy bizonyos fokú önállóságra azért törekednünk kell.

A halhatatlanság jórészt szerencse dolga!

1852-ben egy hegymászó bement az angol birodalom egyik Indiában székelő hivatalába és bejelentette, hogy sikerült megmásznia a világ legmagasabb, 8840 méteres csúcsát. A derék sportsman tanácsot kért, hogy milyen nevet adjon a meghódított magaslatnak. A tisztviselő azt felelte: tudja mit? Nevezze el rólam – az illető hivatalnokot George Everestnek hívták.

Én 1956 október-novemberében hagytam ki a halhatatlanság nagy esélyét. A felkelés idején magánkezdeményezésből sok utcának adtak új nevet: „Ifjú Hősök útja”, „Forradalmárok tere” és így tovább. Mibe került volna, ha festek néhány táblát: „Moldova György sugárút”-felirattal és kirakom, mondjuk, az akkori Sztálin, a mai Andrássy út sarkára. A kutya sem ismert, tehát mindenki tudomásul vette volna ezt az elnevezést. Így viszont küszködhetek évtizedekig, hogy a halálom után esetleg kapjak majd valahol egy nyomorult zsákutcát.

Ha a csizma divatba jön, az még nem vonatkozik a gumicsizmára is.

Más példát véve: Nizzában lézerrel cinkelik a kártyákat, ez kevéssé szemet szúró, az angyalföldi Teve utcában fokhagymával – ez már komolyabb feltűnést kelt.

Nagy különbség van tehát ugyanannak a jelenségnek a finomabb és a durvább formája között, általános tapasztalat szerint az elegánsabb változatot többnyire elfogadják, az aljasabbat pedig inkább csak végszükség esetén.

Nem érdemes kibújni a bőrödből, mert ha jól megnézed azt a másik bőrt, amelybe szeretnél belebújni helyette, rá kell jönnöd, hogy az valójában a saját régi bőröd.

Mit gondolsz, miért hordtad eddig a régi bőrödet? Azt hiszed, létezik belőle egy Small, egy Medium és egy Extra Large méret is? Esetleg egy De Luxe változat?

Nem várhatsz olyan sürgős telefonhívást, hogy ne menj ki a WC-re miatta!

Ne hagyd beszorítani magadat idegen akaratok csapdájába. Szabj egy végső határt, amíg hajlandó vagy elmenni az alkalmazkodásban.

Ha a csatornába építed fel a házad, ne csodálkozz, hogy ellepik a patkányok.

Az olcsó telkeknek megvannak a maguk hátrányai – miképp az olcsó eszméknek is.

Az egyszámjegyű tagkönyvek tulajdonosai a párton belül fel vannak mentve minden vizsgálódás alól. Őket legfeljebb megölik.

Egy mozgalomban mindig csak a második hullámban jelentkezők erkölcsei után szoktak érdeklődni. Az elsőnek érkezettek viszont elsőként szoktak távozni, egy idő után minden párt megpróbál megszabadulni „alapító atyái”-tól.

„Szakácsot keresünk, aki képes ugyanannak a levesnek minden nap más nevet adni.”

Akárcsak a művészetben, úgy a politikában sincsenek falrengetően új dolgok, legfeljebb különleges formában vannak előadva. Minden nyilvánossággal kapcsolatos tevékenység lényege nem az eszmei mondanivaló, hanem a konkrét hatáselemzés.

„Őrült, őrült rendszer, de van benne beszéd!”

Erre javította ki Shakespeare a korábbi „Őrült, őrült beszéd, de van benne rendszer!” megfogalmazását kevéssel azután, hogy megismerkedett jelen napjaink magyar valóságával. Valóban, csak egy-egy elfogulatlanul kimondott szó, szabadon végiggondolt felelős megnyilatkozás jelzi az emberi ész létezését kis hazánkban. Így vált számunkra a legfontosabbá a „ius murmurandi”, a „mormogási jog”.

Mindenki olyan Párizst kap, amilyet megérdemel.

Van, akit a Louvre kincsei elbűvölnek, a tájékozatlan kocaturista szemében viszont a Mona Lisa nem sokkal több, mint egy vászondarab, melyre egy kancsal nőt festettek.

A dolgok nem könnyen adják meg magukat nekünk. Aki felkészült belőlük, az előtt megnyílnak, aki nem próbálja alaposan megismerni őket, az előtt zárva maradnak.

Mindenki terceljen!

Megy a század az országúton, az őrmester nótát vezényel, az egyik katona tercel hozzá. Az őrmester magához inti az illetőt és kérdőre vonja:

– Maga mit csinál? Miért énekel mást, minta többiek?

– Őrmester úr, jelentem, én tercelek.

– De miért?

– Mert az szép!

Az őrmester elgondolkodik, aztán kiadja a parancsot:

– Akkor mindenki terceljen!

Ez az elgondolás teljes mértékben megvalósul napjaink politikai életében. Senki sem beszél alapvető bajaink megoldásáról, helyette másod-harmadrangú ügyeket hoznak elő. A vezérszólam helyett a terc szól.

Hogy-hogy kolléga?! Szintén reumás?

– ezekkel a szavakkal vágott vissza a nagy drámai színész, mikor egy statiszta kollégának szólította.

Azt békén vedd tudomásul, hogy valakit fölébed helyeznek, mert ehhez elég egy állami vagy párthatározat, a megszüntetéséhez pedig egy másik hasonló rendelkezés, azt viszont ne tűrd el, hogy egy méltatlant melléd állítsanak.

(A rangsorolás esendő voltát bizonyítja egy stílszerűen a színház életéből vett példa. Makláry Zoltán megkérdezte egy futtatott új titántól:

– Ön már rendező, vagy még csak főrendező?)

Ha valaki hátrafelé megy, az is utazásnak tűnik.

Maga a tevékenység fontossága annyira elfoglal minket, hogy arra már nem tudunk figyelni: hová tartunk, mit is csinálunk valójában.

Ha a szabó a gomblyukat húsz centivel szélesebbre vágja, azt már zsebnek kell minősítenünk.

Nem a mi szándékaink határozzák meg a dolgok jellegét, hanem a saját lényegi ismérveik. „Minden az, ami, és nem az, ami nem”.

A szögeket kérd el!

Corteznél, Dél-Amerika spanyol meghódítójánál jelentkezett egy helybéli kereskedő. Közölte, hogy ismer egy rejtekutat, mely az ellenséges hadvonal hátában emelkedő magaslatra vezet, innen már gyerekjáték lesz lemészárolni az inkákat.

– És mit kérsz érte? – kérdezte a sokat tapasztalt hadvezér.

– Tulajdonképpen semmit, csak azokat a szögeket, melyek az inkák templomának falán rögzítik az ezüst lemezeket.

Ezt Cortez meg is ígérte, még gratulált is magának, hogy ilyen olcsón megúszta. Csak a templom elfoglalása után derült ki, hogy ezeket a különlegesen nagyméretű szögeket tiszta aranyból öntötték, az élelmes kereskedő hét tonna sárga fémet kasszírozott be.

Ott, ahol nem fogyasztottál, ne hagyd, hogy belevonjanak a cehhelésbe!

Minden társadalmi rendszer, politikai szervezet vagy eszmei alakulat, vallás a virágzása idején szűk körű kizárólagosságra törekszik, az előnyökből csak a belső elit és a klientúra részesülhet. A bajok beköszöntével minden akár csak érintőlegesen bevonható személyre megpróbálja kiterjeszteni a szolidaritás hálóját. Már nehogy beugorj nekik!

Ha sok a hús, a hentes köszön előre, ha kevés, akkor a vevő.

Ne akadj fenn azon, hogy a konjunktúra pillanatnyi állása mindig meghatározza a felek modorát is.

Van, aki nem éri be annyival, hogy haszna van valamiből, a teljes öröméhez az is hozzátartozik, hogy kárt okozzon vele valakinek.

Az igazi ínyencek még a haszonról is képesek lemondani, csak hogy árthassanak.

Mindig szívesen látjuk azt a koldust, aki kenyeret hoz magával.

Elméletileg folyamatosan készen állunk a jótékonykodásra, de azért örömmel vesszük, ha a konkrét áldozatok alól felmentenek minket, ennél már csak azt szeretjük jobban, ha anyagi hasznunk is származik abból a nagy szívünkből.

Ne gyújts meg egy ötvenforintos gyertyát, hogy megkeress egy elgurult egyforintost!

Bele kell nyugodnod az apró, folyamatos veszteségekbe, mert nem járhatsz utána mindennek. Energiádat nem arra kell fordítanod, hogy ezeket elhárítsad, inkább arra összpontosíts, hogy többet keress.

Mindig az a legolcsóbb, amit pénzzel el lehet intézni!

Amit csak tudsz, fizess ki jó magyar forinttal, vagy ha úgy adódik, valutával, ne vegyél a válladra hálaérzést, szolidaritást, elkötelezettséget mások jövőbeni támogatására. Ezek mindig többe kerülnek és soha nem érnek véget, mert mindig úgy érzed, hogy még nem törlesztettél teljes mértékben.

Csak két esetben utálják az embert: akkor, ha nem ad, és akkor, ha ad.

Tehát minden lelki rezsi nélkül spórolhatsz is, ha akarsz.

Ne engedd, hogy mások a te költségedre éljenek lelki életet!

Ha valaki sírni akar, az sírjon nyugodtan, de csak munkaidő után és a saját zsebkendőjébe.

Nem akkor kell megvenned valamit, amikor szükséged van rá, hanem akkor, amikor el akarják adni!

Tartsd a tőkédet nyitottan, hogy a végletekig ki tudd használni a lehetőségeket.

Bolond ács, aki akkor adja el a szekercéjét, mikor végre munkát kapna.

Mégis milyen gyakran előfordul, hogy az utolsó pillanatban passzolod el az esélyeidet.

Anyagiasnak azokat nevezzük, akik kimondják helyettünk az igényeinket.

Valaha a sakkjáték vezető nagymesterei is csak néhány ezer dollárt kaptak a versenyeken való résztvételükért, egészen addig, amíg Bobby Fisher, az újdonsült világbajnok nem kezdett komolyabb, százezres összegeket követelni. Szívós küzdelemben és botrányok sorozatával el is érte a célját, természetesen a többi nagymester is jobban keresett ezután. Fisherre azonban ráragadt az „anyagias” jelző, jóllehet egyetlen olyan esetről sincs tudomásunk, mikor valamelyik nagymester erkölcsi okokra hivatkozva visszautasította volna a felemelt összegű juttatásokat, vagy átutalta volna a vakok javára.

Merd megkérni az áradat!

Az olcsó ajánlatok eleve gyanút keltenek, mert szinte automatikusan magukba foglalják a kivitel rossz minőségét. Ne csinálj lelkiismereti ügyet az igényeidből, aki számot tartana a szolgálataidra, az többnyire nem maga állja a költségeket, hanem továbbhárítja másokra. A folyamat végül is arctalanná válik és nincs ki előtt szégyellned magadat.

Egyet tehetsz: a haszon egy részét forgasd vissza a partnerkapcsolatok látványos ápolására.

Ne kéregess, muzsikáld ki a pénzt a zsebemből!

– mondta egy mulatós természetű barátom a cigányzenésznek. Te is úgy add elő azt, amit el akarsz érni nálam, hogy ne hasson koldulásnak, hanem magától támadjon fel bennem a szándék, hogy segíthessek neked, beszállhassak a vállalkozásodba.

Ha egy iparos árat emel, ez azt jelenti, hogy utánad érdeklődött.

Próbáld meggyőzni őket, hogy nem kizárólag rájuk keresel és ne hagyd, hogy „személyi pótlék”-ot vessenek ki rád híred vagy helyzeted alapján. Ha nem megy, küldd el őket, biztos, hogy lesz más.

Ne zsúfold tele a kirakatodat!

Az igazán elegáns üzletek soha nem tömik tele a kirakatukat csemege kosarakkal, bútorokkal, fényképekkel, csak egy széket, egy sálat vagy egy tál gyümölcsöt tesznek ki, de azt olyan sokat sejtetően, hogy okvetlenül magára vonzza a tekintetet.

Te se sorolgasd halomra a képességeidet és a szolgálataid lehetséges körét, aki hallgatja, unja majd és az egészből inkább azt fogja fel, hogy mire nincs szüksége. Csak egy-egy ajánlatot tegyél, de azt annál vonzóbban, érdeklődést keltőbben, részletesebben kifejtve.

Időben költsd el a valutádat!

Eljutsz egy távoli országba, ahol csak egyszer járhatsz. Beváltod a pénzed helyi valutára, melyet távozásodkor nem váltanak vissza. Mi a teendőd, mi a helyes eljárás ilyenkor? Ne szórd a pénzedet, de ne is spórolj, ne várj valamilyen rendkívül kedvező alkalmi vételre, mert az lesz a vége, hogy kifutsz az időből és a pénz elköltetlenül a nyakadon marad.

Ha akarod, ezt a távoli országot akár Életnek is nevezhetjük.

Nem lehet csak alkalmilag akarni.

Ahelyett, hogy bölcselkednék a folyamatos erőfeszítés fontosságáról és eredményes voltáról, inkább elmondok egy idevágó történetet.

