A nagy Zémon mester

Ezen az estén Zémon mesélt:

– Ha maguk jártak a negyvenes évek elején a népligeti vurstliban, emlékezniök kell apámra, Zémon mesterre. Bábszínházunk volt, túl a Barlangvasúton, a nézőteret alacsony fakorlát vette körül, be lehetett látni fölötte, előadás után a bátyám körbejárt, és aki nem dobott be semmit a tányérba, annak ráhúzott a kezére egy nádpálcával.

Apám marionett-figurákkal dolgozott, legtöbbször három báb játszott: az Ördög, Kasperle (ez minálunk a Paprikajancsinak felel meg) és a nagy orrú, sovány arcú Faust doktor. Bábjainkat még, isten tudja, hányadik nagyapám készítette kint Németországban, ugyanis a családunk odavaló, onnan vándoroltunk át. Apám őrzött is egy régi könyvet, amely feltünteti, hogy Zémon német mester már 1700-ban bejelentkezett a bábjátékosok közé. Büszke volt német származására, de ő magyarnak érezte magát, és kezdettől fogva lenézte a ligeti sváb mutatványosokat, azt mondta róluk, hogy magyarnak, németnek egyaránt rosszak.

Az idő apámat igazolta. Ahogy beléptünk a háborúba a szovjet ellen, a ligeti céllövöldék falán megjelent Sztálin és Churchill feje mint célpont, a Kákonyi-cirkuszban olyan kuplékat énekeltek, hogy: „Én vagyok a Dezső, én vagyok a Benő, maceszgyárban voltam kovászkeverő”, aztán a mutatványosok közül sokan felvették a zöld inget is. Apám ezekkel nem állt szóba többé, azt tartotta, egy mutatványos ne politizáljon. Ha a vurstli kocsmájában egy zöldinges leült mellé, és poharát az övéhez koccintotta, apám felállt, és a borát kiöntötte a padlóra.

Elképzelhetik, mit érzett apám 1943 júliusában – bár elfelejteném ezt a dátumot –, mikor a bátyám odaállt elé, és bejelentette, hogy jelentkezett az SS-be. Bár még nem töltötte be a tizennyolcadik évét, német származására való tekintettel felvették. Apám a célszögverő kalapáccsal kergette végig a ligeten, az volt a bátyám szerencséje, hogy a Hungária körútnál át tudott ugrani egy kerítésen. Elment, soha többé nem láttuk őt, és még azt sem tudom mondani jó szívvel, hogy nyugodjon békében.

Apám bezárkózott a bódéba, egy hétig sem étellel, sem borral nem engedett be magához, az előadások is szüneteltek, az egyik nézőtéri padon hevertem egész nap. Végre egy vasárnap délután kijött, borostásan, fekete arcában csak a nagy szeme világított, egy darab kenyeret kért, és azt mondta: Gyuszi, megtartjuk az előadást, hozd ki a fülesládámat.

Mint már említettem, apám általában csak három bábbal játszott, a bábnak csak a sapkája jelezte, hogy most éppen milyen szerepet alakít: ha csákót viselt, akkor katonát, ha nyúlbőrsüveget, akkor kereskedőt és így tovább. Ezeket a sapkákat tartotta apám a fülesládában. Most sokáig válogatott köztük, kiszedett egy tengerészföveget, egy páncélsisakot, de a harmadik sapkát sehogy sem találta. Ollót és tűt fogott, egy kabátprém nyakából olyan fülvédő sapkát szabott, amilyet a szovjet katonák viseltek akkoriban az újságok képein. Az előadás aznap este arról szólt, hogy a prémsapkás Kasperle agyonveri a tengerész Faust doktort (aki sápadt arcával és hosszú orrával ráadásul még hasonlított is Horthyhoz) és a páncélsisakos Ördögöt, aki végig sváb dialektusban beszélt. Maguk nem mai gyerekek, maguknak nem kell magyaráznom, milyen merészség kellett ehhez 1943 nyarán, mikor nem kellett külön protekció, hogy valaki bejusson egy frontra induló büntetőszázadba. Mai eszemmel mégis megértem apámat. Nagyon fájhatott neki, hogy őt, aki úgy lenézte a nyilasokat, az emberek most mégis közéjük számítják, mert a fia beállt az SS-be. Helyre akarta állítani a tekintélyét, ami nélkül a nagy Zémon mester nem akart élni.

Bár a mutatványosok azt mondogatják, a nézőtéren csak hülyék ülnek, mégis sok ember megértette, mit akart elmondani apám a bábok verekedésével. Egy este előadás után két férfi jött be hozzánk a bódéba, vidéki munkások voltak, internálótáborból szöktek meg, most szállás és étel nélkül bolyongtak a fővárosban. Látták a bábjátékot, megértették belőle apám érzelmeit, és a segítségét kérték. Apám tudta, hogy a liget tele van detektívekkel, ezért nem tartotta nálunk a két férfit, hanem kivitte a Kerámia telepre, tudta, hogy ott el fogják bújtatni őket.

Ezentúl apámat egyre gyakrabban keresték fel ismeretlen emberek, üzeneteket és leveleket adtak át neki, apám előadás után kerékpárra ült, és bekarikázott Kőbányára. Valószínűleg, az ismeretlenek tanácsára nem játszotta többé azt a számot, mikor a prémsapkás Kasperle megveri Hitlert és Horthyt, mégis lebukott.

1943 szeptemberének első vasárnapján három detektív jött be a színpad mögötti állásba, ahonnan apám a bábok mozgását irányította. Revolvert nyomtak az oldalába, apám egy szemvillanással elküldött engem, de a detektívek nem engedtek el. Arra akarták kényszeríteni apámat, hogy árulja el az összekötőjét, de ezt apám, ha akarta volna, sem tudta volna megtenni. Mindig más és más összekötő jelentkezett, végignézte a műsort, apám csak arról ismerte fel, hogy előadás után odajött hozzá, és egy megbeszélt mondattal megszólította. A detektívek kénytelen-kelletlen beleegyeztek, hogy apám most is végigjátszhassa a számait: a padokon és a kerítésre támaszkodva ugyanis százak nézték az előadást, és nehéz lett volna megtalálni közöttük az illetőt.

A műsor vége felé meglepődve láttam, hogy apám egy rendőrsapkát vesz elő a fülesládából és az Ördög fejére teszi, ilyen szám nem szerepelt a műsorban. Kasperlét hozta be először apám a színpadra, énekelt, táncolt, aztán jelent meg a rendőrsapkás Ördög. Apám Kasperle hangján elkiáltotta magát: menekülj, menekülj! A detektívek nekiestek, és összevissza verték, de a nézősereg, közte az, akinek apám figyelmeztetése szólt, pillanatok alatt szétoszlott.

Apámat elvitték, és nem láttam többé, valaki, aki vele volt, azt meséli, hogy felakasztották Kőhidán. Értem egyik éjszaka eljöttek a Kerámia telepről, és elvittek magukhoz. Néha játszottam nekik, csak úgy magam faragta bábokkal, az Ördög fel akarja akasztani Kasperlét, de Kasperle becsapja őt, és egy nagy husánggal elveri.