Az önéletrajz

Doktor Bagoly Géza, a Magyar Gerinc Párt frakcióvezetője parlamenti helyén ülve még egyszer átnézte önéletrajzának nyomdai levonatát, melyet a „Nagy Magyar Demokraták Aranykönyve” című antológia számára írt – megjelenik a Magyar Pénzbank támogatásával, terjeszti a Magyar Posta. Dolga végeztével Bagoly szemüvege mögül még egy szigorú pillantást vetett ellenlábasára, doktor Szatmári Józsefre, majd rákapcsolta a robotkészüléket a szavazógombra és elaludt.

Álmában Bagoly visszaszállt 1965-be, a Jogi Karra. Mint végzős hallgató, sötét öltönyében ott állt a minisztériumból érkezett minősítőbizottság előtt, melynek az ő tanársegédi kinevezéséről kellett döntenie. Bagoly idegesen toporgott, az elnöklő doktor Szatmári József, aki korábban a Tutsek tanács jegyzőjeként vált híressé, jóindulatúan intett felé:

– Nyugodjon meg, Bagoly elvtárs, az elvtársai között van. Beszéljen egy kicsit magáról, például: mi a hobbija?

– Futballozom az egyetemi csapatban.

– Milyen poszton játszik?

– Balszélső vagyok.

– Ezek szerint ballábas?

– Nem, jobblábas vagyok, de a meggyőződésemtől idegen volna a jobboldalra állni.

– Helyes. Úgy látom, megnyugodott már, rátérhetünk a lényegre. Hol érettségizett?

– Leninvárosban, a „Micsurin” gimnáziumban.

– Milyen társadalmi munkát végzett?

– Mint Önkéntes Ifjú Nyomkereső a május elsejei ünnepi felvonulásokon én jeleztem az utat a baráti szovjet tankoknak. A magyar–vietnami szolidaritás jegyében ferdére varrattam fel a szemhéjamat.

Az elnök belenézett Bagoly önéletrajzába.

– Úgy látom, indult a tanulmányi versenyen is.

– Igen, ötödik díjat nyertem dolgozatommal, „A gumibot mint sűrített marxizmus!” – címmel.

– Mi volt a mű alapgondolata?

– A mottót idézhetem: „Az ellenforradalmárt megölni! Nem szabad félnetek! Jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem ellenzem.”

– Mintha már hallottam volna valahol ezeket a mondatokat.

– Lehetséges, később sok jogi közlöny átvette ezt a formulát.

– És most elmondaná nekünk, Bagoly elvtárs, hogy miért kíván tanársegédi hivatást betölteni a Magyar Népköztársaság Jogi Egyetemén?

– Mert olyan őrhelyre kívánok állni, ahol a legtöbbet tehetem a mi rendszerünkért, ahol a leghatékonyabban szolgálhatom a szocialista törvényességet. Ez életem legfőbb vágya.

Bagoly szavai nyomán hatalmas dörrenéssel leszakadt a mennyezet, és a magasból egy fehér papírlap hullott le a padlóra. Mindenki mozdulatlanná dermedt a titokzatos jelenségtől, végül a titkárnő felemelte a papírt és átnyújtotta az elnöknek. Szatmári belenézett:

– Mi ez a nyomdai levonat, kérem?! „Nagy Magyar Demokraták Aranykönyve” – antológia, megjelenik a Magyar Pénzbank támogatásával, terjeszti a Magyar Posta, kiadás éve: 1992. Doktor Bagoly Géza, a Magyar Gerinc Párt frakcióvezetőjének önéletrajza. Ez ön volna, Bagoly elvtárs?

Álmában Bagoly kínos arccal bólintott, Szatmári tovább olvasta a levonatot:

– Úgy látom, néhány adat merőben különbözik attól az önéletrajztól, melyet nekünk benyújtott. Ön nekünk azt írta, hogy Leninvárosban érettségizett a „Micsurin” gimnáziumban, itt pedig az áll, hogy Tiszaszederkényben, a „Gyümölcsoltó Boldogasszony”-líceumban végzett.

– Ez ugyanaz a város és iskola. Sőt Micsurin elvtárs és a Gyümölcsoltó Boldogasszony tevékenysége között is kimutatható bizonyos párhuzam. Természetesen itt is kidomborodik a szocialista tudomány eszmei fölénye.

– Azt írja továbbá, hogy elsőnek ön kezdeményezte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. „Személyes szabadságomat kockáztatva a kommunista rendszer központi május elsejei ünnepségén zászlómmal kifelé, Záhony irányába mutattam a szovjet tankoknak.” „Elítéltem a vietnami kommunista rendszert, tiltakozásom jeléül felvarrattam a szemhéjamat, hogy ferde szemmel nézhessek rájuk.” „Gúnyt űztem a hatalom titkosrendőrségéből, politikai pamfletet szerkesztettem.” „A gumibot mint sűrített marxizmus?” címmel, „Különösen bátor kiállásnak számított a pamflet mottója: „Az ellenforradalmárt megölni nem szabad! Félnetek jó lesz, ha mindenki beleegyezik, én nem, ellenzem.” És ez még mind semmi: „kényszerű, de nem elvtelen kompromisszumként balszélsőt játszottam az egyetemi futballcsapatban, de csak jobb lábbal értem a labdához.”

Szatmári az asztalra csapott:

– Miért nem mondta el ezt nekünk most, 1965-ben? Miért kellett várni 1992-ig, hogy megtudhassa a világ?!

– Csupán tévedésről van szó.

– Nem, itt nem az történt, hogy maga összecserélte Gizikét a gőzekével, maga a szocialista rendszer ellensége, aki megpróbálta kihasználni a rendszer által nyújtott előnyöket. Én erre soha nem lennék képes, ez olyan igaz, mint hogy Szatmári József a nevem. Ki van rúgva, fizesse vissza az ösztöndíját és a többi juttatást…

Bagoly verejtékben fürödve riadt fel, körülnézett, megnyugodva látta, hogy vele szemben békésen ott alszik a parlament elnöke – álmában csönget egy picit, és Szatmári is ott ül az egyik, egykor szövetséges párt frakcióvezetői székében.

Bagoly elővette az önéletrajz levonatát és pótlólag beírt még egy mondatot: „1965-ben példamutatóan helytálltam a kommunista rendszer elfogult minősítőbizottsága előtt…”