Az új konzul

Az államtanács ülése már órák óta tartott, Caligula, a császár, fáradtan és ingerülten dőlt hátra bíbor színű kerevetén:

– Elég volt, ne húzzuk tovább az időt! Georgius Sapiens, a régi konzul nem maradhat meg a helyén. Az istenek valóban rendkívüli képességekkel áldották meg, szívesen fogadtuk tanácsait, de most aláírta azt a paszkvillust, melyet ellenségeink a szemérmetlen liberálisok és rút júdeaiak terjesztenek – hatalmunk ellen lázítva a római népet. Georgius Sapiensnek mennie kell és döntsük el végre, ki legyen az új konzul. Hallgatom ajánlásotokat.

A tanácsadók tehetetlenül tárták szét a karjukat:

– Nem tudunk mit mondani, ó Isteni Fenség, az összes számba jöhető személy már régen foglalt. Fenséged összes rokona, volt iskolatársa, barátja, pártfogoltja, de még az egykori bilihordozója is fontos állami állást tölt be. Absolutus Nullus, a testőrség élén áll, Cinicus Krachus pedig a pénzügyeket irányítja.

– Márpedig Róma nem maradhat konzul nélkül!

Hirtelen nyihogás és patadobogás hallatszott, a császár kedvenc lova, Csiga közeledett. Csigát fiatalabb korában a római lóversenyeken futatták különösebb sikerek nélkül, közepes nyeretlen kétévesnek számított. Valószínűleg egy városszéli virsligyárban végezte volna, de a Tiberius halála után kialakuló hatalmi harcban Csiga jó érzékkel Caligulához csatlakozott, ott volt a Szent Hegyen felállított koronázó sátorban, és ezzel bekerül az új elitbe. A császár minden módon kényeztette az állatot; egyetlen díjugrató versenyen elért bronzérmét elismerte ügyvédi diplomának, így a ló doktori címet használhatott, kinevezte a Zabelosztó Központ igazgatójának. Most is szeretettel nyújtott Csiga felé egy marék keleti édességet, miközben a sörényét simogatta, egy hirtelen ötlete támadt:

– Mit szólnátok, ha Csigát neveznénk ki konzulnak?

– Egy lovat?!

– Hát, ami azt illeti, a másik konzulunk, Ludovicus Historicus sem valami lángész: száz viasztáblát írt már tele és valamennyit vesztes csatáinkról. Csigának egyébként is történelmi érdemei vannak, majdnem kilőtték alólam a párthus állam ellen vívott csatában. Ő biztos nem ír majd alá felforgató paszkvillusokat, mint Georgius Sapiens tette – már csak azért sem, mert nem tud írni. Szerintem jó lóra teszünk, de hallgatom véleményeteket.

Az államtanácsban összegyűlt atyák nem a hathúszas quadrigával érkeztek Rómába, tudták, hogy Caligula nem érvelést, hanem jóváhagyást vár tőlük, és akaratát mindenképpen keresztülviszi a Fórumon – ezért inkább úgy tettek, mintha lelkesednének. Másnap a Colosseum kapuján egy császári rendelet hirdette az új konzul kinevezését.

Az udvari mágusok igyekeztek elfogadhatóvá tenni Csiga külsejét. Sörényét patrícius mintára rövidre nyírták és előre fésülték. Egy szemüveget is feltettek az orrára, hogy megjelenésének némi értelmiségi színezetet adjanak – ez a lovat a leghatározottabban zavarta, abrakolásnál folyton a zabostarisznya mellé harapott. Hatalmas nemi szervét egy római népi motívumokkal díszített bőrtokba rakták, patáját kamásni takarta, de olyan ügyetlenül, hogy minden mozdulatánál kilátszott a lóláb.

A mágusok minden erőfeszítése ellenére a mén mégis magával hozta az istállók bűzét és szokásait. Csiga, miközben szűzbeszédét nyihogta a szenátusban, váratlanul sárgászöld gombócokat potyogtatott a márványpadlóra. A plebejusok felháborodtak és rendreutasítást követeltek, de Liber (korábban Lieber), a szenátus elölülője Csiga méni tevékenységének szerves részeként értékelte a történteket.

