A két Feri

Mészáros Feri bácsi szerette halmozni a bajokat: hatvan évig szolgált a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasútnál és vagy ötven évig volt kisebbségi magyar. Jártak olyan évek, hogy egy-egy puhább vagy meszesebb gerinc az egyikbe is belerokkant volna, de az öreg Feri szigorú egyenes derékkal cipelte a maga két keresztjét. Hitler idejében sokra vihette volna, ha lemond a magyarságáról, de ő inkább kért egy lapátot és beállt egy szenesvagonba, csak a háború után tért vissza a főnöki irodába.

Egy fia volt, az ifjabb Feri, őt is vasutasnak nevelte és ha lehet magyarnak, hazaküldte gyakornoknak a GYSEV egyik magyar állomására, Fertőszentmiklósra. 1948-ban, mikor a határon lerakták az új aknazárat, a fiú szerencsésen itt is ragadt.

Az ifjabb Feri azért valamivel jobban élt, mint egy átlagos forgalmista, a GYSEV szerelvényei a legnehezebb időkben is jártak át a határon, az öreg Mészárosné mindig küldött valamit a mozdonyvezetővel, amit ideát nem lehetett kapni: húst, konzervet, citromot. Ez a citrom aztán országos hírnévre is vergődött.

Az ötvenes évek elején itt, Fertőszentmiklóson működött egy mezőgazdasági kutatóintézet, ahol reggeltől estig alakítgatták át a természetet, kísérleteztek például egy olyan növénnyel, mely felül paradicsom, alul krumpli. Ha ez beválik, egyszerre két termést lehetett volna betakarítani, arról nem is szólva, hogy az új növény ideális alapanyag lett volna paradicsomos krumplihoz. De a fő profil mégsem ez volt, hanem a citrom, az állam úgy akarta, hogy itt, a Fertő mellett citromot termeljenek, és ki gátolhatja meg ezt a szándékot? Senki és semmi, legföljebb a hó, a köd, a szél, a fagy meg az emberek, akik nem értettek hozzá.

Eljött a citromszüret, de egy gyümölcs se termett a citromfákon, pedig Pestről maga Rákosi elvtárs telefonált le, kért néhány szép darabot a termésből, de minél hamarabb. Honnan vegyenek? 1950 körül Hegyeshalomtól egész Vlagyivosztokig nem akadt egy kiló citrom. Az Intézet igazgatója végül kapcsolt, és kiment az állomásra az ifjabb Ferihez.

– Te Feri, küldött anyád citromot?

– Küldött.

– Akkor adjál vagy négyet, mert Rákosi elvtárs igen kurrentálja tőlünk.

Az ifjabb Feri a szívére tette a kezét:

– Úgy éljek, igazgató elvtárs, hogy nekem magamnak is csak négy citromom van, abból kettőt szívesen nekiadok Rákosi elvtársnak, de többről szó sem lehet, a teát citrom nélkül nem veszi be a gyomrom.

Aztán 1956-ban valaki egypár napra nyitva felejtette a határt, az ifjabb Feri beállt a sínek közé és addig lépkedett a talpfákon, amíg németül köszöntek rá. Ő is németül fogadta, aztán többé megszólalni se volt hajlandó magyarul, a nevét is megváltoztatta Franz Joseph Menscharosra, osztrák hivatalt vállalt, korteskedett a Néppártnak. Az öregebb Feri csak nézte, mi folyik itt, de nem szólt, mégiscsak az egyetlen fia, lakást vett neki, pénzt adott kölcsön.

Néhány évvel ezelőtt, mikor az öregebb Feri nyolcvanadik születésnapját ülte, nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére Kismartonban, vagyis hogy Eisenstadtban. A vacsorára lejött egy miniszter is Bécsből, a pohárköszöntő után a magas vendég a két Feri közé telepedett le.

– Azt tudjuk, hogy Herr Mészáros magyarnak vallja magát, de mi a meggyőződése Mészáros juniornak?

Mészáros, azaz Menscharos habozás nélkül rávágta:

– Én itt Burgenlandban születtem, osztrák földön, természetesen osztráknak érzem magam.

Az öregebb Feri erre nem szólt, csak nézett egy nagyot. Vacsora után együtt mentek haza, sokáig hallgattak, de aztán az öreg a fia felé fordult:

– Te Feri, volna nekem egy kérdésem hozzád, ide hallgass. Tegyük fel, hogy egy vemhes tehenet hajtunk az országúton, közben kitör a vihar, fedett helyre kell kerülnünk a tehénnel. De a közelben nincs más, csak egy lóistálló. Érted: lóistálló?!

– Értem: lóistálló.

– Namármost: ez a tehén ott bent a lóistállóban megellik. Teszerinted mit szül: borjút vagy csikót?

– Borjút! De hát ezt mindenki tudja.

Az öregebb Feri sötéten ránézett:

– Te sem tudtad, mikor a miniszter megkérdezett. És holnap add meg a pénzemet az utolsó fillérig, mert a bírósággal hajtatom be rajtad.