Hagyjuk ezt, Lenin úr!

1917. november hatodikán éjszaka – a régi naptár szerint október 24-én – Vlagyimir Iljics Lenin, az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Párt vezére főhadiszállására, a Szmolnijba érkezett, és kezébe vette a felkelés közvetlen irányítását.

Az épületben egész éjszaka egymást követték a forradalmi csapattestek és vörösgárdista osztagok, Lenin a főváros központjába irányította őket, hogy zárják körül a Téli Palotát, melyben az Ideiglenes Kormány elsáncolta magát. Az „Auróra” cirkáló is meghatározott harci feladatot kapott: ágyúi sortüzének kellett jeleznie a forradalom kezdetét.

A rövid szünetekben Lenin visszahúzódott irodájába és egy kiáltványt szövegezett:

– „Készüljetek hát új csatákra, elvtársaink! Szilárdan, bátran, nyugodtan, provokációknak fel nem ülve, gyűjtsetek erőt, sorakozzatok harci oszlopokba. Jelszavaink legyenek: halál a cári kamarillára és rablótőke vérszívó piócáira! Vesszen az Ideiglenes Kormány! Minden hatalmat a katona és a munkás tanácsoknak…!”

Írás közben Lenin szeme le-lecsukódott, fejével egyre mélyebben bókolt a papír fölött – már több mint 72 órája nem aludt. Arra rezzent fel, hogy a testőre benyit az irodába:

– Egy nő keres, Vlagyimir Iljics.

– Élettársam, Krupszkája?

– Azt mondtam, hogy egy nő. Valamilyen doktor Kovacsovics Klára.

– Honnan jött?

– Azt állítja, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párttól, hozzátette még, hogy az egyedül legitimtől, de ezt nem értem mit jelent. Amúgy igencsak burzsuj kinézete van, a parfümje tönkretenné egy nyomozókutya szaglását.

– Küldd el, most nincs rá időm.

– De azt erősítgeti, hogy neki fontos közlendője van a Forradalommal kapcsolatban.

Lenin eltöprengett:

– Engedd be, Nyikifor Áfánászjevics.

Egy valóban elegánsan öltözött, szemüveges, szigorú arcú nő lépett be az ajtón, bizalmatlanul nézett a Forradalom vezérére:

– Maga Lenin úr?

– Igen.

– Úgy tudom, régen másképp hívták, valami Ullmann volt.

– Uljanov, de térjen a tárgyra. Honnan jött?

– A XX. század végéről érkeztem, pártunk központi bizottságának és tagságának üdvözletét hoztam.

– Miért nem a tagságot említi első helyen?

– Mert a központi bizottságban többen vannak. Ami a jövetelem célját illeti, szeretnék néhány módosítást kérni a programjukon – Kovacsovics Klára belenézett a Lenin által fogalmazott kiáltványba. – Azt mondja: „halál a cári kamarillára?!” Nem helyes. Minden atrocitás kerülendő velük szemben, mert Európa számos országában királyok vannak hatalmon, és ők személyes sértésnek éreznének egy ilyen jelszót. Inkább azt ajánlom, hogy Otto Karlovics nagyherceget delegálják az Európai Parlamentbe, ahol hatásosan képviselheti az ország érdekeit. Nem baj, ha nem tud oroszul. Ugyanez a helyzet azzal, amit maga, Lenin úr, a „rablótőke vérszívó piócáinak” nevez. Mindent meg kell tenni, hogy ezt a réteget erősítsük, mert Oroszországot csak a vállalkozás mentheti meg. Ha mindenáron piócának akarja nevezni őket, nem bánom, de ebből a jelképből nem a vérszívást kell hangsúlyozni, hanem az eltéphetetlen ragaszkodást.

– És magának, az Ideiglenes Kormány is tetszik?

– Nézze, Lenin úr, egymás között vagyunk, bevallhatom magának: én sem rajongok értük. De azt be kell hogy lássa: Jeszenszky, akarom mondani Kerenszky, nem a legrosszabb alternatíva, Isten mentsen minket például a Fekete Százaktól. Aztán itt van a „minden hatalmat a katona és munkás tanácsoknak!” – ez merő képtelenség. Nem kívánom, hogy azt mondja: „minden hatalmat a demokratikusan megválasztott önkormányzatoknak”, de egy olyan kompromisszumot maga is elfogadhat, hogy „semmilyen hatalmat senkinek sem” – ez egy rendkívül népszerű és hatásós jelszó.

Lenin gúnyosan hunyorított:

– Más kívánsága nincs?

– De van. Fújja le ezt az egész Forradalomnak nevezett cirkuszt.

– Ha akarnám, sem tehetném, már kiadtam a tűzparancsot a hajóágyúknak.

– Annyit talán még lehetne változtatni, hogy az „Auróra” a Téli Palota helyett a Szmolnijra tüzeljen, vagy, nem bánom, egyet ide, egyet oda – Kovacsovics Klára a mellére tette a kezét. – Higgye el, én jót akarok magának, Lenin úr. Ne ugorjon be Majakovszkijnak, hogy „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog” – az a fő kérdés, hogy miből?! Szó lehetne arról, hogy jelentősebb összegű személyi hitelt kapjon, sőt egy állást is ígérhetek magának egy nemzetközi bankszövetségnél. Kiadnánk azt a fogamzásgátló könyvét is.

– Én írtam olyat?

– Az Embriokriticizmus nem arról szól?! Higgye el, magánál jelentősebb szocialista pártvezetők is beérték már ennyivel. Ha pedig nem hajlandó elfogadni a tanácsaimat, nagyon rosszul jár: Oroszország elveszíti a háborút, nem lesz kenyér. Trockij elárulja, aztán megölik magát, ledöntik a szobrait egész Európában, sőt én is írok egy cikket maga ellen „Lenin vagy nem Lenin – ez itt kérdés!” – címmel és aztán megnézheti magát.

Lenin nehezen gyűrte vissza az indulatait:

– Még mindig nem értem, miért fontos magának, hogy ne törjön ki ez a forradalom.

– Egyrészt azért, mert októberben menne végbe és ez az időbeli egybeesés előre is rontaná az 1956-os, ugyancsak októberi, magyarországi események hitelét. De ami fontosabb: minket modern szociáldemokrata pártokat, ellenségeink, akaratunk ellenére, összekapcsolnak magukkal. Az évezred végén nagyon fontos lesz, hogy magukra hivatkozva ne illesenek minket az erőszak és a felforgatás vádjával, hanem lássák szándékunkat a társadalmi megegyezésre. Csak így van esélyünk részesedni a hatalomban.

Lenin kitört magából:

– Vegye tudomásul, hogy ha az Auróra most nem lő a Téli Palotára, hanem a maguk módján kiegyezünk az önmagát túlélt cári kamarillával és a korrupt Ideiglenes Kormánnyal, akkor maguk sohasem kerülnek a hatalomnak még a közelébe sem, hanem eltűnnek a Történelemben, mint a szürke mensevik a ködben. Mindent azoknak a nyomorult muzsikoknak és gyári bérrabszolgáknak köszönhetnek, akik meg fognak halni ebben a harcban. Most pedig takarodjon innen, nem szeretem a kényes örökösöket!

Lenin egy kéz érintését érezte a vállán, felnézett: a testőre állt mellette:

– Rosszat álmodtál, Vlagyimir Iljics?

– Úgy látszik, de az álmok nem számítanak, Nyikifor Afánászjevics! – mondta Lenin és újra a kiáltvány szövege fölé hajolt.