K.-nak, a hírlapírónak gyakran mondták az olvasói: szerkesztő úr, magának olyan csodálatos stílusa van, maga a magyar Krúdy Gyula, miért nem ír már egyszer egy regényt?!

K. sokáig hallgatta ezt a duruzsolást, amíg egy szép napon – ma már nem tudni, hogy miért – elszánta magát egy nagyobb lélegzetű munkára és bele is vágott. Az egyik ív papírt a másik után rótta tele, hogy folyamatosan dolgozhasson az opuszon, a kéziratot mindig magával hordta a táskájában.

K. egyszer vásárolt egy üveg folttisztítót és berakta a táskájába. Valami baj lehetett a dugóval, mert az üveg egész tartalma kifolyt, rá a kéziratlapokra és az utolsó betűig lemosta róluk a szöveget, a fehér papíron akár egy másik opuszt is el lehetett volna kezdeni.

– Ha ez nem Isten ujja, akkor semmi! – mondta K., a hírlapíró és levonva a következtetést, soha többé nem kezdett nagy vállalkozásokba.

Harcoljunk a szép másodpercekért?!

Ez az egykor oly divatos jelszó a legbiztosabb út a teljes fejreállás felé. A megváltás nem bontható le töredékes időegységekre, „csókra, kortyra, csillagtüzekre”, mindig az egész életeden kell változtatnod, napjaid átlagos középhőmérsékletét kell megemelned.

Ha az előjegyzési naptárad már túlságosan tele van írva, dobd ki az ablakon!

Ez rengeteg előnnyel jár, hadd soroljak fel néhányat. Lehet, hogy épp egy rosszakaród fejére esik és leveri a kalapját. Többé nem érzed hasonlónak magad egy olyan óramutatóhoz, melynek hatvan perc alatt nem egy, hanem két kört kell befutnia a számlapon. Végül, ami a legfontosabb: helyet csináltál a szerencsének, mely már nem fért volna be a zárt keretek közé.

A tapasztalat arra tanít, hogy minden kockázat nélkül megteheted ezt a gesztust, mert az, akinek valóban szüksége van rád, ezután is megkeres majd.

A polgár az, akinek tartalékai vannak.

A polgár nem engedi, hogy a külső változások közvetlenül hassanak rá és azonnali válaszlépésre kényszerítsék. Mindig rendelkezik annyi anyagi és mentális tartalékkal, hogy megengedhesse magának a töprengést a meghozandó döntése fölött, mely így érettebb lesz és felelősebb. A folyamat képletesen ahhoz hasonlít, mint mikor egy autós karambolnál a motorház felfogja az ütés erejét és esélyt ad a túlélésre a volán mögött ülő vezetőnek.

Előbb az anyagi tartalékok szoktak felszámolódni, a mentálisak szinte mindvégig fenntarthatók. Az 1950-es években a Zeneakadémia koncertjeinek közönsége nagyrészt az akkor már segédmunkásként, éjjeliőrként, műstoppolóként dolgozó „osztályidegenekből” került ki. Biztosra vehető, hogy egy hangverseny élménye másnap erőt adott nekik a robotjuk elviseléséhez.

Ne állítsd magadat adásra!

Bármennyi méltánytalanságot is kelljen elszenvedned, ne hasonlíts egy olyan rádió-adóvevőre, melyet véglegesen adásra állítottak és többé már nem áll vissza vételre. A látszat ellenére nem megkönnyebbülsz, hanem kiürülsz majd és nem tudsz feltöltődni, mert nem jut el hozzád semmiféle valódi inger, külső hatás a világból, csak a sérelmeid áradnak belőled folyamatosan, megállíthatatlanul – és értelmetlenül.

A Hatalom által felkínált kitüntetéseket személyes sértésnek kell tekintened!

Ha bánt, hogy nem méltányolnak eléggé, gondolj a rendszer futtatott kedvenceinek szakmai és erkölcsi színvonalára, tüstént megvigasztalódsz.

Ha egy rendkívül eredetinek tűnő gondolat jut az eszedbe, menj pihenni!

Az ilyen ötlet az esetek többségében a fáradtság következménye, hasonló ahhoz a szikrázáshoz, melyet egy szerkezet meghibásodása vált ki.

Idegenben mindig állítsd át az órádat a helyi időre!

Nem csak azért a könnyebbségért, hogy felmenthesd a figyelmedet az állandó utánaszámolás alól, de ilyen módon is kényszerítsd magad rá, hogy tudomásul vedd azt a környezetet, melyben éppen élned adatott. Ilyen értelemben a szülőhazád is csak egy zónaidő.

Az Úristen és a véletlen nem fér el egy világban.

Mert jól tudjuk: madárka tolla sem hullhat az Úr tudta és engedelme nélkül. A Sátán és a véletlen viszont feltételezik egymást, az Ördög lesi az adódó alkalmakat. Most már csak azt kellene felfognunk, hogy ezek után az Úristen miképp egyeztet a Sátánnal.

Soha ne légy önmagad páciense!

Azok a módszerek, melyeket a világ gyógyítására hivatásszerűleg alkalmazol, általában túl jók vagy túl rosszak ahhoz, hogy terád magadra is érvényesek legyenek. Az már csak mellesleg említendő, hogy ha elszúrod a kezelést, legalább ne a saját elveidet kelljen okolnod.

A barátságaink nem kiváló tulajdonságainkon alapszanak, hanem korlátaink toleráns tudomásulvételén.

Ne várd el, hogy a barátod a te kedvedért vállon vigye azt, ami gömbölyű és gurítsa azt, ami négyszögletes – feltéve, hogy nem ez a perverziója, mert akkor ragaszkodj hozzá. Ne várj tőle a kényelmét meghaladó áldozatokat, és kapcsolatotok már a Földre elhozza a mennyország tökéletességét.

Ha a bánat egyszer medret vájt a lelkedben, mindig akad majd valami, ami megtöltse.

Ez az állapot hasonlatos ahhoz, mikor az egyszer meglazult ín vagy izom újra és újra megrándul.

Ne legyél szegény öregember!

Életed aktív időszakában azt a célt tűzd ki magad elé, hogy legalább a szegénység és az öregség kettős nyomorát kerüld el majdan. Vagy szegény ne legyél, vagy öregember.

A méreg benned kering tovább.

Az indián, ha kiszívja a társa testén esett kígyómarást, azzal gyakorlatilag magába fogadja a mérget és kiteszi magát mindenféle kapcsolatos ártalomnak. Ugyanígy jársz te is, ha magadra vállalod vagy akárcsak meghallgatod mások bajait és szenvedéseit. Gyakori jelenség, hogy te megjegyzed és felvállalod a másokat ért sérelmeket, melyeket elszenvedőik hamarosan elfelejtenek és nem értik, hogy te miért is haragszol. Gondold meg, hogy mennyit bírsz.

Védd meg életed alapvető színtereit – ha kell, önmagadtól is!

Gyermekkoromban Totyó, a nagyapám minden nyári vasárnap kézenfogott minket a bátyámmal és kimentünk a népligeti vurstliba. Fruttit, málnaszörpöt vettünk, megnéztük az Aréna cirkusz műsorát.

Vagy harminc évvel később az akkori szerelmem épp egy népligeti séta során szakított velem. Ő elment, én ott álltam egyedül egy padnál, a fájdalomtól összeszűkült gyomrom savat préselt a számba, de akkor is azt magyaráztam magamnak, hogy bármi is történt, a Népliget szent kell hogy maradjon számomra, mert nagyapám dohányszagú, slampos, mégis jóindulatú szelleme lebeg fölötte.

Két dolgot adhatsz a gyerekeidnek, mely biztosan a hasznukra válik: a fizikai kondíciót és a nyelvtudást.

Az összes többi tényező bizonytalan, lehet, hogy jót tesz nekik, lehet, hogy rosszat – még a készpénzzel is így áll a helyzet.

Szívünkkel hiába próbáljuk felfűteni az utcát, mégis meg kell próbálnunk!

A szeretet nem változtatja meg a világot, de elviselhetőbbé teszi, rosszul mondom: kevésbé elviselhetetlenné.

Kerüld a slágerfilozófiát!

A legnehezebb értelmező munka egy jobb sorsra érdemes gondolatról lehántani a sablonokat, a rárakódó érzelmességet. A slágerek pedig éppen ezeket a forgácsokat szedik össze, olyasféléket, mint: „mégis mily nagy dolog embernek lenni”, „ilyen ez az élet, hazudnak a májusi éjszakák”. Ezek számodra minimálisan négy konyak után engedélyezhetők, akkor is csak rövid időre.

Az élet nem arra való, hogy jól járjunk!

Érjük be annyival, hogy egyáltalán járni tudunk benne.

A büszkeség és a butaság egy fán terem.

Igyekezz felkelteni ellenfeleidben a büszkeség érzését, és félig már nyertél is.

Minden hőmérsékleti változás a folyadék felszínén kezdődik.

A testi-lelki nyomorúság először az arcra ül ki, hihetsz annak a benyomásnak, melyet egy arc sugall.

Egy jól megvetett ágyban az álmatlanság is elviselhetőbb.

Teremtsd meg az ideális feltételeket a cselekvéshez és nem csak a sikerre lesz nagyobb esélyed, de a kudarcot is könnyebben viseled.

Nagy ügyekben inkább áldozat legyél, mint a bűnösök kollaboránsa.

Ez a minimum, mellyel önmagadnak tartozol. Ez az alapállás viszont nem szabadít fel rá, hogy azt keresd, miképpen válhatsz áldozattá. Ilyen könnyen nem léphetsz ki a buliból.

Akkor kezdjük el hangsúlyozni a jelenségek bonyolult voltát, mikor egyszerű formájukban nem tudunk mit kezdeni velük.

Így megmagyaráztuk a sikertelenségünket és kaptunk egy további esélyt, hogy szubjektív értelmezésben foglalkozhassunk a témával.

Hidd el: nem vagy nagy préda!

Nem kell abban a kényszerképzetben élned, hogy az egész világ a te elpusztításodra szövetkezik, nem vagy olyan fontos valaki. Ha ezt tisztázod magadban, utána nyugodtan szembenézhetsz a valódi fenyegetésekkel, felszabadulhatsz mindenféle zsarolhatóság alól.

Az igazi nyomor nem felülről vagy kívülről jön.

Hogy valóban nehéz, esetleg végképp reménytelen helyzetbe kerüljünk, azt a külvilág egymagában nem tudja elérni, szükség van hozzá a mi tevékeny közreműködésünkre is.

Van olyan ember, akinek kell cipelnie és van olyan ember, akinek nem kell cipelnie.

Ez független a fizikai adottságoktól, foglalkozástól, vagyoni helyzettől. Isten eleve kijelöli: te cipelsz, te nem cipelsz, és ez az egész életre vonatkozik.

Az az igazi bukás, mikor az ember kezéből kicsúszik a saját sorsa.

Ilyenkor elveszíti a képességét, hogy megítélje, mi a jó és mi a rossz. A jelenségek gyökeit és hatványait nem tudja visszakeresni a lelki logaritmustáblában.

Egy-egy személyes bajodat ne fogd fel magasabb üzenetnek!

Ha nem jön be a remélt pénz, megfájdult a fogad vagy elveszítesz egy pert, azzal nem Isten jelzi az életre való alkalmatlanságodat, csak a szerencse-balszerencse láncolat egyik szeme mutatkozott meg a sorsodban. Ennek a felfogásnak persze van egy szomorú fonákja is: a siker sem bizonyítja a fokozott életrevalóságodat.

Az emberek hasonlóbbak a saját korszakukhoz, mint az apjukhoz.

A mindennapok a saját képükre formálnak, hogy használni tudjanak minket. Ez annyira megy, hogy végül már nem is emlékeztetünk induló önmagunkra. Ez persze nem bűn, csak egy kicsit lehangoló.

Egy öreg cserép túlél sok új fazekat!

Fogadd óvatosan újabb korok még újabb csodáit, bízzál a már kialakult, feladatukat régen és jól teljesítő emberekben. Ők már kiállták azokat a próbákat, melyeket az újoncok vagy teljesítenek majd, vagy nem.

Mindig többet kell kibírnunk, mint amennyit kibírunk!

A liftek drótköteleinek teherbírását a rájuk háruló súly három-négyszeresére számítva határozzák meg. Az emberi idegeknél ez a szorzó nemhogy az egyet, de még a felet sem éri el. Csak azért merünk belekezdeni egy-egy vállalkozásba, mert nem sejtjük, vagy újra és újra elfelejtjük, hogy milyen közel húzódik a tűrőképességünk határa.

Az akarat nem elégséges a lehetetlen legyőzéséhez, de kijjebb tolja a lehetőségek határait.

Mindent meg kell tehát próbálnod, az élet majd eldönti, hol is húzódtak meg a képességeid határai, a siker tartományon belül vagy kívül. Általában jobban jársz, ha túlbecsülöd magadat, mintha aláértékeled.

Csak az számít, ami még hátravan!

