Árpád

– …és ha Göncz Árpád köztársasági elnök úr az Alkotmány ily nyilvánvaló megsértése után is a helyén maradhat, akkor nekünk magyaroknak nincs több keresnivalónk ebben az országban! Jobban tesszük, ha visszatérünk az Etelközbe, romlatlan erkölcsű, nemzetietlen elemektől nem háborgatott őshazánkba! – fejezte be felszólalását Krecskovics Zuárd Emil, gerinc párti képviselő.

Szavait taps fogadta, barátai külön gratuláltak, és a parlamenti ülésnap lezártával beinvitálták Krecskovicsot a büfébe. A képviselő ivott néhány pohárral, kissé megszédülve állt fel a székből.

A büféből kilépve rossz irányba fordult, elvétette a megszokott járást. Krecskovics eddig még soha nem látott folyosókon botorkált végig, úgy tűnt neki, mintha visszafelé haladna az időben, ugyanis oldalt a faliképek ilyen sorrendben követték egymást: világháborús jelenetek, szabadságharc, mohácsi vész, muhi csata, honfoglalás – ennél megállt egy pillanatra, és hosszan nézegette a festmény középpontjában fehér lovon ülő Árpádot.

– Istenem, ha én Etelközben élhetnék! – és csak úgy mellékesen egy régi Etel nevű ismerősére gondolt kellemes borzongással.

Krecskovics egyre kényelmetlenebbül érezte magát a félhomályos folyosón, megkönnyebbült, mikor végre feltűnt a kijárat. Csodálkozva vette észre, hogy a kapumélyedésben nem áll kormányőr, ő maga nyomta le a kilincset.

Ahogy kilépett, hátrahőkölt: az impozáns és rendezett Kossuth tér helyén most egy sátortábor állt, a jurták között vad lovasok vágtattak, nyergük alól időnként kiszedtek egy-egy darab húst és farkasétvággyal befalták. Krecskovics azt hitte, hogy egy történelmi bemutató közepébe került, elragadtatva nézett körül:

– Hiába, ennek a Makovecznek nincs párja!

Közelebb akart lépni a látványossághoz, de hirtelen két marcona harcos ragadta meg:

– Ki és mi vagy té rút idegen?

Krecskovics Zuárd Emil igyekezett beilleszkedni a játékos hangulatba, emlékezetébe idézte a Halotti Beszéd egykor tanult szövegét:

– Isa pur és homu vogymuk! Látjátok szümtükkel!

– Édesanyáddal pakocsázz, aki markotányosnő vele Lebédiában!

Krecskovics felfogta, hogy nem valamilyen alkalai rendezvényre került, zavartan nézett körül:

– Hol vagyok?

– Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! Etelközben leledzel, Árpád vezérnek az táborában. Viszünk is elébe ahajt, mint a kutya a koncot.

Végighaladtak a táboron átvezető kacskaringós úton, menet közben Krecskovics jobbra-balra kapta a fejét. Oldalt avarok temetkeztek, majd eltűntek, mint az avarok. Egy „Kelta ébresztőszolgálat” jelzésű sátorra kiírták: „Megszűnt! Már nem kelt a kelta!” Végül is egy dombtetőn álló sátor előtt álltak meg, várniuk kellett, mert Árpád éppen kabar kereskedőkkel tárgyalt, kihallatszott az egyik kalmár hangja:

– Kacagányt, buzogányt, használt hadi felszerelést tessék…

Krecskovics megjegyezte:

– A vezérnek nem kellene lealacsonyodni ilyen személyekhez.

Kísérői haraggal néztek vissza rá:

– Te akarod eldönteni, hogy Árpád mit cselekedjék? Te szarzsák!

Az ajtónálló intett, hogy beléphetnek, egy magas, szigorú tekintetű párducos férfi – a parlamentfolyosón látott kép nyomán Krecskovics azonnal felismerte benne Árpádot – vizsgapillantást vetett a jövevényre:

– Ki vagy te és honnan jöttél?

– A magyar jövőből.

– Ilyenek lesznek a jövő magyarok?! Igen, megjósolták: puhaságra serényebb gyermekek állnak elő az erősebb s jámborabb apáktól. És mit csinálsz te ott?

– Az országgyűlési képviselők rendjébe tartozom.

– Mi a dolgotok?

– Ülünk, gondolkodunk és szomorkodunk a Haza sorsán.

– Értem, olyanok lehettek, mint nálunk a gyászmagyarok.

Árpád eltöprengett:

– Mihez kezdjek veled? Harcosnak hitványka lennél, beosztalak Csaba táltos mellé, ő talán tud használni valamire.

Krecskovicsot táltos csatlósnak tették, naphosszat cipelte a nehéz kürtöket Csaba táltos után. Élt benne a becsvágy, hogy ő is játszhasson rajtuk, többször is kért engedélyt, de a táltos mereven elutasította:

– Egyszer volt egy longobárd segítőm, ő megfújta a legszebb kürtömet – azóta is hiába keresem.

Krecskovics megértette, hogy ha szóhoz akar jutni, meg kell buktatnia Csaba táltost. Tervéhez szövetségeseket keresett, Árpád riválisait Hubát, Tast, Töhötömöt és főleg Elődöt próbálta meggyőzni, hogy őket illetné meg a fejedelmi személy helye.

– Nem kell egyenest nekitámadni Árpádnak, mint a vandál az anyjának, mert a magyari nép igen szereti őt – mondta egy titkos megbeszélésen az erjesztett lótejtől kissé már mámorosan. – Úgy kellene csinálnunk, hogy eltávolítjuk a helyéről Csaba táltost, Árpád tiltakozni fog ez ellen és akkor közakarattal őt is le lehetne váltani.

– De hát mi annak idején szerződéssel választottuk meg Árpádot vezérnek és Csabát táltosnak!

Krecskovics legyintett:

– Ugyan már! A paktumok csak arra valók, hogy legyen mit felrúgni.

A vezérek vonakodva ugyan, de ráálltak az ajánlatra. Krecskovics szerzett egy fatáblát és rovásírással felvéste rá a Csaba táltos ellen benyújtandó javaslatot, egyúttal Elemér képvarázsló leváltását is felvetette.

Írás közben hirtelen két izmos harcos tört rá, és Árpád elé hurcolták, a vezér egy pillantást vetett a táblára.

– Még ez is! Pedig már eddig is elég volt a rovásodon. Távozz innen, rút idegen, ha nem akarod, hogy lófarokhoz kötözve vonszoljunk magunkkal az Európába vezető úton. Amit megtehetsz a sötét 20. században, azt nem viheted végbe most, a felvilágosult, humanista középkorban. Takarodj, mondom, és én megfontolás tárgyává teszem, hogy vonulásunkban kikerüljük a Kárpát-medencét, ha ott hozzád hasonló szörnyszülöttek teremnének majd. Néhány medencével arrébb keresek majd új hazát népemnek.