Ezt a sajnálatos epizódot leszámítva, az új konzul semmiben sem rítt ki az államtanács tagjai közül. Ha felmutatták neki a zabostarisznyát, megértette, hogy a többséggel kell szavaznia, lelkes patadobogással köszöntötte a szólásra emelkedő Caligulát és gúnyosan nyihogott az ellenzék javaslatain.

Csiga még versenyló korából megőrzött bizonyos népszerűséget, főleg azok körében, akik rengeteg pénzt nyertek azzal, hogy nem fogadtak rá. Reggelenként, mikor a mén testedzésképpen körülügette a várost, az elégedetlenkedő polgárok gyakran megállították és elmondták neki bajaikat.

Csiga illetékes helyeken el is nyihogta a kliensek panaszait, nehezen leírható megdöbbenést keltve ezzel a Fórumon. Az összegyűlt atyák azt javasolták Caligulának, hogy szigorúan büntessék meg a lovat felforgató magatartásáért, de a császár leintette őket.

– Valaki úgyis elmondja majd ezeket a dolgokat, és akkor már inkább Csiga tegye, mint valamelyik ellenségünk. Ha nekünk hasznos lesz a felszólalása, akkor elvállaljuk magunkénak, ha kárt okozna, akkor pedig kijelenthetjük, hogy nem mi mondtuk.

Csiga így háborítatlanul folytathatta a tevékenységét, újabb és újabb beterjesztésekkel élt. Követelte, hogy a régi császár, Tiberius egykori híveit zárják ki a szenátusból és a róla elnevezett Tiberis folyót is kereszteljék át. Javasolta, hogy Brutust, Caesar gyilkosát, halála után is idézzék független bíróság elé. Ő vezette azt a tüntetést is, melyet a római cigányok elszaporodása ellen szerveztek, a fogai között egy „Róma roma lesz?!” feliratú táblát vitt. Kibontakozó népszerűségét az sem árnyékolta be, hogy beszédei során összekeverte a lictort a lectorral, a lectort pedig Hectorral.

Sikereitől Csiga vérszemet kapott és mint oly sok politikus elődje, ő is végzetes hibát követett el. Bele akart szólni az államvezetés egyetlen igazán fontos feladatába: a Tiberius-hívektől elkobzott javak és tisztségek elosztásába. Összejátszásokat, egyéni haszonszerzést emlegetett, és követelte a neki és a híveinek kijáró részt. Ezt már Caligula is megsokallta, és berendelte magához a konzult:

– Úgy látom, te átestél a saját túlsó oldaladra, Csiga, rangodhoz képest túl sokat pofázol – és hülyeségeket. Én neveztelek ki konzulnak, vedd tudomásul, hogy ezennel leváltalak.

Csiga próbálta menteni a helyzetet:

– Ne hamarkodd el a döntésedet, ó Isteni Felség! Nem találsz más lovat helyettem!

Caligula felbőszült az ellentmondástól:

– Ha nincs ló, jó a szamár is – az pedig akad bőven Rómában. Virslit csináltatok belőled, és rabszolgákkal etetlek meg – kiáltotta fokozódó dühében.

– Ezt ni! – mondta a ló, és bőrtokba rejtett hatalmas nemi szervére mutatott. Egy lendületes ugrással eliramodott, a császári testőrség bottal üthette a nyomát. Caligula gondterhelten nézett maga elé:

– Megint nincs konzulunk, szerencsére itt van a derék, ifjú Néró, majd ő betölti ezt a tisztséget.

Csiga hamarosan hallatott magáról. Nyíltan fellázadt a császár hatalma ellen, azzal fenyegetődzött, hogy tízezer igáslovat mozgósít majd, az élükön ügetve a szenátus elé vonul, elfoglalja Rómát és Caligula hátán trappol majd a győzelmi menetben. Hordája mindinkább megközelítette a hét dombra épült várost, útközben csapatostul csatlakoztak hozzá az elégedetlenkedők.

– Jobb lesz, ha Isteni Felséged mihamarabb elbúvik előlük leginkább bebiztosított erősségünkbe, a márványistállóba – ajánlották a tanácsadók.

– Igen, ez a tanulság – mondta Caligula elgondolkodva. – Ha a lovakat beengedjük a Fórumra, előbb-utóbb magunk szorulunk az istállóba.