Miss Hungary

Kaiser Jenő, akit a magyar szórakoztatóiparban csak „Cesare” néven ismertek, elvállalta, hogy megrendezi a „Miss Hungary” szépségverseny egyik selejtezőjét. A jelentkezőket egy tájékozódó megbeszélésre behívatta magához, de alig egy órás tárgyalás után kiutasította a lányokat az irodából.

– Követelődznek ezek a zsibbadt luvnyák – mondta helyettesének, Zweck Gézának. – Képzeld, mit akartak?! Autóbuszjegyet és ingyen szódavizet a próbákra! Jó, hogy nem gyémánt kösöntyűt, vagy világkörüli utat léghajón!

– Én is beszéltem velük kint a folyosón. Azzal fenyegetődznek, hogy visszalépnek, ha nem kapják meg, amit kérnek.

– Tudod mit? Mondd meg nekik, hogy nincs szükségem rájuk. Jöhetnek az enyves hátamra szántani.

Zweck értetlenül nézett vissza a főnökére:

– Bocsáss meg, Cesare, de hogy akarsz megrendezni egy szépségversenyt nélkülük?

– Te azt hiszed, Géza, hogy ezek a nők számítanak valamit? Ez a sok kétlábú kirakat és lepedőakrobata! Egyedül a tálalás fontos: a szervezés, a propaganda. Akarod tudni, hogy ki lesz a következő Miss Hungary?

– Ki?

Kaiser eltöprengve nézett ki az utcára, aztán egy hirtelen mozdulattal kimutatott:

– Ő!

Zweck követte a tekintetét, de egy számbajöhető nőt sem látott az utcán hömpölygő tömegben.

– Kire gondolsz?

– Inkább mire. Arra a hirdetőoszlopra, ott velünk szemben.

Zweck töprengve ráncolta össze a homlokát:

– Ezt persze csak képletesen érted, Cesare, úgy gondolod, hogy bárki lehet szépségkirálynő Magyarországon.

– Nem, én éppen erre a hirdetőoszlopra gondolok. Miért is ne? Ez legalább nem kér autóbuszjegyet meg ingyen szódavizet. Nézz utána, hogy kié ez az oszlop és vedd meg tőle.

A hirdetőoszlopot leszerelték és behozták az irodába. Közelebbről nézve leverő képet mutatott: rajta maradt még néhány pártállami időkből származó plakát foszlánya, felhívások az országgyűlési választásokon való részvételre, a legfelső rétegben hajnövesztők és fogyasztószerek reklámjai, a szabadon maradt felületet pedig terjengő foltokban kikezdte a rozsda. Zweck gondterhelten vakarta meg a fejét:

– Nagyon le van robbanva.

Kaiser legyintett:

– Ez van. Olyan mint az egész ország.

– De hogy lesz ebből az oszlopból Miss Hungary?

– Miért? Szerintem jobb alakja van, mint a legtöbb kormánypárti képviselőnőnek. Csak meg kell találni a módját, hogy tudjuk eladni a közönségnek. Először is keressünk neki egy jó nevet. Van valamilyen ötleted?

Zweck kotorászott a papírjai között:

– Jelenleg a leggyakoribb család- és keresztnév Magyarországon a „Kovács” illetve a „Mária”.

– Kovács Mária? Ezzel a névvel ma legfeljebb takarítónő lehet valaki. – Kaiser eltöprengett. – Legyen, mondjuk Tímea, családnévnek pedig vegyünk egy igazi történelmi nevet. Mondj néhányat.

– Hunn, kún, besenyő. Etelközi – ez mostanában divatos.

– Etelközy Tímea, mint Miss Hungary? Nem rossz, de még kellene bele egy csavar.

– Mire gondolsz, Cesare?

– Azt kellene éreztetni, hogy Tímea külföldre szakadt magyar szülőktől származik – most épp hazalátogat véletlenül, és annyira felkeltette a figyelmét a mi versenyünk, hogy ő is benevezett. Ez a trükk már többször bevált. Tegyünk be a nevébe egy W-betűt.

– És ha megkérdezik, hogy mit jelent?

– Akkor azt mondjuk, hogy a „Washington” rövidítése. Szóval a név: Etelközy W. Tímea, elkezdheted a komolyabb munkát.

Zweck több formatervezőt is felkért, hogy segítsenek kialakítani a jövendő Miss Hungary külsejét. A megbízást Fenci Egon Xavér tervezete nyerte el. A művész Mona Lisa arcát festette volna fel a hirdetőoszlopra, Brigitte Bardot vállait és Marlene Dietrich lábait, a testet pedig Nyugat-Európa politikai térképéből szabott ruhába bújtatta volna.

Kaiser pénze hamarosan elfogyott, szponzorokat keresett. Egy egészségügyi cikkeket gyártó cég beszállt volna bizonyos összeggel, ha Tímea propagálta volna új, higiénikus betétjüket, de a hirdetőoszlopon nem találtak a célnak megfelelő rést.

Kaiser állami támogatásban reménykedve jelentkezett az Országos Szórakoztatóipari Központnál Pálpusztay igazgató, aki csak nemrégiben került a Központ élére – előzőleg az Ecetgyár keserűsó részlegén dolgozott – elégedetlen volt a tervezettel:

– Lássa be, Kaiser úr, hogy egy olyan nemzeti jelképet, mint Etelközy W. Tímea, nem lehet nyugati kultúrmocsokba öltöztetni. Ha itthon győz, a „Misa World”-versenyen az egész világ előtt képviseli majd az országot. Csak abban az esetben támogathatjuk a vállalkozást, ha nemzeti tervezőnk, Fischer-Fuser Willibald veszi a kezébe az ügyet.

– De hát ő eredetileg kulcskarika-tervező!

– Ha azt rábízhattuk, hogy a Balaton körvonalait szabja át a Csodaszarvas formájára, akkor ezt is meg tudja oldani majd. Nos, hogy dönt?

Kaiser kelletlenül, de elfogadta az ajánlatot. Fischer-Fuser a hirdetőoszlopra toronyalakú fejet tervezett, a szájat egy muskátlis ablak alkotta, ha a jövendő Miss Hungary kinyitotta a zsalugátereit, galambok szálltak ki rajta és harangszó csendült fel. Lábát stilizált talajgyökerekkel helyettesítette. Ruháját címerpajzsok és szűzdohánylevelek kombinációjából alakította ki.

A Fischer-Fuser főtervező által irányított eszmei munkaközösség állította össze annak a magnótekercsnek az anyagát is, mellyel Etelközy W. Tímeának szerepelnie kellett a kötelező intelligencia vizsgán. A szöveget különféle kormánypárti híradóműsorok és magazinok részleteiből válogatták össze, a munka során néhány apróbb hiba is becsúszott, összetévesztették Rimbaud-t Rambóval, a rendszervitát a Szervita-renddel, Gizikéről és a gőzekéről már nem is beszélve.

A szépségverseny selejtezője előtt kétmillió példányban jelent meg egy kormánypárti lap Tímeát támogató különszáma. Bár a kiadványt ingyen osztogatták, sokan így is drágának találták és tüntetést rendeztek a Parlament előtt.

A hirdetőoszlop fölényes biztonsággal nyerte a versenyt. Mind gyakrabban tűnt fel a képernyőn, többnyire egy válófélben levő nagyvállalkozó társaságában mutatkozott. Mint hallani, komoly a dolog.