Pályázat

Szent Péter idegesen játszott a kulcsaival.

– Elegem volt az egész vircsaftból, meg fogom kérni az Öreget, hogy bízza másra a magyar részleget.

– Tulajdonképpen mi bajod van a magyarokkal? – kérdezte Gábriel arkangyal.

– Eddig csak az érkezőkre kellett vigyázni, csempésznek: a halotti ruhájuk zsebe teli van forinttal, még a szolgálattevő angyaloknak is el akarják adni, a kérdőívek kitöltésénél csalnak: százból kilencvenkilenc azt állítja, hogy lent a Földön naponta áldozott, részt vett az ellenállási mozgalomban és emeletes házat épített segédmunkási fizetésből. Ezt, mondom, már megszoktam, de most a születésre váró magyar gyerekek is elkezdték.

Szent Péter egy sűrűn telerótt bárányfelhőt tett le az asztalra:

– Azt írják: nem igazságos a jelenlegi születési rendszer, hogy a gólya találomra ejti be őket a házak kéményein.

– Ők még itt tartanak?

– Igen, amíg a Czeizel doktor fel nem kerül – csak aztán kérdés, hogy lesz-e kedvük megszületni. Szóval azt mondják: nem igazságos, hogy az egyikük egy főorvos gyerekének születik, a másik meg egy öltözőőr családjába kerül, mert hiába tehetségesebb esetleg az öltözőőr fia, egész életében nem tudja behozni azt az előnyt, melyet a főorvos fia már a születésével megkap: a jobb anyagi körülményeket, a könyveket, utazásokat és így tovább. Tulajdonképpen már itt fenn az irányításnál eldől, hogy lent a földön mi lesz belőlük. Intézkedéseket követelnek, és az ügyet sem lehet eltussolni, nézd meg: egy másolatot elküldtek az Öregnek, egyet Marxnak, egyet a pokolba Lucifernek, egyet a Mennyei Harsonának. Mit csináljak, Gábriel? Szerinted ki ért ezekhez az ügyekhez?

– Van nálam egy néhai személyzetiosztály-vezető, Népiné Holczhacker Rózsa.

– Hogy juthatott be egy személyzetis a mennyországba?

– Lucifer küldte fel, mert már tele volt velük a pokol, nálunk meg Sámson volt szolgálatban a portán, és tudod, ő elég rosszul lát szegény. Ezzel a Népiné Holczhacker Rózsával azóta is elég sok bajunk van, folyton feljegyzéseket készít, engem is feljelentett, azt állította, hogy valaha leventeoktató voltam, és ami a legrosszabb: folyton bele akar szólni az Öreg döntéseibe – de ezt az ügyet talán meg tudná oldani, hiszen lent a Földön is ilyenekkel foglalkozott. Majd én beszélek vele.

Népiné Holczhacker Rózsa néhány nap múlva kész javaslatot tett le Szent Péter asztalára.

– Számtalan körülményt kellett figyelembe vennem, de igyekeztem minden oldalúan tájékozódni. Kötött tervszámokkal kell dolgoznunk, mert teljesítenünk kell több magyar vezérigazgató kérését is, akik valamennyien jó párttagok és derék vallásos emberek – az egykori személyzetisnő a javaslata fölé hajolt. – Az ütemterv szerint a jövő héten ezer csecsemőt kell leirányítanunk Magyarországra, ebből ötszáznak nem lehet kétséges a jövendő beosztása: a textilipar háromszáz lányt kért, a vasút és a bányászat száz-száz fiút, hozzájuk a pokolból most szabadult, felújított lelkeket küldjük majd, az előírások szerint nekik még további szenvedésre van szükségük. Probléma csak a fennmaradó ötszáz hellyel lehet – ezekre, véleményem szerint, pályázatot kell kiírni.

– Pályázatot? Milyen feltételekkel?

– A legjobb helyekre, mondjuk, egy slágerszövegíró vagy egy maszek cukrász családjába azok kerülnek, akik a legtöbb pontot szerzik. A maximális pontszám húsz volna, ez két részből tevődne össze: az Angyalkertből viselkedésének megfelelően mindenki egy-tíz pontot hoz magával – értékelnénk, hogy az illető milyen aktívan énekel az Angyalok Kórusában, ősszel részt vesz-e a manna betakarításában és így tovább. A többi tíz pontot egy vizsgán lehetne elérni.

– Miből állna ez a vizsga?

– Próbára tennénk a jelentkezők hivatástudatát, alkalmasságát a választott hivatásra.

– Egy három-négy hónap múlva megszülető gyerekről meg lehet állapítani, hogy alkalmas-e például tábornoknak? – kérdezte hitetlenkedve Szent Péter.

Népiné Holczhacker Rózsa elnézően mosolygott:

– Kérem, én csak annyit mondok, hogy az egész magyar felvételi rendszer hasonló elveken alapszik az általános iskolától egész az egyetemig. Én különféle tesztekre gondoltam, például egy közgazdászjelölt elé egy részvényköteget és egy koldustarisznyát tennénk, tisztánlátásáról sokat elárulna, hogy melyik után nyúl először.

– Egy segédmunkást hogy próbálnának ki?

– Sehogy, egy bizonyos szinten alul és fölül nincs szükség különösebb ismeretekre és képességekre.

A tesztek egy része megoldhatatlan lenne, például ilyeneket terveztem be: miben tartunk egy mindent feloldó folyadékot, vagy: mi történik, ha egy mindent elsöprő erő egy legyőzhetetlen akadállyal kerül szembe? – Ezeket miért tennénk fel? Azt állapítanánk meg velük, hogy a jelöltek rájönnek-e a kérdés megoldhatatlanságára? – Nem, ilyen kérdéseket azoknak a jelölteknek adnánk fel, akiket politikai szempontból ajánlatosnak látszik kissé háttérbe szorítani – ezekkel a kérdésekkel természetesen nem szerezhetnének pontot.

Ugyanakkor kidolgoznánk olyan kérdéseket is, amelyekre mind az „igen”, mind a „nem”, de a „lehet” válasz is megfelelő.

– Hol talál ilyeneket?

– Klasszikusaink számos példával szolgálnak, csak össze kell hasonlítani a tíz év időkülönbséggel megjelenő új kiadásokat. Ezeket a bombabiztos kérdéseket a különösen fontos, tehát nagy „F”-fel jelölt pályázók kapnák.

Mikor Népiné Holczhacker Rózsa befejezte a javaslat ismertetését, Szent Péter eltöprengve nézte a halmozódó papírlapokat:

– Bár ez a felvételi rendszer a legerkölcstelenebb dolog, amiről csak hallottam Szodoma és Gomorra óta, de mivel nem tudok jobbat helyette, azt kell mondanom, hogy próbáljuk meg.

– Attól tartok, nem sokra megyünk vele – mondta Gábriel.

Az arkangyal rossz sejtelmei hamarosan beigazolódtak, az Angyalkertben tárolt ötszáz lélekből négyszázkilencvenen egy fiatalkorú nyugdíjas helyét pályázták meg, a többi tíz el sem akart menni az Angyalkertből, a tesztvizsgákon pedig egy berepülő katicabogár érte el a legjobb eredményt a hátán levő hét ponttal.

Szent Péter lemondóan legyintett:

– Marad a gólya! Azt hiszem, előbb lent a Földön kellene valamit csinálni.