Mint ahogy az öregemberek nem törődnek a már megélt idővel, csak az előttük álló napokat tartják fontosnak, úgy a munkádban is csak az az érdekes, amit még el kell végezned belőle. Hiába teljesítetted a feladatod 99 százalékát, ugyanúgy nem dőlhetsz hátra megkönnyebbülten, mintha csak 9 százaléknál tartanál – sőt, az előrehaladás mértékében egyre csak növekszik a fennmaradó rész súlya és fontossága.

Leginkább reggel kell ragaszkodnod a saját törvényeidhez!

Legalább az indulásnál próbáld tartani magad ahhoz, amit helyesnek vélsz, így lassabban csúszol ki majd a saját kezedből.

Ne engedd, hogy a „robotpilóta” vegye át a gondolataid irányítását!

Akkor csúsznak ki a szádon a leginkább szégyellni való szavak, mikor hagyod, hogy a rutin, az önmagát lazán fogó rossz manírod beszéljen belőled. Összefogott állapotodban lenézett közhelyeken lépdelve haladsz ilyenkor méltánytalan és igazságtalan megállapítások felé, soha nem gyógyuló sebeket ejtesz, puszta szellemeskedésből. Nekem is egy ilyen rövidzárlathoz fűződik életem egyik oly nyomasztó emléke.

A kamionosokról írtam könyvet, ennek során egyszer egy Ö. Illés nevű sofőrrel indultam útnak. Felmentünk Északra, egészen Oslóig, Stavangerig, kétszer vágtunk át Finnországon, Svédországon, az NDK-n, Lengyelországon. Hosszú hetekig együtt töltöttük minden percünket Illéssel, az összes ételünket-italunkat betettük közösbe, együtt vacogtunk a korommal belepett oslói hórakások között, együtt számolgattuk a kényszerű várakozások óráit egy finn papírgyár udvarán, egyszóval együtt sírtunk és együtt nevettünk – ez utóbbiból jutott a kevesebb.

Hazaérve Magyarországra, Győrben elbúcsúztunk, én mentem fel Pestre, Illés tovább ment Bükfürdőre, egy rakomány szaniter felszerelést vitt. Segített még kicipelni csomagjaimat a vasútállomásra, majd azt mondta:

– Ugye nem volt sok bajunk egymással?

Én pedig egy debilhez méltó fölényes mosolyt vágtam és feltehetőleg pillanatnyi idegi rövidzárlatból azt feleltem:

– Nem tehetsz róla, hogy olyan nagy paraszt vagy.

Illés elkomorodott, leszegte a fejét és szó nélkül otthagyott. Ma sem értem, hogy jutott eszembe ez a mondat, valamilyen szörnyű kvász kavaroghat az emberben, melynek a nyegleség néha utat nyit. Már jobb volna elfelejteni az egészet, de leírom ide vezeklésképpen: Illés, ha olvasod, ne haragudj!

Ha egy szakács egy személyben felszolgáló és fizetőpincér is akar lenni, előbb-utóbb főzni is elfelejt.

Ha valamire akarod vinni, zárd szűkre a tevékenységed körét, legjobb képességeid terepén építkezz mélységben és magasságban.

A halál nem egy program!

Erre nem kell külön készülni; borbélyhoz menni miatta, vagy felvenni az új cipőnket. Nem szabad hagyni, hogy előre elvonja az energiánkat fontosabb, az illetékességi körünkbe tartozó dolgoktól. A halál jön és kész.

Még nem láttam olyan zsenit, akinek megártott volna, hogy megeszik egy jó borjúpörköltet.

Akárki vagy akármi is vagy, ne fend túl magad, ne akarj mindenáron különbözni másoktól. Egy fillérrel sem érsz többet attól, hogy lenézed az élet mindennapi örömeit.

Ne mutogasd magadat a Végzet előtt, igyekezz inkább elrejtőzni.

Aki csak úgy kíváncsiságból belátogat egy kórházba vagy egy bíróságra, az hamarosan visszatérhet oda betegként illetve vádlottként.

Ahogy öregszel, úgy kellene lehetőségeid egyre nagyobb hányadát önmagadra fordítanod!

Lehetőségeid összege általában csökken, tehát ez a megoszlás csak százalékban jelentene növekedést, névértékben nem, romló tested és széteső lelked legalább a régivel megegyező méretű törődést kapna. Megadtad már a két nagy tartozásodat: szüleidnek és gyerekeidnek, mit akarsz még?! Most te vagy soron.

Ne írj mindent ugyanazzal a tollal!

Annak idején a „Bűn az élet” című riportkönyvem miatt a liberális hecclegények fajvédőnek, a magyar Le Pennek kiáltottak ki. A főbb vádpontok egyike az volt, hogy egy vizsgálótiszt a Tolnai Lajos utcában szólt nekem: ne használjam azokat a golyóstollakat, melyeket a gyanúsítottak fogtak meg aláírásnál, mert mindenféle fertőzés, rüh, nemi betegség ragadhat át rám róluk. A tiszt inkább a saját fiókjából vett elő egy újat. Ebből a jelenetből valamilyen felfokozott rasszizmust éreztek ki a „szabad madarak”.

Én ma is igazat adok ennek a rendőrnek, ha más okból is, de otthon is több tollat használok. Nem akarok ugyanazzal írni a gyerekeimnek, mint az adóhivatalnak. Lehet, hogy babona, de úgy érzem, hogy azok az eszközök, melyeket megérintünk, visszahatnak a gondolatainkra – ha mással nem, akkor azzal a hangulattal, melyet keltenek bennünk.

Ne válj sehol törzsvendéggé!

Az egyetlen előny, a kezdeti otthonos érzés hamarosan eloszlik és csak a hátrányok maradnak meg. Minden ellenérték nélkül leszűkíted mozgási lehetőségeidet: a személyzet egy idő után kevésbé törődik veled, mert megszokta, hogy te így is, úgy is megjelensz, inkább az újakat próbálják becsalogatni, egyre nagyobb részt hárítanak rád a vendéglő gondjaiból, melyekhez neked tulajdonképpen semmi közöd sincs. A fenti tételek egyébként a párttagságra is vonatkoznak.

Fogalmazd meg a véleményedet magadban úgy, ahogy gondolod, aztán mikor kifejted, egy fokkal enyhíts rajta!

Így teret engedsz hallgatóidnak vagy olvasóidnak, hogy ők is hozzá tehessék a maguk rosszindulat adagjukat, a végső eredmény tehát adekvát lesz az eredeti szándékoddal.

Minden emberi baj mögött a tiéddel azonos fájdalmak égnek.

Ne hagyd megtéveszteni magadat a kor, a nem, a fajta álarcától, a fájdalom nem módosul, nem öregszik és nem változik, egy és oszthatatlan marad.

Minél többet néznek el neked, annál rosszabb!

A külvilág túlzott engedékenysége csak azt jelzi, hogy sohasem vettek igazán komolyan, tehát olyan nagy csalódást nem is okozhattál nekik.

Legalább kedden ne alázzák meg az embert!

– panaszkodott egy színésznő. Mondhatott volna egy másik napot is, de annyi biztos, hogy kell nekünk egy kis idő, mikor békén hagynak minket.

A sajátvér-injekció a leghatásosabb dopping.

Csalódva számos más ajzószerben, az orvosok azt a módszert találták ki, hogy vért vettek a sportolóktól, konzerválták, majd a nagy versenyek előtt visszainjekciózták az ereikbe. Ugrásszerű teljesítményjavulásokat tapasztaltak. Ez mintegy jelképe annak, hogy minden ember önálló és többé-kevésbé zárt egység, ezért igazi megújulás is csak belülről, saját erőforrásokból lehetséges. A külső beavatkozások csak irányíthatják vagy felgyorsíthatják öntörvényű testi-lelki folyamatainkat.

Mindenki szereti, ha önmagával ajándékozzák meg.

Biztos sikerre számíthatsz, ha valakit saját régi fényképével, egykor használt személyes tárgyával, iskolai bizonyítványával, elfelejtett nyilatkozatával leped meg. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy ki áll a legközelebb az ember szívéhez.

Lapszusok persze itt is becsúszhatnak. Pap Károlyné egyszer megtalálta férjének, a kivételes tehetségű zsidó írónak egy 1941-es plakátját. A „Mózes” című drámát a származásuk miatt a pályáról elűzött színészek játszották a Hitközség épületének Goldmárk-termében.

Pap néni a szereposztásban rábukkant az akkori miniszterelnök-helyettes nevére; II. zsidó harcos: Aczél György, gondolta, örömet szerez neki, ha megmutatja a plakátot. A magyar nemzeti voltára akkor épp oly büszke Aczél páros lábbal rúgta ki.

Mindenki megpihenhet a te árnyékodban, leszámítva sajátmagadat.

Ha le akarsz hűlni, fussál tovább, a szél mindig szembe fúj, szárítja az izzadságodat.

Az italtól és az önsajnálattól eltorzul az arcunk.

Ha módodban áll választani a fenti két dolog között, inkább az ital mellett döntsél. Azt ki tudod aludni, sőt esetleg le is szokhatsz róla – az önsajnálatra mindez nem áll.

Az már mindennek a vége, ha a saját korábbi gesztusaidat plagizálod.

Ha mások pózait utánzod, esetleg még hozzájuk tudsz tenni valamit a magad tartalékaiból, de ha a saját kiürült mozdulataidat idézed fel, csak azt bizonyítod be magad előtt, hogy lefelé tartasz. „A rutin az egykori tehetség hazajáró lelke.”

„A mindennapos erőfeszítés a legméltóbb tiszteletadás.”

– hirdették a feliratok egész Kubában Che Guevara halála után. És ez így is van, naponta meg kell emlékezned azokról, akiket szerettél és folyamatos munkáddal kell tisztelegned az árnyaik előtt. Így lehet reményed, hogy az emléked egyszer hasonlóvá válik az övékhez – ha érdekel az ilyesmi.

Én magam egykori barátom, Kardos György fényképét a bordásfalam fölé akasztottam, reggel a harmincadik lengő felülés után szoktam ránézni és csinálom tovább a gyakorlatokat.

Ne vitatkozz, menj tovább!

Tudom, nehéz legyőzni a kísértést, hogy a pofátlan ajánlatokkal vagy követelésekkel jelentkezőknek, kioktató szándékúaknak elmagyarázd, hogy milyen illetlen a viselkedésük. Mégis azt ajánlom, hogy tekints el ettől, mert csak magadat cukkolod fel vele, jobb sorsra érdemes energiákat vesztesz el ilyen módon. Hidd el: nem jelent vereséget, ha kitérsz az ilyen csaták elől. Nyeld vissza a felháborodásodat és mondd azt, hogy nagyon kedves magától, de köszönöm, nem kívánok foglalkozni vele. Ha van erőd, még mosolyoghatsz is hozzá.

A szerepet kell eljátszanod és nem a szerepről való véleményedet!

     RÉGI SZÍNÉSZ SZABÁLY

Te is lásd el a rád bízott feladatot és ne azt próbáld tudatni a világgal, hogy lenézed azt, amit el kell végezned.

Illik, hogy legyen az életedben valami, amit nem sikerült elérned.

Aki tökéletes, az nem is tudja értékelni a saját teljesítményét.

Egy új érzelem megszületése mindig a változások jutalma.

Valamilyen új tulajdonságnak kell megjelenni az emberben egy új szerelemhez: meg kell erősödnie, lázadnia kell, esetleg véglegesen el kell szomorodnia. A leggyakoribb kiváltó ok azonban az unalomnak és a fáradtságnak egy olyanfokú koncentrálódása, mely az egész szomorú emberi állatot alkalmassá teszi egy új érzelem befogadására.

„Mind bolond ember az, aki a farkával dicsekszik!”

– mondta Berger bácsi a Belvárosi Kávéházban. Te csak hallgasd meg mások elbeszéléseit nemi hőstetteikről és ne szólj, legfeljebb magadban vesd össze őket személyes tapasztalataiddal.

Szeretőt megcsalni nem bocsánatos bűn!

Egyből a házastársad felé billen az erkölcsi igazság mérlege, mert kicsúszik alólad az egyetlen elfogadható érv, hogy szerelemből izéltél félre.

Számtalan felemelő és tiszta szeretkezést züllesztünk le megalázó, mocskos szerelemmé!

Miért nem tudjuk időben befejezni a kapcsolatainkat és meghagyni annak, ami valójában?! Azt, aki egyszer lefeküdt velünk, miért tekintjük személyes tulajdonunknak?!

Ha egy meglett férfi hirtelen bajuszt növeszt, ezzel jelezni kívánja a világnak, hogy érzelmileg újra szabadnak érzi magát.

Arra általában nincs pénze, hogy lecserélje a kocsiját, vagy átalakítsa a ruhatárát, ennek hiányában plusz szőrrel közli, hogy felszámolta eddigi kapcsolatait és nyitva áll egy új érzelemre.

Csak a szüzek hiszik, hogy értenek a szerelemhez.

A dolgokról csak azok mondanak egyértelmű ítéletet, akik be sem szálltak a velük kapcsolatos folyamatokba. Aki csak egy kicsit is részt vett bennük, rögtön bizonytalanná válik ítéleteiben.

Nagy veszekedések után jönnek a nagyszerű lövések!

– mondta nekem egyszer egy öreg költő. A kapcsolatban tehát nem kell kitérni az összecsapások elől, a feszültségek nyomán kipattan minden fények ősanyja, a gerjesztő szikra.

