A szemetesvödör

– Annak idején ötven-hatvan fiatal párral egyszerre költöztünk be a Nébald Alajos lakótelep egyik háromemeletes blokkházába. Mint ismeretes, ezek a házak azért lettek éppen háromemeletesek, mert így tudták kispórolni belőlük a liftet és a többi, magasabb épületeknél előírt szerkezeteket. Ledobó helyett reggelenként ballaghattam le a szemétvödörrel a kukákhoz.

Mi, az új lakók a társadalmi ranglétrának nagyjából ugyanazon a fokán álltunk: a közepesnél valamivel fontosabb állásokat töltöttünk be, a középesnél valamivel jelentéktelenebb vállalatoknál. Mindannyian túl voltunk már az első nyugati utazásunkon és az első gyerekünkön – épp erőt és pénzt gyűjtöttünk a másodikhoz.

Hamarosan baráti kapcsolatok alakultak ki közöttünk, megünnepeltünk minden névnapot, együtt töltöttük a szilvesztereket, de esténként minden különösebb ok nélkül is becsöngettünk egymáshoz egy „piros arany”-nyal megbolondított zsíros kenyérre és egy üveg sörre.

Mi különösen a Kálóczi házaspárral voltunk jóban. Megosztottuk a teendőinket; reggelenként én vittem be a gyerekeket a bölcsődébe, Kálóczi Bandi korábban végzett, ő hozta haza. Az én feleségem vette a hivatalban a bőrös virslit és a téli almát, Kálóczi Jutka gyerekruhákhoz és tornacipőkhöz jutott hozzá kedvezményes áron. Én az angol szakmai szövegek fordításába segítettem be, Kálóczi Jutka a francia anyagokba.

Néha éjfélig ültünk együtt a konyhában a kéziratok fölött görnyedve, szégyen vagy nem szégyen, de be kell vallanom: ezeken a hosszú estéken Jutka mindinkább felkeltette az érdeklődésemet. Olyan szexisen tudta mondani, hogy: „a költségvetési hányad diminualizálása állandó terv az államháztartási tervezés kondícióiban” – valósággal beleremegtem.

Bár Jutka ugyanazt a kölnit használta, mint a feleségem, ugyanahhoz a fodrászhoz és szabónőhöz járt, egy kétségtelen előnnyel mégis rendelkezett: nem ő volt a feleségem. Azt hiszem, nála is az számított a legtöbbet, hogy nem én voltam a férje.

Megtörténtek a poétikus első lépések: átvállaltam helyette a lépcsőháztakarítást, ő szerelme zálogául egy pótkulcsot adott nekem a bejárati ajtóhoz, majd kézszorítások, végül csókok – lehelletfinoman, mert egy komolyabb cuppantás az egész ház esti nyugalmát felverte volna. A hangot jól vezető panelek az erkölcs legfőbb őrei, a XIX. század titkos nagy szerelmei közül egy sem történhetett volna meg egy blokkházban.

A közös bulikon egyre szorosabban öleltük át egymást Jutkával, és töprengtünk, hogy maradhatnánk végre kettesben.

– Legalább egy liftünk volna! – suttogtam a fülébe vágyakozva.

A Sors váratlanul felkínált egy esélyt: Kálóczi Bandi kiszállásra utazott. Szerencsére annyival korábban bejelentette az eseményt, hogy nekem is jutott időm szervezkedni, hivatali programomba beiktattam egy hosszabb hajdúszoboszlói ellenőrzést. Mikor közöltem otthon a hírt, a feleségem szemében furcsa fény villant meg:

– Én is kihasználom az időt, hogy nem lábatlankodsz itthon, szabadságot veszek ki, és végre rendesen kitakarítok.

Elindultam tehát reggel, az autóbuszon Kálóczi Bandival találkoztam, ő is a pályaudvarra tartott. Egy pillanatig zavarba jöttem, rutin kell hozzá, hogy megtanuljuk gyűlölni a barátunkat, akit éppen fel akarunk szarvazni. Szerencsére Bandi még a pályaudvar előtt leszállt, be kellett ugrania a hivatalba egy ottfelejtett aktáért.

A pályaudvaron taxiba szálltam, és visszamentem a Nébald Alajos lakótelepre. Sikerült észrevétlenül bejutnom a házba, Jutka tárt karokkal fogadott. Csodálatos órákat töltöttünk együtt, az új szerelem hangulatát még teljesebbé tette, hogy úgy éreztem magam, mintha otthon lennék. Ugyanazon a „Sámson” típusú heverőn feküdtem, román nepperektől vásárolt medvemintás ágyneműben, ha kinyúltam, ugyanott találtam a lámpa kapcsolóját, még a vécéfalra szerelt kis polcon is ugyanazok a P. Howard kötetek álltak.

Jutka gyereke, mikor hazajött a bölcsődéből, ugyanúgy papának szólított, mint a saját fiam, ugyanazokat a verses kiszámolókat mondta, így könnyen be tudtam kapcsolódni a játékaiba.

Három nap hosszú idő, már csak unalomból is igyekeztem hasznossá tenni magam: elmosogattam, levittem a szemetet is.

Kiürítettem a vödröt, majd elindultam fölfelé a lépcsőn, a korai ébredéstől félig csukott szemmel, a lábam gépiesen vitt a már ezerszer megtett úton, automatikusan kopogtam be a lakásajtón, csak későn vettem észre, hogy csapdába kerültem: figyelmetlenségből a saját lakásom ajtaján zörgettem be. Már nem maradt időm menekülni, nyílt az ajtó. Kálóczi Bandi nézett ki rajta – kezében szemetesvödröt tartott, épp indult volna lefelé vele.

A válóperen aztán minden simán lezajlott, még a ruháimat sem hoztam el, a méretem is azonos Kálóczi Bandiéval, azt is elcseréltük.