A második szerva

– Úgy van elrendezve, hogy még a gőgös, öntörvényű rendszerek is fel tudnak mutatni valamilyen vívmányt, mellyel elviselhetőbbé tették az emberek életét: Hitler Adolf a híres német utakat, a Pártállam az össznépi meleg vizet – kezdte B., a decens filozófiadocens. – Ebben a tekintetben nem mondható kivételnek az Antall doktor nevével jelzett magyar államalakulat sem, mely a műholdas televíziós adásokat hozta el otthonunkba.

Én roppant módon élvezem ezeket az égi csatornákat, ahogy a nagy tévétársaságok megrágják az egész világot és képet emésztenek belőle, a Történelem a CNN magánháborújává és házi puccsaivá válik. Vér és könny szuperérzékeny Eastman Color anyagon.

A látványok királya természetesen a sport. Láthatjuk mindazt, amit a pénz és a dicsőségvágy ki tud hozni az emberi testből: az amerikai futball egymásnak zuhanó, ezüst-, élénksárga és rikító kék sisakos goleádorjait, a szorító fekete és rézbőrű buldózereit, a lóerők halálra szánt lovagjait, és mindenekelőtt a Circus Maximust, a teniszparádékat.

Én magam sohasem játszottam, versenyt sem láttam élőben, bevallom, időbe tellett, amíg felfogtam a szabályokat: miért számolnak előbb tizenötösével, aztán tízesével, végül egyesével – „tie break”, ugye, így mondják? – mikor cserélnek térfelet, de a legnagyobb kinyilatkoztatás számomra mégis az adogatás volt.

Van ugye az első szerva: Lendl vagy Edberg előveszi nadrágja zsebéből a sárga labdát, feldobja, aztán ütőjével mintha lehúzná az égből, egy mennydörgés erejével és egy villám gyorsaságával megüti, a labda levágódik a túloldalon, és vizet fakaszt a salakból.

De öt-hat ilyen mennydörgős szervából átlag egy nem sikerül, megakad a hálóban, vagy túlszáll a vonalon. Következik a második adogatás. Bajnokunk arca aggodalmassá válik; ha ez is félremegy, „double faute”, kettős hiba, az ellenfél ér el pontot.

A bajnok óvatosabbá válik, a labdára is gyanakszik, most már nem hajítja fel olyan magasra, és az ütés erejéből is visszavesz, nemcsak a biztonság kedvéért, de izmaiban és idegeiben ott él még az első szerva kudarca is. A második szerva mindig szerény és mértéktartó.

Jól tudod: jelképeket nem érdemes keresni, mert ki vagy téve annak, hogy találsz, és ezek a párhuzamok stilárisan gyakran mesterkéltnek tűnnek, de ezeknél az első és második szerváknál lehetetlen nem gondolnunk egyes politikusokra.

Hány ifjú bajnokot láttunk pályára lépni annak idején, elragadó vörös mezükben. Megjelenésük duzzadt az erőtől és az önbizalomtól, mindig úgy választottak térfelet, hogy a hátszél őket támogassa, aztán, láss csodát, első szervájukat mégis belevágták a Történelem hálójába.

Eltelt egy kis idő, most újra pályára lépnek folytatni a játékot. A második szerva előtt ruhát cseréltek, már nem kötelező az egyformaság, ki-ki ízlésének megfelelőt választhatott. Egyesek nemzetiszínű trikót öltöttek – úgy is mondhatnánk, hogy trikolór trikót – jelezve, hogy minden mozdulatukkal egy egész ország tizenegy évszázadát képviselik, mások „Europe” feliratú T-shirtöt viselnek, különféle totemállatok rajzával díszítve.

Szóval: odaállnak a pálya szélére, feldobják a labdát és megütik, minden elővigyázatosság és mértéktartás nélkül, mintha ez az első szervájuk volna, és sem a bírák, sem a nézők nem emlékeznének rá, hogy egy adogatásukat már elrontották.

De mi emlékszünk, nagyon jól emlékszünk mindenre. „Samu bácsi nem sakkozik, Samu bácsi figyel!” Olvastuk annak idején a szekértáborok szellemi atyjának költeményét, melyet Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára írt és küldött el galambpostával, nem kerülték el figyelmünket az ellenzék karakán hajráemberének régi kubai és vietnami ritmusú harcidalai sem.

Emlékszünk szerény fejbólintással átvett nem is olyan szerény díjakra, és kapcsolatot ápoló vacsorákra, könyvek lihegő ajánlásaira, paraszt krőzusok ajándékba küldött láda almáira. És a művészet csúszós ringjén túl a nagy össztársadalmi kiegyezésekre és tapintatos félrenézésekre, árulásokra és paktumokra is. Ha bővebbet akarsz tudni, menj ki a temetőbe éjfélkor, az összes „saját halott” csak erről beszél.

Nem mondjuk azt, hogy aki egyszer már tévedett, az dobja el az ütőjét és fejezze be a játékot örök időkre. Igenis, mindenkinek joga van újat próbálni, a szabály is megengedi a második szervát. De tessék szerényen, mozdulatotokban enyhe bocsánatkéréssel megemelni az ütőt, hadd érezzük úgy, mintha mondanátok: az előbb már hibáztunk, lehet, hogy most sem fog sikerülni, hiszen ez a kiszámíthatatlanság a legszebb minden emberi küzdelemben. Ne haragudjatok ránk, mi sem vesszük egész komolyan önmagunkat.

Tehát ne álljatok újra és újra elénk nagy bajnokok pózában, tévedhetetlenséget sugalló pofával. Újra mondom: emlékszünk első szerváitokra! Egy kicsit szerényebben, ti jó urak!