Egy kapcsolat addig él, amíg el tudja viselni a véletleneket.

Egy jól működő szerelem vagy barátság nem mehet tönkre azon, hogy valaki balesetet szenved, pénzt veszt el, elkésik valahonnan vagy kicsúszik a száján egy szerencsétlen megjegyzés. A bajok ott kezdődnek, mikor ezek a tényezők döntő súllyal lépnek fel.

„Amíg szerettük egymást, egy kard élén is elfértünk ketten egymás mellett, mióta nem szeretjük egymást, egy nyolcvan öles szoba is kicsi kettőnknek” – mondja az Írás.

Inkább f…-t szopjon, mint az ujját.

– mondta helyeslőleg az öreg cigány, mikor meghallotta, hogy addig otthon lebzselő lánya megszökött egy legénnyel. A mélyen filozofikus gondolat lényegével egyet kell értenünk, inkább az élet zűrzavarát kell választanunk, mint a passzív kívülállást.

Ha megszeretsz valakit, adj neki egy „bizalmi csekkfüzet”-et!

Róla ne vond le azonnal a másokra mindig érvényes lesújtó következtetéseidet. Tételezd fel, hogy te tévedtél, vagy hogy a dolgok későbbi alakulása tisztázza majd a helyzetet.

Tartanod nincs mitől, van már annyi tapasztalatod, hogy megérezd, mikor akarnak felvenni erről a „bizalmi csekkfüzet”-ről számodra megalázóan nagy összegeket.

Egy igazi szerelemben csak erogén zónák vannak.

Bárhol is értek egymáshoz, bele kell borzonganotok. Ebben a tekintetben a szerelem az undorral azonos módon viselkedik.

Nem jó a biciklid!

– indokolta meg egy fiú a szakítást elhagyott szerelmének. Az okok más esetekben is ritkán reálisabbak.

A lelkünk ösztönösen felértékeli szerelmeinket és barátságainkat éppúgy, mint gyűlöleteinket és ellenségeskedéseinket.

Tesszük ezt puszta önvédelemből, mert ha tudomásul vennénk kapcsolataink valódi jelentéktelenségét, aligha találnánk érdemesnek, hogy reggel felkeljünk és elinduljunk. Vagy ha már talpon vagyunk, leülnénk valamilyen köztéri szoborhoz mellékalaknak egy üres lépcsőre és elmerengenénk egy jobb világról.

Az érintkezések helyszínének váltogatása frissen tartja a szerelmet!

– tanítja a Mester, aki erdőben, réten, fürdőben, lépcsőházban, sötét utcai benyílókban egyaránt szeretkezett asszonyaival.

Ó, ha a mama tudná, hogy énbelém egy színész szerelmes!

– rebegte a gimnazista lány, miközben orálisan elégítette ki az aktusra alig odafigyelő sminkelő színészt. Talán ez minden szerelmi dicsekvésünk valódi háttere.

Ezt is hogy unja valaki!

– jegyezte meg becsmérlőleg egy férfi, mikor egy kivételesen jó nő haladt el mellette. Az önvédelem egyik formája, hogy a számunkra elérhetetlen dolgokban mindig keresünk valamilyen eleve kivetnivalót.

T., a válogatott futballista úgy próbálta lebeszélni magát azokról a nőkről, akik visszautasították, hogy elképzelte őket, amint a WC-n ülnek és épp a szükségüket végzik. Pfúj!

Úgy romoljon a te szemed, ahogy én öregszem!

– mondta egyszer nekem egy régi szerelmem. Úgy látszik, hogy a két folyamat ritmusa eltérő lehetett, mert aztán elváltunk egymástól.

Ehhez mit tetszik szólni, Katóka?!

Nem válik túlságosan az előnyünkre, ha nem vesszük tudomásul az öregségünket.

Egy hetvenéves egyetemi tanár udvarolni próbált egy tanítványának, egy alig húszéves lánynak. A tanár érzelmei nem találtak viszonzásra, de ő nem adta fel a harcot. Egyszer a lakására hívta fel a lányt, leültette, de nem tett fel kérdéseket neki, hanem titokzatos mosollyal átment a belső szobába. Itt egy pár tornagyűrű lógott le a plafonról, a tanár felkapaszkodott rá és két-három lengést végzett:

– Ehhez mit tetszik szólni, Katóka?! – kérdezte a megerőltetéstől elfúló hangon.

Te visszaadtad nekem a középkoromat!

– így köszöni meg egy őszinte öregember az érzelmeket a szeretőjének. Az ifjúság az más, ne keverjük bele.

Az érzelmek nem egyszerre szűnnek meg, hanem lassú ingamozgással állnak le.

Ne tévesszen meg, ha a szerelmed egy csapásra gyűlöletbe vált át – ez még ugyanaz az érzés. Hasonlít ahhoz, mint amikor a kukac kidugja a fejét, lát maga mellett egy másik kukacot és azt mondja neki:

– Kisasszony, maga gyönyörű!

Mire a másik kukac azt feleli:

– Te hülye, én a saját farkad vagyok!

De nem is ez a cél, hanem az, hogy megteremtsd lelkednek legalább passzív békéjét. Nem érhetsz el azonnali változásokat, vedd tudomásul, hogy új és új, de mindig nagyobb engedményeket téve, kisebb reneszánszokat is megengedve kell kilépned elmúló kapcsolataidból.

A sokszor feltépett, elvakart seb elrákosodik.

Ez a másik felfogás: egyszerre kell szakítani és véglegesen, amíg a lelked elég erős ahhoz, hogy behegessze magán a sebet.

Azé a férfi, akié a víkendje!

Ennek birtoklása dönti el, hogy melyik nő kezében van az igazi tulajdonjog. A hétköznapok csak úgy elmennek, nem számítanak igazán.

Az impotens könnyen maradhat hűséges.

Kísértések, igények nélkül nem nehéz kitartani valami mellett.

Az igazi asszony olyan, mint a puska.

Túl a kínálkozó obszcén poénon, hogy lőni lehet vele, a hasonlatosság mélyebb: megvéd a harcban, békében sátrad oszlopául szolgál, nyomorodban pedig, akár a botra, támaszkodhatsz rá.

Ne az igazadat próbáld meg érvényesíteni minden áron, érd be azzal, hogy kihasználod a lehetőségeidet.

Ne hidd azt, hogy az ellenfeleid elszégyellik magukat, ha a fejükre olvasod megtagadott ígéreteiket, felrugdalt megállapodásaitokat. Érzelmeid ezzel kapcsolatban csak neked vannak, ők szarnak minden hasonlóra. Hiába írtatok alá körültekintő pontossággal megfogalmazott szerződéseket, ők tudják, hogy ez az ország az alperesek Paradicsoma és te még hosszú évek pörösködésével sem vívhatod ki az igazadat. És minél szenvedélyesebben harcolsz az igazadért, annál nevetségesebbé válsz a közömbös idegenek előtt – márpedig a külvilág jórészt belőlük áll.

Istenem, ha volna nekem annyi erőm és eszem, hogy megfogadjam a saját tanácsomat és meg tudjam ítélni, hogy mit lehet kimenteni egy bonyolult helyzetből – úgy, ahogy barátom, S. Péter kereskedő tette egy emlékezetes esetben.

Az 1970-es években a fekete valutavásárlás nagy nemzeti sportunknak számított, Péter is beszállt ebbe a versenybe. Egyik nap bement az üzletébe egy arab férfi, nagyobb tétel farmernadrágot vásárolt, aztán megkérdezte, fizethet-e valutában. A barátom készségesen elfogadta az ajánlatot. Beszélgetni kezdtek, az arab felajánlotta, hogy tudna hozni egy nagyobb tétel francia frankot igen kedvező áron. Péter igent mondott, a passzer másnap megjelent harminc darab ezerfrankos bankjeggyel. Péter megvizsgálta őket, egyik sem látszott hamisítványnak, így az üzlet megköttetet – a valuta akkori áron olyan 2-300 ezer forintért, igen komoly pénzért cserélt gazdát.

Néhány nappal később Péter bevitte a pénzt az OTP-be és szokásos módon be akarta rakni a valutaszámlájára, de a pénztárosnő hiába kereste a mintakönyvben az ezerfrankost, az 500-as volt a legnagyobb jelzett érték. Kiderült, hogy ezek az ezerfrankosok már rég lejártak, kivonták őket a forgalomból, ha be is váltották őket valahol, alig egy-két frankot adtak érte. A barátom elsápadt ettől a felvilágosítástól, de nem szólt egy szót sem.

Egy hét múlva az arab passzer újra megjelent Péter üzletében és felajánlotta, hogy visszavásárolja a bankjegyeket – az eredeti ár egyharmadáért. Két jól felfogható ok is vezethette az arabot: egyrészt a bankjegyek továbbra is jól eladhatónak ígérkeztek, másrészt senki sem hagy szívesen terhelő bizonyítékokat idegen kezekben. Péter, az igazi profi, elfogadta az ajánlatot, tudta, hogy ha feljelentést tesz a rendőrségen, akkor sem kapja vissza a pénzét, sőt még meg is büntetik valutázásért, így viszont legalább valamennyi megtérül a veszteségből.

Mikor Péter elmesélte nekem a történteket – és visszaadta nekem azt a pénzt, mellyel én is beszálltam ebbe a valuta ügyletbe, felháborodtam és kijelentettem, hogy nem lett volna szabad megalkudni, már csak önérzetből is a végsőkig kellett volna harcolnia azok ellen, akik átverték. A barátom nem válaszolt, csak vállat vont.

Néhány héttel később egy gyilkossági hírt hoztak le a lapok; ismeretlen tettesek lelőttek egy kereskedőt. A felesége kihallgatása során elmondta: előző nap hallotta, amint a férje indulatosan vitatkozott egy arab vevővel, aki korábban nagyobb tétel árut vásárolt tőle, majd más alkalommal is megjelent az üzletben.

Újra mondom: ne az igazságodat keresd, hanem a lehetőségeidet próbáld meg érvényesíteni.

A nehéz ügyeket lehetőleg írásban zárd le és ne telefonon!

Nem csak azért, mert „a szó elszáll, az írás megmarad”, hanem, mert ennek az elintézési módnak más előnyei is vannak. Nyugodtan és körültekintően tudsz fogalmazni, súlyt adhatsz az elhatározásodnak és eleve kizárod annak a lehetőségét, hogy belehajszoljanak egy bizonytalan kimenetelű vitába. Az már a Sors külön prémiuma, hogy egy levél kevesebbe is kerül, mint egy hosszadalmas telefonbeszélgetés.

Nem kis művészet folyamatosan eldönteni, hogy mennyi megengedhetetlent engedhetsz meg magadnak.

Valami keveset mindig kell vétened a vegytiszta erkölcs, a törvény és a közfelfogás abszolút normái ellen. Nem is a meggazdagodás céljából, hanem hogy legalább a tisztes betevő falatot megszerezd magadnak. Ugyanakkor ügyelned kell rá, hogy erkölcsi homlokzatodról ne hulljon le a díszvakolat.

Aki nem hajlandó élni ezzel a módszerrel, az úgy jár, mint Kovács János közember; ül az utca sarkán és talált zsíros kenyeret eszik – halálos vékonyan megkenve.

Magyarországon a helyettesekből csak ritkán lesznek főnökök.

Az új első emberek mindig kívülről jönnek.

A siker inkább keveseknek okozzon teljes örömöt, mint sokaknak felet.

A lehető legkisebb létszámú gárdával dolgozz, hogy többet követelhess és többet adhass – meg persze neked is több maradjon.

Alacsonyabb falhoz kevesebb szemetet sodor a szél.

Határozd meg szerényebben méltóságod képzelt határait és rögtön kevesebb méltánytalanság fog érni. Ha kevesled az így körülhatárolt teret, építkezz a mélységben és a magasságban.

A profi kártyás mindig csak azt játssza meg, ami benne van a lapjaiban – azt viszont okvetlenül.

Ez különbözteti meg a becsvágyó amatőrtől, aki nagyralátó fantáziáját követi és közben gödörbe lép, valamint a félénk pancsertől, aki nem meri felvállalni a kínálkozó esélyeit.

Ha kicsúszott a kezedből az irányítás, hátrálj egy lépést!

Az egyszer már kitapasztalt terepen jobban meg tudod vetni a lábadat, ettől visszatér a biztonságod és lesz lendületed újra elindulni – ez mindenképpen kárpótol a tempóvesztésért.

A gyenge vezető mindig lefelé nyit.

A határozatlan és szociológiai kultúrát nélkülöző főnök az adódó konfliktusokban mindig a gyengébbeknek kedvez, mert lényegében ő is közéjük tartozik.

Nem szabad letegezni a feladatokat!

Megfelelően könnyelmű alapállással bármilyen egyszerű munkát megnehezíthetsz magadnak, sőt kellő igyekvéssel képtelenné is válhatsz a megoldására.

Megengedhetetlen, hogy csak egyetlenegy esélyed maradjon!

Inkább gyöngítsd meg a döntő áttörést ígérő sánszodat, csak hogy egy tartalék lehetőség is maradjon a kezedben. Nincsenek százszázalékosan biztos ügyek. Akármennyire is a hangulataid-indulataid ellen való is ez a tanács, az Isten szerelmére kérlek: fontold meg.

Ráhagyás nélkül nem megy!

Apósom, Feiler Adolf Kanadában ékszergyártással és árusítással foglalkozott. Egyszer megbízta az egyik alkalmazottját, hogy rendeljen tokokat egy ezer fülbevalóból álló tételhez. Mikor megtudta, hogy az illető éppen ezer dobozra adott fel „order”-t, elkomorodott és nem sokkal később talált valamilyen ürügyet rá, ahogy elbocsássa:

– Ez egy antitalentum – magyarázta nekem –, képzeld el: ha csak egy dobozt elrontunk, egy új tételt kell csináltatnunk, az pedig nem lehet száz darabon alul. És akkor még nem is szóltam az időveszteségről.

Minden ötlet hajlamos a túlpörgésre.

Az ötlet azzal, hogy megszületett, mintha legyőzte volna a gondolati közegellenállást. Légüres térbe kerülve már szabadon variálhatja, fokozhatja, sokszorosíthatja önmagát, külön kis mellékötleteket szül, melyek végül el is borítják. Ne engedd, az ötlet maradjon az, aminek szántad, semmi több.

Vagy beolvasztod magad a környezetbe és maradsz, vagy beolvasztod magadba a környezetedet és mégy tovább.

Az egyén a fenti két módon reagálhat a külvilágra, és nehéz a választás köztük. Ha átveszed a környezeted életritmusát és hagyod hatni magadra a törvényeit, harmonikus és világos úton jársz majd – kis sebességgel. Vagy pedig csak annyit fogadsz el a környezetedből, amennyit a te törvényeid megengednek és ottlétedet csak a világgal való találkozás egyik alkalmi formájának tekinted, melyet számos másik követ majd. Ezzel az utóbbi felfogással messzebbre juthatsz és gyorsabban, de a nagyobb sebesség miatt állandó bukásveszélynek leszel kitéve.

Aki félúton száll fel a vonatra, ne csodálkozzék, hogy az ülőhelyek már foglaltak.

Vagy várj a sorodra, hogy leülhess, vagy vedd azt a fáradságot, hogy visszamégy az induló pályaudvarra. Önként senki sem fogja átadni a helyét.

Jósolj csak bátran, de az eljövendő történésekről két dolgot kockázatos egyszerre mondanod: magát az eseményt és a bekövetkezés időpontját.

Külön-külön mind a kettő érvényes, lesz esemény is, időpont is, az egybeesésük már kevésbé valószínű. Gondold meg, hogy mennyivel több pont van a világban, mint vonal, mert az már két biztos pontot feltételez.

Ne légy saját magad trójai falova!

Szép, vagy nem szép magatartás, de ne mutass be senkit a számodra fontos embereknek! Ha mégis megteszed, biztos, hogy bajod származik belőle. Egyrészt ezzel a gesztussal az illető a te hátadról indul el felfelé, mint a mondabeli ökörszem a saséról és nem fog habozni, hogy éljen ezzel az előnnyel, másrészt minél inkább bővíted azok körét, akik közül a számodra fontos emberek választhatnak adott esetben, annál inkább rontod a saját esélyeidet. Ezt a csúnya nők tudják a legjobban.

Önként ne veszíts magasságot!

– tartja a vitorlázó repülők mondása. Ameddig tudod, te is tartsd meg magadat a saját legjobb szinteden, semmiféle taktikai meggondolásból vagy éppen a villámoktól való félelemből ne ereszkedj lejjebb. Ne csak az önbecsülés vezessen ebben, de tartsd meg a manőverezési lehetőségeidet is arra az időre, mikor kivédhetetlenül lefelé kényszerülsz. Mondhatnám azt, hogy egyszer le kell szállnod, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan.

Legyen példaképünk a csepegtető öntözés!

Ennél a mezőgazdasági termelési rendszernél csak annyi vizet adagolnak a növényeknek, amennyi a fejlődésükhöz okvetlenül szükséges, egy köbmilliméterrel sem többet. A rendszer még a sivatagi körülmények között is bevált.

Ugyanígy célszerű eljárni munka-, társadalmi és családi kapcsolatokban is; az éppen elégséges ráfordítással elérni az eredményeket. A látványos nagy győzelmek a trópusi záporokhoz hasonlatosak, bő vízhozamukat nem lehet hasznosítani, jelentős részük hiábavalóan elfolyik, a tartósan szemerkélő célszerű kis sikerek viszont teljes mértékben elérik a céljukat. Ez nem erkölcsi kérdés, végül is csak a termés, illetve az eredmény számít, egyetlen vevő vagy partner sem firtatja majd, hogy érték el.

Az örvény aljáról csak elrugaszkodva lehet feljutni.

Ha veszélyesen rossz passzba kerültél, maradék erődet már ne aprózd el különféle kísérletekre, a legjobb esélyt az adja, ha egy döntő vállalkozásra próbálsz összpontosítani.

Szeresd a nulla pontot!

Ne ess kétségbe, ha valamilyen okból oda kerülsz. Hidd el, nem is olyan rossz hely: mozgásod irányát nem határozzák meg a már megtett út mérföldkövei, bármerre el tudsz indulni.

A rögtönzéseket kell a leggondosabban előkészíteni.

Ami szabályszerűen és elvárhatóan következik be, azt minden vita nélkül elfogadjuk természetesnek, ami viszont hirtelen és váratlanul adódik, az eleve felkelti a gyanúnkat. Ezért a rögtönzés rendkívül eredeti és egyedi tálalásban kell hogy megjelenjen.

Még az olyan nagy profi közéleti szereplő is hiteltelenné válhat, mint Bush amerikai elnök. Budapestre érkeztekor esőben ázó tömeg fogadta és ő, látszólag a pillanat ihletésére, összetépte beszédének elkészített kéziratát és spontánnak szánt üdvözletet mondott. Sokan gondoltuk akkor: ezt már láttuk, valami jobbat vártunk volna, elnök úr.

Jobban járunk, ha eleve nem irtjuk ki a rókákat!

A Tűzföldön gazdagon zöldelltek a legelők, ezért sok juhot tenyésztettek rajtuk. Egy-egy róka néha elragadott bárányokat, ezért az emberek kiirtották a rókákat. Ezután a bárányok megmaradtak ugyan, de a rókákkal eltűnt a vadludak természetes ritkítója és ezért a madarak hamarosan úgy elszaporodtak, hogy az argentin kormány nemzeti csapásnak minősítette őket és elrendelte irtásukat. Ezt az akciót viszont úgy hajtották végre, hogy a kihalás szélére jutott egy nagyon ritka vadkacsafajta is, mely ugyanott fészkelt, ahol a vadludak. Más módszert már nem ismerve, megkérdeztek egy tudóst, hogy mit csináljanak, és ő azt válaszolta, hogy telepítsék vissza a rókákat.

A gránát szeret olyan lyukba bevágni, melyet egy másik gránát már kivájt a földben.

Egyetlen politikai mozgalom sem kíván a nulláról elindulni, saját külön demagógiát megfogalmazni. Igyekszik megkönnyíteni a maga dolgát azzal, hogy a szekere elé fogja a már bevált előítéleteket. Innen ered az elképesztő hasonlóság a szélsőbal és a szélsőjobb ideológiája között is.

Kérdezz vissza!

Ha valaki nyilvánosan megvádol valamivel vagy megpróbál lejáratni, tégy úgy, mintha nem értetted volna meg a kijelentését és kérdezz vissza. Ezzel eleve nyersz egy tempó előnyt a gondolkodáshoz, jelzed azt is, hogy a felhozott vádak olyan távol állnak tőled, hogy fel sem tudod fogni őket. Az ellenfeled nem tudja majd ugyanazokkal a szavakkal megismételni az előbbi állítását, az eltérések viszont gyanút keltenek a hitelesség iránt és jó alapul szolgálnak egy vitához. Annak nincs különösebb jelentősége, hogy az adott ügyben kinek van igaza.

Kivételnek lenni kell!

A mohamedán temetőkben a sírok fölött sehol nem áll fejfa, márványoszlop, még egy felhantolt kupac sem. Csak három igazhitűnek állítottak emlékjelet: Mohamednek, Allah egyedül hiteles prófétájának, Omár kalifának, akinek kardja csak győztes csaták után tért meg a hüvelyébe – és Abu Baszrnak. Ez utóbbiról nem jegyzett fel különösebbet a Történelem, legfeljebb annyit, hogy ő volt a próféta sógora.

Ha baj van a lelkeddel, törődj többet a testeddel!

Nagy lelki válságaid idején ússzál, sétálj, menj el pedikűröshöz, csináltass egy új öltönyt, engedj meg magadnak egy jó ebédet, egy kellemes paráználkodást – és meglátod, hogy megkönnyebbülsz. Ne higgy a Bibliának, csak a testedtől remélhetsz feltámadást, megőrzi az embert az, ami benne állati.

Többnyire nem az embernek hiányzik a nagy alkalom, hanem a nagy alkalomhoz hiányzik a megfelelő ember.

Hidd el, a lehetőségeid belőled fakadnak és nem kívülről jönnek.

Protekciót kérni nem szabad – elfogadni igen.

Sohase próbálj meg soronkívül elérni valamit, de ha a többiek előretessékelnek, ne mondj nemet. Gondolj arra, hogy az embereknek is jólesik, ha kifejezhetik a tiszteletüket irántad – ez ugyan nem igaz, sokkal valószínűbb, hogy unják már nézni a sértődött képedet, de jól hangzik és önigazolásnak elmegy.

Még nem láttunk olyan söprűt, mely ne piszkította volna be önmagát.

Ne mondjátok, hogy erről a söprű, vagy legalábbis a söprűt tartó kéz nem tehet. Hamarosan előáll az a helyzet, hogy a söprű már a tiszta területeket is beszennyezi.

A pozitív változások kezdete általában egybeesik az ügyben felelős vezetők nyugdíjba vonulásának várható időpontjával.

Ők megtették a magukét, a többi már nem rajtuk, hanem az utódokon múlik, a felelősség is őket terheli.

A padló nem arra való, hogy ott maradjunk fekve rajta.

Ha ezerszer leütöttek, ezerszer kelj fel és próbáld meg tökön rúgni azt, aki a padlóra küldött. Előbb-utóbb leszoknak majd arról, hogy kikezdjenek veled.

A bajok kikerülése lehetetlen – az elviselésükre kell berendezkednünk.

Már ne képzeld azt, hogy száz fenyegető csapdából egybe sem esel bele. A vereség minimalizálásának képességét kell megerősítened magadban.

Még az a veszély is fennáll, hogy a túlzott óvatoskodással csak nagyobb bajt idézel fel magadra. Egykori miniszterünk, V. a diósgyőri öntödében járva ki akart kerülni egy koszos korlátot, hátralépett és egy olvadt acéllal teli kokillába zuhant bele.

Nem vagyunk kötelesek a kisebbik rosszat jónak elfogadni.

Sokszor hallani, hogy ne bántsuk X. és Y. kormányzó politikusokat, mert ha ők megbuknak, jön Z., a szörnyűséges ellenzéki demagóg. Voltaképpen kit akartok? – kérdezik tőlünk, mikor nem vagyunk hajlandók megijedni Z-től. Nem tudjuk, de jogunk van elvárni a jót akkor is, ha nem áll módunkban megnevezni, hogy ki képviseli.

Ha valamilyen tüntetést szervezel és kevesen vesznek részt rajta, legyél büszke rá.

Ez bizonyítja legjobban az eszméid magasabbrendűségét és hogy a világ még éretlen hozzájuk. Mellesleg, ha nem vagy büszke rá, akkor sem lesznek többen.

A kártyában nincs szerencse, ha mégis van, utána kell keverni egy kicsit!

Az még rendben van, hogy az egyik ember valamivel többet, a másik valamivel kevesebbet ér el. De minden kiugró anyagi siker mögött primitív trükkök lapulnak meg, ne hagyd, hogy a te károdra alkalmazzák őket.

Szivarom az sok van, de jóindulatom csak egy!

– mondta egy régi tanárom, mikor elloptuk az ablakfélfára lerakott „Princessas”-át, utána mindenki egy-két jeggyel rosszabbat kapott, mint amennyit a feleletére valójában megérdemelt volna. Nem profi és nem kifizetődő dolog eljátszani partnereink jóakaratát apró trükkökkel, jelentéktelen előnyszerzésekkel.

Ha módod van rá, a kérdésekre ne válaszolj rögtön igennel vagy nemmel!

Túl azon, hogy nem mindig lehetsz képes az egyértelmű döntéshez szükséges határozottsággal áttekinteni a helyzetet, őrizd meg a taktikázásnak legalább a minimális esélyét.

A „le van szarva”-alapállás nem azonos az önbizalommal.

Arra jó lehet ez a felfogás, hogy másokat leépíts vele, de magadat nem tudod tovább építeni általa. Lezárja a kérdéseket és nem megoldja.

Légy te fordított biciklista: felfelé taposs és lefelé hajlongj!

Ha igazán meg akarod mutatni, hogy mit tudsz, szállj szembe a Hatalommal és a kedvezményezettekkel, de hajts fejet a nyomor és a balszerencse előtt. Örök időkre szóló kiváltságot biztosíthatsz így magadnak, mert erre a posztra senki sem fog törekedni.

Viharos időkben evezve csak arra vigyázz, hogy ne folyjon be több víz a csónakodba, mint amennyit ki tudsz meregetni.

Néha nem tehetsz többet, mint hogy a puszta túlélésre rendezkedsz be. Ha bántaná az önérzetedet, megnyugtathatlak, hogy az is van legalább akkora feladat, mint látványos sebességgel haladni a nyugodt vizeken.

Any volume, anytime, anybody, anywhere, anything!

      A NISSAN AUTÓGYÁR JELMONDATA

– vagyis bármilyen mennyiségben, bármikor, bárkinek, bárhol, bármit! Igen, így beszél egy igazi profi vállalkozás, így kell fogadni a világ lehetséges kihívásait.

Ha fölfelé mászol a kötélen, sohase nyújtsd ki egészen a karodat!

Ez a tornatermi tapasztalat általánosságban is érvényes. Ahhoz, hogy tovább juthass, mindig meg kell őrizned valamennyi tartalékot magadban és körülményeidben. Ha a lehetőségeid maximumát használod fel és ez sem bizonyul elégségesnek, csak görcsösen kapaszkodhatsz majd, egyhelyben forogva, a felfelé haladás minden reménye nélkül.

Már az X-1-ik napon állj készen!

Ha Magyarországon élsz, nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy a vállalkozásaidhoz, úti készülődéseidhez az épp elégségesnek látszó terminust válaszd. Okvetlenül közbejön valami és a bajodban rád izzad az inged. Két nap rátartás viszont mintha már sok volna.

Az egyedül helyes fokozás: jobb, legjobb, jó.

A „jobb” és a „legjobb” csak a más dolgokhoz való hasonlítás eredményét jelzi, a „jó”-nak nincs szüksége viszonyításra, az egyedüli, párba állítható ellentéte a „rossz”.

Ne engedd, hogy guruvá nyilvánítsanak!

Az emberekben erős a vágy, hogy valakinek az árnyékában biztonságot találjanak, ezért elég néhány formásabb mondatot hallaniuk valakitől, hogy piedesztálra emeljék és a lábánál kuporogva lessék az ajkáról a kinyilatkoztatásokat – egészen a következő guru megjelenéséig.

Te ne ugorj be ennek, hiszen te tudod a legjobban, hogy magad is mennyire támaszra szorulnál. Ha mégis elfogadod ezt a felmagasztalást, egyetlen póz kiszolgálója és kiszolgáltatottja leszel. Gondolataid csak a hívek által elvárt irányban és színvonalon mozoghatnak, változásaid megbotránkozást keltenek, eredendő képességeid lassan elpanganak. Újra mondom: nem éri meg gurunak lenni.

Akkor menjél, ha szabad az út, akkor egyél-igyál, ha van mit, akkor izélj, ha van kivel!

Első világháborús baka bölcsessége, mely nem csak a hadi körülményekre érvényes. Ne okoskodjuk túl a kínálkozó lehetőségeinket, hanem éljünk velük.

Ne azon keseregj, hogy egyre kisebb a torta, hanem próbálj nagyobb szeletet vágni belőle!

Nem mi rontottuk el ezt a világot, tehát lelkiismeret furdalás nélkül törekedhetünk rá, hogy megtaláljuk benne a számításunkat a nehezedő körülmények ellenére is.

Ha te kidobod a szemetet a házad elé, ne csodálkozz, ha mások aztán rá is pisálnak.

Mindig a magadénál egy fokkal erkölcstelenebb magatartására kell számítanod. Gondold meg tehát, hogy mire hatalmazod fel a világot a saját viselkedéseddel.

Légy szerény sikereid idején, hogy aztán gőgös lehess a hanyatlásban.

Hidd el, ez a legtartalmasabb leosztás: felle cum melle, mindig egy kis méz egy kis epével.

Wer spielt besser, gewinnt! – aki jobban játszik, az nyer!

– végződik egy megnyitási változat elemzése egy német sakk-könyvben. Az ilyen megállapítások leverőleg hatottak rám, mert sakkozóként szerettem hinni abban, hogy a szorgalmas felkészüléssel, taktikai trükkök, cselek és stratégiai elvek elsajátításával már a parti elején a győzelemhez elégséges előnyhöz tudok jutni. Kedvencem volt a zseniális Breyer Gyula nagymester, aki „d2-d4!” címmel egy könyvet írt, melyben a vezérgyalog első lépésben való előremozdítását döntőnek minősítette.

Azóta megtanultam, hogy semmilyen felkészülés nem mentesít minket a kemény játék kényszere alól, erőnket az egész parti folyamán megszakítás nélkül kell mozgósítanunk – és még örülhetünk, ha nem zavarják meg a játszma menetét azzal, hogy időnként a dominó, máskor a biliárd szabályait vezetik be.

Jobb visszatérni, mint tovább maradni!

Ne egy ütemben próbáld megvalósítani a taktikai céljaidat. Ha módodban áll, bontsd le a folyamatot több lépcsőre, engedj időt és módot a környezetnek, hogy hathasson rá a szándékod.

V., akit a falu küldött az irodalomba, Benjámin László szerint azzal a felkiáltással, hogy: „menj bárhová, csak itthon ne rontsd a levegőt!”, egy téli este érkezett fel Budapestre. Bement az egyik bárba, talán a Pipacsba, ahol a megjelenése a legcsekélyebb feltűnést sem keltette, sőt meg is mosolyogták nagyviláginak vélt fehér sálját. V. nem az a karakter, aki tudomásul veszi az ilyen vereséget, rendelt, felhörpintette az italát, majd hívta a pincért és fizetett – akkora borravalót adott, mint egy átlagos munkás félhavi fizetése. Rögtön fel is segítették rá a kabátját és mély hajlongással búcsúztak el tőle. V. sétált egy kört, majd egy negyedóra múlva újra benyitott a bárba, ahol vágyainak megfelelően már a legelőkelőbb vendégeknek kijáró grandezzával fogadták.

Csak az első órákat kell túlélned valahogy!

Az idő múlása sokkal hatékonyabb orvosság a fájdalmainkra, mint képzelné az ember, mert a legalapvetőbb hibáink segítik a munkáját: feledékenységünk, kitartásunk hiánya, a vágyunk, hogy megszabaduljunk a terhektől.

Gondolj arra, hogy az utcán csupa megvigasztalódott túlélő jön veled szemben.

Ne tűrj meg sleppet magad körül!

Bármilyen fontosságra vagy népszerűségre is vergődtél, lehetőleg továbbra is egyedül jelenj meg az emberek előtt. Ne engedd meg, hogy mások beléd kapaszkodva próbáljanak meg érvényesülni. Tekintélyed a magad mellől kiszorított „bámulnokok” száma és súlya arányában növekszik.

Ide tartozik még az is, hogy a profi egy fontos találkozóra nem viszi magával a feleségét. Bár „a nők jelenléte nemesíti a férfiak társalgását”, ne engedd meg, hogy egy valóban tétre menő tárgyaláson jelen legyen a hozzád tartozó nő, ilyen szempontból mindegy, hogy feleség, élettárs vagy szerelem.

Számtalan hátránnyal jár, ha nem tartod be ezt a szabályt. Már az asszony puszta megjelenésével az a benyomás alakul ki rólad, hogy szükséged van külső segítségre és mással, mint az oldaladon álló személyek túlsúlyával nem tudsz érvényesülni. A továbbiakban a figyelmed megoszlik tárgyalópartnered és társad között, az asszony annál terhesebbé válik, minél inkább akar segíteni neked.

Viszont, ha ő a tehetségesebb kettőtök közül, akkor menjen ő tárgyalni és te maradj otthon főzni vagy takarítani.

A törvényeket nem azokra szabták, akik ki akarják játszani őket.

Ha minden kiskaput be akarnának zárni, sokkal többe kerülne, mint az a kár, melyet az ügyeskedők okoznak. Ugyanilyen alapon életed rendjét ne a neked ártani szándékozók cselekedetei elleni preventív védelem határozza meg, mert örömeid jórészét elveszítenéd. Tarts ki a jóindulat vélelme mellett.

A spanyolviaszkot ma már nagyüzemben gyártják.

Eléggé szomorú, de elmúlt a nagy felfedezések kora. Be kell érned a csendes és hasznos kis lépésekkel.

Mit csináljak, ha én itt vagyok éhes?!

– felelte a kamionsofőr egy olaszországi parkolóállomás büféjében, mikor a társai szemrehányást tettek neki, hogy a magyarországi ár ötszöröséért evett meg egy pacalpörköltöt. A javaknak helyi értékük van! – tanítja a közgazdaságtan, vagy ha mégsem tanítja, akkor nagyon rosszul teszi.

Egyetlen Mari néni sem neheztel, ha Mariskának szólítják.

Soha nem fizetsz rá, ha valakit egy-két fokkal valódi rangja, állapota, kora fölötti tisztelettel kezelsz.

A fontos döntéseknél hivatalból be kellene vezetni a kötelező igazságtalanságot.

– így a gyengék is esélyhez juthatnának, mert sajnos az objektív érvek is inkább az erősek mellett szólnak.

Igazságaink legyenek hasonlatosak a szőlőcukorhoz!

Felismerésük után gyorsan szívódjanak fel és adjanak energiát. Emészthetetlen igazságokkal nincs mit kezdenünk.

Öregember ne áruljon divatcikkeket!

Ez nem tesz jót a divatcikkeknek, még kevésbé az öregembernek. Kínáljon tartós, kipróbált árukat, eszméket, melyek mögött cselekedetei, megélt évei állnak garanciaként.

Ne engedd meg, hogy az egész életed egyetlen nagy befektetéssé váljon!

A környezeted és még inkább a becsvágyad okvetlenül megpróbál rábírni, hogy minden energiádat, anyagi és szellemi lehetőségeidet a vállalkozásod fejlesztésére fordítsd, továbbá arra, hogy méltón ápold szüleid emlékét, teremts kapcsolatokat kortársaiddal és építs ígéretes jövőt a gyerekeidnek. Ha elfogadod ezt a kizárólagosságot, sikerül elérned, hogy egy fényévvel az általad áhított életstílus alatt vegetálj.

Csak az ellenségeidben létezel!

Az irántad érzett rokonszenv vagy szeretet általában nem feltűnő, mert eloszlik a világban, ezért nem is tudja felhívni rád a figyelmet. Létezésed csak a konfliktusaidban mutatkozik meg, adj az ellenségeidnek újabb és újabb alkalmat, hogy megtámadhassanak, és ha megteszik, a szíved mélyén legyél hálás nekik.

Az igazi harcos nem harcol.

Csak a gyengék és a bizonytalanok kényszerülnek állandóan önmentő és önigazoló összecsapásokra. Az igazi harcost békén hagyják az ellenségei, mert tartanak tőle, neki az állandó készenléti állapotát kell megőriznie.

Veszélyes szituációkban mindig arra gondolj, hogy mit csinálna a helyedben egy sündisznó!

Ezt eredetileg az autóvezetőknek tanácsolják, de az élet más területein is ajánlatos alapállás, hogy a bajban összehúzod magad és kifelé fordítod a tüskéidet.

Erőnket az mutatja meg a legjobban, hogy mekkora provokációkat tudunk türelemmel elviselni.

K. Miklós, egy fiatal történész 1956 novemberében Angliába disszidált. Megérkezésekor lakást kapott, ösztöndíjat, befogadták tudományos társaságokba, angol állampolgárságot ajánlottak fel neki.

Néhány hét múlva egy miniszteriális ember megkérdezte tőle, hogy milyen kutatási témával kíván foglalkozni, K. azt felelte:

– A brit államrend erkölcsi züllöttségét akarom leleplezni.

A brit tisztviselő udvariasan mosolygott:

– Ó, milyen kedves téma! Sok sikert!

Ettől lett és maradt nagy Anglia.

Az üldözöttek országukon belül nem számíthatnak hivatalos szervezetek segítségére – csak rosszul értesült egyénekben reménykedhetnek.

Egy adott országban minden hivatalosan elfogadott szervezet – legyen bár hatalom párti vagy ellenzéki – legfőbb céljának önmaga biztonságát tartja, ezt nem hajlandó kockáztatni törvényen kívül helyezett, vagy akár a törvények által korlátozott emberekért.

Az átlagember sem vállal fel olyan cselekedeteket, melyeket az újságokban, rádióban, televízióban bélyegeztek meg és fenyegetnek büntetéssel vagy személyes presztízsveszteséggel.

Az üldözetteknek nem maradnak mások, mint a tájékozatlanok, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy nem volna szabad a szívükre hallgatniuk. Nem a svéd állam mentette a gettóba zárt zsidókat, hanem Raul Wallenberg, nem Svájc, mely visszaküldte a határán jelentkező menekülteket, hanem Schulcz konzul, aki aztán meg is kapta a magáét feletteseitől renitens magatartásáért.

A púpos kiegyenesedik a bitófán.

Aki elszenvedte a büntetését, különösen a legsúlyosabbat, a halált, az visszanyerte eredendő emberi rangját és tettei csak jelenség formájában élhetnek tovább. Személyében dicséretet továbbra sem érdemel, de gúny és sértés sem érheti.

Nem az az igazi sértés, ha nívótlan ellenséged kést vág beléd, hanem az, ha letegez.

Ha megaláz, az még rendben van, csak ne helyezzen egy szintre magával.

Apád viszont katona volt!

Ha valamiért el kell vesztegetned egy-két napot, ne idegeskedj! Gondolj arra, hogy ha egy nemzedékkel korábban születsz, éveket tölthettél volna el a lövészárokban és egyáltalán nem biztos, hogy élve megúsztad volna a háborút. Mindent összevetve: te még viszonylag jól jártál, hasonlíthatatlanul több időd jutott az életre, mint apádnak.

A forradalmi mozgalmakban ritka a szép ember.

Már ne képzeld, hogy véletlenül adódik így. Magunk között szólva vonzóbb dolog élni az életet, mint a megváltoztatásra törekedni. Ha egy két méter magas, szőke, kék szemű férfi randevú helyett titkos taggyűlésre megy, akkor nagyon meg lehet szorulva valamiért, egy Lenin, vagy Rákosi külsejű ember viszont hová menjen máshová?!

A „közönséges” szó nem véletlenül a „közönség” továbbképzése.

Ha megjelensz egy csoport előtt, általában engedned kell a saját legjobb színvonaladból. Mindig a legostobább hallgatódhoz kell beszélned, a hatás hordozóanyaga többnyire a primitív leegyszerűsítés kell hogy legyen.

Ha már elfogadtad ellenségeid kegyét, legalább ne legyél hálás érte!

Közkeletű az a felfogás, hogy létezik egy magasabbrendű pozitív erkölcstelenség is. Ennek értelmében, ha kényszerből jó képet is kell vágnunk ellenségeink gesztusaihoz, például ahhoz, hogy meghagyták az életünket, belülről maradjunk azok, akik voltunk, ne engedjük felpuhulni kemény elvi alapállásunkat. Martinuzzi nevét szokás emlegetni ezzel kapcsolatban. Szerintem senki sem képes ilyen ellensúlyozásra. Ha fejecskénket odahajtjuk ellenségeink simogató keze alá, szívünk megtelik hálával és csak a bukásuk nyilvánvaló közelségében keményedik meg újra az önérzetünk.

Verekedés közben nincs idő megdöbbenni!

Ha egyszer harcra kényszerítenek, ne próbáld meg erkölcsi szempontokból minősíteni az ellenséged mozdulatait, elemezgetni korrekt vagy aljas voltukat. Fizikailag kell legyőznöd őt, ha tudod – az összes többit majd utána.

Az ember a győztes oldalon állva is lehet vesztes.

Minden háborúzó vagy politikai küzdelmet vívó fél külön-külön egymástól is eltérő érdekű csoportok alkalmi szövetsége, mely csak a győzelem pillanatáig tart, utána új frontok nyílnak meg és új belső háborúk indulnak – sokszor kegyetlenebbek, mint amilyen az eredeti volt.

Egy jó sztori legyen névhez kötött és kompromittáló tartalmú.

Ami csak úgy elpuffan a levegőben vagy kicsengésében egyenesen hízelgő valakire nézve, az a történet soha nem arathat igazi tetszést a mi köreinkben.

Az átlagember nem szereti azokat, akik kimondják helyette azt, amit ő gondol.

Idegen szájból hallva döbben csak rá, hogy milyen veszélyesen hangzanak az ő kívánságai. Az átlagember nem szívesen viszi törésre a dolgokat, meg akarja tartani a személyes különalku lehetőségét a Hatalommal.

Az ember valahol okvetlenül kilyukad.

Jobb, ha tudod, hogy a benned munkáló feszültség nem hajlandó folyamatosan lefojtva maradni. Okvetlenül utat tör magának kifelé egy szívinfarktuson vagy egy gyomorfekélyen keresztül, ha mást nem tehet, a fogaidat morzsolja szét.

A bajok idején a középosztály vált legnehezebben életformát.

A prolinak nincs mit vesztenie, a gazdagnak pedig mindenképpen marad annyi, hogy egy új egzisztenciát teremtsen magának. Az átlagos polgár nem meri feladni kis vagyonát: a színes televíziót, a két bőr karosszéket, az asszony bundáját, mert attól fél, hogy már nem tud másikat szerezni. Ezért minden szóbeli radikalizmusa ellenére a középosztály fél legjobban a változásoktól.

Két dolog jó hidegen: a pezsgő és a bosszú!

Szegény életünknek ez a két fényűzése megkívánja és meg is érdemli, hogy méltó körülmények között tálaljuk fel magunknak.

A tehetségtelen kormányzatok számára mindenféle időjárás kedvezőtlennek bizonyul.

Még nem regisztráltak olyan meteorológiai eseményt, mely segítene rajtuk. Hiába esik sok eső, nem a kukorica hoz bő termést, mert az adott évi támogatásokat úgy szabták meg, hogy a parasztok keveset vetettek belőle, hanem a gyümölcs rothad meg a fákon millió és millió tonnaszámra, mert azt viszont agyondotálták. „A hajó, mely nem tart sehová, nem kaphat kedvező szelet!” – tanítja a Mester.

Tartsd fenn az állandó kapcsolatot az ellenséggel!

Ne engedd meg magadnak az érzelmi vagy ideológiai alapon történő elzárkózást. Minden változásról értesülnöd kell, különben az ellenség fantommá válik, vagy túl-, vagy alábecsülöd. Persze, az alapvető cél nem változik, az ellenséget nem megérteni kell, hanem legyőzni.

Ne elemezd túl az ellenfeledet, mert könnyen arra a következtetésre juthatsz, hogy nem tudod legyőzni.

EGY FUTBALLEDZŐ

Ha tanácsolhatom: túltengő energiáidat inkább arra fordítsd, hogy a saját erőidet mérd fel és szervezd meg.

Ha egy fejsze lerepült a nyeléről, többé már nem a miáltalunk meghatározott használati célok érvényesek rá, hanem csak a saját fizikai törvényei.

Elszabadulva minden társadalmi konvenció kötöttségéből, az indulatok menetét többé semmi sem korlátozza, így minden gátlás nélkül tudnak érvényesülni. A szörnyűségek soha nem elvontak, hanem meghatározott célokra irányulnak, ezért mindig konkrétak, jól szervezettek és ha engedik őket, elfutnak a saját végletükig.

„Az üresség bámulja az ürességet!”

FELIRAT EGY HÍDON

Ha nincs is mit bámulni rajta, akkor is így jár el. A nívótlanság kölcsönös biztosító és propaganda köre igen hatékonyan, de zárt keretekben működik – gondosan kizár mindenféle minőséget.

A tegnapi erény holnap már bűnnek számít.

LENIN

Tapasztalnod kell, hogy nincs romlandóbb dolog a világon, mint az erkölcsi kategóriák, viszont úgy kérik őket számon, mintha kőbe volnának vésve.

A félelem olyan, mint a tűz; ha uraljuk, főzhetünk vele, de ha nem vigyázunk vele, eléget minket.

A félelmeidet, szenvedélyeidet, érzelmeidet ne engedd előtérbe jutni, nem szabad, hogy meghatározzák az életutadat, úgy kell kezelned őket, hogy mintegy segédmotorként szolgálják az előrejutásodat.

Előbb a keresztényeket kellene megtéríteni!

Loyolai Szent Ignác helyettesét, Xaviért elküldte Indiába, hogy térítse katolikus hitre a bennszülötteket; a missziójában csalódott szerzetes adta a fenti keserű jelentést. Nehéz egy olyan eszmének toborozni, melyet a saját régi hívei sem vesznek komolyan.

Legyek lándzsa; vágjatok kőbe, ha muszáj, de szarba ne mártsatok!

– mondta egy tisztességes ember, mikor politikai szerepvállalásra kérték fel. A további sorsát ne kérdezzétek.

Mindig legalább egy nemzettel több van, mint ország.

A Világtörténelem ebben a tekintetben ahhoz a játékhoz hasonlatos, melyben a résztvevők körben járnak, közben mindig elvesznek egy-egy széket és ennek következtében az egyik játékosnak nincs hová leülnie.

Külön baj, hogy ezeket a hoppon maradt nemzeteket a jobban járt népek nem tudják megvenni. Azt hiszed, hogy az írek rosszul élnek Nagy-Britanniában, vagy a palesztinok Izraelben?! Mégsem lehet lebeszélni őket arról a szándékukról, hogy kiváljanak.

Az angol parlament péntek délben hadat üzent a fasiszta Németországnak, majd a képviselők elvonultak víkendre.

Ne adj annyi tiszteletet az ellenségeidnek, hogy miattuk felborítod az életrendedet. Még szebb példát is idézhetünk: a blokád alatt álló Leningrádban, sőt a varsói gettóban is rendszeresen tartottak hangversenyeket és színielőadásokat.

Elmúlnak az ünnepeik!

Viseld el ellenségeid öntömjénező áldomásait és készülj fel a hétköznapokra – ott a te harcra kész lelked indul majd előnnyel.

Ha a helytállásnak két lehetséges formája adódna, közülük az a magasabbrendű, melynek végrehajtásánál nagyobb ellenállást kell legyőznöd magadban.

Egy sértést könnyebb megtorolni egy pofonnal, mint megőrizni nyugalmadat azzal a gondolattal, hogy az ellenséged aljassága eleve magában kell hogy hordja a büntetését – és a Sorsra bízni a választ.

A végcél semmi, a mozgalom minden!

Ez a jelszó, azt hiszem, eredetileg az ausztromarxistáktól származik, de mára minden induló romantikán túljutott és elcsontosodott állami tevékenység, pártmunka alapelvévé vált. Az ideálok eltűntek, a jelenléti ívek és a nyilvántartások megmaradtak.

Mindig menetből kell rohamozni és fogadni is a támadásokat.

Ne engedd meg lelkednek azt a luxust, hogy akár időlegesen is kikapcsolja a veszélytudatát. Folyamatosan emlékeztessed magadat azokra a bajokra, melyek rád törhetnek. Az ezzel járó idegi terhelésért bőségesen kárpótol az a készenlét, hogy azonnal tudsz reagálni.

„Aki nem iszik velünk, az nem is tisztel minket!”

OROSZ KÖZMONDÁS

Figyelmedbe ajánlom ezt a mondást, mert ha csak azokkal ülsz le inni, akiket valóban tisztelsz, akkor a legbiztosabb módját választottad annak, hogy leszokjál az alkoholról.

A véletlenül leadott lövések mindig célba találnak.

Csak épp nem azt találod el, akit akartál, hanem azt, aki közel áll hozzád. Magyarországon a rendőröknek a legtöbb sérülést maguk a rendőrök okozzák.

A gyűlölet olyan, mint a piramisokból előkerülő búza, mely ezer évekig megőrizte a csíraképességét.

Csak az a kérdés, hogy ki veti el és hol, az biztos, hogy okvetlenül kikel majd.

A legnagyobb luxus: megsértődni.

Egy látványos gesztus, vagy egy hatásosnak érzett mondat kedvéért ne veszítsd el a már elvégzett munkád értelmét, ne add fel megszerzett pozícióidat. Ingyen juttatod ellenségeid kezére azt, amit harcban nem tudtak elvenni tőled. Nem mondom azt, hogy győzd le a sértődöttségedet – erre többnyire nem vagy képes –, egyszerűen told félre, ne foglalkozz vele, csak emlékeztesd magad rá, hogy milyen „macskajaj”-t éreztél mindig, amikor megengedted, hogy önpusztító indulataid döntsenek helyetted. Ideje már megkomolyodnod!

Mi azok táborába kell hogy tartozzunk, akik hallották a jóslatokat a közeledő világvégéről, mégis veszik maguknak a fáradságot, hogy addig is ültessenek egy facsemetét.

– tanítja a Mester.

Talán 1959-ben történt, hogy bizalmasan megsúgták nekem: rákerültem a soros letartóztatandók listájára és ha éjszaka csengetnek nálunk, az nem a postás lesz. Kérdeztem, hogy mikorra várható a „begyűjtésem”, azt felelték, néhány nap múlva.

Nekiláttam a munkának, hogy befejezhessem azt a kisregényt, melyet akkoriban kezdtem el írni. Napi 16-18 órákat dolgoztam rajta, közben mindvégig készen álltam, hogy a bejelentett csengetésre letegyem majd a tollamat. Teltek a napok és senki sem jelentkezett, végül mintegy ajándékként elkészült a kisregény. Ma is meg vagyok győződve, hogy a munka hárította el felőlem a „gonosz végzet”-et, a leírt betűk imádkoztak értem Isten trónusánál.

Semmiféle fenyegetés nem jogosíthat fel rá, hogy passzívvá válj és ne végezd el a munkádat.

Lopott pénzből nem szabad fészket rakni!

Bármennyit is zsákmányoltál, nem élhetsz világszínvonalon. Ha mégis megpróbálod, csak déltől-harangszóig maradsz szabadlábon, vagyis rögtön lebuksz. Az irigy világ figyel.

Nega, domine! – Tagadj, uram!

„Töredelmes beismerő vallomás – nyolc év; konok tagadás – hat hónap!” – tartja a börtönközmondás. Hiába bukott meg a Pártban megboldogult Visinszkij elmélete, mely a beismerő vallomást tekintette a bizonyítékok királyának, ez ma is olyan biztonságot ad az ügyet irányító vizsgálótisztnek, mintha előre ismerné a megoldandó példa végeredményét, csak a megfelelő levezetést kellene megtalálnia. Az érte járó kedvezmény jelentéktelen, a keményebb, combos vagányok nem adják meg ezt az induló fórt a rendőröknek.

Nem mondtam volna el mindezt, ha nem vonatkozna az élet összes konfliktusára az a szabály, hogy „nem szabad elvinni a balhét!” – még a legnyilvánvalóbb esetekben sem. Hagyni kell, hogy az ellenfél az utolsó részletkérdésekben is dolgozzon meg a sikerért, közben még mindig elveszítheti a magabiztosságát és elkövethet valamilyen hibát.

Mindig a kicsik között a legnagyobbat kell megbüntetni!

Ez a legszélesebb rétegekre kiterjedő megtorlás, ugyanakkor ez jár a legkevesebb kockázattal. Ezekért az emberekért senki sem fog kiállni: a nagyok nem érzik őket maguk közül valóknak, a kicsik számára pedig felszabadul egy áhított poszt.

Egy bírónak le kell tudni feküdni az ítéletével!

Nehéz ügyekben még 99 százalékos valószínűség alapján sem szabad döntened, csak az abszolút bizonyosság az elfogadható. Ezt diktálják a magad lelkének önvédelmi érdekei is: nem riadhatsz fel éjjel kettőkor arra, hogy jaj, Istenem, tévedtem.

Majd megváltozik, ha meglátja a rácsot!

Addig könnyű szembeszegülni egy fenyegetéssel, amíg az testet nem öltött. Az igazi ellenállás az erőszak konkrét megjelenésével kezdődik.

A börtönt csak a teljes egyöntetűség tarthatja fenn.

A kilógó kezekre verj rá, a sorból kimagasló fejeket vágd le és akkor rend lesz körülötted! – tanította egy öreg börtönparancsnok.

A világ legnyomorultabb szabad embere is százszor kedvezőbb helyzetben van, mint a legjobb körülmények között tartott elítélt – és ezzel az előnnyel nem szabad visszaélni!

Meg lehetsz győződve a börtönbüntetések jogosultságáról, de sem közvetlenül, sem közvetve nem szabad megbántanod az elítélteket. Soha nem rajongtam Eörsi Istvánért, aki nézetem szerint közepesnél gyengébb költőből avanzsált jelentéktelen közíróvá, de amikor 1957-ben börtönbe került és az „Ütni az ördögöt” című kötetéről megjelent egy gyalázatos hangvételű „Ütni az Eördögöt” – feliratú kritika, felháborodtam rajta.

Ugyanabban az évben becsukták Cs.-t, az egyik évfolyamtársamat, hozzá sem fűzött különösebb rokonszenv, mégis kötelességemnek éreztem, hogy szolidaritásom jeléül otthagyjam a Főiskolát és elmenjek évekre kazánt szerelni. Az már nem érinti a dolgok lényegét, hogy a kiszabadulása után Cs. első útja a Főiskolára vezetett és elkérte a diplomáját – neki volt, nekem nem.

Mindezek ellenére egyszer én is elkövettem ezt a jól felismert és körülhatárolt vétket. A börtön-könyvem anyaggyűjtése során a sopronkőhidai fegyházban is jártam, és egyszer jelen voltam, mikor mesterségesen tápláltak egy éhségsztrájkot folytató rabot. Mikor kihúzták a torkából a csövet, elsápadt és összeharapta a fogát. Az orvos rászólt:

– Sóhajtson mélyeket!

Nem tudom, hogy jutott eszembe, de valahogy kicsúszott a számon:

– Talán meg kellene büfiztetni.

A rab nem szólt, csak indulatosan felém kapta a tekintetét, de ettől is elszégyelltem magam. Később kiderült, hogy ez a poén annál rosszabbul hatott, mert a rabnak egy kisgyereke volt és idétlenkedésem ezt is eszébe juttatta.

– Sorry, very sorry!

Állcsúcsra nem lehet „gyúrni”!

Vannak gyenge pontjaink, ha valaki odatalál, akkor lefekszünk. Kiküszöbölni nem tudjuk, legföljebb fokozottabban védhetjük a gyengéinket.

A verekedéseknél nem két bicepsz áll egymással szemben, hanem két ember.

A nagy „murgázók”, testépítők nem azért emelgetnek tonnákat, mert mindenkit meg akarnak verni, inkább azért, mert attól félnek, hogy őket veri meg valaki – és ez a félelmük sokszor nem is alaptalan. S., a későbbi rendőrgyilkos azzal dicsekedett, hogy napi ezer fekvőtámaszt teljesít, az izmoktól valóban szakadt rajta gatya-ing. Egyszer egy Fecske nevezetű semmi kis vagány mögött kibicelt és beleszólt a lapjárásba. A kártyás megfordult és bevágott neki egy akkorát, hogy S. hanyatt esett. Fecske odaállt fölé:

– Ezt az egyet nyomd ki, nem az ezret!

És S. nem mert „felpakolni” egy verekedésre. Később állítólag az akasztófa alatt is összecsinálta magát.

A fizikai erő mozgósító erkölcsi tulajdonságok nélkül épp olyan halott anyag, mint a robbanószer gyutacs nélkül – legfeljebb a strandok napozóteraszán érvényesülhet.

Aki ma betesz a „levesbe”, az holnap berak a „tepsibe” is!

Ha valaki egyszer kis dolgokban elárul, az máskor életbevágó nagy ügyekben is kiszolgáltat.

Akkor magának már könnyű!

Az 1956-os felkelés egyik tábornoka jogerős ítélettel a feje fölött söprögetett a börtön udvarán. Az egyik cella rácsa mögül leszólt neki egy rab:

– Magát mire ítélték?

– Életfogytiglanra.

– Akkor magának már könnyű, de nekem még másfél évem van hátra.

A pofonoknak egyéniségük van!

N., a történész már a háború előtt megjárta a börtönöket, akkor még mint illegális kommunista, 1957 elején újra bebukott, ezúttal már mint ellenforradalmár.

Egyszer, átvágva a börtönudvaron, N. nem kapta le elég gyorsan a sapkáját az arra haladó tiszt előtt, aki szó nélkül pofonvágta. A rabot nem rázta meg túlságosan az eset, folytatta az útját, de maga a pofon különös módon ismerősnek tűnt előtte:

– Márpedig ilyen pofont én már kaptam valahol; tolós pofont hirtelen berántott csuklóval.

N. úgy érezte, mint történész, a szakmai becsületének tartozik annyival, hogy tisztázza az ügy körülményeit. Napokig kutatott az emlékezetében, amíg eszébe jutott, hogy még 1942-ben a sátoraljaújhelyi börtönben egy őrmestertől részesült hasonló nyaklevesben. N. összeszedte minden bátorságát és jelentette feltételezését az operatív tisztnek. Hivatalosan utánanéztek és kiderült, hogy a két pofon csakugyan azonos személytől származik. Az egykori horthysta fegyőr az 1956 végi zűrzavarban a háború előtti tevékenységét letagadva került be az új rendszer büntetés-végrehajtó testületébe. Néhány nap múlva bezárták őt is N. mellé.

„Mindenki magával törődjön, Isten úgyis törődik mindannyiunkkal!”

– mondta az elefánt, miközben táncolni kezdett a baromfiudvarban álló tyúkok között.

Érdemes-e a farkasnak kiszabadítania magát a csapdából azon az áron, hogy le kell rágnia a saját lábát?!

Nagyon kell hinned valamilyen eszmében ahhoz, hogy erőidben megfogyatkozva, illúzióidban megtépázva, alacsonyabbrendű életformára kényszerülve továbbra is érdemesnek tartsad szolgálni azt.

A molnár barmaiból és a pap fiaiból ritkán lesz valami jó.

NÉMET KÖZMONDÁS

Utána kellene gondolni, hogy miért alakult így. Talán azért, mert mindkét csoport túl sok testi, illetve szellemi táplálékot talál készen az otthonában, anélkül, hogy megküzdött volna érte.

A botra akasztott répát mindig azonos távolságban tartják a szamár szája előtt.

Meg van az szervezve, hogy bárhogy is futsz és hajtasz, egy centivel se juthass közelebb áhított céljaidhoz. Ha többet keresel, elviszi az adó és az infláció. Mindenből csak annak van haszna, akinek sikerült a hátadra ülni és az eléd lógatott répával noszogat téged.

A csibéket ősszel számolják.

OROSZ KÖZMONDÁS

A nyár olyan hosszú, veszélyekkel és ragadozókkal teljes, annyi minden történhet a csibékkel, hogy csak az számít közülük igazán, amelyik túlélte a forró napokat. Terveink sorában is csak azokat tekinthetjük érvényesnek, melyek legalább a megvalósulás küszöbéig eljutottak!

Az úgynevezett „igazi falusi tejíz” valójában az istállótrágya kipárolgásából származik.

– magyarázta nekem egy állatorvos, de mégis így a legjobb. Isten őrizzen tehát, hogy megszabadulj mindattól, ami benned közönséges. Nem csak te nem tudnád elviselni az életedet, de magad is kezelhetetlenné válnál mások számára, többet nem tudnának hozzád érni sem ujjal, sem szóval. Puha lennél, mint a színtiszta arany és ízetlen, mint a desztillált víz.

Vannak olyanok, akik a tejadáshoz ökrök, a járványhoz viszont tehenek.

A parasztnak volt egy tehene, melyet hiába próbált fejni, mintha csak ökör lett volna, egy liter tejet sem adott le neki. Aztán jött egy járvány, mely csak a teheneket pusztította – rögtön el is vitte a paraszt jószágát.

Nagy balszerencse, ha tulajdonságaink, egész sorsunk mindig rossz ritmusban kapcsolódik a kialakuló helyzethez. 1957 tavaszán az akkori „Magyarország” című, Hevesi Gyula akadémikus által szerkesztett hetilapban megjelent egy elemzés az 1956 októberi eseményekről. A cikkíró állítása szerint a felkelést hárman robbantották ki: Déry Tibor: „A téglafal mögött”, Háy Gyula a „Miért nem szeretem Kucserát?” és szerény személyem, az „Elátkozott úton” című írásommal. Nem túlzás, nem kitaláció, meg lehet nézni az inkriminált példányt a könyvtárakban. Nem ismerem a cikkíró elképzeléseit a dolgok történésének mikéntjéről, talán azt feltételezte, hogy akadt egy szabad délutánunk, összejöttünk hárman egy kávé mellett és eltöprengtünk, hogy is tudnánk megdönteni a munkáshatalmat.

Gondold meg, ha ez a cikk mondjuk harmincöt évvel később jelenik meg, a mennybe szállok – szegény Déry és Háy már ott van. Ehelyett a rendszerváltásnál én lettem a „vörös Moldova” – persze ez sem rossz besorolás, lehet, hogy újabb 35 év múlva sokra mennék vele.

A kutya nem azért ássa el a csontot, hogy valamikor majd visszamenjen érte.

Ez nem raktározás, hanem egy folyamat lezárása. Magasabb érdekünk a múlttól megszabadulni, mint a jövőt építgetni.

A legjobb falatok mindig a legrosszabb kutyának jutnak.

Az volna furcsa, ha másképp lenne. Természetesen előnybe kerül az, aki nem tarja meg az illendőséget, a sorrendet, a szokásokat, hanem céltudatos gátlástalansággal harcol a koncért.

Csak egy esély lehet ellenük: megnyerni azok tetszését, akik a csontokat dobálják. Egy török határmenti kamionparkolóban tanyázott egy kutya, amelyik úgy kéregetett, hogy kétlábra állt és különféle bolondos táncokat mutatott be. A sofőrök megszerették és mindig neki dobták a csontokat.

Egy döglött kutyát már nem kelt fel az ember!

Ha túljutottál egy eszmén, kapcsolaton, magatartási formán, zárd le magadban és többé ne foglalkozz vele. Ne melegítsd fel magadban akkor sem, ha előnyökhöz jutnál akár a vállalásával, akár a megtagadásával, vagy éppen a rágalmazásával.

Melyik oroszlán szeretne macskának látszani?!

És te mégis leszállsz a legjobb tulajdonságaid magaslatáról, puszta népszerűséghajhászásból vagy anyagi haszon vágyából felvállalod a közösséget az átlagossal, sőt néha az aljassal is. Megérdemelnéd, hogy valóban macskává változzál.

Az oroszlántól elvárni, hogy rettenthetetlen legyen, de a bátor nyulat meg kell becsülni.

Mindenki megérdemli a tiszteletünket, aki ki tud emelkedni környezete, származása nyomasztó adottságaiból és a szokványos szint fölött teljesít. Ők jelentik az egyedüli reményt arra, hogy a világ, ha nehezen is, de előre haladhat.

Végül azt kérded tőlem, hogy mi a rövid élet titka? Élj úgy, ahogy eddig, aztán majd meglátod.